Most közleményeket olvasunk fel. A Posta Szociális Hivatal, mint a postás dolgozókat ellátó élelmezési szerv, hálás köszönetét fejezi ki Sárbogárd, Kisköre, Pusztacsér, Szepetnek, Bakonyszombathely, … Jenő Kú és … község lakóinak és a nagykanizsai postásoknak a nagy nehézségek árán hozzájuk eljuttatott élelmiszerküldeményekért. A Harminchármas számú MÁVAUT GN-412-es rendszámú bányászautóbuszának sorsáról, mely a Péterfy Sándor utcai Kórházba sebesülteket szállított, egy hét óta semmit sem tudnak. Aki a MÁVAUT kocsi jelenlegi tartózkodási helyéről valamit tud, azonnal értesítse a harminchármas MÁVAUT telepet a 125651-es telefonszámon. Aki a MÁVAUT kocsi jelenlegi tartózkodási helyéről valamit tud, azonnal értesítse a harminchármas számú MÁVAUT telepet a 125-651-es telefonszámon. A gépkocsi száma: GN-412. Az Egyedi Kismotor Gyár forradalmi bizottságának közleménye. Az Egyedi Kismotor Gyár dolgozói követve a kormány munkára való felhívását közli, hogy a munkát haladéktalanul felveszik. Miután elektromos gyárról van szó, a gyár szakemberei felajánlják szolgálataikat a közúti villamosforgalom helyreállításában. Kérik és várják a Fővárosi Villamosvasút felszólítását, és egyben felhívják a többi elektromos gyár dolgozóját is, csatlakozzanak a vasúti forgalom helyreállításának munkájához. Az Egyedi Kismotor Gyár forradalmi bizottsága felhívja a gyár dolgozóit, hogy hétfőn, ötödikén reggel a rendes időben kezdjék meg a munkát. A MÁV szállítmányozási főnökség munkástanácsa felhívja a MÁV szállítmányozási szolgálat valamennyi dolgozóját, hogy holnap, szombaton reggel a szokott időben jelentkezzenek munkahelyeiken. A Keresztény Magyar Párt 1956 november elsején reggel kilenc órakor tartotta országos párt alakuló ülését, melynek során a párt programot adott, vezetőséget választott, élén intézőbizottsággal doktor Zengővári Á. Károlyt elnökké, Weibel Mihály esperes plébános volt kereszténypárti képviselő alelnökké választása mellett. A párt intézőbizottsága felhívta és felhívja az összes más néven alakult kereszténypárti szervezeteket, hogy egységes tömörödés, egységes program és egységes elnevezés megejtése céljából három-háromtagú küldöttségüket november negyedikén, vasárnap délelőtt tíz órára ötödik kerület, Petőfi Sándor utca öt, első emelet alatt lévő központi párthelyiségébe értekezletre küldjék el. Ismétlem a címet, vasárnap délelőtt tíz órakor, ötödik kerület, Petőfi Sándor utca öt, első emelet. A Keresztény Magyar Párt a Fővárosi Nemzeti Bizottságban helyét már elfoglalta, és fontos előterjesztéseinek érvényt is szerzett. A napokban jelenik meg Nemzeti Újság címen hivatalos lapja. A Keresztény Magyar Párt felhívja az összes helyi és vidéki keresztény egyházközségek vezető plébánosait és lelkészeit, hogy együttműködve, közösen állítsák fel haladéktalanul helyi szerveiket, és ennek megtörténtéről a párt országos szervezési központját értesítsék, cím ötödik kerület Központi Városháza, Városház utca kilenc-tizenegy, első emelet száznégy. Az Ahra Gyár ideiglenes forradalmi bizottsága felhívja a gyár dolgozóit, hogy holnap, harmadikán délelőtt tíz órakor a végleges forradalmi munkástanács megválasztása végett jelenjenek meg a gyárban. A dolgozókért reggel félkilenc órára kocsi indul a Boráros térre, egy kocsi pedig