Szünetjel Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest. A pontos idő 13 óra 4 perc Közleményeket és üzeneteket olvasunk: A Magyar Nemzeti Bank Ideiglenes Forradalmi Bizottsága, csatlakozva az ipari üzemek felhívásához, kéri a bank valamennyi dolgozóját hogy az ország zavartalan pénzellátása és a működésüket megkezdő vállalatok zavartalan hitelellátása érdekében november 3-án, szombaton haladéktalanul jelenjen meg munkahelyén. Egyben felhívja a bank összes irodáit és fiókjait, hogy a munkát november 3-án kezdjék meg. A közlekedés megkönnyítése érdekében a forradalmi bizottság Budapesten a következő gépkocsikat indítja a dolgozók beszállítására: Reggel 8 órakor a Széna téri MÁVAUT megállótól, a Bosnyák térről, a Nagyvárad térről, reggel fél 9-kor kocsi indul a Móricz Zsigmond körtéri, Thököly úti és Ferenc körúti bankfiókoktól. A Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Intézetének Forradalmi Katonai Tanácsa utasítja a HM Térképészeti Intézet terepen tartózkodó mérőit, hogy a honvédelmi miniszter parancsa értelmében haladéktalanul jelentkezzenek a tartózkodási helyükhöz legközelebb eső katonai forradalmi tanácsnál és további értesítésig annak parancsait hajtsák végre. Egyben közlik azt is, hogy a továbbiakban is csak a Szabad Kossuth Rádión adott utasításokat kövessék. Az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság felszólítja mindazokat az üzemeket, vállalatokat, intézményeket, amelyeknek birtokában hangszórós kocsi van, bocsássák azt a fegyveres felkelő alakulatok hangos híradójának rendelkezésére, és haladéktalanul küldjék el az Egyetemi Forradalmi Bizottság székházához, V. ker., Pesti Barnabás utca 1. szám alá. A XI. kerület 49 vállalata a volt Beloiannisz gyár kerületi munkástanács intézőbizottsági ülésén a mai napon úgy döntött, hogy a munkát azonnal megkezdik. Egyben felkérik a közműveket, hogy minden olyan természetű segítségért, mely a közlekedés, a hírközlés és a villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos, forduljanak a XI. kerület munkástanácsai összefogó bizottságához. Telefon: 268-686, vagy 268-940. Bányászok! Vegyétek fel a munkát! Termeljetek! A Demokrata Néppárt vezetősége felhívja volt országgyűlési képviselőit, és összes tagját, jelentkezzenek a párt Mérleg utca 6. sz. alatti helyiségében. Az Elida Szappangyár Forradalmi Munkástanácsa Maléter Pál ezredes felhívása alapján hétfőn, 5.-én reggel 8 órakor a munkát beindítja. Kéri a gyár összes dolgozóját, hogy ebben az időpontban munkafelvételre jelentkezzen. A gyár gépkocsijai a következő helyeken várják a dolgozókat november 5.