Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest.
Kedves hallgatóink, riportot hallanak Szántó István Budapest-Bécs-Budapest autóútjáról.

A rögtönzött igazolást vesszük elő, stempli, rajta a Pest Megyei Tanács Semmelweis Kórházától Budapestről. Az igazolás azt tanúsítja, hogy a budapesti Rókus kórház igazgatósága kijelenti, hogy Szántó István az Autóműszaki Intézet tehergépkocsiján Bécsből az Osztrák Vöröskereszt gyógyszer és élelmiszer küldeményét kórházunknak leszállította. A gépkocsioszlop az Autóműszaki Intézet 3 gépkocsijából állt. Budapestről Bécsbe indult '56 október 29-én déli 12 órakor, Bécsből Budapestre érkezett §56 október 31-én, azaz ma reggel 7 órakor. Erről a két napról kérdezzük meg Szántó István főiskolás-mérnököt, hogy hogy történt, hogy indult el Bécsbe és hogyan jött vissza!

- Az egész olyan csodálatos, hogy most is előttem, bár már kis gyakorlatom kellene, hogy legyen, hiszen a londoni és a bécsi rádió után, most a budapestinek, már majdnem azt mondhatom, hogy szinte profinak érzem magam. Reggel, amikor bementünk, és amikor még dörögtek a fegyverek a Corvin köznél, és sebesülteket akartam szállítani, fogalmam sem volt, hogy estére már három főiskolás között leszek Bécsbenk, egy norvég fiú, egy dán fiú és egy osztrák fiú fogja szorongatni a kezem és egyetlen kérésük az lesz, hogy csak egy darabot, egy darabot a Sztálin szoborból; ha tudnék valahogy eljuttatni hozzájuk.

- Október 29-én, tegnap előtt délben indultak. Milyen volt az út Hegyeshalomig, a határig?

- A hegyeshalomi határig egészen meglepően simán ment minden, magunk sem hittük, szinte újra és újra bámulatba estünk, hogy a páncélosok és a különböző  fegyveres alakulatok között milyen simán, milyen megakadás nélkül jutottunk előre, csodát tett a vöröskeresztes zászló, csodát tett, csak annyit kellett mondanunk: gyógyszert Bécsből Budapestre. 

- A határon mi történt?

- A határon a legnagyobb meglepetés. Életem legszinpatikusabb fiatalembere, civil ruhában, géppisztoly a hasán, odajön hozzám, és azt mondja  gyerekek, sietnetek kell, mert még estére Bécsben kell lennetek. azt hittem,hogy elájulok. 

- És az osztrákok?

- Az osztrákok? Hát azok, nem is tudom szavakkal kifejezni: ahogy átértünk, a rendőrök körülvettek. Egy kissé kellemetlenül érintett, mert nagyon kedveltem eddigi tapasztalataim alapján, hogyha fegyveres rendőrök vesznek körül, de valahogy egész másképp nézett ez ki, mint egy itteni fegyveres körülvevés, mert pillanatok alatt narancs-, datolya-, cigaretta- és banánözönnel árasztották el a gépkocsinkat. 

- Azután tovább, hova irányították a három gépkocsit?

- A három gépkocsikat senki nem irányította. Ott álltunk, körülvett minket a BBC, az angol rádió riportere, két görög riporter, a bécsi riporter és mire Bécsbe értünk, már a Südgasse, azt hiszem ott van a Vöröskeresztnek a központja, ott már az emberek szorongatták a kezem, hogy ugye maga beszélt a bécsi rádióban? Kiváncsi lennék, ha Londonig mentünk volna, talán már ott is tudták volna, hogy én vagyok. 

- Fölpakolásnál mi történt?

- A fölpakolás kicsit zavarosan ment, mert még maguk a vöröskeresztesek sem egészen értették, hogy hogy kerültünk Budapestről ide, az egész nekik is egy meglepetés volt, és szinte alig akartak hinni a szemüknek, amikor a piros-fehér-zöld zászlós három gépkocsi, három meglehetősen rongyos magyarral kiszállt a gépkocsiból.

- Mit adtak?

- Hát hogy mit adtak? - Azt nem is lehet kifejezni: özönlött a gyógyszer, az áru, a narancs, a banán, és olyan dolgok, amit életemben nem láttam és így megnevezni nem tudom. 
- Mikor indultak vissza Bécsből?