Taksonyba, reggel nyolc órakor. Ezen az útvonalon lakó dolgozókat a gyár kocsija felveszi. A Közúti Gépellátó Vállalat munkástanácsa a dolgozókkal együtt 1956, november másodikán döntést hozott, melynek során az alábbi határozatot hozta. A vállalat dolgozói 1956, november ötödikén reggel nyolc órakor megkezdik a termelőmunkát. Ezen a napon megválasztja a végleges munkástanácsot, melyet a későbbiek folyamán a telephelyek küldötteivel fog kiegészíteni. Az ideiglenes munkástanács felhívja a vállalat összes dolgozóit, hogy a fenti napon, tehát november ötödikén reggel nyolc órakor a munkát vegye fel. A tizenharmadik kerületi Fodrász Szövetkezet dolgozói csatlakoztak a tisztiorvosi felhíváshoz és ma, november másodikán reggel megkezdték a munkát. Egyben felkérik azokat a szövetkezeti tagokat, akik még nem dolgoznak, hogy kezdjék meg a munkát. Az Erőmű Beruházási Vállalat ideiglenes forradalmi munkástanácsa felhívja a vállalat dolgozóit, hogy a műszakiak holnap, harmadikán, az adminisztratív dolgozók pedig ötödikén hétfőn jelenjenek meg munkahelyeiken. Közöljük, hogy Meszenyes községből az élelmiszer ajándékkal szerencsésen megérkeztek, délután indulnak vissza. Azok a Budapesten tartózkodó személyek, akik Meszenyes községbe Dunaföldváron keresztül haza akarnak menni, délután kettő és három óra között keressék meg a Petőfi híd budai hídfőjénél a Meszenyes községbe induló tehergépkocsit. Megismételjük. Közöljük, hogy azok a Budapesten tartózkodó személyek, akik Meszenyes községbe Dunaföldváron keresztül haza akarnak menni, délután kettő és három óra között keressék meg a Petőfi híd budai hídfőjénél a Meszenyes községbe induló tehergépkocsit. A LEN KER forradalmi munkásbizottsága értesíti az ország összes kórházát és a Magyar Vöröskeresztet, hogy lepedő, ágynemű, pelenka és egyéb szükségleteinek beszerzésére minden időben rendelkezésre áll. Ötödik kerület, Guszev utca húsz-huszonkettő szám alatti központjában. Telefon százhuszonnyolc-ötszáztíz. Állandó telefonügyelet hívószáma, kettőszázkettő-nulla-harminchárom. Címe Visegrádi utca negyvenhat. Megismétlem. A LEN KER forradalmi munkásbizottsága értesíti az ország összes kórházát és a Magyar Vöröskeresztet, hogy lepedő, ágynemű, pelenka és egyéb szükségleteinek beszerzésére minden időben rendelkezésre áll, ötödik kerület, Guszev utca húsz-huszonkettő szám alatti központjában. Telefon százhuszonnyolc-ötszáztíz, százhuszonnyolc-ötszáztíz. Állandó telefonügyelet hívószáma, kettőszázkettő-nulla-harminchárom, kettőszázkettő-nulla-harminchárom. Címe Visegrádi utca negyvenhat. A MÁV Északi Főműhely négyszáz, közelben lakó dolgozója október harmincegyedikén megválasztotta az ideiglenes forradalmi munkástanácsot. A tanács állandó ügyeletet tart és minden nap tíz órakor tájékoztatást ad a megjelenteknek. A megalakult ideiglenes forradalmi munkástanács mindenben teljesen azonosítja magát az ifjúság forradalmi bizottságának határozatival. Felhívjuk továbbá Vermes László mérnököt és Bán József technikust, hogy az Északi Főműhely forradalmi munkástanácsával haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot. Telefon, százharminc-null-kilencvenkettő. Vermes László mérnök és Bán József technikus haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az Északi Főműhely forradalmi