Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest. A pontos idő 21 óra 40 perc. Kedves hallgatóink! A Nemzeti Parasztpárt, a mai naptól Petőfi Párt főtitkára, Farkas Ferenc fejti ki a párt álláspontját, amelyet nem pártálláspontként, de a magyarság egész egyetemének véleményeként kíván közreadni: "A Nemzeti Parasztpárt, mint már a rádió hírül adta, a zsarnoksággal szembeni állásfoglalásának legélesebb kifejezést adva, irányító testületének javaslatára megváltoztatta nevét és mától fogva Petőfi Párt névvel kívánja szolgálni a magyarság és a parasztság ügyét. Pártunk, bár politikai célokat szolgál, ebben a nehéz időben ma nem pártpolitikai keretek között jelentkezik. Úgy érezzük mi, Petőfi Pártiak, hogy a győzedelmes forradalom és szabadságharc után nem lehet és nem szabad pártpolitikai keretekkel szétszabdalni a nemzetet. Erre való tekintettel bejelentem, hogy a Petőfi Párt, mindaddig, amíg a szovjet kormány csapatait Magyarország egész területéről ki nem vonta, a kormányban semmi képviseletet nem vállalhat. Ez az állásfoglalásunk magától értetődő és kifejezi a magyar nemzet minden tagjának állásfoglalását és akaratát. A szabadságharc győzött és mi mégis úgy érezzük, hogy szabadságharcos hős fiaink fegyvertényét politikai síkon kell tovább folytatnunk. A harc a szabadságért, a függetlenségért és a demokráciáért folyt. Bár győzött a szabadságharc, célját még nem érte el. E célok eléréséért pártunk, a Petőfi Párt a következőket javasolja: 1. A csodálatos fegyvertények után éljünk a demokrácia adta első lehetőséggel és a forradalmi nemzeti tanácsok és bizottságok, községi elöljáróságok három napon belül tartsanak titkos népszavazást. Szavazzunk arról, amiről naponta némán szavaznak a magyar dolgozók milliói munkájuk beszüntetésével, a Varsói Szerződés azonnali felmondásáról. Ezzel a javaslattal támogatni kívánjuk Nagy Imre kormányának a Varsói Szerződés azonnali felbontására vonatkozó döntését és lehetővé akarjuk tenni azt, ami mindnyájunk érdeke, hogy a dolgozók a fegyveres szabadságharc és a demokrácia törvényei szerint lefolytatott népszavazás után ismét munkába állhassanak. Mi, magyarok dolgos nép vagyunk, nekünk áldozat a kényszerű tétlenség és tudjuk, hogy ijesztő nyomorúságunk ezzel csak még nagyobbá válik. A demokratikus népszavazással, a néma munkabeszüntetés útján kifejezett szavazással ország-világ előtt ismételten kifejezzük azt, amit a szabadságharc fegyvereivel már félreérthetetlenül kifejeztünk. 2. Javasolom továbbá, hogy a három napon belül megtartandó népszavazás arról is döntsön, hogy semleges ország akarunk lenni, semmiféle nagyhatalmi érdekcsoporthoz nem kívánunk csatlakozni. 3. Győzött a forradalom. A forradalmi szervek, a tanácsok, bizottságok ezrei működnek egybehangoltság nélkül. Javasolom, hogy a fegyveres felkelők, a demokratikus pártok, az Írószövetség tagjaiból egy államfői jogokat gyakorló Nemzeti Főtanácsot alakítsunk, amelynek elnökéül Kodály Zoltánt választanánk meg. A Nemzeti Főtanács legyen e forradalmi időkben az államhatalom legfőbb, az államfő jogát gyakorló szerve. A Nemzeti Főtanács életrehívása jelenleg felemás helyzetünkben, amely abból adódik, hogy a forradalom győzedelmeskedett, de az a kormány, amelynek egy része felelős a forradalom kitöréséért, még mindig kormányon van, egy csapásra megszűnnék. Magyarok, barátaim! Amint látjátok nem pártpolitikát hirdetek, javaslataim a jelenlegi kaotikussá váló helyzetből kivezető utat mutatna a magyarság egészének. Kérem a fegyveres felkelőket, a demokratikus pártokat, s azok tagjait, a forradalmi szerveinket, hogy javaslatainkat fogadják el és valósítsák meg azokat. Ha függetlenek leszünk, ha szabadok leszünk, ha magyar módra tudunk berendezkedni hazánkban, akkor beszéljünk meg minden továbbit." Kedves hallgatóink! A Nemzeti Parasztpárt, a mai naptól Petőfi Párt főtitkára, Farkas Ferenc beszélt. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01379