-én reggel 7 órakor: Budapest, Margit híd pesti hídfő, ez a járat megáll a budai hídfőnél, a Széll Kálmán téren, Krisztina téren és a Móricz Zsigmond körtéren. Kocsi indul ugyancsak reggel 7 órakor a kispesti villanytelepről, ez a Határ útnál megáll. A pestszenterzsébeti Juta gyártól induló kocsi a pestszenterszébeti HÉV állomásnál áll meg. A MÁV vezérigazgatóságának felhívása: A MÁV Vezérigazgatósága Forradalmi Bizottsága felhívja a 100 főnél nagyobb létszámmal rendelkező vasúti szolgálati főnökségeket, hogy ahol ez még nem történt volna meg, létesítsenek forradalmi bizottságokat, illetve a munkástanácsokat alakítsák át forradalmi bizottságokká. Azokon a szolgálati helyeken, ahol a dolgozók létszáma egy szolgálati főnökségnél a 100 főt nem éri el, a forradalmi bizottságok a szolgálati helyen lévő többi szolgálati ág bevonásával alakuljanak meg. Azokon a helyeken, ahol több szolgálati főnökség összevonásával sem éri el a létszám a 100 főt, a legközelebbi forradalmi bizottságokhoz kell kapcsolódni. Amennyiben a szolgálati főnökség dolgozóinak legalább kétharmada nincs jelen, a forradalmi bizottság csak ideiglenes hatállyal alakuljon. A bizottságok a dolgozók számarányához képest 5-15 tagúak legyenek, s azokban lehetőség szerint minden politikai párt nyerjen képviseletet. MÁV Vezérigazgatóság Forradalmi Bizottsága A Petőfi Gimnázium vezetősége felkéri a gimnázium tanulóit, hogy holnap, szombaton délelőtt 10 órakor jelenjenek meg az iskolában. A Gépszakmai Szövetkezet Forradalmi Munkástanácsa közli, hogy holnap, 3-án reggel a szövetkezet megkezdi a munkát. A rászoruló dolgozókat rendkívüli anyagi támogatásban részesítik. Az Autokémia Gumigyár közli az ország gépkocsivezetőivel, hogy a nagy kapacitású gumijavító üzem az élelmiszer- és egyéb szállításokba bevont gépkocsik meghibásodott köpenyeit és tömlőit november 6-án reggel 7 órától azonnal megjavítja. E célból a gépkocsivezetők jelentkezhetnek a IX. kerület, Lenhossék utca 3. szám alatti telepen. Egyben felkérik az Autókémia Gumigyár dolgozóit, hogy a végleges forradalmi munkástanács megválasztása céljából 5-én, hétfőn reggel 10 órakor jelentkezzenek az üzemben, mikor is minden munkavállaló azonnal megkapja beosztását. A Sport, Hangszer és Játékáru Nagykereskedelmi Vállalat kéri összes dolgozóját, hogy 3-án, holnap délelőtt 11 órára a munkástanács megalakítása végett jelenjen meg a vállalat központjában. A Magyar Újságírók Nemzeti Bizottságának tulajdonába átment PC600-as rendszámú világos zöld Ford […] típusú gépkocsit október 31.-én a Déri utcai ipari garázsból ismeretlen egyének állítólagos mentőszolgálati célra igénybevették. Felkérjük az igénybevevőket, hogy a gépkocsit haladéktalanul szolgáltassák vissza, vagy közöljék annak tartózkodási helyét. Kérik továbbá, hogy a gépkocsi hollétéről tud, azonnal jelentse a következő címre: Magyar Újságírók Nemzeti Bizottsága. VI. kerület Magyar Ifjúság utca, volt Andrássy út. 101. Telefon 225-698, vagy 221-699. Megismétlem a Magyar Újságírók Nemzeti bizottságának telefonszáma, 221-698, vagy 221-699. A Külügyminisztérium közli. felkérjük azokat a magyar állampolgárokat, akik Ausztriában élő hozzátartozóiknak akarnak üzenni, hogy előző közlésünktől eltérően, kérésüket ne a budapesti osztrák nagykövetséghez, hanem a főpostához irányítsák. Bányászok! Vegyétek fel a munkát! Termeljetek! A Mezőgazdasági Szakemberek országos Szövetsége felhívja a mezőgazdasági szakembereket, hogy nyilvántartásba vétel végett nevüket, végzettségüket és pontos címüket haladéktalanul közöljék a szövetséggel akár személyesen, akár írásban. Címük, hatodik kerület, Madách Imre utca öt. A Mezőgazdasági Szakemberek Országos Szövetségének címe, hatodik kerület, Madách Imre utca öt. