Kedves hallgatóink, most lapszemlét olvasunk fel. Ma jelent meg először újból a Kis Újság, a Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári Párt napilapja. Első oldalán köszönti az olvasót. A mai nappal felvesszük a zászlót, amelyet a zsarnoki önkény kicsavart kezünkből, - írja az olvasót köszöntő, bevezető cikkében a Kis Újság szerkesztősége. A pillanat még tragikus, de már nem reménytelen. Előttünk egy szép és boldog jövendő, amelyben majd saját, nemzeti életünket élhetjük, szabadon, független hazában. A Kis Újságot bizonyára sok ezren várják nemcsak a pesti utcákon, hanem az egész országban. Szívünk minden szeretetével köszöntjük az olvasót, azokat, akik hosszú esztendők óta hűségesen vártak arra a pillanatra, amikor újra találkozhatnak a lappal. A lap egy másik cikkében ismerteti programját. A cikk címe: "Tiszta párt, tiszta újság, tiszta út". "Tisztességes lapot akarunk az olvasó kezébe adni. Tisztességes lapot, amely most átveszi a fegyvert azoknak a nagyszerű hősöknek a kezéből, akik a magyarságért, hazánk függetlenségéért harcoltak, s kivívták az első győzelmet. Hőskölteményt látott a világ, tiszteletadással veszik ma körül a magyar nevet. De a harc nem ért véget. Átvesszük a fegyvert és átveszi azt minden tisztességes magyar. A Kisgazdapárt éledező szervezetei, tömörülő, régi tagjai most teszik az első lépéseket, és a cselekvés emez első perceiben érezzük fokozott felelősséggel kell mindannyiunknak dolgozni. Mert már a lépéseknél érezzük, hogy még nem szabadult meg az ezerszer átkozott közelmúlt gyalázatos örökségétől a Kisgazdapárt sem. Tisztességes lap akarunk lenni, ezért mondjuk meg őszintén és magyarán, tisztogatni kell a saját portánkon is. A hírközlés, a rádió, a lapok, a röpcédulák még bizonytalanul tájékoztatják az olvasókat. Kilométereket kell gyalogolni értesülésekért. A fővárost ért kíméletlen pusztítás megnehezíti az élet indulását. Egyet azonban már tudunk. Tudjuk, halljuk és látjuk is, hogy a Kisgazdapárt jelenlegi élvonalában olyanok is előmerészkednek, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a mi sorainkban. Ők azok, akik a sorok élére akarnak szökkenni, akik átmenteni óhajtják silány személyüket, akik halásznak a zavarosban és a parlamenti bőrkarosszékek mélyében elterpeszkedve tartják tanácskozásaikat. Ebből elég volt! A hitvány cirkuszi mutatványszámokkal le kell számolni. Követeljük azonnali eltávolítását azoknak az ál-kisgazdapártiaknak, akiknek politikai szemfényvesztései nem akadályozhatják meg többé a tiszta célok megvalósítását. Nem tűrjük, hogy a Rákosi-zsarnokság leghívebb csatlósai és egyéb nagy állású talpnyalói most egyszerre ráébredjenek egykori kisgazdapárti mivoltukra. Nem urak, "elvtársak", ebből elég volt! Aki beállt a népakarat megtiprói közé akkor, amikor a nemzet megalázva szenvedett, aki szívünktől-lelkünktől idegen ideológiai előadásokat tartott, amikor a börtönök mélyén, az internálótáborok poklában a mieink hörögtek és szenvedtek, aki habozás nélkül vállalt bármilyen megbízatást véres kezű gazdája kezéből, csak azért, hogy biztosítsa magának a koncot, a függönyös autót, a külön Közértet, az ÁVO-s őrséget villája előtt, aki szemrebbenés nélkül árulta el minden nemzeti eszményünket, aki árulója lett pártjának, nemzetének csak azért, hogy felcsaphasson az idegen eszmék bérencévé és aki most szenvedés vér és könnyek tengerén is száraz lábbal akar átgázolni, az ilyen takarodjék. Felhívjuk a párt minden szervezetét, minden becsületes tagját, söpörjön ki mindenkit, aki az elmúlt években áruló volt, átállt, megbukott a magyar becsület vizsgáján. Ugyanakkor követeljük felfelé, hogy az előbb körvonalazott karrieristák, akik azt hiszik, hogy még mindig lehet visszaélni a türelmünkkel, ne piszkolhassák be jelenlétükkel azt a tiszta lobogót, amelynek győzelméért szabadságharcunk hősei küzdöttek és meghaltak. A Kisgazdapárt elindul útján, hogy teljesítse kötelességét, de