Szünetjel Itt a Szabad Kossuth Rádió Budapest. A pontos idő 13 óra 35 perc. Szignál Forradalmi ifjúság! Kedves Hallgatóink, a Szabad Kossuth Rádió első ifjúsági műsorát hallják. Föltámadott a tenger, a népek tengere, ijesztve eget, földet, szilaj hullámokat vet rémisztő ereje. Látjátok ezt a táncot, halljátok a zenét? Akik még nem tudtátok, most megtanulhatjátok, hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, hánykódnak a hajók, süllyednek a pokolra, az árboc és vitorla megtörve, tépve lóg. Tombold ki, te özönvíz, tombold ki magadat, mutasd mélységes medred, dobáld a fellegekre bőszült tajtékodat. Jegyezd vele az égre örök tanulságul, habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr. Szignál Ifjú munkatársaink jelentik. A Baross utcai klinikáról. Nehéz a szó most, hiszen még bennünk bizsereg a nagy forradalom minden ereje. Nehéz a szó különösen akkor, amikor olyan gépiesen dolgozó fiatalokról kell beszélnünk, akik a forradalom legharcosabb, legveszélyesebb folyamataiban helytálltak a sebesültek között. Ők tudják azt, hogy mi volt a utcán, és mi volt a kórház falain belül. Beszélni kell arról a fiatal lányról, Nagy Máriáról, aki félelmet nem ismerve a sebesülteket szállította be a kórházba. Nagyon sok élménye, nagyon sok szomorú és nagyon sok nagyszerű élménye van ezekből a súlyos pillanatokból. Egészségügyi dolgozók, a forradalomnak a kitörésekor nem fegyverrel a kezünkben, hanem a fehér ruhával és a magyar vöröskereszttel álltunk munkába. Mikor mi kimentünk a tűzharcba, nem az volt a célunk, hogy kizárólag a forradalmárokat, vagy a magyarokat hozzuk be a klinikákra, mi ugyanúgy a szovjet katonákat is felszedtük és beszállítottuk. Az utunk, az nagyon izgalmas volt, mert több esetben megtörtént, hogy nem nézve azt, hogy mentő, vagy egészségügyi kocsi ..., számtalanszor az utcán gazdátlanul hagyott autókat kellett elfognunk, beülni és tovább menni, hogy amit lehet még, emberéletet megmentsünk. Az utunk folyamán nagyon sok olyan dolog történt, amikor azt gondoltuk, hogy ez az utolsó perc az életünkből, és tovább nincs semmi. Ilyen volt például, amikor a Parlamentnél volt a vérfürdő, oda akartunk menni, a mentőautót háromszor kilőtték alólunk, és egészen be nem jutottunk. És mi történt itt belül, a Baross utcai kórházban? Én az első napokban a vérellátásnál voltam, ott, ahol a medikusoktól, az utcáról bejöttektől, akik megtudták azt, hogy vérre van szükségünk, vettük, vettük le egymás után, mindenkinek a karjából a piros, az életet adó vért. Itt ugyanis a klinikán az a készlet, amelyet a rendes napi munkához tárolni szoktak, hamar elfogyott, és a korszerű sebesült ellátásnak ez az egyik legfontosabb eszköze, az, hogy a sebesült el ne vérezhessék és korán vérhez jusson, ez nem volt tovább biztosítható. És akkor, mint egy futótűzként terjedt el a hír itt a környéken, hogy vérre, minél több vérre van szükségünk. És jöttek az anyák, jöttek a háziasszonyok, egyik-másiknak még a fehér kötény is a derekán volt és hozta a lisztes kezét, amelyet a dagasztóteknőből emelhetett ki. Hozták a feleségek a férjeiket, férfiak a családjukat, a lányukat, a fiukat, jöttek tizennégy éves gyerekek, akik eldugták az egyik karjukat, hogy észre ne vegyük, hogy abból már egy nappal ezelőtt adtak vért. És adták, adták egymás után azokból a karokból a