Szünetjel
. 
Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest.

Kedves Hallgatóink. A mai nap október harmincegyedike az egész világ protestáns egyházainak közös nagy ünnepe. Arra emlékeznek évről évre ezen a napon, hogy Luther Márton kiszögezte kilencvenöt pontját a wittengergi templom kapujára, és ezzel az emberiség egyik legnagyobb lelki és szellemi mozgalmának vált megindítójává. Az ünnep alkalmából a magyar protestáns egyházak egy-egy képviselője beszél.

Vető Lajos evangélikus püspök szól most a rádió hallgatóihoz.

Kedves evangélikus testvéreim. Mai reformációi ünnepünkön a bibliai útmutatóban található isteni ige, a nyolcvanötödik zsoltár második és hetedik verse ekképpen szól hozzánk. Jó akarattal voltál Uram, a te földedhez, avagy nem elevenített-e meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned. Mint olyan gyakran, most különösen is úgy érezzük, hogy ez az ige nekünk szól. Nekünk szól, mint evangélikusoknak, amikor Luther Mártonra emlékezünk, aki Isten kegyelméből újra napfényre hozta az ige világosságát, és olyan nagy erővel és áldással hirdette azt, hogy annak ereje élteti, erősíti és vigasztalja évszázadok múltán is lelkeinket. De úgy érezzük, hogy különösen nekünk, magyar evangélikusoknak szól most ez az ige. Jóakarattal voltál Uram, a te földedhez, hangzik az első mondat. Igen, a szívünk hálával van tele urunk iránt, hogy ezeket a napokat megélnünk engedte. Amikor felvirradt ránk magyarokra és egyházunkra is a szabadság és függetlenség napja. Neki adunk hálát azért, hogy a magyar ifjúság szívébe olyan csodálatos, olyan hősies hazaszeretetet adott, hogy az minden akadályát elhárította meggyőződésem szerint már most is annak, hogy a magyar nép is, és benne egyházunk is, szabadon és függetlenül élhessen. Igen, ezek a hős napok tették lehetővé, hogy egykor bebörtönzött és elnémított püspök testvérünk, Ordas Lajos éppen a mai napon ismét elfoglalhassa püspöki székét, és folytathassa egyház- és nemzetépítő munkáját. És ez a hős szabadságharc tette lehetővé, hogy azok is, akiket ha nem is teljesen, de mégis nagymértékben akadályozott az elnyomás, szolgálatuk hűséges teljesítésében, most ismét szívvel, lélekkel, egész hitükkel és egész szeretetükkel álljanak munkába. És milyen volt ez a szabadságharc? Egy teljes hetet töltve az Üllői úti harcok közepette, személyesen győződhettem meg ennek a szabadságharcnak nem csak a páratlan hősiességéről, hanem a legmagasabb rendű erkölcsi tisztaságáról is. Legyen mindezért hála Istennek, akit a reformáció által hozzánk is eljutott igéből megismertünk. Kedves Testvéreim, elesett hős ifjaink feletti gyászunk könnyekkel fátyolozza el a szemünket még, és mi mégis nem csak a közelmúltra emlékezünk, hanem nézünk előre a jövőbe is. És az igében, Isten ebben a vonatkozásban is csodálatos világossággal szól ma hozzánk. Avagy nem elevenített-e meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned? - kérdezi a zsoltáríró. Szívünk erre a kérdésre boldog bizonyossággal, szent hittel válaszolja, bizonyára megelevenít bennünket. Aki vele volt népünkkel, ifjúságunkkal, hőseinkkel, az velünk lesz ezután is. Ő továbbra is megtartja és éleszti bennünk a tiszta hazaszeretetet, hogy annak erejével tudjuk építeni, szolgálni hazánkat, népünket, szeretetben, egységben, bűnbánatban és megbocsátásban. Vigasztalva a gyászolókat, segítve a kárvallottakat, enyhítve a sebesültek szenvedéseit. Kedves Testvéreim, tegnap a budapesti lelkészek és teológiai hallgatók hasonló értelemben nyilatkoztak meg. Ezt a nyilatkozatot hetilapunkban majd teljes terjedelmében olvashatjuk. Rögtönzött rádiós beszédemet ennek a nyilatkozatnak a befejező mondatával zárom. Felhívjuk egyházunk minden tagját, hogy velünk együtt könyörögjenek a hazáért, a népért, annak boldog és békés jövendőjéért, Jézus Krisztus nevében, aki út, igazság és élet, minden ember és minden nép számára. Úgy legyen, ámen.