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Bölcsészeti Karának forradalmi diákbizottsága értesíti a Budapesten tartózkodó hallgatókat, hogy ma, pénteken délután öt órakor a Bölcsészkar épületének tízes termében bölcsészgyűlést tart. Felkéri a hallgatókat, hogy ezen okvetlenül jelenjenek meg. A Magyar Fodrász Kisiparosok forradalmi tanácsa felhívja a Nagy-Budapest fodrász kisiparosait, hogy a mai napon üzleteiket a közönség számára nyissa meg, ezzel egyetemben felhívja a vidéki fodrász kisiparosokat is, hogy ehhez a felhíváshoz igazodjanak. Megismétlem. A Magyar Fodrász Kisiparosok forradalmi tanácsa felhívja a Nagy-Budapest fodrász kisiparosait, hogy a mai napon üzleteiket a közönség számára nyissa meg, ezzel egyetemben felhívja a vidéki fodrász kisiparosokat is, hogy ehhez a felhíváshoz igazodjanak. Az Országos és Budapesti Birkózó Szövetség felhívja az összes birkózó szakembereket, hogy az új nemzeti szövetség megalakítása végett november harmadikán, szombaton délelőtt kilenc órára a Vasas, hatodik kerület Eötvös utca tizennégy szám alatti helyiségében jelenjenek meg. A szövetség nevében Vágó Róbert. A Váci Kötöttáru Gyár budapesti dolgozói fizetésüket Mérleg utca kettő szám alatt szombaton felvehetik. A Váci Kötöttáru Gyár budapesti dolgozói fizetésüket felvehetik Mérleg utca kettő szám alatt. A Péterfy Sándor utcai kórház balesetsebészeti osztálya kéri a budapesti kórházakat, hogy akiknek a készletében felesleges mankó, … van, az jelentse a kettőszázhuszonhetes-nulla-tizennégyes telefonszámon. A Péterfy Sándor utcai kórház balesetsebészeti osztálya kéri a budapesti kórházakat, hogy akiknek a készletében felesleges mankó, … van, az jelentse a kettőszázhuszonhetes-nulla-tizennégyes telefonszámon. A kettőszázhuszonhetes-nulla-tizennégyes telefonszámon. A Második Rákóczi Ferenc Általános Fiúgimnázium tantestületének ideiglenes forradalmi bizottsága kéri a tantestület tagjait, hogy harmadikán szombaton délelőtt tíz órára jelenjelek meg az iskolában, második kerület, Keleti Károly utca harminckét szám alatt. Ugyanakkor a gimnázium ideiglenes diák forradalmi bizottsága felkéri az iskola minden növendékét, hogy holnap, szombaton délelőtt tizenegy órakor jelentkezzék az iskolában. A négy balatoni autóbusz utasai közlik a Szívkórházzal és a füredi SZOT Szanatóriummal, hogy rendben megérkeztek a fővárosba. Felkérjük a színházak forradalmi bizottságainak tagjait, hogy ma délután három órakor jöjjenek be a szövetség forradalmi bizottságához, székházunkba, a Kertész utcába. Megismétlem. Felkérjük a színházak forradalmi bizottságainak tagjait, hogy ma délután három órakor jöjjenek be a szövetség forradalmi bizottságához, székházunkba, a Kertész utcába. Most üzeneteket olvasunk fel. Felkérjük az alábbiak hozzátartozóit, jelentkezzenek a Koltóy Klinikán Budapest