első lépésünk megtisztítani a vezetést, minden sorunkat azoktól, akik görcsösen az eszelős értelmetlenségig ragaszkodnak a hatalomhoz. Tiszta párt, tiszta újság, - ez a Kis Újság programja, és tudjuk, szabadságharcos hőseink éppen most bizonyították be, hogy egy tiszta gondolat erősebb minden zsarnoki elnyomó fegyvernél." "Ismét a magyar úton!" "Most, amikor e sorokat írjuk, a magyar főváros, az egész ország népe még mindig a dicsőséges magyar forradalom tüzében ég. A pesti utca kövezetén még alig száradt fel a szabadságharc hőseinek kiontott vére, s itt-ott még hallatszik egy-két fegyverdörrenés is. De az emberek arcára már kiült a meginduló élet reménysége, s ha az egyik szemünk még könnyes is, a másikkal már mosolyogni tudunk. A forradalom mindent elsöprő ereje megváltoztatta a magyar életet. Így természetes, hogy a változások elsősorban a magyar sajtóban is bekövetkeztek. A Magyar Nemzet, Pethő Sándor alapítása, majd később a Kisgazdapárt lapja, ismét hirdeti a Kisgazdapárt eszméit és politikáját. Forradalmi időket élünk. Sok nehézséggel kell megküzdenünk, de vállaljuk a nehézségek leküzdését és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a magyar népnek valóban magyar lapot adjunk a kezébe. A Rákosi-önkényuralom idején, a diktatúra éveiben nem volt és nem lehetett egyetlen egy magyar lap sem, amelyik megmaradhatott volna az igaz magyar úton. Sajnos akadtak zsoldosok, akik letértek az útról, de ezeket ma már a forradalom elsöpörte. Mi, a Független Kisgazdapárt szerkesztőségi bizottsága vállaltuk, hogy Pethő Sándor hagyatékát visszavezetjük az igazi magyar útra. Megbízható, pontos, és a magyar értelmiség minden igényének megfelelő magyar lapot akarunk adni az olvasók kezébe. A Független Kisgazdapárt politikai hitvallását hirdetjük, mert meggyőződésünk, hogy ez az út az, amelyen járnunk kell, hogy a romokból az új magyar életet felépítsük. A Magyar Nemzet szerkesztőségi gárdáját átalakítottuk, s a Kisgazdapárt régi, harcos újságírói kerültek ismét az íróasztalokhoz, azok a magyar újságírók, akik legtöbbjének kezéből az önkényuralom kiütötte az újságíró fegyverét, a tollat. - A Magyar Nemzet új munkatársainak nagy része megjárta az internálótáborok, s a börtönök kálváriáját, de vannak olyanok is, akik követ törtek, maltert hordtak, s a legnehezebb fizikai munkát is vállalták, de nem adták el szent hitüket, meggyőződésüket, a magyar újságíró becsületét. Inkább vállalták a megaláztatások és megpróbáltatások végtelen sorát, de nem álltak oda üvölteni a farkasokkal. Ez a bátor és a forradalom tüzében kipróbált magyar újságírógárda állt a Magyar Nemzet szerkesztőségének élére, hogy a Kisgazdapárt régi lapját visszavezesse ismét a magyar útra. És most, amikor szeretettel kopogtatunk be minden magyar ajtaján, arra kérjük a magyar olvasóközönséget, fogadja a megújhodott Magyar Nemzetet, lapunkat olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel mi készítjük és küldjük el hozzá." Most pedig egy ma először megjelent lapból a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének lapjából, a Népakaratból idézünk. Hogy mi az új lap programja, azt megtudjuk a következő cikkből: "A Népakarat, a független magyar szakszervezetek lapja Mindenszentekkor, a halottak ünnepén jelenik meg először. Első szavunk: örök dicsőség a hősi halottaknak. Címünk: jelképes kötelezettségvállalás. Kötelezettségvállalás arra, hogy nem írunk le egyetlen szót, nem nyomtatunk ki egyetlen sort, amellyel ne a nép akaratának érvényesülését kívánnánk becsülettel szolgálni, amelyet ne adhatnánk tiszta szívvel a mártírok édesanyái, gyermekei kezébe. A nép akarata pedig az, hogy a magyar hazafiak véráldozata ne lett légyen hiábavaló, hogy Magyarország végre szabad, demokratikus, haladó, független ország, a magyar nép országa legyen. A Népakaratot olyan újságírók szerkesztik, akik vallják: ez a forradalom tette lehetővé azt is, hogy a szakszervezeti