Szünetjel Szabad Kossuth Rádió Budapest. Kedves hallgatóink, híreket mondunk. Tudósítónk jelenti a miniszterelnökségről: A Jugoszláv Népköztársaság magyarországi nagykövete ma felkereste Nagy Imre miniszterelnököt és több mint félórás megbeszélést folytatott vele. A miniszterelnököt ma több külföldi újságíró is felkereste hivatalában, akiket tájékoztatott a magyarországi helyzetről. A csepeli dolgozók népes küldöttsége is járt Nagy Imrénél. A legteljesebb bizalmukról biztosították, de legégetőbb kérésük, a szovjet csapatok azonnali kivonását sürgették. Mint mondották, ennek megtörténte után azonnal felveszik a munkát és addig is tevékeny részt vesznek a helyreállítási munkálatokban. Nagy Imre miniszterelnök jelenleg a Dunántúli Forradalmi Bizottmánnyal tárgyal, és előszobájában már a ceglédi küldöttség várja, hogy legégetőbb problémáikat, kéréseiket előterjeszthessék. Ma délután hatalmas tömeg gyűlt össze a Kossuth Lajos téren. Nagy Imre miniszterelnök a Parlamentből lement a Kossuth szoborhoz, és beszédet mondott. Beszédében hangsúlyozta, hogy nem ő kérte a szovjet csapatok segítségét, ez az intézkedés az ő tudtán kívül történt. Kijelentette, a varsói egyezmény felmondásával is kérjük a szovjet csapatok azonnali kivonását. A miniszterelnök beszéde után a tömeg csoportokba gyűlve még sokáig együtt maradt, és elégedetlenségét fejezte ki Münnich Ferenc belügyminiszter személye iránt. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének eddigi vezetősége ma lemondott. Az ügyek vitelét nagyrészt a sztálini korszakban hivatásuk gyakorlásától eltiltott, üldözött, vagy börtönbe vetett újságírókból alakult ideiglenes bizottság vette át. Tagjai: Avar Ferenc, Gedényi Mihály, Haraszti Sándor, Koroknay István, Magyar Pál, Natter-Nád Miksa, dr. Németh Gyula, dr. Schannen Béla, Szabó István, Száva István, dr. Szerelemhegyi Ervin, dr. Szigeti Endre. A bizottság a titkári teendők ellátásával egyhangúlag dr. Schannen Bélát bízta meg. Mindszenty József bíboros érsek, Magyarország hercegprímása október 31-én, szerdán reggel 9 órakor a nemzetőrség autójának kíséretében megérkezett budai palotájába. Már reggel 8 óra óta mind nagyobb tömeg helyezkedett el a palota környékén az Úri utcában, hogy üdvözöljék a 8 évig ártatlanul elszenvedett szörnyű rabságból hazatérő kardinálist. Amikor Mindszenty József bíboros, hercegprímás megjelent a palota erkélyén és pár szóval megköszönve a ragaszkodást, majd áldását adva a térdre boruló hívek és nép beláthatatlan tömegére, visszavonult bement a kápolnájába, ahol csendes szentmisét mutatott be. A félhivatalos Magyar Katolikus Sajtótudósító a mai napon, október 31-én, szerdán délelőtt 10 órakor újból megkezdte működését. A gyors híradás érdekében ezúton értesíti erről az összes fő- és egyházmegyéket, valamint az összes egyházmegyei tudósítókat. Ugyanakkor ezt az alkalmat használjuk fel arra, hogy mindezekről értesítjük a világ minden táján működő félhivatalos katolikus sajtótudósítókat és lapokat, de kiváltképp azokat, akikkel eddig is hírcsereviszonyban volt a Magyar Kurír. Kérjük, hogy a hírcsereviszonyt rögtön vegyék fel a félhivatalos magyar katolikus sajtótudósítóval, a Magyar Kurírral. Budapest V., Ferenciek tere 7. sz. Telefon: 180-442. Az Egészségügyi Minisztérium a mai napon két fontos egészségügyi intézményt vett saját kezelésbe. A Korvin Ottó volt