Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Nagy Emil értesíti családját Pálosékat, hogy Csehszlovákiából hazajövet Herceghalom állomásra érkeztek, amint lehet, hazajönnek, egyébként jól vannak, aki hallja, adja át. A Magyar Nemzeti Bank Ideiglenes Forradalmi Tanácsa felhívja a budapesti fiókok dolgozóit, hogy a fiókok munkástanácsai azonnal küldjék el küldötteiket a ma déli tizenkét órakor bekövetkező munkástanács megválasztására. Cím, a Szabadság téri központ. Doktor Szabó Zoltánnak a Tatabányai Tüdőgondozó vezetőjének és tatabányai ismerőseinek doktor Juhász Egon Budapestről üzeni, hogy jól van. Erőss Klárának Debrecenbe üzenik szülei, jól vannak, ne aggódjon, aki hallja, adja át. Édesanyámnak és nővéremnek Csömörre Istvánnénak, Policsra, Szlovákiába Nagy Lajosnénak Tatabányára üzenem, ne aggódjanak, jól vagyok, Anyuci. A Budapest Szentkirályi utcai negyvenhetes számú ház lakói üzenik hozzátartozóiknak, hogy mindannyian jól vannak. Nóri Miksa Szeged Juhász Gyula utca huszonötbe a Deutch és Hidas család üzeni, hogy jól vannak. Herendi Ferencnek Miskolc-postán Herendi Barnabás és Czeikné üzeni, hogy jól vannak. Jámbor Károly üzeni szüleinek Gyulára, jól vannak, ne aggódjanak. Hajnal Józsefnének Kecskeméten, mindnyájan jól vagyunk, Peterdiék. Kalmár Antalnak Szegedre üzenik, mindnyájan jól vagyunk. Nagy Jánoséknak Miskolcra, Fehérvári Andoréknak Jászladányba üzenik Debrecenből, jól vannak, aki hallja, adja át. Mojetek Gusztáv üzen szüleinek Győrbe, jól van, ne aggódjanak. Vida Zoltán üzen szüleinek Győrbe, jól van, ne aggódjanak. Bihari Ilona üzeni szüleinek és testvéreinek Karcagra a Nyár utca tizenegybe, jól van, ne aggódjanak. A Csehszlovákiában tartózkodó Budapest harmadik kerületi turista csoportban Szántó Jenőnek üzeni a család, hogy jól vannak. Jeruzsálembe doktor Szendrő Károlynak üzeni családja, jól vannak. Horváth Sándor Réthelyre üzeni édesanyjának, jól van. Frick József üzeni Felsőőrsre Frick Lajosnak. Sziku János Tiszadadára üzeni szüleinek és testvéreinek. Nyíró János Ibrányba szüleinek üzeni, hogy nincs semmi baja. Borbély Sándor üzeni Ibrányba. Fülep Sándor Szamosszegre. Fégner József Újhartyánba. Forgács György Újhartyánba. Dormány Pál üzeni Hernádra. Port József Börjére. Jakab Benő Mányra. Tóth József Pesterzsébetre a Vörösmarty utca ötvenötbe. Kocsis Zoltán Ceglédre testvéreinek. Boros Jánosnak Újszászra Akácfa utcába lánya Böske és Kovács Gyulának Kengyelre Kardos család üzeni, hogy megvannak, jól vannak, nincs semmi bajuk. Özvegy Antucs Pálnénak Szentesre. Szabó Józsefnek Balatonendrédre. Cseh Péternek Szegedre. Szalmásiné üzeni, Csepelre Molnár családnak. Benke üzeni Jászfalvára Németh családnak, mindannyian jól vannak. Hantrantó Karcsiéknak üzeni Irén, hogy jól van. Litere Istvánnénak üzeni Budapest nyolcadik kerületbe Imre, hogy jól vannak. Szabó Csabáné üzeni Pécelre a MÁV Kórházba, férje jól van. Bodó János Mezőgyánra Rózsa és Jani jól vannak. Juhász üzeni Prágába doktor Profner Kálmán feleségének, hogy mindenki jól van. Babarcra üzeni Svám Lőrinc és neje, hogy jól vannak, aki hallja, adja át. Hajúnánásra Dobó István, jól vannak. Jászberénybe özvegy Csap Istvánné a második kerület Ábránd utca tízbe üzeni Sallai Lajosnak, jól vannak. Kiss József üzeni Csongrádra, jól van. Fejom Ildikó és apja is szintén ugyanezt üzenik. Bartha Lajoséknak üzenik Aszódra, mindenki jól van, Vili. Rövid szünet után folytatjuk műsorunkat. Szünetjel. Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest. Üzeneteket közvetítünk. Matta Miklós üzeni családjának a Nagydiófa utcába, jól van, igazolványát elvesztette, holnap hazajön. Török Gyula Nyíregyházára üzeni Török Klárának, jól van, dolgozik. Virányi Éva és Gábor Szarvasra szüleinek üzeni, jól van. Monoki István sürgősen adjon életjelt magáról családjának Kispestre. Doktor Emerti Kálmán üzeni Sátoraljaújhelyre és családjának, jól van. Dénes Tiborné édesanyjának és nővérének Csömörre, Istvánnénak Poliszra Szlovákiába, Nagy Lajosnénak Tatabányára, jól van. A Budapest nyolcadik kerületi Szentkirályi utca negyvenhetes szám alatti tanítók háza üzeni, jól van mindenki. Kiss István üzeni Kisújszállásra Nagy Ferencnek, Kiss és Asbóth családnak, jól van. Mikiner Sándor üzeni Dunaföldvárra édesanyjának és egész családjának, hogy jól van. Szabó Béla üzeni Szeghalomra és Bándra Ica, Béla, Sanyi, mindannyian jól vannak. Varga Jánosnak Somogyegresre üzeni fia, Varga Lajos, jól van. É.Kiss Sándor üzeni Debrecenbe feleségének és családjának, Budapesten jól van. Szemenyei Istvánék, Bratna György és Pityuék üzenik Pusztaföldvárra, hogy jól vannak, aki hallja, adja át. Fazekas Józsefné üzeni Békásmegyerre, jól van. Sebestyén János üzeni Écsre családjának, valamint Sopronszécsénybe és szüleinek, jól van, aki hallja, adja át. Fóti Istvánt keresi édesanyja, kéri, jelentkezzen. Székelyudvarhelyre a Jakubics család üzeni a Vetési család, hogy jól van. Özvegy Holló Mihálynénak Táborfalvára Vígh. Lajos, jól van. Vaszari Pálnénak Balatonszabadiba, özvegy Glinka Jánosnénak Balatonaligára özvegy Telekes Kornélné üzeni, jól van. Obermann Ottónénak Békéscsabára Klári és Bandi. Hanza Elemérnek Egerbe Hanza Imre. Éberhardt Mihálynak Tiszacsermelyre Nagy Miklósné és családja. Éber Mihálynak Tiszacsermelyre és Dorogra Nagy Istvánnak, Nagy Miklós és családja. Keserű Béla családjának Szombathelyre Keserű Antalnak. Takács Ferenc azonnal adjon életjelt magáról a 222-342-es mellékre, a 222-342 telefonszámra. Padrai gyógyszerésznek Kunszentmártonra és Gyulára rokonainak doktor Igaliné és Klári. Szabó Lalika Nagymiklósra édesanyjának. Révész Margitnak Rimaszombatra rokonai. Száva Ferencnének Esztergomba Széchenyi tér kilencbe és Szántó Imrénének Vésztőre Kummer Miklós családja. Kiss Arankának Győrbe Csizmadia Géza. A kettes számú belklinika betegei jól vannak, hozzátartozóik ne aggódjanak. Tóth László szüleinek Gyékényesre. Kubicza János erdésznek Máttyra, Tóth Jenő. Diósgyőri Vasgyár Negyedik utcába Takács Jánosnak Budapestről kérdezik, a gyerekek hogy vannak. Földesi József édesanyjának Nyíregyházára. Ibrányba Nagy Miklósnak Diósgyőri Vasgyár Negyedik utcába Mészárosék, Miklósék és a két Kovács család. Miskolcra, a Csermely utca tízbe Szóráth Ferencnek Budapestről Kovács Imre és felesége. Mészáros Pálnak Gyömrőre Budapestről Magdi, Jancsi és Vili. Váncori Jánosnak Alsógödre üzenik Kiss Lászlóék az Ötvös utcából, aki hallja, adja át, jól vannak. Nagymarosra a Szakó családnak Vígh János. Tatára Juhász Istvánnak Juhász Eszter, mindannyian jól vannak, Feri és Eszti, Tata maradjanak otthon. Doktor Ruth Györgynének Mórra, a gyerekek jól vannak. Péter Jánosnénak Székesfehérvárra, az egész család jól van. Jánó Lajosnak Debrecenbe. Doktor Ivanics Pál Kunágotára. Vasics Andor hadnagynak Kunmadarasra, mindannyian itthon vagyunk, anya. A kettőszázhatvannyolc-nulla-huszonkilences, a kettőszázhatvannyolc-nulla-huszonkilences számról