Most pedig lapszemlénk következik: 

1956. november 1. A dicsőséges magyar forradalom tizedik napja. S a tíz közül talán az első, amelyen csendes, békés éjszaka után, csendes reggel köszöntött a magyar fő város sokat próbált lakosaira. A ma reggeli utca képe teljesen békés. Nyitnak az üzletek, már nem állnak olyan sokan sorba. A békés utca képéhez már hozzá tartoznak az újságárusok is. Nem gépkocsiról szórják a lapokat az áramló tömeg közé, hanem - a béke jele - pénzért árulják a rikkancsok. Sok új lap jelent meg ma reggelre, s ez is az ország egészséges irányú fejlődését, demokratizálódásunk útján való továbblépésünket jelzi. Ma reggel jelentek meg először az újjászületett demokratikus pártok napilapjai, a Népszava, a Szociáldemokrata Párt központi lapja, a Kis Újság, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt  politikai napilapja, a Szabad Szó, a Nemzeti Parasztpárt lapja. A pártlapok mellett sok más újság megjelenése új színt kölcsönöz sajtónknak. Ha csupán felsoroljuk őket, már ez is mutatja, milyen sokat fejlődött közéletünk. Jó érzés látni, hogy az igazság kimondására már oly sok fórum áll rendelkezésünkre. Hadd soroljuk fel a ma megjelent budapesti lapokat:
A pártlapok mellett megjelent az Igazság, a forradalmi magyar honvédség és ifjúság lapja, a Magyar Szabadság, amelynek felelős szerkesztője ifj. Veres Péter, a Csepeli Újság, a csepeli nemzeti bizottság lapja, a Paraszt Függetlenség, a magyar nemzeti forradalmi bizottmány lapja, a Magyar Nemzet, mely fejlécén ismét viseli alapítójának, Pethő Sándornak nevét. A Népakarat, az újjászületett magyar szabad szakszervezetek országos. szövetségének lapja. A Magyar Ifjúság, az ifjúmunkások forradalmi tanácsának és a Valóság, Pest megy dolgozóinak lapja.
Most következő lapszemlénkben, melyet 12 órai híradásunk után folytatunk, a ma megjelent budapesti lapok legérdekesebb írásait ismertetjük:

 A Kis Újságban Kertész Róbert megemlékezését olvashatjuk, "Halottak napja 1956" címmel:
"Ezer és ezer halottunk van. Sírhant a város szívében, a tizenegy éve ledöntött Pázmány-szobor előtt. Sírok a temetőkben és temetetlen halottak. Hősök, akik harcoltak, fegyvertelen tüntetők, asszonyok és gyermekek. Emberek, akik emberi sorsot követeltek, akik hittek és reménykedve vonultak a tiszta lobogók alatt, ajkukon a dal, szívükben forró tűz. Sorsuk szörnyű lett. A "tiszta lap" politikája vérözönbe borította a várost. Felkelt a nép, nem szervezetten; egyedül a lelkek parancsára. Az egész nép, az egységes magyar nép kelt fel, hogy véghezvigye azt, amire nem ismer példát a világtörténelem. Diákok, ifjak, munkások, parasztok, és főiskolás fiai, katonák, honvédek. Egymásra találtak, kézről kézre adták a fegyvert, a rádió ontotta még hazugságait a "suhancokról, csőcselékről", s a nép ezalatt csodákat tett. Puszta kézzel és ököllel eleinte, majd áradva, mint tengernyi folyammá egyesülő zúgó özön, fegyverrel vívta harcát. 

Gyászoljunk valamennyien, kik egyetértünk és egyet akarunk. Borzalmas gondolat a feltáruló ezer és ezer sírgödör. S számukat ki tudná ma...? Megtudjuk-e valaha is? Keserűség fojtogat, a szív elszorul. 

Harcosok, áldozatok pihennek meg sírjukban. Halottak napja, 1956. A gyász lobogói lengtek a harcok napjaiban, a nemzeti színek mellett. Imádságos lélekkel tesz fogadalmat a magyarság, a fájdalom maradjon felejthetetlen. A nemzeti egység, törhetetlen. Halottaink emlékét őrizzük szívünk végső dobbanásáig. A túlélők számára egyetlen parancs szól: a mi munkánk most kezdődik.

