A magyar urán kérdése hónapok óta izgatja a közvéleményt. Munkatársunk felkereste Jánossy professzort, a világhírű atomtudóst és nyilatkozatot kért tőle. Magyar kézen van a magyar urániumbánya. A szovjet mérnökök családjukkal együtt elhagyták Kővágószőllőst és a bányára a forradalom katonái, a magyar katonák vigyáznak. - Ez a hír adta aztán a rádióriporternek azt az ötletet, hogy mikrofon elé kérje Jánossy Lajos professzort, a kiváló magyar atomkutatót. -Első kérdésünk az lenne professzor úr, hogy miért nem vonták be véleménye szerint a magyar kutatókat az uránium bányászatába? -A szovjet hatóságok mindent szigorúan őriztek ami az uránnal összefüggött. Nemcsak hogy kutatókat nem akartak bevonni, hanem szakembereket sem vontak be és még nem is volt lehetséges gazdasági feltárásokat csinálni, úgyhogy a magyar szakemberek tökéletesen a sötétben voltak. Így én, mint az atomenergia-bizottság alelnöke, semmiféle információt nem kaptam az urán létéről és csak az újságokból értesültem egyáltalán az uránleletekről. - Mégis, mi az amit tudunk a magyar uránról? - Hát ezekből az okokból én nagyon keveset tudok biztosan. Erre azt hiszem elég megbízhatóan a következőket mondhatom: először is, hogy milyen a szerződés a Szovjetunióval, azt nem tudom. De itt nagy baj még nem történhetett, hiszen az egész bányászat a kezdetén van és azért nagy mennyiséget az országból biztosan nem vittek ki. Azok a hírek, hogy 16 mázsa ment ki az országból, az úgy látszik igaz, de ez úgy értelmezendő, hogy 16 mázsa uránérc. Ebből nagyon kevés uránt lehet nyerni és ennek az értéke nem valami nagy, inkább egy kísérleti mennyiségről van szó. Továbbá azt lehet mondani, hogy az egész uránkutatás a feltárási stádiumban van, úgyhogy egyenlőre senki sem tudja még megmondani biztonsággal azt, hogy mennyi urán van az országban, még talán hozzávetőleg sem. Valószínű, hogy azért jelentős leletekről van szó. - Mi a professzor úr véleménye, mi lenne most a legelső teendő? - Hát a legelső teendő véleményem szerint az lenne, hogy a kormány alakítson most nagyon gyorsan egy nemzeti atomenergia-bizottságot. Ez az atomenergia-bizottság ne úgy működjön, mint a régi, hanem vonja be a szakembereket, tárja föl az egész helyzetet, nézze meg, hogy mennyi urán van, milyen feltárási lehetőségek vannak és azon kívül vizsgálja meg mind az evvel kapcsolatos problémákat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01371