munkástanácsával. Telefon, százharminc-nulla-kilencvenkettő. A gépkocsivezetők, akik a forradalmi harcokban a lőszer- és élelmiszerszállításokban hősiesen kivették részüket, továbbra is hitet tesznek a forradalom vívmányai mellett, és szavukat az újonnan megalakult szabad szakszervezetükön keresztül is hallatni kívánják. Éppen ezért kijelentik, hogy érdekvédelmi szervüknek egyedül és kizárólagosan a mai nappal megalakult Gépkocsivezetők Országos Szabad Szakszervezetét ismerik el. Felhívással fordulunk az ország összes gépkocsivezetőjéhez, hogy válasszák meg üzemeikben küldötteiket, akik a megválasztás után azonnal jelentkezzenek a budapesti központban, nyolcadik kerület, Köztársaság tér három. Telefon, száznegyvenkettő-nulla-hetvenhetes. Ismétlem a címet és a telefonszámot, nyolcadik kerület, Köztársaság tér három, telefon száznegyvenkettő-nulla-hetvenhetes. A Posta Központi Igazgatósága felkéri a lakosságot, hogy telefonjaikat csak a legszükségesebb esetben és csak rövid időre vegyék igénybe, mert a rendkívüli túlterhelés technikai zavart okozhat a telefonközpontokban. A Kohó és Gépipari Minisztérium oktatási főosztályának forradalmi bizottsága felhívja a KGM felügyelete alá tartozó technikumokat, hogy dolgozóikból alakítsák meg a forradalmi bizottságot. A megalakulás után a forradalmi bizottság elnöke vegye fel a főosztály forradalmi bizottságával a kapcsolatot. Telefon százhuszonöt-négyesszázhetvennyolc. Ismétlem. Telefon százhuszonöt-négyesszázhetvennyolc. Az Országos Tervhivatal forradalmi bizottsága felhívja a begyűjtési és élelmiszeripari főosztály minden dolgozóját, hogy november harmadikán szombaton délelőtt legkésőbb tíz óráig jelenjenek meg hivatali helyiségeikben. A Kárpitos Kisiparosok Szövetkezete közli, hogy régi helyiségéből, ötödik kerület Bajcsy-Zsilinszky út hetvenkettő szám alá költözött. A Kárpitos Kisiparosok Szövetkezete közli, hogy régi helyiségéből, ötödik kerület Bajcsy-Zsilinszky út hetvenkettő szám alá költözött. Hivatalos óra naponta délután három és öt óra között. Most ismertetjük a belügyminiszter parancsát. A Belügyminisztérium Országos Rendőrkapitányságon elhelyezett rendőri, légoltalmi, tűzoltó alakulatok szabadságon lévő személyi állománya azonnal bevonulni tartozik. Jelentkezniük kell a Belügyminisztérium Országos Rendőrkapitányság karhatalmi ezredparancsnokságon, Jászai Mari tér tizenhat, második emelet kettőszáznegyvenhármas szoba. A vidéken tartózkodó egyének a legközelebbi rendőri vagy nemzetőri szerven keresztül a következő telefonszámon kötelesek jelentkezni. Százhúsz-hatszázhatvanhat. Megismételjük a belügyminiszter parancsát. A Belügyminisztérium Országos Rendőrkapitányságon elhelyezett rendőri, légoltalmi, tűzoltó alakulatok szabadságon lévő személyi állománya azonnal bevonulni tartozik. Jelentkezniük kell a Belügyminisztérium Országos Rendőrkapitányság karhatalmi ezredparancsnokságán, Jászai Mari tér tizenhat, második emelet kettőszáznegyvenhármas számú szoba. A vidéken tartózkodó egyének a legközelebbi rendőri vagy nemzetőri szerven keresztül a következő telefonszámon kötelesek jelentkezni. Százhúsz-hatszázhatvanhat. Ismétlem a telefonszámot, százhúsz-hatszázhatvanhatos. Kedves Hallgatóink, közleményeket olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01466