A Magyar Szabadságban "A Független Magyarország legyen semleges!" címmel jelent meg vezércikk. 
Ezt olvashatjuk benne: Helyeseljük, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett országunknak a Varsói Szerződésből való kilépéséről. A ránk erőszakolt és kezünket-lábunkat gúzsba kötő Varsói Szerződés felmondása jelenti ezen az úton az első lépést. De csak az elsőt. Tovább kell haladni a megkezdett úton és félreérthetetlenül ki kell jelenteni, hogy Magyarország, úgy ahogyan a szomszédos Ausztria is, a semlegesség politikáját kívánja folytatni. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz véleménye a nemzetközi élet nagy kérdéseiben. Ellenkezőleg, most lesz, most lehet igazán önálló véleménye, olyan véleménye, amely összhangban áll nemzetünk érdekeivel. De jelenti azt, hogy Magyarország a továbbiakban nem óhajt csatlakozni a világpolitika egyik tömbjéhez sem, nem kívánja magát sem lekötni, sem elszigetelni egyik irányban sem. Egy ilyen álláspont felel meg nemzetünk földrajzi helyzetének csakúgy, mint történelmi hagyományainak, illetve e hagyományokból leszűrt tanulságoknak. 

Az Igazság első oldalán két érdekes riportot olvashatnak. Az első: Beszélgetés Maléter Pál ezredessel, a Kilián hős parancsnokával.
Világszerte fogalommá nőtt ezekben a hősi napokban a Kilián laktanya neve. Tegnap óta a Kilián laktanyával együtt még egy nevet emleget a világ. Egy magyar katonatiszt nevét, egy férfiét, aki a harcolók parancsnoka, bajtársuk és lelkesítőjük, Maléter Pál ezredes. Ő állott a laktanyában harcoló szabadságharcosok a hősök élén, akik hét napig álltak helyt az erőddé épített kaszárnyában. A Kilián laktanya harcol! A Kilián laktanya ellenáll! - szájról szájra járt ez a hír a városban a legnehezebb órákban. Akkor, amikor a szovjet harci kocsik végtelen sorban, a győzők gőgjével dübörögtek lefelé az Üllői úton, amikor sortüzet adtak a nehéz tankok ágyúi, s amikor úgy tűnt, az idegen túlerő legázolja a laktanya hőseit. A fegyverek már elcsendesedtek, de a laktanya kapuját még homokzsákok védik. Egy ember éppen hogy bebújhat a vékony résen. Maléter ezredest keressük, szinte reménytelenül. A laktanya hatalmas épülettömböt foglal el és Maléter ezredes mindenütt ott van a honvédek, a fegyveres ifjak között. Most járt itt. Egy perce, hogy tovább ment, halljuk. Végre aztán rátalálunk. Magas, vékony, nagyon fiatalos külsejű férfi. Kiskabátban áll a laktanya egyik udvarán. Röviden, tömören beszél, elhárít minden személyére vonatkozó kérdést. Nincs idő arra, mondja, hogy most rólam beszéljenek, írjanak. Személyem érdektelen a tettekről kell beszélni és a holnapról. S bár Maléter Pál többet nem mond el önmagáról, hadd fűzzük hozzá, nem először ragadott fegyvert a magyar szabadságért. 1944 nehéz óráiban, amikor a fasizmus szegzett orgyilkos tőrt hazánk szívének, Maléter Pál partizánosztagot szervezett és harcolt. Akkor is, mint ma is, a haza függetlenségét fenyegette a végkatasztrófa. Most az ő katonai tudása, szervezőereje, igazi hazafisága, döntő tényezője volt annak, hogy a Kilián laktanya bevehetetlen erőddé vált, s meghátrálásra kényszerítette még az ostromlövegeket is.
Katonái az első órákban letépték zubbonyukról a szovjet rangjelzést, vállpántot. Ők állították vissza azt a magyar rangjelzést, amely ma már az egész honvédségé. Zubbonyán három csillag, mellén kitüntetések sora. Mi - mondja Maléter Pál - immár megbízunk az ideiglenes kormányban és támogatjuk minden cselekedetét, mert azon van, hogy hazánkban rend, nyugalom és békés élet legyen ismét úrrá. Ismerjük Tildy Zoltánt és Nagy Imrét, ismerjük gondolkozásmódjukat, becsületes helytállásukat és tudjuk azt, hogy körömszakadtáig harcoltak népünkért és népünket képviselik. A harcosok, a fegyveres harcok hősei pedig megőrzik nyugalmukat. Kérem a főváros lakosságát, őrizze meg továbbra is nyugalmát, ne kelthessen közöttünk zavart senki, egyetlen rémhírterjesztő sem. - Üzenem - folytatta Maléter Pál, hogy a honvédség csapatai, a magyar hadsereg, a fegyveres ifjúsággal együtt biztosítani fogja a rendet, a nyugalmat Budapesten. Nem csak mi bíztunk meg a kormányban, a kormány is megbízik bennünk. Mi tehát nem adjuk át fegyvereinket, hanem a honvéd alakulatokkal, a néphez hű maradt rendőrséggel együtt biztosítani fogjuk Budapest nyugalmát. Tegnap kezdtük meg a rendteremtés munkáját, ma folytatjuk mindaddig, amíg világgá nem repülhet a hír, Budapest, a Szabad Budapest, a Szabad és Független Magyarország Budapestje, ismét a béke, a nyugodt munka fővárosa.

