Most üzeneteket közvetítünk. Újszilvásra Halicska Pálnak üzeni leánya és veje, jól vannak, aki hallja, adja át. Szegedre özvegy Béres Gusztávnénak Ili és Jóska üzeni, egészséges, jól vannak. Majláta Ilona üzeni Miskolcra édesanyjának, bátyjának, jól van. Matala Jánosnak Gyömrőre üzeni felesége, jól van. Békéscsabára Sándor Jánoséknak és Ferencéknek üzeni Budapestről a Sándor család, jól vannak. Doktor Birha Sándornak Hódmezővásárhelyre üzenik, Marcika, Magdi és Ani jól vannak. Balkányi család üzeni Kovács Imrééknek, Fajt Endrééknek Kassára, Széder Gézának Bratiszlavába, hogy mindannyian egészségesek és jól vannak. Ifjú Hajdú Sándor üzeni Hajdú Sándornak Székesfehérvárra, jól van, ne aggódjék. Szilárd Ferenc üzeni feleségének Földesre, jól van. Ajtaiék üzenik Pécsre, jól vannak, Gyurka is velük van. Rózsásék üzenik szüleiknek Szilágyra és Zamárdiba, jól vannak. A debreceni delegáció üzeni Debrecen népének, hogy szerencsésen megérkeztek. Bence László üzeni Kassára szüleinek és testvéreinek, hogy jól van, mindenkit csókol. Nagy Jánoséknak Miskolcra, Fehérvári Andoréknak Jászladányba üzeni Debrecenből, jól vannak, aki hallja adja át. Bukádi György üzeni édesanyjának Patajra, mindhárman jól vannak, aki hallja, adja át. Lőrincz Erzsébet egyetemi hallgató a Benczúr utca harminckettőből adjon életjelt magáról Debrecenbe Szőnyi Erzsébetnek. Erdélyi Pista miatt aggódik nagynénje Erdélyi Mária, aki Heltai Jenőt ápolja. Adjon életjelt. Ő üzeni apjának és testvéreinek, hogy jól van. A debreceni Halász család üzeni Budapestről, hogy jól vannak. Kovács Lajos üzeni feleségének Székesfehérvárra, jól van, aki hallja, adja át. Sebestyén Andrásnak üzeni Egerbe a Gárdonyi Színházba Kiss Erzsébet, jól van, egészséges. Gát István százados üzeni Miskolcra hozzátartozóinak, jól van. Kálmán Imrének Komáromba üzenik, Béla és családja egészséges. Polgár Bélának a huszadik kerület Perczel Móric negyvenháromba üzenik, az egész család egészséges. Kovács családnak Romániába üzeni Kovács Ilona, jól van, aki hallja, adja át. Németh Lajosnénak Mátraházára a református lelkészi üdülőbe üzeni férje, lányával együtt jól van. Szelényi Dezsőnek Debrecenbe Tótfalusi tér háromba üzeni Attila, jól van. Kúti Lívia üzeni Kúti Kálmánnak Szadára, Kerékgyártó Imrénének Bárándra, testvérével együtt jól vannak. Németh Margit üzeni Szegedre Székely Imrééknek, hogy mindannyian jól vagyunk. Szolnokra Szikszai Sándornak üzeni Hopsza Pál, jól vannak. Doktor Permék üzenik Debrecenbe Helmecziéknek, jól vannak, hírt kérnek. Doktor Permék és Helmecziék üzenik Koreába a magyar kórházba doktor Helmeczi Lajosnak, jól vannak. Rétháziék üzenik Kaposvárra Dobrovoczkiéknak, jól vannak. Özvegy Baj Gyulánénak az Illés utca hétbe üzeni özvegy Goldstein Jenőné és a Péter család, jól vagyunk. Özvegy Székely Sándornénak Szatmárnémetibe üzeni Székely Gyula és családja, Ica és Bandi jól vagyunk. Dávid Eszternek üzenik szülei Izraelbe, jól vannak, aki hallja, adja át. Szondi Károly üzeni Kiskunhalasra Hanák Andrisnak és Munkácsi Sándornénak, jól vannak. … Nürnbergbe a … strasse hatvankilencbe üzenik testvérei, jól vannak. Papvári Andrásnak Abaújszántóra üzenik felesége és fiai, jól vannak. Villányi Zoltán és családjának üzeni Sifli Zoltán Mátyásföldre a Batthyány utca negyvenkilencbe, adjatok életjelt. Szántó Félixné és a Bólyai család üzeni Temesvárra a Dobos családnak, mindannyian jól vannak. Szerviánszkiéknak Inotára üzenik gyermekei, jól vannak. Váradi és Bak család üzeni Irénnek Sopronba, jól vannak. Az alábbi rendőriskolai hallgatók üzennek Budapestről vidéki családtagjaiknak, hogy egészségesek, jól vannak. Palló József Garadnára. Péter József Sárbogárdra. Csép Antal Bozzai községbe. Dudás Sándor Orosházára. Dudás László Mezőnyárádra. Érdi János Makóra. Tóth Imre Makó községbe. Nagy József Nyírkátára. Sediján István Nagymarosra. Lajos Tamás Balogunyomra. Nagy József Oroszrévére. Mohai József Nagyfülöpre. Osvát Imre Beremendre. Kovács Dénes Pétre. Szabó György Kaposvárra. Sárdi Károly Atkára és Gedeházára. Nagy Sándor Majsra. Szabó István Szentgálra. Madarász Lajos Mátramindszentre. Monostori Elemér Iregszemcsére. Takács István