22 óra 10 perc. Híreket mondunk: Kovács Béla államminiszter, a Független Kisgazdapárt főtitkára megérkezett Budapestre és bekapcsolódott a nemzeti kormány munkájába. Holnap rádiószózatot intéz a magyar néphez. A Magyar Kurír jelenti: A Vatikán Államból ma a következő távirat érkezett Budapestre Mindszenty József bíboros esztergomi érseknek: "Kedvelt Fiunknak! Ugyanazzal az atyai lélekkel, amellyel nyolc év előtt keserű fájdalommal megsirattunk, hogy székhelyedről igazságtalanul elragadtak és börtönbe vetettek, és nem egyszer nyilvánosan, főként pedig a rendkívüli konzisztóriumon felpanaszoltuk, most erős vigaszságunkra van az az értesülés, hogy szabadságodat visszanyerted az egész világ katolikusainak és hazádnak ujjongása közben. Bőséges áldást adunk annak, aki minden keresztény hívő könyörgését jóságosan meghallgatta és akinek kegyelme segítségével a Te hited és lelkierőd annyi és olyan nagy, Krisztusért viselt, szorongattatás között megizmosodva tündökölt. Légyen ez előjele annak, hogy a Te és a többi kegyes főpásztor apostoli buzgósága folytán, amelyben híveitek hűséges lélekkel, felelnek az igen kedves magyar nemzetben oly súlyos tévedések és vérontás után virágozzék és mindig tündököljék az a hűség, amelyet az Egyház és az Apostoli Szentszék irányában őseiktől örököltek. Mindazoknak, akik e nap eseményei következtében életüket vesztették, az örök nyugodalmat esdjük. - Neked kedvelt fiunk, aki mellett mindig ott álltunk könyörgéseinkkel és aggódó gondoskodásainkkal, valamint a többi főpásztornak, nem különben a papságnak, továbbá az összes többi hívőnek, azoknak név szerint is, akiket a borzalmas csapások sújtottak, apostoli áldásunkat, az égi segítség vigaszát túláradó szeretettel küldjük." XII. Pius Pápa. Mint már jelentettük Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke tegnap este televíziós és rádióbeszédet mondott. A kelet-európai helyzetről szólva kijelentette, hogy új korszak hajnala virrad. A magyarországi eseményekről ezeket mondta: Az egész világ csodálattal figyelte a bátor magyar népet, amelynek fiai életüket áldozták, hogy külföldi uraiktól függetlenné váljanak. Lengyelországban a nép megmozdult, hogy békés átmenetet biztosítson és úgy látszik az új kormány őszintén fog őrködni a lengyel nép szolgálatán. Még nem lehet tudni, folytatta, vajon a Szovjetunió tényleg teljesíti-e azt az ígéretét, hogy megváltoztatja kelet-európai politikáját. Világos, hogy ha a Szovjetunió teljesíti ígéretét és visszavonja csapatait Magyarországról, Romániából és Lengyelországból, ezzel hatalmas lépés történik afelé, hogy még e nemzedék életében megvalósuljon a nemzetközi igazságosság, bizalom és megértés. Az Egyesült Államok politikája az, hogy minden feltétel nélküli segítséget nyújt ezeknek a kelet-európai államoknak; Lengyelország kormányával már fel is vették az érintkezést ebben az irányban. Eisenhower elnök ugyanakkor biztosította a Szovjetuniót, hogy az Egyesült Államok az új kelet-európai kormányokat nem tekinti fegyveres katonai szövetségeseknek. Semmiféle hátsó gondolatunk nincs - hangsúlyozta. A kelet-európai népek barátai vagyunk és csak azt akarjuk, hogy szabadok és a mi barátaink is legyenek. Eisenhower elnök a közép-keleti eseményekről szólva azt mondotta, hogy az Egyesült Államok nem fog beavatkozni az Egyiptomban folyó harcokba. Hangsúlyozta azonban, hogy az