vért, amelyek nem tudtak a forradalomért fegyverrel harcolni, de legalább a sebesültek életét akarták visszaadni, a vérrel, amit szívesen, készségesen és korlátlanul akartak adni. Amit persze nem lehetett tőlük elfogadni, hiszen mindenkinek szüksége van a vérre. Itt ... erről a nagyszerű segítségkészségről. De, ha ... mindjárt arra kell gondolnom, hogy voltak itt még fiatal orvostanhallgatók, akik ugyanilyen segítőkészséggel dolgoztak. Berecz István munkájáról szeretnék beszélni, aki szintén bejött a klinikára, mindjárt az első napokban, és attól fogva egészen mostanáig a forradalomnak a végéig harcolt velünk. Ő egy darabig bent volt a klinikán, utána pedig a többiekkel együtt kiment a legnagyobb vérözönbe, és ott mentette, ami még menthető. Ő volt az, aki többek között a ... elfogásban is részes volt, és az, aki kétnapi nem evés után tért haza hozzánk a klinikára, utána pedig szintén fölülve a teherautókra, kiment egészen Győrig, Sopronig, onnan hozták haza az élelmiszert és a vért, kötszert, amit a különböző külföldi kormányok adománya volt nekünk. ... együtt volt a fiatalokkal, azokkal a fiatalokkal, akikről annyit elmondtuk, hogy cinikusak, harcképtelenek, mi a véleménye arról a munkájukról, amit ezekben a napokban végeztek. Ennek a nagy múltú klinikának egyik legöregebb dolgozója beszél azokról a fiatalokról, akiknek tizenkét évi nevelését kétségbeesve néztük, de akiknek a jövője, a magyarsága, az egész emberi elgondolása miatt egész szívünkben és lelkünkben örökké és mindenkor aggodalmat éreztünk. Ez a magyar fiatalság, bennük az orvostanhallgatók, megmutatták most azt, hogy ők becsületesek, hazafiak, áldozatra készek, hősök. Az orvostanhallgatók megtalálták azt a helyet, ahol leghamarabb és legtöbbet tudnak segíteni, eljöttek a kórházakba, ide a klinikára, éjjelt nappallá téve fáradhatatlanul dolgoztak azért az ügyért, amely ügynek a végső kimenetele akkor még elején elég bizonytalan volt, de amelybe ők is és mi is hittünk, hogy meg fog valósulni. Elismerés, sőt, ennél több illeti a magyar fiatalságot, köztük az orvostanhallgatókat, az örök hála és a dicsőség az övék. Ezt mi nem tudjuk nekik kellőképpen megadni, és kellőképpen kifejezni, ezt saját lelkiismeretük fogja nekik, mint értékes ajándékot, és mintegy örök jutalmat meghozni. Beszélni kell azokról a harcosokról, azokról a fiatalokról, akik itt a közelünkben, az úgynevezett Corvinban, ebben a bevehetetlen várban harcoltak és életüket kockáztatták. Azok a fiatalok, tizenhárom évestől fölfelé gyermekek és ifjak, sebesülve, sokszor haldokolva kerültek be ide, és jajszó nélkül tűrték a legsúlyosabb beavatkozásokat, összeszorított fogakkal. Ez az ifjúság, amely ilyen áldozatot tud hozni, ez az ifjúság a magyar jövendőnek biztos záloga lesz. A forradalom hősei között járunk mikrofonunkkal, a Győri úti Sportkórház tornatermében. Földön, matracokon, hófehér lepedőkön fekszenek hosszú sorokban a sebesültek. Menjünk végig az ágyak mellett, állapodjunk meg az egyesnél, ahol egy egész fiatal, barna hajú fiú fekszik. A neve, ahogy a táblán látom, Guber László. Tanuló vagy? Igen, az MTH Hetes intézet tanulója vagyok, tizenhat éves múltam januárban. És mikor megkezdődött a harc, mindjárt harcolni kezdtél te is? Mikor a harc megkezdődött, nem mindjárt kezdtem harcolni, csak szerdán kezdtem el a