nyolcadik kerület, Fiumei út tizenhét. Csopai János első kerület, Úri utca harminchét. Jencsok János tizenhetedik kerület Kassai út három. Tóth Sándor második kerület Vörös hadsereg útja száztizenhat. Komáromi István nyolcadik kerület Szentkirályi utca egy-bé. Mészáros József nyolcadik kerület Baross utca százhuszonöt. Kozma László Tokodaltáró, harminchat-per-három. Hajdú István Hajdúböszörmény Vörösmarty utca huszonhárom és Hevesi János Pál, akinek közelebbi címe ismeretlen. Felkérjük a hozzátartozókat, jelentkezzenek a Koltóy Klinikán Budapest nyolcadik kerület Fiumei út tizenhetes. A most felsorolandók hozzátartozóit kérik, hogy a háromszázharmincegyes-ötszáznyolcvanegyes telefonszámon érdeklődjenek. A most felsorolandók hozzátartozóit kérik, hogy a háromszázharmincegyes-ötszáznyolcvanegyes telefonszámon érdeklődjenek. Balázs György Akasztó község. Szabó Kázmér Piliscsaba. Balogh József Tiszafüred. Szatmári József Irinyi úti kislakások. Baranyi János, Kövér Ferencné Lehel utca tizenhét. Major Gyula Tétényi út huszonegy. Papp Antal Mauthner Sándor utca tizenhárom. Beck Antal kilencedik kerület Ernő utca kilenc és Andrejka István a Reiter Ferenc utca tizenegy. A most felsoroltak hozzátartozóit kérjük, hogy a háromszázharmincegyes-ötszáznyolcvanegyes telefonszámon érdeklődjenek. Most üzeneteket közvetítünk. Ausztriába, Aspardorfba Hörlich Franciskának gyermekei üzenik, mindannyian egészségesek. Doktor Odaiék üzenik Balatonszepezdre Hajnik Egonéknak nak ne aggódjanak, Jancsi és a gyerek jól vannak, velünk együtt, aki hallja, adja át. Tápicsra Vaskúti Ferencnének Mecsekaljára Fűzi Istvánnak, Szentgátra Fűzi Jánosnak üzen a Liszkai család Budapest Práter utca huszonkettőből, jól vannak. A következők üzenik Egerbe, hogy jól vannak. Tóth Gyula és családja, Gyetvai Gabriella, Petrényi János, Csizmadi Miklós és Oszkár. A Vendel utca harmincból üzeni Babók Sándor és felesége, valamint a sógorok Böröcz István, hogy jól van. Kerekes István és családja üzeni Tiszakécskére, Kőbányára és Kunmadarasra hozzátartozóiknak, hogy hazaköltöztek lakásukba, mindhárman jól vannak. Nagy Imre Kispest, Ady Endre út huszonháromból üzeni Pesterzsébetre és Pestújhelyre, hogy mindhárman jól vannak. Somogy megyébe, Bahulára Szlávik Józsefnénak üzeni keresztanyja, hogy jól van, dolgozik, aki hallja, adja át. Horváth Józsefné üzen Páty, Ady Endre utca negyvenegybe Kiss Lajoséknak, hogy Jóskával együtt jól vannak, dolgoznak. Rezele Károlynak Gyula Bocskai út négybe üzeni Zsuzsa, hogy mindnyájan jól vannak, aki hallja, adja át. Nagy Sándor üzeni Kelebára, hogy jól vannak. Potkar Irma a Petőfi utca harmincnégybe özvegy Kovács Antalnénak üzeni Budapestről Horváth Bálinték, hogy jól vannak, egészségesek. Doktor Farkas Károly üzeni Nagykanizsára rokonainak, hogy családjával együtt jól van. Pécsre szól az üzenet, Gál Lászlóéknak a Percel utcába özvegy Károly Istvánnénak a Toldy utcába, Miklóséknak a Jókai térre és a többi ismerősnek üzennek Bőzsönyék és özvegy Schneider Pálné. Kuti Endre üzen Makóra szüleinek. Kőhalmi