Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és megbízott külügyminiszter ma, november 1-jén délelőtt magához kérette Andropov urat, a Szovjetunió magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Közölte vele, hogy a Magyar Népköztársaság kormányához hiteles értesülések érkeztek újabb szovjet katonai alakulatoknak Magyarországra való bevonulásáról. Követelte ezeknek a szovjet katonai alakulatoknak haladéktalan, azonnali visszavonását. Kijelentette a szovjet nagykövetnek, hogy a magyar kormány a Varsói Szerződést azonnal felmondja, egyidejűleg kinyilatkoztatja Magyarország semlegességét, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordul és az ország semlegességének védelmére a négy nagyhatalom segítségét kéri! A szovjet nagykövet tudomásul vette a Minisztertanács elnökének és megbízott külügyminiszternek tiltakozását és közlését, és megígérte, hogy haladéktalan választ kér kormányától. A Minisztertanács elnöke a budapesti szovjet nagykövettel folytatott tárgyalásáról szóbeli jegyzékben tájékoztatta a Budapesten akkreditált összes diplomáciai képviselet vezetőjét. Ugyanakkor táviratilag értesítette az ENSZ főtitkárát az eseményekről és a magyar kormány elhatározásáról. Kérte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete most megnyíló közgyűlésének napirendjére a kérdés tárgyalását soron kívül tűzze ki! Kérjük hallgatóinkat, maradjanak készülékeik mellett. Nagy Imre rövidesen felhívással fordul az ország népéhez. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01363