mozgalom felszabaduljon és a szakszervezetek függetlenül minden párt- és kormánybefolyástól, végre ismét valóban a dolgozók harcos érdekvédelmi szerveivé váljanak. Úgy akarunk szólni az olvasóhoz, hogy amikor végiglapozza az újságot, naponta újból elmondhassa: igen, ez az én akaratom, igen, ez az újság igazat ír. Az új, szabad életért elesett halottak napján induló lapunknak legszentebb útmutatása a hősök nemzeti lobogóval letakart tetemén városszerte olvasott felirat: "Ígérjük, nem haltatok meg hiába!" Címünket addig viselhetjük büszkén, amíg hűek maradunk ehhez az ígérethez. Ezzel a fogadalommal gyújtunk mécsest vértanúink emlékére. Programunkat a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége Forradalmi Intézőbizottságának lapunkban közölt felhívásai tartalmazzák. Olyan szakszervezetek lapja leszünk, amelyek a kormánytól és a pártoktól függetlenül végzik a dolgozó nép érdekében való munkájukat. Amelyek harcba szállanak a munkások sok véráldozattal kivívott jogáért, a sztrájkjogért, amelyek munkanélküli segélyt biztosítanak mindazoknak, akik átmenetileg bármilyen okból nem tudnak elhelyezkedni. Valljuk, hogy a szabad és független szakszervezeteinknek ápolniuk kell a barátságot valamennyi néppel, az egész nemzetközi szakszervezeti mozgalommal. Igénybe veszünk és elfogadunk függetlenségünket nem veszélyeztető külföldi kölcsönöket, hogy népünk ezzel is mielőbb kikerüljön a nehéz gazdasági helyzetből, amelybe a múlt bűnös politikája juttatta. Mindez csak néhány szóban elmondott foglalata annak, amiért új lapunkkal, a magyar szabad szakszervezetek oldalán harcba indulunk. Hős dolgozó népünk, forradalmáraink a 48-as márciusi ifjakhoz méltó fiataljaink segítségével a fegyveres harc után most a békés harcot is győzelemre visszük majd. A Népakarat Szerkesztőségének Forradalmi Bizottsága. A Paraszt Függetlenség, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány lapja pontokban ismerteti, mit követel a magyar földművelő nép - Lássuk tehát: 1. A sztálini parasztpolitika teljes elvetését és felszámolását. Adjanak ki olyan rendeletet, amely kimondja, hogy a gyenge és erőszakosan szervezett termelőszövetkezetek feloszlanak. Továbbá az a paraszt, aki ki akar lépni bármelyik szövetkezetből, nyugodtan kiléphessen. Visszakapja az oda bevitt ingó és ingatlan vagyonát, sőt állami támogatásban is részesül, hogy szétzilált gazdaságát rendbehozhassa. A megmaradó szövetkezetek állami támogatásának eddigi rendszere szűnjön meg. Az állami támogatást az alulról, a szövetkezeti tagság által megválasztott szövetkezeti központ ossza el az arra érdemes tsz-ek számára. 2. A parasztság képviselőiből, az új páttok tagjaiból, mezőgazdasági szakemberekből és újságírókból hamarosan alakuljanak mezőgazdasági küldöttségek, amelyek Nyugat-Európában, Dániában, Hollandiában, Angliában stb. az északi államokban, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Államokban a nagyüzemi mezőgazdaság helyzetét tanulmányozzák és tapasztalataikat itthon hasznosítsák. 3. Szüntessék meg a gépállomások jelenlegi rendszerét, ill. igazgatását adják a gépállomások forradalmi tanácsa kezébe. Később a gépállomások vagyonát a parasztság széles körű támogatásával újjászervezett földműves szövetkezetek vegyék át. 4. Biztosítsanak messzemenő anyagi támogatást az egyéni parasztgazdaságok számára. Hosszú lejáratú hitelek, műtrágya, kisgép, vetőmagjuttatás stb. Azoknak a volt kulákoknak, akiket önkényes módon és jogtalanul megfosztottak földjüktől és házuktól, haladéktalanul adják vissza a vagyonukat. 5. Helyeseljük, hogy megszűnt a parasztságot- megnyomorító és kiszipolyozó beszolgáltatási rendszer, de ez még csak az első lépés volt. Minél hamarabb csökkentsék az aránytalanul magas adóterhet, és a parasztság érdekében vizsgálják felül és változtassák meg az adózás jelenlegi rendszerét országunkban. 