üzenik a következőt, Szalkai Miklós Mátyásdombra, Barnitz Gyula Csörszre, Petrovics Ferenc Boldogra, Szilasi Gábor Gödöllőre, Kulics István Miskolcra, Galló Vilmos Ózdra, Tardos György Szekszárdra, Solyanovics Gyula tizenharmadik kerület, Madarásztelep Illei Sándor Petőfi utca négybe, Botta Ferenc Szerencsre, Utász László második kerületbe, Kumár György a tizenkettedik kerület Lédényi Imre utcába, Szikoratatáról mindannyian jól vannak. Hozzátartozóiktól azonnali értesítést kérnek. Rövid szünet után folytatjuk üzenetközvetítésünket. Szünetjel Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest Itt a Kedves Hallgatóink, folytatjuk üzenetközvetítésünket. Figyelem, figyelem. Bánkúti Ferencné élet-halál között fekszik Szent István Kórház kettes sebészetén, haslövést kapott. Aremycinre van szüksége. Aki ilyen gyógyszerrel rendelkezik, kérjük, azonnal vigye be a Szent István Kórházba a Nagyvárad térre, a kettes sebészet első emeletére. Szent István Kórház, Nagyvárad tér, a kettes sebészet első emeletére. Jankó Ilonkát keresik rokonai Kispest Kálmán király út kilencből, jelentkezzék mielőbb. Fekete Imréné üzen családjának a Fehérvári út tizenötbe, munkahelyén van, jól van. Horváth Pálnénak Miskolcra üzeni lánya, hogy jól van. Kiss Istvánné fiainak Nógrádverőcére, Máriáékkal együtt jól vannak. Temesvári Árpád értesítse Mezőszemre postán Edit nénit hogylétéről és kisgyermekeiről is. A mezőszemereiek Pestről adjanak a rádión életjelt ott lakó családtagjaiknak. Császár István iparművész a Dohány utcából azonnal adjon életjelt Mezőszemere postára. Csákvárra Dani Károlyéknak Budapestről Tóth Istvánék. Csiszár Lászlónak felesége és gyerekei jól vannak. Ritter Leónak fivére, Szegedi Jenő és családja. Ácker Henriknek felesége és Gábor fia. Hamburgeréknak Tatabányára Hamburger Miklós. Feldman Ernőnek Karánsebesre felesége, ahogy lehet, azonnal utazik, aki hallja, adja át. Blum Józsefnének Marosvásárhelyre doktor Szakáll Dezsőnek Herkulesfürdőre édesanyjuk, a pesti családdal együtt jól vannak, amint lehet, utazik, aki hallja, adja át. Palágyiéknak Szegedre Magda és Ilka néni és Berényiék, doktor Kovács Ferenc Taktára Juditkának Debrecenbe, Kovács Lászlónak Kishomokra Baksa Péteréknek. Pölöskei Istvánnak Kispusztán Sípos Sándor aki hallja, adja át. Paksra, Osztermayeréknek Bozóki Sándor. Somogyrádra Bakos Lászlóéknak Tór Ernő és a Horányi család. Felsőgödre özvegy Koloni Istvánnénak és József Marikának József fia és családja. Pócsik Ferenc Záhonyba üzeni, jól van, Károly. Janzi Ferencnek Albertirsa, jól vagyok, nincs semmi bajom, Dezső. Muzslai József Bajótra szüleinek, jól vagyok, nincs semmi bajom. Balogh Gézának Sárisápra üzeni Károly, jól van. Étics… Béla üzeni Nagykállóra, Rómaifürdőre, Törökbálintra szüleinek, testvéreinek, menyasszonyának, jól van, nincs semmi baja. Kárpáti Ferenc Gyálra feleségének Kiskunmajsára szüleinek, jól van. Özvegy Ágoston Ferencnének Békéscsabára, mindnyájan jól vagyunk, Ottó. Szilágyi Károly Biharkeresztesre Gábor Ferencnek Szilágyi család. Bakony György Butánhalászi feleségének, szüleinek, jól vagyok. Dobos Károly üzeni Nagyhalászba Hegyes Valériának, jól van. Miskolci Gézáék Budára özvegy Borbán Lajoséknak, jól vannak, velük mi van. Balázs Erzsébet Szondí utca hetvennégybe Öri családnak, jól van. Tábori Géza Frog Máriának Debrecenbe, jól van. Pártos Istvánné lányuknak Nyulásznénak, jól van, üzenjenek. Korom Etel özvegy Korom Kálmánnénak Mezőtúrra, jól