harcot, szerdán reggel az Üllői úton, ottan két orosz tankot gyújtottunk ki. És mikor sebesültél meg? Péntek reggel sebesültem meg, hét óra felé, a jobb lábszárba kaptam a ... és úgy hoztak a kórházba. A negyedik ágy lakója szintén a harcok áldozata. Itt a sebesültek között keveset hallunk, és a rádiót sem tudjuk hallgatni, néha-néha érkezik csak hír a külvilágból. Aztán mindenesetre tudjuk, hogy megalakult az új nemzetőrség, ami rendet fog csinálni. Szabad békét akarunk, hogy felépítsük azt, amit szétromboltak, azt akarom, ha kikerülök én is. A sebesültek után a főorvosé, doktor Nagy Attiláé a szó. Mi a diagnózis az itt fekvő húsz betegről? Hat napja úgyszólván állandó ügyeletet, szolgálatot tartunk az érkező sebesültek ellátására. A könnyebb sebesültek egy részét ambulanter látjuk el, másik részét a sebészeti kórteremben helyezzük el. Sebesültjeink egy része könnyebb, más része súlyosabban sérült. Abban a reményben kezeljük őket, hogy minél előbb egészségesen építhessék az új magyar jövőt. Kik támogatták önöket ebben az áldozatos munkában? Ebben a munkában a kórház vezetőségének legmesszebbmenő támogatásán túl az osztályoknak a dolgozói, akik kedd óta jóformán kivétel nélkül nem voltak otthon, itt aludtak a kórházban, a TF-es hallgatók, akik elvállalták a sebesülteknek a szállítását, azon kívül a környékbeli fiatal lányok, akik közül négy-négy tizenkét-tizennégy órás szolgálatban, állandóan itt voltak a tornateremben. Szeretném még megemlíteni, hogy a környék, a tizenkét kerület lakossága hogyan reagált erre az egész megmozdulásra. Csütörtökön valaki a környékbeli házakból behozott egy lepedőt, egy vánkoshuzatot, két citromot, két ampulla penicillint, mert mást nem tudott hozni. Erre megindult a többi házakból is a gyűjtés, és estére az igazgatósági épületbe három szoba plafonig megtelt a vadonatúj és szebbnél szebb fehérneműkkel. Ezekkel látják itt fölszerelve a kórházi ágyakat. Végezetül szeretnék még egy öreg néniről megemlékezni, aki három lánya, több unokája mellett bejött, munkára ajánlkozott, vért adni akart, és süteményt hozott a sebesülteknek. Erre a dolgozók közül valaki megjegyezte, hogy büszke lehet az a nép, amelyiknek ilyen a csőcseléke. A Színház és Filmművészeti Főiskola Sinkovits Imre elnökletével megválasztotta ideiglenes forradalmi bizottságát. A bizottság tagjai a következők. Színész főtanszak, Gellért Endre tanár, Básti Lajos tanár, Grosz Dezső főiskolai hallgató és Bodrogi Gyula főiskolai hallgató. Film főtanszak, Badal János tanár, Bácskai István főiskolai hallgató és Sára Sándor főiskolai hallgató. Színházi rendezőknél Makai Péter főiskolai hallgató és Rabinovszky Máté főiskolai hallgató. Dramaturgiai főtanszak, Gyárfás Miklós tanár és Bodnár Sándor főiskolai hallgató. Tánc tanszak, Tarr Mihály, az adminisztratív és műszaki dolgozók közül Doktor Sándor, Nagy Gyula és Varga Józsefné. A főiskola eddigi főigazgatója, Simon Zsuzsa lemondott. A főiskola vezetését az ideiglenes forradalmi bizottságból titkos szavazás útján megválasztott öttagú bizottság veszi át. A bizottság összetétele két tanár, két diák és egy adminisztratív dolgozó. Az öttagú direktórium megválasztásáról még nem érkezett hír. Ne hagyjátok a kufárokat. Fiatal volt, tizenhét éves. Lelkes, harcos forradalmár. A szabadság ügye vitte a barikádra a Corvin-közbe, a