- Tegnap este indultunk vissza Bécsből. Útközben nagyon  érdekes dolog történt a határon. Például elénk állt egyszer csak egy kinyitott bőrkabáttal egy fiatal férfi, és közölte, hogy ő SS-katona és a határon akar átmenni, mert fel akarja deríteni a terepet. Hát arátaimmal összenéztünk: hát ez meg micsoda? 

- A határőrség?

- A határőrség, ugyanaz a szimpatikus fiatalember odajött és azt mondta: srácok, megkaptatok mindent? Irány Pest. 

- Győrben a nemzeti tanács?

- Győrben a nemzeti tanácshoz nem tudtunk eljutni, óriási tömeg volt, azt mondta egy katona, hogy kormányt választanak. Az igazoltatás kb. mindenütt így nézett ki: benéztek. Mehet Pestre! és mi ledobtunk egy láda narancsot.

- Olyan hírt kaptunk aztán Bécsből, hogy megerősítették a magyar nemzeti kormányt a győriek.


- Nem tudjuk. Teljesen ettől el voltunk vágva. Mi az egyszerű emberek között voltunk, akik megint csak folyton azt kérdezték, hogy hogy lehet. A bécsiek egyik ámulatból a másikba. És mi tagadás, kicsit [...], erre mi nem lettünk volna képesek. 

- És visszafelé éjszaka az út biztonságos volt?

- Visszafelé volt egy kis kellemetlenségünk: egy igen gyanús külsejű férfi rendelkezni akart, hogy az árut ott rakjuk le, üresen menjünk. Hát sajnos, egy kicsit bele kellett segítenünk az árokba, mert hát ilyen zavaros időkben mégis ez a legbiztosabb. Magunk sem tudjuk, hogy rosszat tettünk, vagy jót. 

- Merrefele volt ez?

- Ez a határ után közvetlenül, a határ előtt az osztrák rendőrnek szóltunk, hogy gyanús ez a férfi nekünk, nem tudjuk, hogy hová akar vezetni minket, és merre, és akkor amikor a határ után egyszer csak megálltunk, szinte egy gondolattal, máris az árokban volt. 

- A fegyveres felkelők és a honvédség csapatai végig biztosították az utat?

- A fegyveres felkelők és a honvédség alakulatai körülvettek minket este, csókolgattak, rázták a kezünket, mindenütt csokoládét dobtunk le nekik, és kérdezték, hogy mi van Bécsben, az egész egy olyan csodálatos volt, amikor egy katonának odaadtam egy narancs szeletet, és erre azt mondta, hogy thank you very much, hát nem is tudtam magamhoz térni. 

- És Pesten a kórházban?

- Pesten a kórházban az igazgatófőorvos jött elénk, csillogott a szeme az örömtől, azt hiszem a legjobbakat és a legjobbkor hoztuk, mert a Rókus kórházban bizony kicsit furcsa volt, amikor a bécsi főiskolások gyönyörű lakása és szépen berendezett szállodái után a Rókus kórházi deszkaágyon, a hideg kövön kellett aludni, de bizony mégis örültem, hogy itthon vagyok, és ha valaki két héttel ezelőtt nekem azt mondja, hogy a határ túlsó oldalán az lesz a legnagyobb izgalmam, hogy átjutok-e Magyarországra vagy sem, hát azt mondtam volna, hogy ez egyszerűen lehetetlen. 

- Mindnyájan hazajöttek?

- Hát, egy kivétellel. Egy síró, könnyező szomorú kis barátunk kivételével, kérleltük, Pistikém, ne maradj itt, nem magyar aki most kinnmarad, nekünk kötszert kell visszavinni, hát ez most már a mi országunk. Szegény Pisti ott sírt a határnál, nem tudom mit csináljak, én ismerem jól, nem tudom, hogy mi lesz. 

- Ki vezette végig a kocsit a másikat aztán?

- szerencsére előrelátók voltunk és kettesével mentünk, váltottuk egymást. 

- És most mi a helyzet, lefekszik aludni?

- Hát egy icipicit igen, jó volna, aztán megyünk vissza, hogy ez a kedves nickelsdorfi fiatal pap megint megrakja a kocsinkat, megint hozhatjuk a kötszert, a narancsot, a banánt, a fügét, amit nem is tudom megkülönböztetni jóformán más gyümölcsöktől már. 

Kedves hallgatóink, Szántó István riportját hallották Budapest-Bécs-Budapest autóútjáról.
Rövid szünet után felolvassuk a Szabad Kossuth Rádió rendkívüli közleményét.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01180