Szabad Kossuth Rádió Budapest. Kedves Hallgatóink. Mielőtt Magyar írók szólnak című műsorunkat megkezdenénk, felolvassuk azt a tervezetet, amelyet a magyar képzőművészek juttattak el hozzánk. A tervezetet megmutatták Tildy Zoltán államminiszternek, aki helyesli keresztülvitelét. Az 1956 október huszonharmadikán kezdődő szabadságharcban Budapesten elesett szabadságharcosok hősi emlékművének terve. Az alulírott szobrászok azzal a felszólítással fordulnak a magyar néphez és a kormányhoz, elsősorban Nagy Imre miniszterelnökhöz, hogy az alábbi elgondolást tegye magáévá, és megvalósítását támogassa. Hogy az elesett hősöknek méltó emléket állíthassunk, azt kívánjuk, mi magyar szobrászok, hogy egy emlékmű megalkotásában az egész ország, az egész magyar nép részt vehessen. Ez a szobrászati és építészeti munka a nép munkájává úgy alakulhat, ha egy hegyet emelünk a Vérmező közepén, amelyen már ezelőtt is a magyar forradalmárok vére hullt. Úgy képzeljük el, hogy az ország minden részéből, mintegy áldozatként összehordott földből emeljék ezt a hegyet. A körben elhelyezett kőtáblákon a hősi halottak nevei legyenek bevésve. A hősök dombján a földet szállító tizenkilenc vármegye jelképeként tizenkilenc facsemetét ültessenek el. Kérjük tehát, hogy a hősök temetkezési helyéül a Vérmezőt jelöljék ki. Budapest, 1956 október hó 31.-én, a következő szobrászok: Ferenczy Béni, Vilt Tibor, Vigh Tamás, Makrisz Agamemnon, Borsos Miklós, Medgyessy Ferenc, Schaár Erzsébet, Lajos József főiskolai hallgató, Halász Imre, Papp László, Jánosi György, Pásti Lajos, Iszoneli Zoltán kőszobrászok, valamint Nagy Mihály kubikus, és a Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének ideiglenesen megalakított forradalmi bizottsága. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01245