angol-francia fegyveres támadás súlyos tévedésen alapult. Az Egyesült Államok nem hajlandó elismerni, hogy az erőszak a nemzetközi nézeteltérések elintézésének megfelelő eszköze. Tisztában van azonban azzal, hogy Egyiptom politikája, különösen pedig a kommunista országoktól történt fegyvervásárlás, nagymértékben elmérgesítette a közép-keleti helyzetet. Az Egyesült Államoknak továbbra is az a szilárd elhatározása, hogy fenntartja és még jobban megerősíti kapcsolatát Angliával és Franciaországgal. Végül rámutatott arra, hogy Anglia és Franciaország Egyiptom elleni lépését nem lehet összeegyeztetni az ENSZ alapelveivel. Emiatt kétséges, hogy a két támadó hatalom eléri-e célját. A francia hírszolgálati iroda jelentése szerint Egyiptom kormánya arra kérte állandó ENSZ-beli küldöttségét, sürgősen tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot arról, hogy Nagy-Britannia és Franciaország támadást intézett Egyiptom területe ellen. Bécs: A Szocialista Internacionálé irodája ma délután ülést tartott az osztrák fővárosban, hogy megvitassa a Magyarországon végbement változás eredményeit és a kelet-európai helyzetet. Az Arbeiter Zeitung ezzel kapcsolatban hírt ad arról, hogy Kéthly Anna, a most újból megalakult Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke személyesen vesz részt ezen az értekezleten. Stockholm: A Svéd Tudományos Akadémia ma Sir Cyril Norman, brit professzornak és Nyikolaj Nyikolajevics Szemjonov, szovjet professzornak ítélte oda a vegyészeti Nobel-díjat a vegyi reakció mechanizmusával foglalkozó kutatásukért. A Magyar Optikai Művek Ideiglenes Munkástanácsa üdvözli Nagy Imre miniszterelnök semlegességi nyilatkozatát és őt ebben a legteljesebb mértékben támogatja. A Műszaki Egyetem Forradalmi Bizottságának Petőfi-bányán járt küldöttsége üzen a Petőfi-bányai dolgozóknak: Petőfi bánya dolgozói! Nagy Imréhez eljuttattuk követeléseiteket; átvette és helyesli azokat. Kéri a hős bányászokat, folytassák a termelőmunkát, támogassák a forradalmat azzal, hogy megadják Budapest energiaellátásához szükséges szenet. A követelésekkel Nagy Imre egyetért, ezek közül sokat már teljesítettek, és ígéri, hogy rendezett viszonyok között a gazdasági követeléseket is teljesítjük. Mi a Műszaki Egyetem Forradalmi Bizottsága úgy érezzük, hogy követeléseitek teljesítése biztosított. Szálljatok a bányákba, adjatok szenet kórházaknak, Budapest forradalmi népének! A Budapesti Gáz- és Kokszművek Forradalmi Munkástanácsa megállapítja, hogy az október 23-a óta tartó történelmi napok alatt az üzem dolgozói megfeszített munkával biztosították a főváros lakosságának zavartalan gázellátását. Magukévá téve a nemzet követeléseit azon lesznek, hogy a háztartások az elkövetkező napokban sem szenvedjenek hiányt. A gázművek dolgozói ezúton is kérik a kormányzatot, tegye meg a lépéseket a külföldi gázszén folyamatos érkezésének biztosítására. A háztartások további zökkenőmentes ellátása érdekében felhívja a fővárosi gázszolgáltató vállalat munkástanácsát, hogy 1956. november 2-ától kezdődően fokozatosan, de legkésőbb 1956. november 5-ig kapcsolja le az összes ipari fogyasztóhelyeket. Ugyanakkor felhívja a munkára még nem jelentkezett dolgozóit, hogy a termelés folyamatosságának érdekében jelentkezzenek haladéktalanul az üzemben. A bejárás megkönnyítése céljából a Margit híd budai hídfőjénél lévő HÉV végállomástól