Torokpolányra. Páhi József Zsámbékra. Sánta Imre Szegedre. Szabó Imre Csépára. Fazekas József Mátraderecskére. Vágó László Ózdra és Kismihályra. Jobiro Lajos Letenyére. Nagypál Jenő Jászapátiba. Kalló Béla Tatára és Tiszakécskére. Baut Ádám Szekszárdra. Láng István Fejérre. Péter József Szeghalomra. Koroknai Ferenc Nagyhát községbe és Nagy Károly Vásárosnaménybe és Várpalotára. A következők üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Brangus Mihály üzen feleségének harmadik kerület Csillaghegy, Körös utca hatvanhétbe. Laksák Márton üzeni feleségének Monostorpályiba, Sátoraljaújhelyre Láng Aladárnak üzeni fia, Gyuszi. Érdre üzeni szüleinek Juhász György. Nagyed József szüleinek Tiszafüredre és Veronkának Szegedre. Haár Józsefet Budapest Verpeléti út három alatti lakost kérik szülei, adjon életjelt magáról. Hulovics Imre tizennegyedik kerület Kerepesi út E épülettömb lakos értesítse testvérét Tiszafüred Örvényesi utca huszonöt alatt. Selmerék kilencedik kerület Vihar utca nyolc és Preisz Dezsőné hetedik kerület Klauzár tér tizenöt értesítsék szüleiket Tiszafüred Örvényesi út kettő szám alatt. Halász Miklós üzen édesanyjának Halász Mihálynénak Szegedre, Ánizs utca harminc szám alá és hatodik kerület Garay tér tizenhét számba. Komlódi Mihály üzen Kunszentmiklósra. Rusznák János Tótkomlósra. Sátoraljaújhelyre üzen szüleinek a Vértes testvérpár. Solymárra Incze Jánosnak üzen Attila. Ladányi József Vérteskerthelyre. Németh Sándor Bakonyszombathelyre. Szabó Sándor Csillaghegyre. Kádas Béla Örkénybe. Kiss Károly Abonyba. Nagy József Tiszafüredre. Grósz Tibor Pécsre. Kiss Juhász Károly Kecskemétre a Füzes utca tizenháromba. Bauch János Szoldátrara. Száméri Lajos Ikervárra. A Péter és Istvánfi család üzeni Szigetvárra és Kétújfalura hozzátartozóinak, jól vannak, egészségesek. Pata János feleségével együtt üzeni Szegedre és Nagykőrösre szüleiknek, hogy egészségesek, aki hallja, adja át. Sárkány András Szentesre és Csongrádra üzeni, hogy jól van. Oláh Gyula üzen Szegedre Oláh Andráséknak és Rácz Mihályéknak, mindannyian jól vannak. Vonyarcvashegyre Fodoréknak üzeni Pista, él, egészséges. Nagy Péter Kisújszállásra. Gáspár Róbert Sashalomra üzen. Herman László Sashalomra, Gyémánt utca húszba. Palkó József Kaposvárra. Túri György és Müller Imre Pesterzsébetre, a Bakonycserje Újtelepre. Hitlak István Pécsre üzen szüleinek, jól van. Bodnár Antalné üzeni férjének Szabadszállásra a család jól van, kérik, hogy adjon magáról életjelt. Orosz Dezsőnek fia üzen Tiszacsegére, hogy jól van. Peredi Miklósnak Kálmán fia Tiszaágóra üzeni, hogy él. Jászvári Kálmánnak üzeni fia és felesége, hogy jól vannak. Szentgyörgyi családnak Aradra Elvira és Miklós. Szabó Mátyásék Szegedre, Bálint és a család jól van, aki hallja, adja át. Preiszmann Kálmánék, Hódmezővásárhely Kőrösi Sándorék jól vannak. Héber Emiléknek Jánoshalma. Heizler Andorék jól vannak. Veszprémbe Fáy Igornak üzeni menyasszonya, jól van. Fried Vilmosné értesíti leányát, Németi Károlynét Mátraházán, az egész család jól van. Zalabérre Héri Erzsébetnek üzeni Dezső Budapestről, jól van. Ifjú Zalai János Miskolcra szüleinek, jól van, aki hallja, adja át. Kőszegre a tüdőszanatóriumba Barna Ferencnek üzeni családja, mindannyian jól vannak. Brazanoczi Klára és Ferenc üzeni Kárpátukrajnába Aknaplatinára szüleinek, testvéreinek, valamint rokonainak Egerbe, jól vannak, aki hallja, adja át. Kiss Lászlóné üzeni Budapestről Balatonalmádiba Balogh Ferencéknek, hogy az egész család jól van. Miskolcra Mészáros István és családja üzen. Szalaiék jól vannak. Ófehértóra Weisz Árpád üzen Patár Istvánéknak, kéri, adjanak életjelt. Pátyodra és Debrecenbe Pázsit Lajos üzen a salgótarjáni Füzből. Sashalomra Lábasi Ferencnének üzennek Kövesiék, kérik, ő ne jöjjön be. Apcra Kellnernének üzennek Sándorék, az egész család él, egészséges. Győrladamérra idősb Lajos Istvánnak. Lakatos Istvánnak üzenik Robiék a Baross utca százhuszonnégyből és Balázsék az István Kórházból, jól vannak, értesítést kérnek, aki hallja, adja át. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. Rövid szünet után folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01199