ÁVH-kórház ezentúl az Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá tartozik és a polgári lakosság betegellátását biztosítja. A Kútvölgyi úti kórház, ahol eddig csak funkcionáriusokat kezeltek, ugyancsak a betegellátás rendelkezésére áll. A Független Kisgazdapárt VI. kerületi szervezetének ideiglenes intézőbizottsága megalakult. Az intézőbizottság felhívja mindazokat, akik a Kisgazdapárthoz tartozónak érzik magukat, hogy jelentkezzenek a VI. kerületi szervezetben, Liszt Ferenc tér 10., I. em. alatt. A mezőgazdasági értelmiség is eljuttatta kiáltványát a Szabad Kossuth Rádióhoz: Ebben teljes együttérzéssel üdvözli a dicsőséges nemzeti forradalmat és az abban résztvevő agrárifjúságot. Követeléseik között hangsúlyozzák, az állami gazdaságoknak szakmai tekintetben nagyobb szabadságot kell adni. Az eddigi kötött és ésszerűtlen tervezést meg kell változtatni. Az erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetek felosztása elé nem szabad akadályokat gördíteni. Módot kell adni a termelőszövetkezetekből való kilépésre. A jövőben a termelőszövetkezetek csak szigorú önkéntesség alapján, helyi kezdeményezéssel szervezhetők. A parasztság részére önálló érdekképviseletet, minden faluban gazdakört kell életre hívni. Fel kell számolni az állami gazdaságok ipari mintára készült bonyolult, a munkások, a sérelmes bérezési és normarendszerét. A volt légoltalom országos parancsnokság dolgozói megválasztották forradalmi bizottságukat, és bejelentik csatlakozásukat a forradalmi katonai tanácshoz, és az alábbi közleményt teszik közzé: 1. A honvédséghez hasonlóan követeljük, hogy légoltalmunk önálló, független és minden politikai párt és politikai nézet befolyásától mentes, nemzeti légoltalom legyen. 2. Követeljük, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki hazánk egész területéről, és a kivonulás állásáról a kormány a lakosságot folyamatosan tájékoztassa. 3. Követeljük, hogy Magyarország legyen semleges állam Ausztria mintájára. 4. Követeljük, a szabad választás megtartását minden idegen állam ellenőrzése nélkül. 5. Követeljük, hogy helyezzék azonnal magyar ellenőrzés alá uránbányáinkat. 6. Követeljük, hogy a felszabaduló középületeket azonnal adják át szükséglakások céljaira. 7. Kérjük, hogy a légoltalom valamennyi szervét azonnal kapcsolják be a helyreállítási munkákba, mert ezzel kívánunk hitet tenni a forradalmi mozgalom mellett. 8. Vállaljuk Budapest területén a fel nem robbant lövedékek, kézigránátok, aknák legsürgősebb hatástalanítását. 9. Légoltalmi anyagraktárainkat - kötszer-, valamint egyéb orvosi műszerkészleteinket - ezzel együtt azonnal az egészségügyi szervek rendelkezésére bocsátjuk. Magyar Légoltalom Országos Központjának Forradalmi Bizottsága A Nógrádi Szénbányászati Tröszt Forradalmi Tanácsa és valamennyi dolgozója nevében mélységesen elítéljük a tröszt dolgozói nevében és akaratával visszaélő klikk által 1956. október 24-én a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége címére feladott, és az akkori Kossuth Rádióban közzétett táviratban foglalt hazugságokat, és egyidejűleg teljes egységben, mély hazafiságunktól fűtve egyetértünk a Nógrád megyei Forradalmi Tanács és az ország minden hű fia elhatározásaival, és azok megvalósításában hazafias lelkesedéssel fogunk közreműködni. Nógrádi Szénbányászati Tröszt dolgozói Az 50 méteres rövidhullámon