Szabad Kossuth Rádió Budapest 18 óra 1 perc. Napközben Ma megtartott rendkívüli ülésén a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnöksége lemondott, és a vezetést átvette a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének Ideiglenes Intézőbizottsága. Az ideiglenes intézőbizottságban helyet foglalnak a régi, eddig mellőzött, bebörtönzött szakszervezeti vezetők, valamint új, forradalmi szakszervezeti vezetők is. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének ideiglenes intézőbizottsága a következő felhívással fordul a magyar munkássághoz: Munkások, magyar dolgozók! Ifjúságunk és a harcokban részt vett dolgozó népünk csodálatos forradalma az egész magyar nép, az egész magyar nemzet forradalmává vált. Népünk nemzeti forradalma megdöntötte az idegen érdekeket szolgáló bürokraták uralmát. Eltávolították a sztálinista szektás vezetőket, és most már igazán és visszavonhatatlanul a munkások kezébe adta a gyárat. Ez a forradalom tette lehetővé azt is, hogy a szakszervezeti mozgalom felszabaduljon és függetlenül minden párt és kormánybefolyástól, valóban a dolgozók harcos, következetes érdekvédelmi szervezetévé váljék. A Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége Ideiglenes Forradalmi Bizottsága javaslatára azonnali hatállyal feloszlatták a SZOT elnökségét, és régi, bebörtönzött munkásmozgalmi emberek bevonásával, ideiglenes intézőbizottság alakult. Az intézőbizottság felszólítja a munkásokat, a szervezett dolgozókat, hogy ahol nem értenek egyet az üzemi bizottságok összetételével, tartsanak ott új szakszervezeti választásokat, az igazi szakszervezeti demokrácia alapján. Munkások! Szervezett dolgozók! Általános nemzeti követeléssé vált, hogy addig nem vesszük fel a munkát, amíg szovjet katonaság van Budapesten. A kormány ígéretet tett arra, hogy holnap reggelig Budapestről kivonják a szovjet csapatokat. A Rádió ennek végrehajtását közölni fogja. Amennyiben ez teljesül, felkérjük a munkásokat, menjenek be munkahelyükre és a munkástanácsok vezetésével teremtsék meg a folyamatos munka feltételeit. Követeljük a kormánytól, hogy határozottan folytassa a tárgyalásokat a szovjet kormánnyal arról, hogy a szovjet csapatokat rövid időn belül az egész ország területéről vonják ki, és ennek végső időpontját hozzák nyilvánosságra. Munkások! Minden csodálatunk és elismerésünk hős ifjúságunké és a harcokban részt vett dolgozóké. Mindannyiunk vágyáért harcoltak, a független, szabad, demokratikus Magyarországért. Minden szeretetünk az igazi, magyar, demokratikus honvédségünké. Népünk hadserege ez, amely összeforrva a néppel egységes harcba indult a nép követeléséért. Ifjúságunknak, munkásságunknak és honvédségünknek köszönhetjük, hogy az üzem, a gyár valóban a mienk lett! Most rajtunk a sor, védjük meg, ha kell fegyverrel gyárainkat és védjük meg nemzeti forradalmunk nagyszerű vívmányait! Budapest, 1956. október 31. Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége Intézőbizottsága, Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége Ideiglenes Forradalmi Bizottsága A Magyar Vöröskereszt Baross utcai székházában. Élelem és gyógyszer - ez a legfontosabb ma Budapesten. Ki tudja a sebesültek számát? Ki olvasta meg az üzletek előtt sorban állókat? Kell az élelem és kell a gyógyszer - és a világ szíve, segítő keze megmozdult. A szürke, rideg számok csak annyit mondanak: tegnap 8 repülőgép-szállítmány érkezett. Lengyel, belga, román, bolgár gyógyszerekkel, kötszerekkel. Ma egy jugoszláv gép érkezett, s minden percben várnak egy svéd repülőgépet. Állandó ingajárat van Budapest és Bécs között. 