Pest, 1956. október.

Pékműhely. Hosszú, fázó sorban áll
 a szürke nép és vállhoz fűz a váll. 
Negyed hét, reggel, lustán száll a köd.
 Az EMKE felől tankágyú dörög. 
Fehér sapkában kihajol a pék:
 egy veknit adunk fejenként. Elég?
A kenyér puhán, forrón gőzölög,
csoszogva lépnek egyet, száll a köd.
Dünnyög, topogva morog mindegyik,
 meg néha: Hogy az anyjuk Istenit!
S hátulról, mint szél a lombokon,
rémület zizeg végig a soron.
Motordübörgés. A sarok felől két teherautó fordul be.
Elöl, a hűtő mellett zászlórongy libeg,
magyar színek, mondják, magyar színek.
Az autók mögött néhány fegyveres,
géppisztoly, puska, egyikük [...]
Milyen fiatalok, mondják, Istenem!
A mieink! Már nem fél senki sem.
A sofőr kilép: éhesek vagyunk, de...
mutatja, nincs egy büdös vasunk.
Fehér sapkában kihajol a pék:
Előbbre álljatok! Még! Még! Most jó, elég!
Kalapok, sapkák, fejkendők felett
szállnak a kövér, barna kenyerek.
Egy hang aztán: Köszönjük. Menni kell
Az EMKE felől tankágyú tüzel.
Felugranak, a motor dübörög,
fél hét múlt, reggel, lustán száll a köd.
Adjuk össze a pénzt! - A pék legyint:
Még mit nem! Magyarok! A mieink.

András László: "Pest, 1956. október" című versét Pethes György mondta el.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01097