6. Állítsák vissza a föld régi adásvételét, a feles, kishaszon és részes bérleteket és minden paraszt annyi földön gazdálkodhasson, amennyit családjával egyetemben meg tud művelni. 7. Osszák fel azokat az állami gazdaságokat, amelyek gyengén dolgoznak és nem termelnek rentábilisan. Földjüket osszák fel a hozzájuk legközelebb eső földéhes lakosság körében. 8. Szüntessék meg a Begyűjtési Minisztériumot, a Földművelésügyi és Állami Gazdaságok Minisztériumát vonják össze és a felduzzasztott apparátusát csökkentsék. 9. Alakuljanak meg minden faluban a paraszt forradalmi bizottságok, a demokratikus pártok képviselőiből és ezek gyakorolják a hatalmat az új választásokig. Forrong az egész ország, benne forr a magyar falu is. Napjainkban teljesen beigazolódtak Petőfi száz év előtti szavai: "Még kér a nép, most adjatok neki, vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép?" - Hősies forradalmunkban megmutatta, hogy jogait tűzön-vízen, tankok erdején át is ki tudja harcolni. Él még a magyar földművelő népben Dózsa György forradalmi szelleme. Él még a magyar parasztban a forradalom lángja. Ezért félreérthetetlenül követeli, azonnal teljesüljenek a magyar földművelő nép jogos követelései. A Magyar Szabadság című lapban ezt olvassuk: Örömmel nyugtázzuk, hogy a miniszterelnök végre a nyilvánosság előtt is megerősítette, nem ő kérte a szovjet "rendfenntartó" osztagok behívását Budapestre. Tudtuk, ez az eseményekből is világos volt, hogy nem ő kérte, hiszen a szovjet tankok már a forradalom első estéjén bent voltak a fővárosban. Nagy Imre viszont csak a rákövetkező napon lett miniszterelnök. De ha így volt, miért tűrte el, hogy nevével így visszaéljenek, miért tűrte oly sokáig? Nyolc nap egy forradalomban nagy idő! Miért kellett 8 hosszú napnak eltelnie, amíg a közvélemény választ kapott nyugtalanító kérdésére? Miért oly későn, kérdezhetnénk az ismert mondás szavaival? Íme erre is a válasz: mert az egyik gyalázatot egy másik is tetézte! Nemcsak Nagy Imre nevével éltek vissza a statárium kihirdetésénél csakúgy, mint az orosz csapatok bejövetelének utólagos "igazolásánál" -, de Nagy Imrét magát is fogolyként kezelték. Gerőnek és vele együtt dicstelenül letűnt társainak védőpajzsként kellett ez az öreg ember, de végső hatalmukkal napokon át megakadályozták, hogy Nagy Imre szíve szerint szólhasson a néphez. Fogságából - miként a magyar nép - Nagy Imre is csak most szabadult. Reméljük, most már örökre véget ért az a korszak, amikor még a magyar miniszterelnök sem volt úr a portáján. Befejezésül a csepeli újságból idézünk: "Hála neked magyar ifjúság!" - ez a cikk címe. Lobog Petőfi tüze, lángol, lobog az ifjúság szívében! Egekig csap fel a lángja, tüzesít, éget, átformálja a népet, átformálja az életet, át a jövőt. Hála néked szent tűz! A magyarság hálája néked életadó tűzv! Csitul már a zaj. A fegyverek lármája elül. Gondolkozzunk magyarok: nagy feladat! De hagyjuk, hadd lobogjon az a tűz, hadd hevítse szíveinket, hadd lobogjon, hadd mutassa meg az utat amelyen ma magyarként járni lehet. Lobogjon az a tűz, de a józanság, az értelem, ész meg ne égjen a lángjánál! Élet kell nekünk, lüktető eleven, ízig-vérig emberi élet! Gondolkozzunk hát! Hogyan érjük el ezt? Vigyázzunk a lángra! Vigyázzunk tisztító parazsára, hogy szégyen ne essék a vérre, amelyből e szív életre kelt! Nyiladozik már a jövő. Látjuk a tág lehetőségeket is. Egyetlen út a magyar számára, ha együtt halad a békében is, mint együtt haladt a harcokon át. Hadd legyen végre emberi szabadság, hadd legyen végre többféle párt. Több párt, de együtt haladjanak a célhoz, az emberi célhoz, a boldoguláshoz. Ne legyen köztük pártoskodás. Szent tüzek hordozói, fiatalok! A hála tüzei gyúlnak a szemekben, amelyek reátok tekintenek. Lobogjon bennetek tovább, tovább e tűz, terjedjen szét a hazánkban, hadd legyen végre egységes, hatalmas, gyönyörű szép Magyarország. Lapszemlénket hallották kedves hallgatóink. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01323