Imre Tatabányára szüleinek és Szombathelyre Tátrai Mártának. Kreutzman György Tatabányára üzen szüleinek és Simon Erzsébetnek. Prohászka János Dorogra szüleinek és Újtelepre Németh Marikának. Kun Rudolf Tatabánya-felsőre szüleinek. Szabó József Gerjenbe szüleinek. Tarr Sándor Dunaalmásra szüleinek. Máthé Imre Vásárosdombóra szüleinek és Esztergomba Irénkének. Bartha Albert Tatabányára szüleinek. Gyóczi Béla Zádorra szüleinek. Farkas Sándor Szekszárdra feleségének és szüleinek. Bodnár Béla Sásdra szüleinek. Ricza Ferenc Kecskédre szüleinek. Kövesi Gyula Viszkóra szüleinek. Reitz Béla Csalatnakra szüleinek és bátyja családjának. Németh János feleségének és szüleinek Vértesszőlősre. Hosszú Tibor Diósgyőrbe és Vámos Teréznek Új-Diósgyőrbe üzen. Koralovszki György Kiskőrösre üzen feleségének. Kecskés Imre Dömösre szüleinek. Szentgyörgyi Pál Kiskőrösre édesanyjának. Fekete Károly Somlyóra szüleinek. Mányinger Ferenc Deszkre szüleinek. Ábel Antal Deszkre szüleinek és unokahúgának üzen. Papp István Kárászra üzen szüleinek. Godor Ambrus Galgahévízre feleségének és szüleinek. Wéber Szilárd Szigetvárra szüleinek és hozzátartozóinak. Horváth József Bakócára szüleinek. Ramocsa Ferenc Tatabányára szüleinek. Kürti András Kecskédre szüleinek. Beszczenszán János Faddra szüleinek. Rab Tibor Bodolyabérre szüleinek üzen. Szarvasra Bernyák Jánosnak, édesapjának üzeni Gál Ferencné, hogy ő és Tardosék jól vannak. Füze Júliának Nagyrédére üzeni családja, jól vannak, aki hallja adja át. Balf Adolfnak Hódmezővásárhely Árpád utca egybe Vera és Erzsi üzeni, jól vannak, aki hallja, adja át. Molnár Kálmán honvédet kéri aggódó édesanyja és öccse, hogy sürgősen adjon életjelt magáról Rákosszentmihályra, Károly utca huszonhat. Gombaszögi Jánosné üzeni Gombszögi Tibornak Orosházára, azonnal adjon életjelt magáról. Szabó Salamon Györgynének Kolozsvárra Tarczai Márton, Rózsika, Ágica és Péterke üzeni, mindannyian jól vannak. Márton Károly üzen Dénes Gyulánénak Nagyváradra, mindannyian jól vannak. Huszti Andráséknak Kispatakra Romániába üzen Balcs A. István és családja, jól vannak. Szabó Ferencné üzeni Tolna megyébe Pallagéra jól van. A Szalai család üzen a Krúdy utca húszba Györkre Varga Imrénének Solymárra, Tóth Józsefnének Tatára, Kompolti Lajosnénak Bajára, Kató Lajosnak, Irénkével és Irmával együtt jól van. Buják Nándornénak Tárnokligetre üzen Béla, jól vannak, aki hallja, adja át. Enzsöl. Ica Pozsonyba, Molotov utca tizenkettő és Vízvári Imrének Bakházára Somogy megyébe üzen Kisfalusi Béla, családjával együtt jól van. Kálmári János és fia üzeni Fácánkertbe, jól vannak. Bencs Károly Tiszaadácsról fiainak és menyasszonyának üzeni Győrbe, jól vannak. Szeleczky László Tiszaadácsról és Kristóf Árpád Kecskemétre üzeni, jól vannak. A mátraházi szanatóriumból üzeni Kovács Zsuzsanna szüleinek, Ömböly Attiláné kéri Ömböly Csabát és Attilát, valamint Bochner. Károly kéri szüleit, adjanak életjelt magukról. Jávorkai Imréék üzenik Encsre és Bódvaszilasra jól vannak, valamint a Miskolci Déryné Színházba, amint lehet, utaznak