Nagy a forgalom ezekben az órákban a Parlamentben. Szeretnénk azt hinni, nagyon bízunk benne, hogy ez a zaj, ez a lárma már az újonnan induló élet zaja. Tildy Zoltán államminiszterünk előszobájában végeztünk nemrég egy kis vizsgálódást, ott akadtunk össze azokkal, akik most itt a mikrofon körül ülnek. - Először is talán arra kérném meg, hogy tessék bemutatkozni: - Dr. Emerényi Kálmán. - Milyen ügyben jött be? - Engem régóta nyugtalanított az a kérdés, hogy az ártatlanul elítélt politikai foglyokról semmilyen intézkedés nem történik. Ma értesítést kaptam, hogy a gyűjtőfogházból Vácra szállították át a régi rendszer által elítélt politikai foglyokat. - Kapcsolatban van ezekkel? - Igen, sógoraim és több barátom közöttük van, akik persze évek óta letartóztatásban vannak koholt vádak alapján és sajnos azóta igen keveset tudunk róluk. Most kaptam az értesítést nővéremtől, hogy férjét, Cigány Imrét és a többi barátaimat, Csóka Jenőt, ezenkívül Hídvégi Gyulát és a többi barátaimat, akiknek a nevét most mind nem akarom felsorolni, átszállították a gyűjtőfogházból Vácra. Ezért én felkerestem Tildy Zoltánt és kértem, hogy ebben az ügyben sürgősen intézkedjék, hogy ezek a becsületes magyar hazafiak minél előbb szabadlábra kerüljenek. - Milyen választ kapott? - Tekintettel arra, hogy én azt kértem, azonnal intézkedjék és adjon megbízást arra vonatkozólag, hogy én magam mehessek értük Vácra, ezt nem javasolta, tekintettel a bizonytalan helyzetre arrafelé, viszont megígérte, hogy holnap a délelőtt folyamán ezzel kapcsolatban rendelkezés jön ki és az összes politikai foglyokat szabadon bocsátják. - Tehát egy általános érvényű rendelkezés. - Én úgy értelmezem. - Meg volt elégedve a kapott válasszal? - Hát megelégedve meg vagyok, nagyon szeretnénk remélni, hogy a régen nélkülözött családtagok otthon is végre nyugodtan aludhassanak és hogy ez legyen az utolsó nyugtalan éjszakájuk és távol a szeretett szeretteiktől. - Nahát és a többiek, tessék bemutatkozni: - Zsig Gábor beszél, a Zala megyei parasztfiatalokhoz szeretnék néhány szót szólni, akikre ezekben a sorsdöntő napokban nagyon gyakran gondoltam. Magam is Zala megyei vagyok és a szabadságunk születésének óráiban azt üzenem nektek, zalai parasztfiataloknak, barátaimnak és ismerőseimnek és mindannyiótoknak, hogy gondoljatok arra a nagy jelentőségű eseményre, mely ezekben a napokban lezajlott a fővárosunkban és ti is sorakozzatok fel mögéjük, budapesti fiatalok mögé, hogy ez a kivívott szabadság egyszer s mindenkorra a nép szabadsága, a mi szabadságunk legyen. Azt üzenem még nektek, hogy alakítsátok meg otthon, nálatok, falvaitokban a Független Kisgazdapárt szervezeteit; én magam is ezen munkálkodom most, ezért jöttem a parlamentbe Tildy Zoltánhoz. - És milyen eredménnyel járt ez? - Eredményes a munkánk; megbízatást kaptunk pártszervezetek létesítésére és erre kérünk fel benneteket is zalai fiatalok, kedves ismerősök, kedves barátok! - Csók István nem kell, hogy bemutatkozzék, hiszen ismerjük őt jól a József Attila Színház színpadáról. Te milyen minőségben jártál Tildy miniszternél? - Én a Kisgazdapártnak Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékezetes tarpai választása óta vagyok a tagja. Ma délután rádión hallgattam Tildy Zoltán miniszterünk felhívását hogy a Kisgazdapárt újra kezdje meg munkáját. Ez ügyben jöttem ma miniszterünkhöz. Az az érzésem, hogy az új koalíciós kormányunk mindent megtesz nékünk hazánk érdekében. A forradalmat megnyertük, most a békét kell, hogy megnyerjük. Nyugalomra, türelemre van most szükség. - Amikor az ajtóban így egymásnak szaladtunk, akkor láttam, hogy eltettél valamit, kis kartonlapot, mi volt az, talán a megbízólevél? - Hát igen, most is megmutathatom neked, ha éppen akarod, egy kicsit rongyos, de kisimítjuk. - Na de mi az? Mutasd, hadd lássam! - Ez az. A Független Kisgazdapárt országos nagyválasztmányának voltam a tagja. - Ez az igazolvány. Látom, hát bizony eléggé viharvert, megviselt. - Igen, igen. Nagyon jó érzés ezt most, ennyi év után simítgatni. - Annyit szeretnék még mondani, illetve kérem Szabolcs-Szatmár megye volt kisgazdapárt vezetőségét, hogy Tildy Zoltán miniszterünk felszólításához híven kezdje meg a Független Kisgazdapárt újjászervezését. - Igen. És még valaki ül itt mellettünk, fehér köpenyben - a hivatás jele. Igaz? Honnan tetszett jönni? -A Budapesti Csemege Kereskedelmi Vállalat dolgozója vagyok. - Egyenesen az üzletből? - Igen, a központból jöttem. Az iránt érdeklődni szerettem volna, hogy Nagy Imre miniszterelnökkel és Tildy Zoltán miniszterrel tudjak személyesen beszélni. Ez a kívánságom teljesült is, mert úgy Nagy Imrével, mint Tildy Zoltánnal, tudtam személyesen beszélni. Ezúttal ragadom meg az alkalmat, hogy a kereskedelmi dolgozók és a közlekedési dolgozók nevében a budapesti vásárlóknak köszönetet mondjunk azért a segítségért és áldozatos munkáért, amivel az elmúlt nehéz napokban munkánkban segítettek. Azt tudjuk csak ígérni, hogy a következő napokban is, illetve a jövőben ugyanolyan szívvel és lelkesedéssel fogunk Budapest dolgozóiért dolgozni, amint eddig dolgoztunk. - Ehhez viszont én, azok nevében is, akik itt vagyunk, meg azok nevében, akik hát odakint vannak most, a főváros egész lakossága nevében, úgy hiszem, joggal mondom az Élelmezésipari Vállalat dolgozóinak, hogy: köszönjük. - Semmiben nem volt hiány! Le a kalappal előttük! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01078