győztes roham közben érte a halál, géppisztolysorozat megszakította tizenhét éves élte fonalát. Hős volt, a mi fiunk. Nagyszülei a Ráday utca negyvenben laknak, egyszerű, szegény emberek, szülei valahol a város peremén élnek, egyetlen fiuk volt, nem sajnálták a forradalomtól. Hogy meghalt, megsiratták, meggyászolták örök szülői gyásszal és igyekeztek, hogy a legszebb temetést kapja, olyat, amilyet egy forradalmár megérdemel. És mi történt, hallgassátok meg. Hőseinket, mártírjainkat rablásnak beillő áron kívánja eltemettetni a Temetkezési Vállalat. Tizenhét éves hősünk testének örök nyugalomra helyezéséért ezernégyszáz forintot kértek a rákoskeresztúri temetőben. Ezernégyszáz forintot szegény emberektől, akik fizetési előlegből és régebben szerény fizetésből éltek. Ezernégyszáz forintot akkor, amikor nincs üveg a lakásuk ablakán, és ezernégyszáz forintot akkor, amikor élelemre és ruhára kellene minden fillér. Ezernégyszáz forint. Apa és nagyapa összeszorította a fogát, felvette a rendkívüli előlegeket, az ötszáz forint temetési segélyt, és saját költségén, a legegyszerűbb körülmények között eltemettette hős fiát. A legegyszerűbb temetéssel, a legolcsóbbal, ezernégyszáz forintért. Emberek, ez embertelenség. Ne hagyjátok. Hol vannak az illetékesek, miért tűrjük, hogy hőseink szent testét kufár kereskedői szellem vezesse, haszon és normát biztosító árakon temessék. Hol vannak a forradalmi tanácsok, mit csinálnak? Nincs emberség a Temetkezési Vállalatba. Hőseink emlékműveket érdemelnek és dísztemetést, ingyen és kegyelettel. Intézkedjetek, ne hagyjátok, hogy a halottainkkal kufárkodjanak. Látogatás a Vöröskeresztnél. Kórházak, bölcsődék, otthonok, különböző intézmények keresik szinte percenként a Magyar Vöröskereszt Baross utcai országos központját. Segítséget kérnek, várnak és kapnak is a Vöröskereszttől. Most Száraz Győzőt, az új intézőbizottság főtitkárát kérjük meg, tájékoztasson bennünket, hogyan történik a segítségnyújtás. Alig egy napja, hogy a Vöröskereszt nemzetközi bizottsága rádión keresett meg bennünket és közölte, hogy a különböző európai országok vöröskereszt szervezetei kérik, teremtsünk kapcsolatot velük, segíteni akarnak. Ezzel egy időben már el is indultak az első lengyel és svejci gyógyszer, főleg vér és vérkészítmény szállítmányok. Azóta állandó telefon és személyes összeköttetésben állunk úgy a genfi komitével, mint az osztrák, lengyel és svéd vöröskereszt szervezetekkel. Számos országban hatalmas segítőkészség van kibontakozóban. Itt már most felmérhető, hogy ez a készség még növekszik. Már eddig is sok kórházat láttunk el az így érkezett gyógy- és kötszerekkel. A hazai, nagy tömegben jelentkező véradók és a külföldről érkezett vér, lehetővé tették, hogy vérszükségletet bőven kielégíthették. Az eddig érkezett élelmiszereket kórházaknak, gyermek- és szociális intézményeknek juttatjuk, de máris megkezdtük a kerületi nemzeti bizottságok és munkástanácsok bevonását az osztásba. A lakosság egyéni igényeit ezen az úton szeretnénk kielégíteni. Itt mindjárt kéréssel fordulok a rászorulókhoz, hogy egyéni kérésekkel tehát a kerületi nemzeti bizottságokhoz és a munkástanácsokhoz forduljanak. Meggyőződésem, hogy ez a hatalmas arányú külföldi segítség a vidék, az egész magyar nép segíteni akarásával, nagyban enyhíteni fogja hős népünket e tragikus napokban ért sebeket. Itt azt szeretnénk megkérdezni, hogy a polgári lakosság és az ifjúság hogyan veszi ki részét a vöröskeresztes munkából? Ezrével jelentkeznek nálunk segíteni akaró emberek, és akik között igen sok az ifjú. Egyébként rádiófelhívásunkra már az első napon több ezer elsősegélynyújtó és egyéb tanfolyamot végzett vöröskeresztes jelentkezett a lakóhelyük legközelebb eső kórházakban, vagy segélyhelyeken, és vett részt a mentési munkában. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen. Cím. Volt politikai foglyok Budapesten. Harmincegyedikén teherautóval Budapestre érkezett a volt politikai foglyok egy nagyobb csoportja. Mint elmondták, a szolnoki börtöntáborból jöttek, ahol a katonaság követelte az ott tartózkodó ügyészektől szabadlábra helyezésüket. Bocsánatot kérek, meg szeretnélek kicsit állítani gép előtt és az ügy további diktálását, tudniillik hallgatóinknak be szeretném mutatni ezt az új lapot. Az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Pesti Barnabás utcai épületének egyik emeletén három szobában állandóan kattognak az írógépek, sercegnek a tollak, készül az új lap, melynek címe, Egyetemi Ifjúság. A lap az egyetemi forradalmi diákbizottság lapja. És most a főszerkesztővel szeretnénk beszélni, a nevét legyen szíves. Endrődi László Eötvös Lóránt Tudományegyetemen dolgoztam eddig is. Hogy indult meg ez az új lap, ez a forradalmi lap? Hát, erről talán munkatársaimat kérdezzük, elsősorban Márton Lászlót. Hát, akkor Márton Laci, te hol dolgozol? Én valamikor újságíró hallgató voltam, de az újságíró tanszék sztalinista vezetése miatt kénytelen voltam azt abbahagyni, jelenleg ...ista vagyok, de az újságírást még folytatom. A lap úgy indult, hogy a fegyverzúgás, fegyverdörgés kellős közepén néhányan összegyűltek ezen az egyetemen, fiatal költők, fiatal írók, részben egyetemisták és elhatároztuk, hogy ezt a lapot kibővítjük az egész magyar forradalmi fiatalság lapjává. Lapunk a Szikra Nyomdában készült a szedés napi tizenhat-tizennyolc órás munkaidő meghosszabbításaként, de mindent a legnagyobb áldozatkészséggel csinálta, fegyverropogás közben, életüket kockáztatva vitték az emberek szét az utcán, mert tudták, hogy itt jóval többről van szó, mint egyszerű egyetemi lapról, ez az egész magyar fiatalságé. Ezt a húszezer lapot hogy juttatták el az olvasókhoz? Hát, ez a terjesztés nehézségekkel küzd, mert nincs elegendő gépkocsink hozzá, nincs elég jó szervezési munkánk még, de önfeláldozó fiataljaink vállalták, hogy motorkerékpárral, kerékpárral, gyalogosan szétviszik Budapest területén, üzemekbe, utcákon adják. Ezen kívül egy motoros vállalkozott arra, hogy vidékre is eljuttat ötezer darabot. Bocsánat, hogy most én szakítom félbe munkatársamat, de nemcsak egyetemistákról van szó, az Egyetemi Ifjúságnak újabban nagyon sok önkéntes terjesztője is akadt, és már egyetemisták elmentek gyalogosan fiúk és lányok igen sokan különböző budapesti üzemekbe, ahol igen nagy szeretettel várták az Egyetemi Ifjúságot, ahol a munkások, mint például az adócső gyárban ebédet adtak az egyetemistáknak, sőt a Dreher Keksz és Ostya Gyár dolgozói egy láda kekszet küldtek az egyetemi forradalmi diákbizottság éjjel-nappal dolgozó munkatársainak. Az ottani munkások elmondták, különösen az ifjúmunkások, hogy itt az ideje