vissza. Orbán Elek és felesége üzen Bicskére a Vörösmarty út ötvenkettőbe Orbán Eleknének, Darvasra Lehner Mihálynénak üzennek hozzátartozói. Csizmadia Ferenc üzen Dunaföldvárra menyasszonyának Bukács Anikának és szüleinek, aki hallja, adja át. Bulgár Sándor üzen Esztergomba a Kossuth Lajos utca hatvannégybe feleségének, jól van. Magyar Béla üzen szüleinek Bodroghalomra és Tiszakarádra, jól vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Kiss Ferenc üzeni, Kiss Imre üzeni szüleinek Mosonmagyaróvárra, Lenin út kétszázhatvanhatba, jól van, aki hallja, adja át. Marker Tibor üzen szüleinek Lajoskomáromba, Pesten van, jól van, aki hallja, adja át. Ádám Pál üzen feleségének Esztergomba, jól van. Kiss Ferencnének üzennek Esztergomba, Kossuth Lajos utca harmincnyolcba, férje jól van. Valdiczky József üzen szüleinek Kecskemétre és Serti Annának jól van, aki hallja, adja át. Nagy Lászlónénak Budapestre a tizenkilencedik kerület Piac utca háromba üzen fia Laci, jól van. Mosonmagyaróvárra Sági Rózsikának üzen Esztergomból Laci. Szabó Gyula üzen Rábaszentmiklósra szüleinek és Győrbe a Kossuth Lajos utca százhatba Baranyai Magdának. Dunaharasztira Szent István utca harmincegybe szüleinek üzen Tibi, jól van. Bodra Andrásnénak Hetvehelybe üzen fia, jól van. Völgy Lórántnénak Esztergomba üzen férje, jól van. Szabó Gyula feleségének és Jónás Sándor szüleinek üzeni Püspökladányba és Biharnagybajomba, hogy mindnyájan jól vannak. Megyehídra Romhányi Jenőnek felesége üzen, Zsuzsa, Kláriék mindnyájan jól vannak. Koszta Sándor üzen a Nagytemplom utcából, üzeni testvéreinek Álmosdra, hogy jól vannak. Elekes András és Éva üzenik Gyergyóremetére édesanyjuknak, mindenki egészséges, jól vannak, aki hallja, adja át. Patonai Istvánné Miskolc, Editék jól vannak. Közöljük kedves Hallgatóinkkal, hogy közérdekű közleményeket a következő telefonszámon veszünk fel. 131-233, 131-233, 139-288, 139-288, 130–603, 130-603 131-010, 131-010, 343-503, 343-503. Hajcsik Sándornak Magyarszombatfára üzenik szülei, hogy adjon életjelt magáról, szülei és kistestvére Gábor jól vannak. Bogonba Zsiványi Istvánné tanítónőnek Sándor Ferenc és családja üzeni, hogy jól vannak. Ihos Istvánéknak Bajára üzenik apósáék, hogy jól vannak. Balotára Fábián Ferenc üzeni a Corvin Áruházból, jól vannak. Fáradra özvegy Csonka Jánosnénak és Golub Ferencnek üzenik, jól vannak, Gyuri Józsi és Erzsike. Kispestre özvegy Somoskői Józsefnének, Sarkadra Farkas Lajosnak és Romániába az összes rokonnak üzeni a Kosköri család, hogy mindenki jól van, ne aggódjanak, aki hallja, adja át. Özvegy Sarlósi Pálnénak Veszprémbe a Kővágó utca harmincötbe a Füredi család üzeni, jól vannak, ne aggódjanak. Doktor Fehér Gábornak Sárospatakra üzeni Zsuzsa, jól van, aki hallja, adja át. Bodnár Jánosné Budapestről üzeni Bodnár Gábornénak Békésre és Molnár Andrásnénak Felsőgagyra, hogy él, egészséges. Doktor Jovál Gábor Fehérvárra üzeni feleségének, hogy az első vonattal hazautazik, különben jól van, egészséges. Koftmayer Győző és felesége üzeni Nagykőrösre és