A pontos idő 20 óra 33 perc. Reggeltől - estig Először hallgassák meg kedves hallgatóink kommentárunkat. Hevesebben ver a szív, emelkedik a tüdő, kicsordulnak a könnyek. Micsoda magaslatra érkezett megint e forradalomban a magyar nép! Micsoda erőt, erkölcsi bátorságot mutat a világnak a mi új, a mi nemzeti kormányunk. Még temetetlenek holttesteink, még béna közlekedésünk. De a talpra állt nemzet már világpolitikai lépést tett. Ünnepélyesen és méltóságteljesen kinyilvánítottuk semlegességünket. A világ szeme, amely október 23-a óta tisztelettel csügg ezen a maroknyi népen, hősiességén, önfeláldozásán most újra meghajtja előttünk zászlaját. Íme, a magyar nép úgy szereti szabadságát, hogy minden erejével, újra megtalált nemzeti öntudatával ragaszkodik hozzá és az egész emberiség lelkiismeretéhez fellebbez. A semlegesség nemzedékek vágya nálunk. Nemzeti forradalmunk legelső követelése volt az önálló magyar külpolitika, a szuverén Magyarország, A forradalom álmodói és harcosai arra gondoltak, hogy majd ha a vész elül és a béke napja kigyúl, a világ elé lépünk és azt mondjuk: kis nép vagyunk Európa keresztútján, nyitva a kapunk minden ember és minden eszme előtt, minden nézetet tisztelünk, minden nép testvérünk, de bennünket hagyjatok a magunk útján járni, a magunk magyar életét élni. Most is ezt mondjuk, de nem diplomáciai fennköltséggel, hanem drámai pillanatban, nemcsak szabadságunkért, önálló országunkért, de nemzeti létünkért küzdve. Nemzeti kormányunk, Nagy Imre kormánya odaáll a világ elé, harsány szóval kiáltja, mint egykori Zrínyi, ímhol a veszedelem, ímhol az égető tűz! A kormány ebben a súlyos, szorongatott helyzetben egyszerre fordul a világ közvéleményéhez és a magyar néphez. A világtól, az ENSZ főtitkárán keresztül azt kéri, ismerje el és garantálja Magyarország semlegességét. A néptől azt kéri, hogy ebben a történelmi órában fogadja úgy a semlegességi nyilatkozatot, mint 118 évvel ezelőtt egy másik nagy magyar forradalmi nemzedék a „Talpra magyar!”-t. Talpra magyar, kiáltja most a nemzeti kormány az ország nevében minden hazafinak. A forradalom parancsa most ez, a kormány mögé, megújult honvédség mögé állni, hogy a forradalmat győzedelmesen fejezhessük be. A kormány most azt kéri az országtól, hogy a forradalmi hősiességet forradalmi fegyelemben fejezze ki. A kormány ebben a kritikus helyzetben arra kéri a népet, hogy néma méltósággal várja a szovjet tankok visszavonulását. Civilizált, semleges államhoz méltóan tartsuk tiszteletben a diplomáciai testület épületeit! Az újabb bevonulásra a magyar kormány válasza a semlegességi nyilatkozat és a magyar nép válasza a forradalmi egység, a nemzeti fegyelem és a termelőmunka azonnali megindítása. A kormány türelmet kér a néptől, mert azt várja, hogy a Szovjetunió kormánya is biztosítani fogja Magyarország függetlenségét és most kinyilvánított semlegességét. Bízunk abban, hogy a Szovjetunió nem akar újabb vérhullajtást és ezzel csapatait visszavonja, az összes alakulatokat visszaparancsolja. Abban pedig, hogy a szovjet kormány erre a józan belátásra jusson, felmérhetetlen szerepe van magának a magyar népnek. A forradalom parancsa most a tántoríthatatlan nemzeti egység, a megfontolt, forradalmi fegyelem, majd a biztosított semlegességben az alkotómunka, melynek minden eredménye az ország javát szolgálja. Ezt kéri a néptől a kormány, és ezt várja az egész világ, mely egyre növekvő érdeklődéssel és tisztelettel függeszti az új, semleges országra szemét. A következő órák meghozzák a döntést. Hazafiak, fiatalok, forradalmárok: most is a nemzet és a béke sorsa van kezetekben. Tudjuk, hogy méltók lesztek önmagatokhoz, nemzeti múltunkhoz, új, dicsőséges forradalmunkhoz. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01368