vannak. Putnoki László László Kórházból üzeni családjának Györmőre, jól van. Rezső Józsefné Kispestre férjének, mi van vele. Oroszlánszki Pálnénak Kunszentmiklósra fia Pista jól van. Szettei Pálné és Zselicz Mihálynénak húga és nővére üzeni, jól van. Kertész Sarolta Mező utca 14-be mindannyian jól vannak. Richter Jánosék Richter Józseféknek, jól vannak. Bukti Andrásék Alagy.kára testvérének, jól van. Toriák Andrásné édesanyjának Tárnokra, gyermekével együtt jól van, ha lehet, megérkeznek. Baskó János édesanyjának Előszállásra, jól van. Lerwaixa Rózsi szüleinek Sándorfalvára, jól van. Püski Sándoréknak Mohácsra és Pécsre a Nyúl utcába a harmincnégybe édesanyjának Patnagy család, mind a hárman jól vannak. Özvegy Kiss Sándornénak Pista és Jancsi jól vannak. Bartáék üzenik a Toldy Ferenc utca hatvanból Szönybe, Molai.-telep, Bartáéknak. Vámos Sándor Tűzoltó utca huszonnégy bébe családjának. Barkovics Ferenc Mosonmagyaróvárra, Mofém-telep, családjának. Szögesi István Monorra feleségének és szüleinek, jól van. Szil István Orosházára Telek utca huszonnégy, jól van, Pista. Kabai Mihály Rudasra feleségének és kislányának, jól van. Kollár Dániel Sukoróra szüleinek. Lantos István Nyírbogátra szüleinek. Boncz Antal Besehelyre és Nagykanizsára feleségének és családjának. Meggyesi László Nógrádverőcére feleségének és szüleinek. Jaksa István Szentesre feleségének és szüleinek, jól van. Márkus család Oroszlányba Szulyovskiékéknek, az egész család jól van. Láng család Sárszentlőrincre Lángéknak, egész család jól van. Sándor János Torbágyra szüleinek, az egész családnak, munkahelyén van. Doktor Fenyvesi Tamásnak Budapestről üzeni az egész család, hogy mindnyájan jól vannak. Ferenci Lajosnénak üzenik Esztergomba, jól vagyok, mi van Lacival. Dömsödről Bálint Lázár keresi Bálint László vegyipari tanulót. Fogarasi Pál szüleinek üzen a Frankel Leó utcába. Péteri Mihály Páncra és Kenesére. Nagy Sándor tűzoltó a Szabadsághegyről Pándra. Kurt Istvánnénak Szekszárdra István. Baka Istvánnénak Újkígyósra Pista. Bognár Sándornak Budapestre a Török utca huszonhatba Imre. Gimesi Károly Piskére fiuk Karcsi. Putnok Ferencnek Kiskunmajsára. Bodnár Józsefnek Mohácsra fiuk, Imre. Hilbert Zoltánnénak Mohácsra Zoli. Németh Károlynak Budapestre, a Fehérvári útra, Németh. Csókos Jánosnénak Ozoratópusztára Jani üzeni, egyelőre maradjon ott. Németh Jánosnak Ozorára Jani. Nagy Jánonak Ozorára Pista. Jahur Margitnak Leányfaluba vőlegénye. Robotaiék Hevesre és Dunakeszire üzennek. Sarkadi Mihályné édesanyjának Palinra, mindannyian megvannak. Domonkos Jánosnénak Székesfehérvárra Elemérék és Margiték, aki hallja, adja át. Szendrőre Szalai Ildikó édesanyjának üzen. Vajda János szüleiek Apátfalvára, amint lehet, megy haza. Török István szüleinek Abonyba. Kotász István Vámosmikolára családjának. Zuga Gyula Zalaújlakra szüleinek üzen. Márton Ferencéknek Balatonberénybe gyermekei, aki hallja, adja át. Gál József feleségének Balatonlellére Irénkével együtt vagyunk Budafokon. Bajtai János főhadnagy és felesége Üllőre üzen szüleinek. Bodács Imrének Tataszépfürdőre fia, Imre, aki hallja, adja át. Mórocz Tibornénak Pestszentlőrincre az Állami Lakótelep százharminckilencbe üzen Fanni. Özvegy Bánhidai Istvánnénak Szombathelyre fia. Parádra és Tompaládonyba édesanyjának Csontos Gyula és családja. Balogh Ferenc Torbágyra üzen szüleinek és Erzsikének. A Szelei család Vácra és Érikcsanádra üzen, Attila is jól van. Tóth Józsefnek üzen