Most Cséky Gábor unitárius püspöki helynök beszél.

Október harmincegyedike. A reformáció emlékünnepe szerte a világon. A reformációban a vallásszabadság gondolta győzött. Az isteni gondviselés tényét kell látnunk abban, hogy ez az ünnep egybeesett azokkal a dicső napokkal, amikor a magyar nemzet, s vele együtt az egész művelt világ, a politikai szabadság gondolatának diadalát ünnepli a zsarnoksággal szemben Magyarországon. Mindkettőnek, a vallásszabadságnak is, és a politikai szabadságnak is győzhetetlen feszítő ereje az emberi léleknek az az Isten adta vágya, hogy meggyőződését egy szebb, tisztább, becsületesebb életről, a mi viszonyainkat illetőleg, egy magyar emberhez méltóbb életről kifejezésre juttathassa és azért minden alkotmányos és becsületes eszközzel élni, imádkozni és dolgozni tudjon. A tegnap egy amerikai fiatalemberrel találkoztam, aki ezt mondotta. Az egész világ hódolattal hajlik meg a magyar nép nagysága és dicsősége előtt, mellyel szabadságát kivívta, és dicsőséges harcával új fordulatot adott a történelemnek Európában. Jól estek szavai. Ne felejtsük el azonban se mi, se a nagyvilág, hogy a nemes harcban elesettek emléke iránt érzett kegyeletünk adóját csak akkor fogjuk majd méltó módon leróni, ha az eszméket, amelyekért harcoltak és meghaltak, becsületes politikai cselekedetekkel igyekszünk megvalósítani a magyar életben. Áldassék az egy igaz Isten szent neve, ki ezt a napot megélnünk engedte.

Végül Szamosközi István református esperes beszédét hallgassák meg, az egész világ protestánsainak mai nagy ünnepe alkalmából.