annak, sőt, talán soha jobb ideje nem lehetne annak, hogy valóban megteremtődjék egy állandó kapcsolat az egyetemista és a munkásifjúság között, és ők vállalják, hogyha mi tudunk küldeni nekik minél több Egyetemi Ifjúságot, ők fogják tovább terjeszteni ezeket a lapokat, sőt a Duna Cipőgyár egyik ifjúmunkása maga vállalkozott arra, hogy állandó munkatársnak bejön hozzánk, ő innen fogja kivinni üzemébe a lapokat. Na, most egy nagyon kérdés, a lap programja. Hát, jelenleg még az a célunk, hogy országos politikai kérdésekkel foglalkozzunk, állást foglaljunk minden, az egész népet érdeklő kérdésben. Célunk az, hogy pártoktól független, szocialista lap legyen az Egyetemi Ifjúság. Most munkatársunk olvassa fel jegyzetét. Zavarosak bennem a gondolatok, mint ahogy zavarosnak tűnik még minden. A sarkából átfordult magyar világ, a pesti utca, ez a mély csend, ami most körülölel, mert benne még ott él, zsongássá tompultan bár, az elmúlt egy hét véres-zajos forgása. Hallgatok én is a csendben, mint ... Néha felriadok egy-egy neszre, nem, csak képzelődés, még visszasajdulnak a véres napok rezzenései. De valamit mégis hallok. Vékony fal választja el szobám a szomszéd lakástól. Ott százszorta nehezebb a levegő, mert két szép nagy fiát siratja a család. Gyurka, a nagyobbik, kedd óta nincs sehol, öccse még csütörtök délelőtt látta a parlamenti vérfürdő közepén, sebesülteket szállított. Akkor este a kisebbik fiú végleg elment, nem akarták engedni. Édesanyja kérve kérte, ne menjen el. Ne haragudj rám anyuka, cirógatta, de majd te is megérted, hogy nem tehetek másként. Hogyan nézzek a bátyám szemébe, nem, nem, el kell mennem. És elment. Most az édesanya kétségbeesve lesi a perceket, azok pedig kegyetlenül hullnak az órákba, napokba, már egy hét lett belőlük. ... Géza, hol vagytok, gyertek már haza fiam, hallom a falon át. Átszaladok, hogy megvigasztaljam az édesanyát, de lehet-e, tudok-e szívet szorító szót találni? Nem, hiába. Tudom, hogy a pillanatnyi simogatás, egy szívdobbanásnyi enyhület csak a szó. Visszamegyek a szobámba. Fájdító itt a csend. Az asztalomon piros és fehér szegfű a vázában. Ő hozta. Egy hét óta nem hervadnak. Most nézem, és sírni, átkozódni, vagy fohászkodni kéne, nagy fénnyel égő gyertyát gyújtani, mert valaki, most én is siratok. A falon túlról ismét hallom, ... Géza, ugye még megjöttök, hiszen még megjöhettek. Még megjöhet, kapom vissza a vigaszt. Vigasztal a tudat, és fehér szegfű asztalomon, most veszem csak észre, hogy köztük az aszparágusz szálak zöld színűek. Úgy érzem, a halál három színben jön, pirosan, mint a piros vér, fehéren, mint a szépség és bánat, zölden, mint tavaszodván az élet. Szignál Kedves Hallgatóink. Műsorunkat befejeztük, de még mielőtt felállnánk a mikrofontól, engedjék meg, hogy ennek a kis csoportnak, ki e műsort készítette, egy kérését tolmácsoljam. Kedves Hallgatóink. A parlamenti vérontás napjától, ahogy a legtöbb magyar embernek, a mi mellünkön is fekete gyászból virít a piros-fehér-zöld kokárda. Őrizzük meg egész életünkre a kis fekete alapokra helyezett kokárdákat, őrizzük meg örök életünkre minden év októberének utolsó hetében, tűzzük ki kabátunk hajtókájára. Szignál Forradalmi ifjúság. Kedves Hallgatóink, a Szabad Kossuth Rádió első ifjúsági műsorát hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01462