Tóth Sándor és felesége. Budapest tizenharmadik kerület Reiter Ferenc utca huszontöt-per-bébe Mátravölgyi Józsefnek Tóth Sándor, Éva telefonáljon. Soltapárra szüleinek Kispál János. Matus János Gödöllőre üzen a MÁV őrházba. Sármás Miklósnak Pécsi Nemzeti Színházba felesége jól van, aki hallja, adja át. Kuti Sándornénak édesanyjának és testvérének üzeni Kuti Erzsébet a Szabadság hegyen van, ellátása biztosítva. Kovácsné üzeni férjének Kútvölgyi út harminchárom alá, amint lehet, hazamegy, jól van. Rádai Tiborné Szabadság hegyi szanatóriumból üzeni férjének és nagymamának Budapest Dobogó huszonegy szám alá, értesítést várok. Kiszeli Zoltán apjának Berkeszbe, jól van. Doktor Szikar Zsuzsa húgának Győrbe Lenin utca négy szám alá, jól vannak, Ottóval vegye fel a kapcsolatot. Nagykanizsára Erdei Józsefnek és édesapjának, Békásmegyerre Erzsi üzeni, jól van. Lenin Intézetbe Baranyai Jánosnak a Szabadsághegyen Erzsi jól van. Fábián György üzeni édesanyjának Tolnatamásiba, jól van, aki hallja, adja át. A Szabadsághegyi éjjeli szanatórium betegei üzenik, ellátásuk biztosítva, aki hallja, adja át. Rehák Lászlóné Vácra Weisz Ferencnek, Babiczky utcába, jól vannak. Vajda Albert üzeni a Közraktár utcába, jól van, kéri, hogy a háromhatvanhat-háromötvenkilenc szám alatt hívja fel. A telefonszám, háromhatvanhat-háromötvenkilenc. Doktor Nick Ottónak Pannonhalmára szülei és testvérei jól vannak, Borival Győrben vegye fel a kapcsolatot. Doktor Istvándi Miklósnak Fertőre, Borival Győrben vegye fel a kapcsolatot. Németi Jánosné Tapolcára férjének és pesti rokonainak, jól van. Jenei Sándorné Meggyesi Sándornak Nagyváradra, jól vannak. Hartok Mórné a Galamb utcából gyerekeinek Pozsonyba, és Rothmülleréknek Temesvárra, jól vannak. Hollender Emilnek üzeni lánya Hollander Gizi Aradra, mindannyian jól vannak. Herendiék Menyhártra szüleinek, hogy jól vannak. A Duna Film forgatócsoportja külföldről Budapestre megérkezett, valamennyien jól vannak. Debrecenbe Nemes Zoltánéknak Anglia utcába Irma és Kálmán jól vannak. Bodnáréknak Biharnagybajomba Irma és Kálmán, valamint rokonaik jól vannak. Buda Lászlóéknak Dunapentelére üzenik, Klári és Bélával együtt jól vannak. Doktor Fazekasék szüleiknek Marcaliba, Budapestre Futó utca tizennyolcba, László Kórházban tartózkodik, semmi bajuk. Doktor Pató Józsefék üzenik Balatonfőkajárra Gáspár Jánoséknak, az összes rokonság jól van. Özvegy Sándor Mihálynénak üzenik Mátraszentimrére, Szabad Vencel címén. Széchenyi utca tizennégy szám alatt üzenik, hogy az egész család jól van, ha lehet, adjon életjelt magáról. Az újpesti tűzoltó parancsnokságnál szolgálatot teljesítő bajtársak értesítik vidéki hozzátartozóikat, mindnyájan egészségesek. A bajtársak Budapesten lakó hozzátartozóik is jól vannak. Szecskő Gizella Nagykörübe szüleinek Szecskő Antalnénak, Nádas Andráséknak, Uliankáék, Etáék, mindannyian jól vagyunk. Monor, Jókai utca négy szám alá Áler Györgynek leánya és veje. Angyal László szüleinek és testvéreinek Ceglédre. A kilencedik kerület Bokor utca kilenc szám alá, hogy feleségével együtt jól vannak. Lázár András, Szőllősi Sándor, Vikola Ferenc, Vass József, Bor Zoltán és Vista János Esztergomba hozzátartozóiknak. Rehák István édesanyjának Battonyára. Bognár Pál Győrbe. Varga Miklós Budapestre az Aradi utcába. Nagy István Naszályra. Pataki Sándor Budapestről Tordára az Ádám utca kettőbe, mindannyian jól vannak. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01185