A másik riportban az újságíró beszámol arról, amikor szemtől szembe állt Mikojánnal és Szuszlovval.
Az utolsó órákban sikerült még bejutnom az Akadémia utcai pártközpontba. A Magyar Dolgozók Pártja,  amely egész rövid időn belül átalakul, átteszi székhelyét a Nádor utcába. Kádár János óriási jelentőségű tárgyalások közepette szakított időt arra, hogy a párt elnökségének első embereként nyilatkozzék a párt átalakításáról és álláspontjáról. Márványoszlopos előcsarnok. Mély csend. A székeken sötétkék télikabátokban és az ismert orosz sildes sapkákba öltözött egyforma legények, Mikoján és Szuszlov kísérői. - Egyébként az épület a forradalmi honvédség kezén van.
Kádár János kis türelmet kér, fontos tárgyalást folytat. Kivel tárgyal? - kérdem a párt egyik vezető politikusát. Mikojánnal és Szuszlovval. A szovjet csapatok kivonásáról. Rövid idő múltán Nagy Imre miniszterelnök lép ki  A tárgyalás nem lehetett eredménytelen. Megérkezik Lukács György, Eörsi István költő és egy egyetemista lány kíséretében. Az utcán igazoltatták és becsületszóval kellett megerősítenie, hogy valóban népművelésügyi miniszter. A nagy kavarodásban még nem volt ideje igazolványt szerezni. Most Mikoján és Szuszlov lép ki Kádár János előszobájának ajtaján. Szuszlov arcán a fotókról jól ismert sajtómosoly. Mikoján korántsem olyan fekete, amint eddig véltük. Haját és bajuszát sűrűn átszövik az ősz szálak. Mindketten sötétkék bolyhos télikabátban.
Mint közben megtudom, a múlt héten voltak már itt néhány órára, majd újra visszajöttek, hogy tiszta képet szerezzenek a budapesti és magyarországi eseményekről. Úgy vélik körülöttem, hogy a szovjet kormánynyilatkozat, amely kifejezi a sajnálkozást amiatt, hogy a magyarországi események vérontáshoz vezettek, már Mikoján tájékoztatása nyomán született meg. Közvetlenül az ajtó mellett állok, talán szokásból, vagy talán azért, mert engem is államférfinak néznek - ne menjünk el vakon a történelmi események humora mellett sem -, velem is kezet ráznak. Egyenrangú felek vagyunk a magyar sajtó és a szovjet kormány képviselői. Mikoján és Szuszlov lesietnek a lépcsőn, beszállnak egy szovjet harckocsiba és a páncélos karaván elindul a repülőtér felé.
Mire e sorok nyomtatásban is megjelennek, már úton vannak repülőgépen Moszkva felé.

A munkástanácsok feladata ma a következő: Megindítani azokat az üzemrészeket, ahol nagy értékek vannak veszélyeztetve. A kimondott sztrájk ideje alatt elvégezni a karbantartási munkálatokat, a végső fokon, a belpolitikai helyzettől függően megindítani a termelést. Ez hát a cél, amelyért harcolni kell, s az általános sztrájknak ezeket kell szem előtt tartani. Az üzemeket nem a tőkéseknek akarjuk átadni, hiszen ma már a szó igazi értelmében miénk a gyár. Ha miénk, akkor ésszerűen gazdálkodjunk saját értékeinkkel. A követelések teljesítéséig ne induljon el a rendes termelés, de javítsuk meg szerszámainkat, gépeinket, hogy amikor elhangzik a szó, zavartalanul indíthassuk meg az életet.

Kedves hallgatóink, szemlét hallottak a ma megjelent budapesti lapokból. További lapszemlénket legközelebbi híradásunk után hallják.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01294