naponta 8 és 9 óra között gépkocsit indítanak. Közöljük az érdekelt vidéki városok forradalmi tanácsaival, hogy a következő városokból érkezett ma élelmiszer Budapestre: Makóról több tehergépkocsival, Varsányból kettő, Zsadányból 1, Szigetszentmiklósról 5, Csorvásról pedig 2 teherautóval hoztak fel élelmiszert Budapestre. A Magyar Vöröskereszt közli: Azok a kórházak és intézmények, amelyek a Vöröskereszt kiutaló iratával rendelkeznek, az átvételhez megbízólevelet és intézményük, vagy kórházuk bélyegzőjét vigyék magukkal. Kiutalás, megbízólevél és bélyegző nélkül a Magyar Vöröskereszt raktárai semminemű anyagot nem adnak ki. A Magyar Írók Szövetségének titkársága közli: Holnap, november 2-án pénteken délelőtt 11 órakor az Írószövetség rendkívüli ülést tart. A titkárság ezúton kéri Szövetség tagjait, hogy a Bajza utcai székházban tartandó rendkívüli ülésen jelenjenek meg. A Független Kisgazdapárt csepeli szervezetének felhívása az ország összes kisgazdapárti szervezetéhez: Felhívjuk a párt valamennyi szervezetét, hogy mindenütt, ahol csak tehetik, indítsanak élelemgyűjtési mozgalmat, amelynek célja: sürgős élelemellátás biztosítása fővárosunk lakosságának. A Független Kisgazdapárt csepeli szervezete javasolja továbbá, hogy a mozgalom által szállítandó élelmet a pártnak egy-egy bizottsága ellenőrizze, amely megakadályozza az esetleges visszaéléseket. E bizottság feladata lesz biztosítani, hogy a szállítandó élelemből csak az arra rászorulók kapjanak. A bizottság tagjai kerületenként és területenként legyenek egy-egy fővel képviselve. Megalakult a Pest megyei Ügyészség Forradalmi Bizottsága. A bizottság többek között kijelenti: szükségesnek tartja az államügyészségi szervezeteknek Igazságügyi Minisztérium főhatósága alá vonását. Követeli, hogy a közigazgatási viták eldöntésére állítsanak fel külön bíróságot. A Pest megyei Ügyészség Forradalmi Bizottsága felhív mindenkit, akinek tudomása van a megye területén a forradalom tisztaságát beszennyező cselekedetről, haladéktalanul jelentse. Egyben ezúttal is felhívja a megye valamennyi járási ügyészségét, hogy a helyi és a bírósági forradalmi bizottmányokkal együtt vizsgálják felül mindazon személyek ügyeit, akik büntetésüket töltik. Azonnal helyezzék szabadlábra azokat, akiket izgatás, Tszcs-elleni bűncselekmények, tagosítás elleni, közellátási és munkafegyelmi bűncselekmények miatt ítéltek el vagy ilyen cselekmények miatt tartóztattak le. Az Országház dolgozói ideiglenes forradalmi bizottságának felhívása: Az Országház dolgozói a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának október 28-án kihirdetett felhívását és nyilatkozatát magukévá teszik és ahhoz csatlakoznak. A dolgozók határozottan állást foglalnak amellett, hogy minden erejükkel küzdenek a forradalom vívmányainak megszilárdításáért, továbbfejlesztésért, és harcolnak mindennemű restaurációs kísérlet ellen. Követelik, hogy a szovjet csapatok azonnal vonuljanak ki hazánk területéről. Követeljük az ÁVH összes bűnöseinek törvényes úton történő mielőbbi legszigorúbb felelőségre vonását az önkényes eljárások helyett. A szabadságharc mártírjai emlékének és a szabadságharc hősei érdemeinek törvényi megörökítésére a nemzeti kormány készítsen elő törvényjavaslatot. A személyi kultusz törvényi és jogszabályi maradványait haladéktalanul töröljék. A nemzeti felszabadító harc kezdetének