Kis-Izsákra szüleinek, mindnyájan jól vannak. Horpányi Barnának Dombrád egészséges vagyok és amint lehet, hazamegyek, Kató. Biharnagybajomba özvegy Nemes Gyulánénak üzeni Irma, hogy mindenki jól van, aki hallja, adja át. Eszternek üzenik, Rómáéknak Érsekújvárra, Bözsi megsebesült, amint lehetséges lesz, hazamennek, aki hallja, adja át. Raffai Zoltánné Keceli Albertnének üzeni Balatonszepezdre, hogy jól vannak, ugyancsak üzen Féner Antóniának Törökbálintra, aki hallja, adja át. Iharosberénybe szüleinek és hozzátartozóinak üzeni Volfer Imréné, hogy Tibikével együtt egészségesek, Imre is szerencsésen hazaérkezett, ugyancsak üzeni Filler Lajosnénak Körmendre, hogy mamáékkal együtt egészségesek. Friz Péternek Miskolc Egyetemi Város üzenik szülei, hogy valamennyien jól vannak. Raskó Lászlóéknak Magyarházára, Nyilas Istvánnak Tatára üzeni Rózsa, a gyermekekkel együtt jól vannak. Devecserbe üzen szüleinek Tópai Károly és József, jól vannak. Zámbó és az Urbán család üzeni Gyömrőre Muránszky Ivánnének, hogy mindenki egészséges és jól van. Pataki Ferenc üzen feleségének Esztergomba, szüleinek és rokonainak Nagykátra egészséges, jól van. Kiss Áron üzen feleségének és szüleinek Cserge…falura. Marik József Esztergomba üzen feleségének és gyermekeinek, Kónyba rokonainak, Szirákra szüleinek, üzeni Pestről, jól van, a viszontlátásig csókol mindenkit. Kérészné üzen Kiss Imrénének Kunhegyesre Kossuth utca százhuszonnégybe, jól van, egészséges. Szeghalomra üzen Pásztor Gusztáv szüleinek Piliscsabáról, jól van. Haldak István üzen Jászberénybe szüleinek. Bakos István szüleinek Békés megye, Boduratokra jól van, egészséges. Özvegy Víg Bélánénak Hajdúszoboszlóra üzennek fiai Piliscsabáról, Béla és Zoli. Hajdúszoboszlóra a Baross utcába Pászti Sándor és Für Lajos üzennek szüleinek Piliscsabáról. Berzsenyi Károly üzen feleségének és szüleinek Hajdúszoboszlóra, aki hallja, adja át. Kovácséknak Gyulára a Bethlen Gábor utcába üzen fiuk, Géza. Pilis Józsefnek és Nagy Zoltánnak Kolozsvárra üzeni Zoli Budapestről, hogy az egész család jól van. Kiss Gyulának Tárnok állomásra Kőhalmi Józsefnének Érdre a Zoltán utca négybe üzeni húga Margit, jól van, egészséges, ne aggódjék, amint lehet, hazamegy. Dienes Lajosnak Sajóbábonyra Postafiók nulla-öt-hetvenkilencbe, Dienes Istvánnak Miskolcra, Dienes Józsefnek Epecsre, Ipoly Jánosnénak Szendrődre, Bártfai Józsefnek Nyíregyházára üzennek Matusáék. Varró József üzen édesanyjának Zalalövőre, jól van, egészséges, aki hallja, adja át. Farkas Ferencnének üzen férje Kossuth Lajos utca hetvenkilencből. Homokterenyére Gyula bácsinál van, amint lehet, megy. Bonyhádra szüleinek üzen Lotz Ilona, jól van, ne aggódjanak. Tóth Józsefnének Szolnok Petőfi utca tizenkilencbe üzeni férje, jól van, egészséges. Kovács Gyula üzeni Abasárra, hozzátartozói jól vannak, egészségesek. Jakab Andrásnak Csongrád megye üzeni fia, jól van. Kovács István Tompa, Katona-föld kettő. Kovács István Kelebia, hozzátartozói üzenik, hogy jól vannak. Kedves hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01460