Szabad Kossuth Rádió, Budapest! A pontos idő 20 óra 58 perc. Kedves hallgatóink, dr. Papp László, a Budapesti Református Teológia Akadémiájának dékánja, a Református Egyház Országos Intézőbizottságának megbízásából tesz bejelentést: [A magyar református egyház lelki és ]szervezeti újjáépítésére országos intézőbizottság alakult. Az intézőbizottság mindenekelőtt kifejezte azt a meggyőződését, hogy a magyar református egyház zsinata és egyetemes konventje törvényes elnökének ma is dr. Ravasz László püspököt tartja, aki ezekről a tisztségeiről csak politikai kényszer hatására volt kénytelen lemondani. Az intézőbizottság ugyanígy megállapította, hogy a Dunamelléki református egyházkerület törvényesen megválasztott főgondnoka dr. Kardos János, aki annak idején a szavazatok abszolút többségét elnyerte, de akit tisztségének gyakorlásában azon a címen akadályozott meg a politikai hatóság, hogy dr. Ordass Lajos evangélikus püspök védője nem lehet református egyházkerületi főgondnok. Az intézőbizottság felkérte Ravasz László püspököt, hogy Kardos János főgondnokkal együtt a magyar református egyház legfőbb irányítását vegye át. Ravasz László vállalkozott arra, hogy addig is, amíg a zsinat és a konvent törvényes elnökei Budapesten a vezetést ténylegesen gyakorolhatják, a református egyház lelki irányítását átveszi Kardos Jánossal és Papp Lászlóval együtt. Az egyházmegyék és az egyházkerületek nevében összegyűlt lelkészi és világi tagok megállapították Farkas József Kálvin téri lelkipásztor, Szamosközi István, Hajdú Péter budapesti esperesek, Kádár Imre konventi főtanácsos, Benkó Ferenc egyházmegyei gondnok és Kiss Roland egyházkerületi főgondnoknak egyházban viselt tisztségükről való lemondását. Felszólítást küldenek Péter János Tisza vidéki református püspöknek, hogy püspöki és lelkipásztori tisztéről haladéktalanul mondjon le. Bereczky Albertnek lemondását egészségi állapotára való tekintettel is óhajtják és ez óhajtás közlését közismerten súlyos betegsége miatt családjára és orvosaira bízzák. Az értekezlet kimondotta az általános tisztújítás szükségességét, hogy a gyülekezetek a református egyház zsinatpresbiteri elveinek megfelelően szabadon választhassák meg a tisztségviselőiket. Az értekezlet az Út c. hetilap helyett Reformáció címen új református hetilapot indít. A lap főszerkesztője dr. Ravasz László püspök szerkesztője dr. Gyökősi Endre lelkipásztor. Az értekezlet az ügyek ideiglenes vitelére országos intézőbizottságot választott amelyben mind a négy egyházkerület képviselve van. Amikor az értekezlet határozatait és állásfoglalását a magyar református gyülekezeteknek tudomására hozom, bejelentem, hogy dr. Ravasz László püspök most rádiószózatot intéz a magyar néphez. A magyar református egyház csodálattal és hódolattal adózik a nemzeti felkelés hőseinek, diákoknak, munkásoknak, katonáknak, férfiaknak és nőknek, akik erkölcsi felszabadulásunk győzelmét vérük hullásával kivívták. Anyai fájdalmával siratja el a hősi halottakat, minden magyart, aki életét adta ebben a küzdelemben, s vérük árával még drágábbá tették mindnyájunk számára a magyar szabadságot. Csókot a sebekre, virágot a sírra, minden sebre és minden sírra, de közöttük egy különösen fájót és különösen könnyest, annak a két fiatal hittanhallgatónak, református teológusnak a sírjára, aki az Alma Mater kapujától pár száz méternyire hősi halált halt. Az egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott. És nincs hőbb imádsága, minthogy az is maradjon. Bűnbánattal vallja meg, hogy az egyház mint földi intézmény kényszerűségen felül is engedte magát megkötöztetni a vele halálos ellentétben álló politikai hatalom erőszakától és cselvetéseitől, s emiatt lelki céljainak szolgálatában is kárt vallott. Kéri a világ összes keresztény egyházainak, különösen az Egyházak Világtanácsának és a Presbiteri Világszövetségnek testvéri segítségét abban, hogy nehéz helyzetéből a felismert igaz úton tovább haladjon rendeltetése felé. - Most éppen azzal foglalkozik, hogy az ezekhez szükséges adminisztratív és kormányzati előfeltételeket biztosítsa. Különösképpen kéri a lelkipásztorokat, hogy népünk élő lelkiismerete legyenek. Mint az ige hű sáfárai, tisztán és bátran tolmácsolják isten irgalmas üzenetét, vigasztalásául, feddésül, és világosság. Kérjük a presbitereket, mint magyar népünknek, s különösen a falu társadalmának demokratikus úton kiválogatott elitjét, hogy a nemzeti egység, a társadalmi igazságosság és a testvéri szeretet szolgálatában példaadóan előljárjanak. A nemzeti egység átfogó keretében építsék a keresztyén egyházak és hívők erkölcsi szolidaritását, különös tiszteletadást tanúsítva minden testvérnek egyéni meggyőződésére és lelkiismerete iránt. A forradalomnak nemcsak a reakció az ellensége, hanem az anarchia is. Még gondolni se merjen senki az elmúlt korszakok rendszereinek visszaállítására. A forradalom vívmányainak megőrzése és továbbfejlesztése, hibáinak megigazítása és az igazságtalanságok jóvátétele lehet a cél. Ugyanakkor védekeznünk kell az anarchia ellen is. Életfeltétel, hogy mielőbb helyreálljon a rend, a nyugalom. S a bűnösök elfogása, elítélése az állami szervek és független bíróságok feladata. És sohasem lehet egyéni akció tárgya. Mikor az ostrom után a pincéből feljöttünk, a Kálvin téri templomban február 4-én az első gyülekezeti istentiszteleten, akkor még lőtték a templomot Budáról. Kitört templomablakokon besüvöltő hóviharban ez volt a prédikátor alapigéje: ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltathatik meg. Valamit vet az ember, azt aratja is. Üdv azoknak, akik igazságot és szeretetet vetnek. Zene Kedves hallgatóink, dr. Papp László, a Budapesti Református Teológia Akadémiájának dékánja, a Református Egyház Országos Intézőbizottságának megbízásából tett bejelentést,: utána dr. Ravasz László református püspök intézett szózatot a magyar néphez. Zene ID: 20882