Szünetjel Szabad Kossuth Rádió Budapest A pontos idő 10 óra. Híreket mondunk. A Szabad Borsod hangja: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkástanács 28 tagú küldöttsége a megye munkásainak, bányászainak, egyetemistáinak, parasztjainak, értelmiségének, kisiparosainak és kiskereskedőinek követelését terjesztette Nagy Imre, miniszterelnök és Tildy Zoltán, államminiszter elé. A többi között azt kívánják, hogy a kormány az ország szabadságának és függetlenségének biztosítása után azonnal ismertesse politikai és gazdasági programját, azt, hogyan akarja megvalósítani, a diősgyőri munkások, a miskolci egyetemisták bányászainak, honvédeinek, a Borsod megyeiek és az ország ilyen irányú követeléseit. A kormány kezdeményezze, hogy a megyei és a budapesti munkástanácsokra támaszkodva, azok demokratikusan választott küldötteiből országos forradalmi nemzeti bizottság jöjjön létre és ezzel feloszlottnak kell tekinteni a régi parlamentet. A kormány minden erejét az ország nyugalmának és törvényes rendjének megteremtése, az élet normalizálására fordítsa, lépjen fel minden önkényeskedés, törvénysértés és egyéni terrorakció ellen, a honvédségre, rendőrségre, a felfegyverzett munkásokra és ifjúságunkra támaszkodjon. Ez csak akkor lehetséges, ha az országban nem a pártok szervezésére és a pártharcokra irányítjuk a fő figyelmet, mert ez megbontaná a kialakult és egyre erősödő népi egységet, nemzeti demokratikus forradalmunk legfőbb erejét. Pártok szervezésének előtérbe helyezését élesen elítéli és helyteleníti a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkástanács és annak küldöttsége. A küldöttség a leghatározottabban tiltakozik mindenfajta burzsoá földesúri restaurációs kísérlet ellen, ismételten kijelenti, hogy a földet nem adjuk vissza a földesuraknak, a gyárakat nem adjuk vissza a tőkéseknek, a bányákat nem adjuk vissza a bányabáróknak, honvédségünk vezetését nem adjuk át a horthysta tábornokoknak. A Szabad Kossuth Rádió munkatársa a borsodi munkásküldöttség bányásztagjaival elbeszélgetett a hivatalos küldetésük végeztével. A Szabad Kossuth Rádióban tegnap és ma is többször elhangzott ez a felhívás: Kedves hallgatóink, a Műszaki Egyetem Forradalmi Bizottságának Petőfi-bányán járt küldöttsége üzen a Petőfi-bánya dolgozóinak: Petőfi bánya dolgozói! Nagy Imréhez eljuttattuk követeléseiteket; átvette és helyesli azokat. Kéri a hős bányászokat, folytassák a termelőmunkát, támogassák a forradalmat azzal, hogy megadják Budapest energiaellátásához szükséges szenet. A követelésekkel Nagy Imre egyetért, ezek közül sokat már teljesítettek, és ígéri, hogy rendezett viszonyok között a gazdasági követeléseket is teljesíti. Mi, a Műszaki Egyetem Forradalmi Bizottsága úgy érezzük, követeléseitek teljesítése biztosított. Szálljatok a bányákba, adjatok szenet a kórházaknak, Budapest forradalmi népének! Nos, mi a véleménye a borsodi bányászoknak? Azoknak a borsodi bányászoknak, akiknek küldöttsége fenn járt itt Pesten, a Parlamentben. Erről beszélgetünk két borsodi bányásszal. Szabad lesz polgártárs a nevét? - Jónás Tibor vagyok a Sajókazai szénbányából. - Burgics Sándor az Ormosbányai bányászoktól. - Most, ha szabad volna az üzenetre, illetve a, itt a felhívásra, hogy mi a véleményük? - Én mint vájár, nékem az a véleményem, akik tegnap érkeztünk repülőgéppel Miskolc repülőtéréről ide Budapestre, Nagy Imréhez eljuttattuk Borsod megye szénbányászainak a kéréseit, követeléseit. Az első pontban nemcsak megegyeztünk, hanem határozottan állásfoglaltunk egymás mellett. Szilárdan a magyar nép mellett van és a magyar bányászok mellett. Az egész magyar nemzet felsorakozhat mellette. Amint jöttünk a repülőtérről gépkocsival ide a Parlamentbe, szomorú látványokat láttunk az utcán. Ablakhiány van, lakáshiány. Nagy a nyomorúság! Különösen fölhívtak a széntermelés fontosságára. Ha eddig tudtunk termelni és túltermelni másnak, most az a véleményem és meggyőződésem, a saját szükségletünk érdekében, az országunk szükséglete érdekében, a kórházak, a gyárak további üzemeltetése, az áramszolgáltatás, az adó-vevő készülékeknek a működése. Sok-sok olyan probléma van, amely kizárólag most a mi munkánk