napját a kormány nyilvánítsa nemzeti ünneppé és november 7-ét tegye munkanappá. Egyéb kérdésekre vonatkozó javaslatait a forradalmi bizottság a minisztertanács kabinetje elé terjeszti. Az Országházat, felbecsülhetetlen értékű műemlékünket a további rongálódástól megóvjuk, és a keletkezett károk helyrehozatalát azonnal megkezdjük. Kérjük az Országház összes dolgozóját, hogy a végleges forradalmi tanács megválasztására november 2-án délelőtt 11 órára jelenjenek meg a hivatalban. Ugyanakkor esedékes fizetésüket is felvehetik. A bélatelepi és a fonyódi gyermekotthon igazgatósága közli az érdekelt szülőkkel, hogy a gyermekotthon tanulói jól vannak, nincs semmi bajuk. A Külügyminisztérium Forradalmi Bizottságának nyilatkozata a többi között ezeket mondja: Véleményünk szerint Magyarország örök semlegességének a nagyhatalmakkal és a szomszédos államokkal való elismertetése az egész magyar nemzet, sőt Közép-Európa népeinek alapvető érdeke a jelenben és a jövőben egyaránt. A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben fontosnak tartjuk, hogy a kormány a nagyhatalmakhoz forduljon és anyagi támogatást kérjen. A Külügyminisztérium Forradalmi Bizottsága követeli, hogy a magyar nemzeti kincseket, főleg a bauxitot és főleg az uránt a nemzet jólétének megteremtésére használják fel. Az ENSZ legközelebbi ülésszakán Magyarországot olyan delegációnak kell képviselnie, amely az egész nemzet bizalmát élvezi. Megtettük az intézkedéseket hogy a már kijelölt delegáció ne utazzék el az ENSZ közgyűlésére és Horváth Imre, valamint Sík Endre delegátusok jelenleg úton vannak vissza Budapestre. A bizottság javaslatot készített, melyet a kormánynak maradéktalanul továbbít a sztálinista, rákosista követek leváltására. Intézkedések történtek továbbá a meg nem felelő követségi beosztottak visszahívására is. Szükségesnek tartjuk, hogy hazánkat olyan néphez hű hazafiak képviseljék, akik a nemzet érdekeiért a győzelmes forradalom előtt és alatt is harcoltak. A Budapesti Műszaki Egyetem esti hallgatói a további teendők megbeszélésére pénteken 14 órakor jelenjenek meg az egyetem aulájában. A forradalmi honvédelmi bizottmány és a honvédelmi miniszter parancsa: Megparancsoljuk: 1. Az események során az alakulatoktól elszakadt, valamint a szabadságon, eltávozáson lévő tisztek, tiszthelyettesek és honvédek, amennyiben még nem tartoznak a rendfenntartó egységekhez, 24 órán belül jelentkezzenek a jelenlegi tartózkodási helyük szerint illetékes helyőrségi, vagy nemzetőri parancsnokságon. 2. A forradalomban résztvevő és már szervezett csoportokhoz tartozó honvéd személyek a további intézkedésig maradjanak a csoportban és velük együtt vegyenek részt a rendfenntartó munkában. 3. Valamennyi, az alakulatától elszakadt honvéd személy, bárhová is tartozik, alakulatának jelentse tartózkodási helyét. A forradalmi rend megteremtése és megvédelmezése megköveteli, hogy honvédségünk minden tagja becsülettel teljesítse feladatát a nép szolgálatában. Budapest, 1956. november 1. Forradalmi Honvédelmi Bizottmány, Honvédelmi Miniszter Ismételten közöljük, hogy Magyarország területén zavaró adóállomások nem működnek. Így tehát sem az ország belső területéről, sem pedig bármelyik külországból sugárzott rádióadást nem zavarhatnak. A zavaró adóállomások külországokban dolgoznak. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01385