ma reggel megindult a Rákóczi-adó Kaposvár, Somogyország címmel. Reggel 8-tól este 20-ig sugározza adását. Külföldi híreink: Az angol és a francia sajtó a magyarországi eseményekről: Mind az angol, mind a francia lapokban változatlanul nagy helyet foglalnak el a magyarországi események. Az angol sajtó és a közvélemény nagy világpolitikai, sőt nagy világtörténelmi fontosságot tulajdonít a magyar szabadságharcnak. A News Chronicle vezércikkében ahhoz a megállapításához, hogy a magyarok, a lengyelek és más kelet-európai népek sorsát eddig nem a Dunánál, hanem a Kremlben intézték, hozzáfűzi: a nyugati politikának legyen célja az, hogy a Kremlben a mérsékelt elemeket segítse sikerre. A Manchester Guardian arra hívja fel a nyugati hatalmak figyelmét, értessék meg a Szovjetunióval, hogy ha beleegyezik Magyarország teljes függetlenségébe, a Nyugat nem igyekszik bevonulni Magyarországra. A Daily Telegraph moszkvai tudósítója szerint a szovjet kormánynak Magyarországgal kapcsolatos nyilatkozata a kapcsolatok továbbfejlesztését hangoztatva annak elismerését jelenti, hogy a Moszkva által a múltban alkalmazott eszközök kudarcot vallottak. A párizsi Figaro szerint a szovjet kormány nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a Szovjetunió felülvizsgálja a kelet-európai országokkal való kapcsolatát. Az Aurore szerint Moszkvában ebben a kérdésben a vezetők álláspontja megoszlik. A szocialista Populaire leszögezi, hogy a francia munkásosztály nagy érdeklődéssel kíséri a magyarországi eseményeket. A francia szakszervezetek szót emeltek a szovjet hadsereg beavatkozása ellen. Bécs: Mint az AFP jelenti, Horváth Imre, a magyar kormány külügyminisztere kedden délután repülőgépen Bécsbe érkezett. A magyar külügyminiszter New Yorkba utazik az ENSZ székhelyére. Párizs: A francia köztársasági palotában külön bizottság gyűjti a magyar nép megsegítésére küldött adományokat. Párizsban igen sokan jelentkeztek véradásra. Bonn: A nyugatnémet kormány hazatérésre szólította fel a Közel-Keleten lakó nyugatnémet állampolgárokat. Kairó: Nasszer egyiptomi elnök levelet intézett Eisenhowerhez, Bulganyinhoz, Titohoz és Nehruhoz. Kedden este fogadta az illető országok követeit, és nekik adta át a levelet, amelynek tartalmát még nem közölték. Párizs: Guy Mollet a nemzetgyűlésben tegnap este kormánynyilatkozatot olvasott fel a közép-keleti helyzetről. Azt hangoztatta, hogy Izrael akcióit bizonyos fokig jogos önvédelemnek lehet tekinteni. A francia kormány azonban úgy véli, hogy nem feladata helyeselni vagy elítélni Izrael akciót. A kormánynyilatkozat után vita folyt. Kedves hallgatóink, megismétlünk egy fontos közleményt: A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tóth Lajost, a honvédelmi miniszter első helyettesét és a honvéd vezérkar főnökét e tisztségei alól felmentette. Egyben Maléter Pált, a honvédelmi miniszter első helyettesévé és Kovács Istvánt a honvédvezérkar főnökévé kinevezte. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Király Béla vezérőrnagyot katonai parancsnokká kinevezte. Félreértések elkerülése végett közöljük, hogy a honvédvezérkar főnökévé kinevezett Kovács István nem azonos a budapesti pártbizottság rossz emlékű volt első titkárával. Kedves hallgatóink, híreket és közleményeket hallottak. Rövid szünet után folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01234