3 magyar és 1 svájci gép hozza szünet nélkül az életmentő küldeményeket. Angliából 24 repülőszállítmány érkezett Bécsbe. Továbbításra vár. Még nem érkezett magyar területre, de útban van egy svéd és egy nyugatnémet autókaraván orvosokkal, mozgó műtővel, élelemmel, kötszerrel, gyógyszerrel. A Magyar Vöröskereszt három képviselője Bécsbe utazott az adományok átvételére, és már útnak is indítottak egy 16-18 kocsiból álló élelmiszer-karavánt. Jön már ruhanemű és orvosi műszer is. A Magyar Vöröskereszt és az egész magyar nép nevében köszönet mindenkinek aki segít, köszönet a segítségért, a szolidaritásért, az emberségért. Magyar fiatalok! A Vöröskereszt segítségeteket kéri. Őrség kell a vöröskereszt raktáraihoz, a repülőtérre. Segítség kell az elosztáshoz. Dobek György, a Vöröskereszt külügyi osztályán kéri a forradalmi ifjúság megbízottait, beszéljék meg vele, milyen segítséget adhatnak a Magyar Vöröskeresztnek. Segítségre és fegyelemre van szükség. Tejre a gyermekeknek, gyógyszerre a sebesülteknek. Békére és megnyugvásra mindenkinek. Ma délután a Vajdahunyad vára udvarán több ezer résztvevő jelenlétében újra zászlót bontott az 1948-ban működését beszüntetett Nemzeti Parasztpárt. Az újjáalakuló gyűlésen S. Szabó Ferenc, a párt volt földművelésügyi államtitkárának megnyitója után Veres Péter maga és a párt valamennyi tisztségviselője nevében lemondott. A Nemzeti Parasztpárt országos tanácskozásának összehívásáig ideiglenes vezetőséget választott. Főtitkár: Farkas Ferenc; a vezetőbizottság tagjai: dr. Bibó István volt egyetemi tanár, S.Szabó Ferenc a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója, Jócsik Lajos volt államtitkár, Zsigmond Gyula a tervhivatal volt főtitkárhelyettese. Kurucz János és Hódi Sándor parasztok, Zsebők Zoltán egyetemi orvostanár, Szigethy Attila a Győr-Sopron megyei Nemzeti Bizottmány elnöke, Kanyar József tanár, Kondor Imre a műszaki egyetem könyvtárigazgatója és Kelemen Sándor író. Illyés Gyula javaslatára egy irányító testületet választottak a párt fölé, amelynek tagjai Féja Géza, Illyés Gyula, Kodolányi János, Keresztury Dezső, Németh László, Remenyik Zsigmond, Sinka István, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Tamási Áron és Veres Péter. A Nemzeti Parasztpárt szervezése Budapesten és vidéken mindenütt megindult. A Nemzeti Parasztpárt a múlt tanulságai és a nemzeti felkelés hősi halottainak emléke által kötelezve érzi magát, hogy a párt mindenkor a magyarság, a parasztság, a magyar szellem töretlen egységét képviselje. Azzal a kéréssel fordult hozzánk dr. Vida Gyula felsőbírósági tanácselnök, hívjuk fel a pénzügyminiszter figyelmét, hogy a régi bírák túlnyomó részét a Rákosi-rendszer minden nyugdíj nélkül küldte el. A nyugalmazott tanácselnök arra hívja fel a pénzügyminisztert, folyósítson ezek részére minimális nyugdíjat mindaddig, míg végleges nyugdíjukat rendezik. Teljesen egyetértünk dr. Vida Gyulával, akinek különben folyósítják a nyugdíját. Csak annyit akarunk kéréséhez hozzátenni, ne feledkezzünk meg azokról a bírákról sem, akik a legsúlyosabb önkény közepette minden presszió ellenére is igyekeztek igazságosan ítélkezni, és emiatt vesztették el állásukat. Törődjenek velük is az illetékes miniszterek. Ezt fűzzük dr. Vida Gyula javaslatához. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01240