győzedelmeskedésétől függ. Az az én meggyőződésem és véleményem: a munkát vegyük fel! Még akkor is, ha bérben pillanatnyilag kilátástalan volna a helyzet. De nem így van. A fizetésünk biztosítva van. Az élelmünk biztosítva van, a bányászok az energiát adják a forradalom további győzelemre viteléhez. - Ez az egyik borsodi bányász véleménye. És a másiké? - Ha helytállunk azokért a magyarokért, akik már eddig vérüket hullajtották és kórházainkban fekszenek, tehát mirajtunk a sor azon, hogy adjuk a szenet, adjuk a hazánknak a szenet, hogy továbbra tudják vívni a harcot, meg tudják mutatni azt, hogy kivívjuk a szabadságot. Mi bányászok nagy segítséget tudunk nyújtani. Fontos tényezők vagyunk a magyar szabadságharcnak a kivívásában. - Persze a Szabad Kossuth Rádió szava messze száll, nemcsak Borsodba, és gondolom, hogy a borsodi bányászok, akiknek igen nagy becsülete van a többi bányászság előtt, nyugodtan elmondhatja a véleményét, mit gondol erről a felhívásról a többi bányára vonatkozólag. - Én biztos vagyok benne, hogy megértik az idők szavát. Biztos vagyok benne, hogy csatlakoznak a borsodi szénbányászoknak lelkes felajánlásához. El is várjuk, hogy igazán ma ilyen nehéz körülmények között a bányászok még szilárdabban álljanak egymás mellé. Még szilárdabban fogjanak össze, mint eddig. Mi szénbányászok, borsodiak, eddig is dolgoztunk, kívánom veletek ismertetni, ha nem is olyan megfeszített termelés, de gondoskodtunk arról, hogy az erőmű meg ne álljon, gondoskodtunk arról, hogy tényleg az élet meg ne merevedjen. Különösen a DIMÁVAG felhívása és kérése az volt számunkra, a borsodiakhoz, hogy mi dolgozzunk. Biztos vagyok benne, hogy minden bányász ezt a felhívást magáévá teszi, és holnap munkához lát. Talán nem is vár holnapig és munkához lát. Csak az a kérésem, ha termelünk, arra ügyeljünk, hogy az ellenség kezére egyetlen darab szén ne kerüljön. - Az ormosbányaiakat felkérem, a kérésük teljesül, vegyék ki a harcukat a termelésben. Nem kényszerből, hanem teljes magyar szív, teljes magyar önérzetből az a termelés, amit mostan kér tőlünk a haza. A Szabad Kossuth Rádió munkatársa a borsodi munkásküldöttség bányász tagjaival beszélgetett. Közöljük a magyar repülőifjúsággal, hogy megalakult a Magyar Nemzeti Repülőszövetség. Az új szövetség azonosítja magát a forradalmi magyar fiatalság és a magyar nép követeléseivel, támogatja a kormányt rendfenntartó és újjáépítő munkájában. Felhívjuk a budapesti és vidéki repülőklubokat, alakítsák meg a forradalmi bizottságaikat, vegyék fel a kapcsolatot az országos központtal, és a helyi forradalmi bizottságokkal. Őrizzék meg repülőgépeiket, vagyontárgyaikat továbbra is a magyar fiatalság számára. Magyar repülők, ejtőernyősök, modellezők, vegyetek részt az új szövetség munkájában. Szabad hazában szabad szárnyakon fogunk repülni. A Kohó- és Gépipari Minisztérium forradalmi munkástanácsának intéző bizottsága ezekben a percekben kezdi meg ülését. Benkó Endre, az intézőbizottság elnöke az MTI munkatársának elmondta, a minisztérium forradalmi munkástanácsa legutóbb az általános sztrájk folytatása mellett foglalt állást. A budapesti nagyüzemek küldötteinek tanácskozása után azonban úgy látjuk, mondotta, hogy a sztrájk folytatása nemzeti forradalmunk vívmányait gyengítené. Az intézőbizottság ma délelőtt megvizsgálja és esetleg korrigálja a legutóbbi határozatot. Ugyanakkor megvizsgálják azt is, hogy milyen feltételek vannak a munka folytatására. Az MTI jelenti. Heves megye egész területén viszonylag csend és nyugalom van. A falvakban tegnap mindenütt szántottak vetettek. Emellett csaknem minden községben gyűjtést indítottak a főváros élelmezésére. Heves megye területét naponta 10-20 teherautó élelmiszerszállítmány hagyja el Budapest felé.. Az elmúlt napokban incidensre sehol sem került sor. Nagy Imre tegnapi rádióbeszédét megértéssel és örömmel fogadták az egész megyében. Örülnek, hogy a kormány végre tettekkel bizonyítja, tényleg a forradalom élére állt és teljesíti a dolgozók követeléseit. A hangulat most az, hogy várják, milyen visszhangra talál a bejelentés a szovjet kormánynál. A megye népének az a kívánsága, hogy ezekről az eseményekről gyorsan tájékoztassák az