Szeretteim a Jézus Krisztusban, figyeljünk Isten igéjére, aki szól hozzánk, Pál Rómabeliekhez írott levele nyolcadik fejezetének harmincegyedik és harminckettedik verseiben ekképpen. Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent, minékünk. Kedves Testvéreim. Alapigénk arról beszél, hogy Isten velünk van. Mi azonban úgy vagyunk gyermekei, hogy ezt az együttlétet nem mindig egyformán tapasztaljuk. Néha jobban látjuk, néha kevésbé. Rendszerint tapasztalatainkra bizakodunk. És én most azt kérem tőletek, hogy ezt az igét most ne látásban, hanem elsősorban hitben éljük át. Arról beszél, arról a kapcsolatról, ami vele lehetséges, az ő egyszülöttjén keresztül. Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatában. Abban hajlandó velünk lenni, veled lenni. Bűnbánatban ez annyit jelent, én nem voltam hajlandó vele lenni, teljes életemet átadni néki, azért ő adta át élete egészét nekem, a golgotai kereszten. Így hangzik hozzánk most reformáció gyermekeihez, mint tékozló fiakhoz is. Légy velem, ajánlom szövetségem védelmét, az erős várat. Ha Isten velünk, így kezdődik az ige, úgy gondolom, méltán érthetjük bűnbánatban ekképpen is, nyújtja kívánatos szövetségének erősségét, és ez a ha, most mint feltétel szól neked, szól megtérítve szólító módon, az ige beszéde ez, a te döntésedért, adod-e életedet immár egészen neki, hogy egészen veled lehessen. A reformáció úgy lett, hogy Luther Márton és Kálvin János mélyen és forrón átérezte, hogy van egy olyan ha, egy olyan lehetőség, egy olyan feltétel, amelyben Isten erős várukká lesz, ez pedig az ő egyszülöttjének keresztje. És, amikor ezt átérezték, következményeivel együtt vállalták boldogan az Isten által elvállalt szövetséget, és lettek bátrak az emberek előtt, az ő igéjének töretlen, tiszta szólásában. Ebben a lelkileg újjáteremtett életben az ő szövetségében adja további ajándékait. Az ige így mondja. Mi módon ne ajándékozna, vele együtt mindent minékünk. Minden, amit ő jónak lát, amit Krisztusban megszentel, és életünk hasznára ajándékoz. Krisztus marad a világ reménysége, és amit mi őbenne reméltünk, Isten őbenne adta meg. Mi a világ életét, a történelmet ebben az áldozatban, Krisztusban nézzük. Az ő vérében, áldozatában ajándékozta nekünk hitünk bizonyossága szerint, halhatatlan szabadságharcosaink véres áldozatát, és annak javait, magyar népünk szabadságát is. Az igazi háládatosság, a nagy parancsolat rendjében élhető, egyszerre Isten és egyszerre az emberek felé. Úgy adunk ma, reformáció emléknapján hálát Istennek, népünk szabadságharca eddigi eredményeiért, hogy forró hálát mondunk mindazoknak, akik életben maradtak szabadsághőseink közül, és mélységesen megrendült tiszteletadással állunk meg hősi halottaink koporsójánál, elárvult, zokogó szeretteik mellett, készen érettük minden áldozatra és segítségre. Mi módon ne ajándékozna mindent ővele együtt, kérditek … Igen, tudjuk, hogy ebben a felszabadulásban Isten egyházunk javára sok mindent ajándékozni fog. Elsősorban újra és még egyszer ugyanazt, amit adott a reformációban, az igét szabadon, hirdetésének hasonlóképpen szabad külső feltételeivel. Tudjuk, hogy szabadságunk lett, iskoláskorú gyermekeinket vallásunkban nevelni, ifjúságunkkal foglalkozni, és széles körben végezni azt a reformációs missziót, amire az egyház ura, Jézus Krisztus küldött el, mondván, elmenvén hirdessétek, hogy elközelített a mennyeknek országa. Az, hogy Isten Krisztusban ajándékozza mindezt nékünk, ez azt is jelenti, hogy szeretetben ajándékoz, megadott bocsánatból, akik ilyen bocsánatban élnek, azoknak tudniuk kell, éppen Krisztusban bocsánatot élni is, mégpedig szeretetben és alázatban. Egyházunk több szolgájával szemben kell szeretetben, a cselekvő bocsánatkérés, a jóvátétel intézkedéseit azonnal megkezdeni. Azokkal szemben, akik bátor, nyílt, református módon megmondták köz- és egyházi életünk hibáit, és ezért üldöztetés, mellőzés, sőt börtön volt az osztályrészük anélkül, hogy a hivatalos egyház érettük bármit is tett volna. Tudjuk, hogy Isten mindannyiunkért és érettük is számos ajándékot nyújt most nekünk, és abban a reménységben vagyunk, hogy Jézus Krisztusban fogunk tudni élni ezekkel az ajándékokkal, elnézve számos terv van a magyar református egyház szolgáinak különböző csoportjai között, amelyeket szabad református egyházi sajtónk rendre ismertetni fog. Megtérni, Krisztussal szövetségben lenni mindig azt jelenti, hogy valaminek hátat fordítok, és valami felé teljes … fordulok. […], aki szövetségét ajánlotta, akinek szövetségét elfogadod, és így fogunk tudni mink a jövőben szabad egyházi munkával, egy szabad nép körében mind egyházunk, mind szabad hazánk javára élni. Ámen. Imádkozzunk szeretteim. Mindenható Isten, hálát adunk néked ezekért a mi mostani napjainkért is, ezért a napért is, amelyben annakidején és régen adtad a mi vallásunk szabadságát, és ezért a napért is, amelyben megújítottad sok-sok hősi áldozattal ugyanaz… Hálát adunk néked a megpróbáltatásokért is, hiszen arra tanítasz, hogy mindenkor és mindenben háládatosak legyünk. És elkérjük tetőled a nálad kész segítséget, a mi urunk, Jézus keresztjének azokat az erőit, amelyek a mi egyházunknak növekedésére, javára, felvirulására, a benne lévő igazság valósággá tételére való. Urunk, Jézus Krisztus ne nézz méltatlan voltunkra, ne nézz arra, hogy mit érdemlünk, hanem ajándékaidat közöld mivelünk. Könyörgünk közelben és távolban élő szeretteinkért, az aggodalmaskodókért, mutasd meg nékik az igét, hogy aggodalmaskodás helyett tárják fel könyörgésekben, kérésekben előtted, mint édes Atya előtt, kívánságaikat. Könyörgünk a gyászolókért, azokért, akik legtöbbet vesztettek közöttünk, akik legtöbbet áldoztak ezért a honért. Engedd, hogy a Szentléleknek vigasztalásával, amely minden emberi értelmet felülhaladt, megvigasztaltassanak. Áldd meg népünket, ajándékozd a te egyszeri és tökéletes békességednek földi következményeit nékünk, adj békét, adj épülést ebben az országban, és tégy bennünket a Jézus Krisztus érdemes és hasznos bizonyságtévőinek, mind nemzetünk, mind egyházunk körében. Ámen.

Kedves Hallgatóink. A reformáció ünnepe alkalmából a magyar protestáns egyházak egy-egy képviselője beszélt.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01249