Szünetjel

Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest.
A pontos idő 9 óra 18 perc.

Kik ültek a gépfegyvereknél? Kedves Hallgatóink. Zelk Zoltán írását olvassuk fel. 

Mint szemtanú szólok. Szólok az október huszonnegyedikére virradó éjszakáról, amikor már folyt a magyar ifjak vére, és amikor Erdei Sándorral, az Írószövetség főtitkárával és Benjámin Lászlóval elrohantunk az akkori hatalmasságokhoz, hogy megpróbáljuk észre téríteni őket, hogy könyörögjünk és követeljük, ne lövessenek, ne gyilkoljanak. Hiába futottunk, ők nem hagyták abba a tanácskozást, mert mint nekik, mit nekik a munkások élete, száz ifjúé, munkásé, ezeré, egy egész népé, védi őket a háromszoros fegyveres kordon. Ők most tanácskoznak, ne üssék bele az orrukat az ő dolgukba holmi gőgös fejű írók. Beküldtük hozzájuk az Írószövetség követeléseit, adják át a hatalmat azoknak, akik a nép szívét bírják, és ne lövessenek, ne lövessenek, ne lövessenek. Egy és negyed óra hosszat, éjjel féltizenkettőtől, háromnegyed egyig hagytak állni bennünket a kapu előtt az utcán. Dehogyis sértődtünk meg, dehogyis érzékenykedtünk. Vártunk, és vártunk újra, és újra felüzenve hozzájuk, engedjenek be. Végre háromnegyed egykor bemehettünk, de nem mertek a szemünk közé nézni. Kovács Istvánt, Révai Józsefet láttuk egy pillanatra, riadtan elódalogtak előlünk. Így jutottunk be egy kis szobába, ahol megint csak várakoztattak, várakoztattak és várakoztattak. Végre bejött hozzánk Hegedüs András, mosolygott és hazudott. Azt hazudta, hogy a fasiszta ellenforradalom tört ki, amelyet fegyverrel fognak leverni, és ha ehhez nem elég erősek, behívják a szovjet csapatokat. Mondta ezt akkor, amikor az ő parancsukra már gyilkolták a Sándor utcában felvonult egyetemi hallgatókat, amikor már megtörtént a szovjet csapatok behívása. Mondta ezt mosolyogva, mint aki cinkostársaival együtt már kiagyalta azt az ördögi tervet, hogy megpróbálnak megbújni Nagy Imre neve mögött. De Nagy Imrét nem láthattuk, ővele nem beszélhettünk, ő valójában fogoly volt akkor. Csak vejét, a katonai rangjától megfosztott, üldözött Jánosi Ferencet láttuk, amint magányosan, csapzottan álldogált az előszobában, rettegve apósa, Nagy Imre sorsán. Így volt, így történt. Ezt mondhatja a szemtanú. Így jöttünk vissza a forradalom éjszakáján az Írószövetségbe, amikor a külvárosok kövezetén már dübörgött a lánctalpú halál, és a tankok kormányánál, az ágyuknál és a gépfegyvereknél valójában Hegedüs András, Gerő Ernő és társaik ültek. 

Kedves Hallgatóink, Kik ültek a gépfegyvereknél című, Zelk Zoltán írását olvastuk fel.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01155