ország lakosságát. A megye valamennyi városában, falujában tegnap délelőtt megkezdték a volt demokratikus pártok újjászervezését, csak az MSZMP szervezése még nem indult meg. Tegnap este nagy örömmel fogadták Békéscsabán is Nagy Imre bejelentését. A sztrájk még tart. Az üzletek azonban ma kinyitnak és megkezdődik az iskolákban a tanítás. Az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság értesíti az ország valamennyi egyetemi és diákszállóját, hogy november 3-án szombaton 12 órára az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, Pesti Barnabás utca 1. szám alá, összehívja a diákparlamentet. Kérik az egyetemi ifjúságot, hogy karonként, illetve diákszállónként küldje el demokratikusan megválasztott és megbízólevéllel ellátott küldötteit. A budapesti Gáz- és Kokszművek forradalmi munkástanácsa megállapította, hogy az október 23. óta tartó történelmi napokban az üzem dolgozói megfeszített munkával gondoskodtak a főváros lakosságának gázellátásról. Azon igyekeznek továbbra is, hogy a háztartások ezután se szenvedjenek hiányt gázban. A Gázművek dolgozói ezúton is kérik a kormányt, tegye meg a lépéseket a külföldi gázszén folyamatos szállítására. A Katolikus Népszövetség régi helyiségében, Budapest, V. ker., Veres Pálné utca 9. I. emelet alatt megkezdte működését. Kérik az 1947. december 23-án megtartott tisztújító közgyűlésen megválasztott kormányzó és igazgatótanácsi tagokat, hogy november 2-án 4 órakor a Népszövetség helyiségében jelenjenek meg. Egyúttal közöljük a magyar katolikus társadalommal, hogy a nemzeti kormány úgy a Katolikus Népszövetség, úgy a nagy múltú Katolikus Néppárt Katolikus Népmozgalom működését folyó évi november hó 1-jén, határozatával jóváhagyólag tudomásul vette. A Katolikus Néppárt helyiségei szintén a Veres Pálné utca 9. szám alatt vannak. Piaci jelentés: Ma reggel 40 vagon áru érkezett a Nagyvásártelepre. Ebből szőlő 20 vagon, tojás 2 vagon, szárazbab 3 vagon, káposzta 4 vagon, savanyú káposzta 1 vagon, gesztenye 2, burgonya 8 vagon. Ezen kívül beérkezett 93 tehergépkocsi áru az ország minden vidékéről. A vagonáruknak zöme Kecskemét, Jánoshalma és Kiskunhalas vidékéről érkezett. A fővárosi csarnokokban és a piacokon 8 órakor már bőségesen volt áru, mert a nagyvásártelepről 60 tehergépkocsi vitte széjjel a bolthálózatba a különféle élelmiszereket. A főváros környékéről már batyuzó kistermelők is érkeztek, a zuglói és rákosfalvai kertészek pedig szekérfuvaron szállítottak friss zöldfőzeléket a kerületi csarnoki terekre, így a Bosnyák téri piacra, a Hunyadi téri csarnokba, a Klauzál téri csarnokba és a Rákóczi téri csarnokba. a Tolbuchin körúti nagycsarnokba 23 kiskertész tolókocsival hozott be árut. Ma reggel több csarnokban a földművesszövetkezeti lerakatokban 16 forintos rizst árusítottak. . Külföldi híreink: Mint már jelentettük, Olaszország ENSZ-küldöttje a rendkívüli közgyűlés tegnap esti ülésén felszólalt és kérte, hogy a közgyűlés haladéktalanul foglalkozzék a magyar kormánynak az ország semlegessége megvédésére tett előterjesztésével és a felhívásra adja meg a választ. Az AFP New York-i jelentése szerint az ENSZ most folyó rendkívüli közgyűlése 64 szavazattal 5 ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta az amerikai határozati javaslatot. ez felszólítja az egyiptomi ellenségeskedésekben résztvevő valamennyi felet, hogy fogadjon el tűzszünetet, állítsa meg a fegyveres erők csapatmozdulatait a térségben. A határozati javaslat ellen szavazott Franciaország, Nagy-Britannia, Izrael, Ausztrália és Új-Zéland. Tartózkodott a szavazástól Belgium, Kanada, Hollandia, Portugália és a Dél-Afrikai Unió. Varsó. Mint a Tanjung jelenti, […] a jugoszláv kereskedelmi bizottság elnöke és […] a szövetségi gazdasági tervhivatal igazgatója megérkezett Varsóba. A jugoszláv gazdasági vezetők a legmagasabb lengyel gazdasági vezetőkkel tárgyalnak az időszerű gazdasági kérdésekről. Még egy közleményt hallanak kedves hallgatóink. A divat Kötöttárugyár összes dolgozói, a lehetőségekhez képest, ma 12 órakor okvetlen jelenjenek meg a munkástanács megválasztására. Szabad Kossuth Rádió Budapest. Kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01437