Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest. Kedves hallgatóink, Budapest népe. 8 órakor a városból kapott jelentések alapján közöltük, hogy a szovjet csapatok elhagyták Budapestet. Ennek ellenkezőjéről később meggyőződtünk és sok hallgatónk is kifogást emelt bejelentésünk miatt. Jelentések szerint a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a szovjet nagykövetség környékén még mindig szovjet tankok állnak és ez a lista bizonyára nem is teljes. A Honvédelmi Minisztériumban ezt megerősítették, egyben közölték, hogy a mai délelőtt folyamán a még Budapesten tartózkodó szovjet páncélos egységek is elvonulnak. A Honvédelmi Minisztérium a rádión keresztül is kéri Budapest lakosságát, hogy megfontolt okosságból semmiféle harci cselekménnyel ne akadályozza a szovjet csapatok elvonulását, mert ez csak újabb, súlyos véráldozatokat hozhat. A szovjet csapatok kivonulását Budapest népével együtt a Szabad Kossuth Rádió is a leghatározottabban követeli és éppen ezért hozzuk mindezt hallgatóink tudomására, korábbi szavunk cáfolása árán is, hogy ezzel is fővárosunk javát szolgálhassuk. Kedves hallgatóink, rendkívüli közleményt olvastunk fel. Rövid szünet után Szót kérek című műsorunk következik. ID: 01166