Szabad Kossuth Rádió Budapest. 20 óra 31 perc. Reggeltől estig Mindenekelőtt megismételjük a nap legfontosabb közleményeit. A magyar kormány ma három szóbeli jegyzéket intézett a Szovjetunió budapesti nagykövetségéhez! Az első jegyzék emlékeztet arra, a magyar kormány már a múlt héten felkérte a Szovjetunió kormányát, kezdjenek azonnali tárgyalásokat a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kivonására. A Szovjetunió kormánya annak idején ezt helyeslően elfogadta, s hasonlóképpen nyilatkozott a szovjet nagykövet is a magyar miniszterelnöknél tett látogatása során. A fent ismertetett megbeszélések ellenére azonban - közli a szóbeli jegyzék - október 31-én és november 1-jén sajnálatos módon újabb szovjet egységek lépték át a magyar határt. A magyar kormány minden tőle telhető erőfeszítést megtett, hogy elérje e csapatok visszarendelését, lépései azonban hiábavalónak bizonyultak, sőt a szovjet csapatok tovább folytatták előnyomulásukat, egyes egységek pedig Budapest köré vonultak fel. Mindennek következtében a magyar kormány 1956. november 1-jén felmondta a Varsói Szerződést. A magyar kormány véleménye szerint a magyar-szovjet viszonynak a magyar semlegesség tiszteletben tartásán, valamint a teljes egyenjogúság, a szuverenitás, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén kell alapulnia. A magyar kormány ennek érdekében javasolja, hogy a fenti elvek alapján azonnal kezdődjenek meg a tárgyalások a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormányküldöttségei között a Varsói Szerződés felmondásának végrehajtásáról, különös tekintettel a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok haladéktalan kivonására. A magyar kormányküldöttség tagjai: Losonczy Géza államminiszter, a küldöttség vezetője, Kővágó József, Márton András, Farkas Ferenc, Zentai Vilmos. A másik szóbeli jegyzék ugyanennek a kérdésnek katonai oldalát közelíti meg s indítványozza, hogy a szovjet csapatok kivonását előkészítő vegyes bizottság 1956. november 2-án, tehát azonnal kezdje meg a munkáját a magyar országgyűlés épületében. A magyar kormány az alábbi tagokat jelöli az előkészítő vegyes bizottságba: Erdei Ferenc államminiszter, Maléter Pál vezérőrnagy, Kovács István vezérőrnagy, Szűcs Miklós ezredes. A harmadik szóbeli jegyzék ismét a szovjet csapatok magyarországi hadmozdulatai ellen tiltakozik. Ismételten megállapítja, hogy november 2-án, tehát a mai napon is, újabb szovjet egységek lépték át a határt, birtokba véve útközben a vasútvonalakat és vasúti állomásokat. Nyugat-Magyarország területén kelet-nyugati irányú szovjet csapatmozdulatok tapasztalhatók. Ez a tiltakozás kiemeli, a magyar kormány szükségesnek tartotta, hogy a Magyarország ellen irányuló lépésekről újra tájékoztassa a Budapesten akkreditált külképviseletek vezetőit, s egyben határozottan felhívja a Biztonsági Tanács figyelmét az újabb fejleményekre. Nagy Imrének, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke és meghatalmazott külügyminiszterének levele az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának, Dag Hammarskjöld úrnak. New York. Excellenciás Uram! A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, mint megbízott külügyminiszter, az alábbi kiegészítő információkat kívánja Excellenciád tudomására hozni: November 1-i üzenetemben már említettem, hogy újabb szovjet katonai alakulatok vonultak be Magyarországra, hogy erről a magyar kormány értesítette a szovjet nagykövetet, felmondta a Varsói Szerződést, kinyilatkoztatta Magyarország semlegességét és az ENSZ-hez fordult az ország semlegességének garantálására. November 2-án a Magyar Népköztársaság kormányához újabb pontos értesülések szerint, honvédségi jelentések érkeztek, melyek szerint jelentős szovjet egységek lépték át az ország határát, Budapest felé vonulnak és útközben birtokukba veszik a vasútvonalakat, vasútállomásokat, vasúti biztosító berendezéseket, stb. Jelentések érkeznek arról is, hogy Nyugat-Magyarország területén kelet-nyugat irányú szovjet csapatmozdulatok tapasztalhatók. Fentiek alapján a magyar kormány szükségesnek tartotta, hogy tudomására hozza a budapesti szovjet nagykövetségnek és a Budapestre akkreditált külképviseleteknek a népköztársaságunk ellen irányuló lépéseket. A Magyar Népköztársaság kormánya egyben konkrét javaslatot tett a szovjet kormánynak a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok visszavonására, valamint a varsói egyezmény felmondásának végrehajtására vonatkozó tárgyalások színhelyére és közölte a magyar kományküldöttség tagjainak névsorát. A magyar kormány ezen túlmenőleg javaslatot tett a budapesti szovjet nagykövetségnek, alakítsanak vegyes bizottságot a szovjet csapatok kivonásának előkészítésére. Kérem Excellenciádat, szólítsa fel a nagyhatalmakat Magyarország semlegességének elismerésére és utasítsa a Biztonsági Tanács a szovjet és magyar kormányt a tárgyalások azonnali megkezdésére. Kérem Excellenciádat, ismertesse a Biztonsági Tanács tagjaival a fentieket és fogadja őszinte nagyrabecsülésem kifejezését. Budapest, 1956. november 2.-án Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnöke és meghatalmazott külügyminisztere Most hallgassák meg legfrissebb híreinket. A londoni rádió közölte, hogy az angol kormány megkapta Magyarország jegyzékét, amelyben az ENSZ és négy nagyhatalom garanciáját kéri az ország semlegességének biztosítására. Az angol külügyminisztérium gondosan tanulmányozza a jegyzéket. Moszkva. Mint az AFP jelenti, Mikojan Budapestről jövet hazaérkezett Moszkvába, és pénteken jelen volt a szovjet-belga közös közlemény aláírásánál. Az AFP szerint feltehető, hogy Hruscsov, aki vele együtt Budapesten járt, ugyancsak visszaérkezett a szovjet fővárosba. Amman. A jordán kormány bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Franciaországgal. A Perzsa öbölben fekvő Barelli szigeten zavargáson törtek ki a kőolaj források körül. A Washingtonba érkezett hírek szerint angol csapatok szálltak partra, hogy elfojtsák a zavargásokat. Holnap délelőtt összehívta a Tudományos Akadémia értekezletét az akadémia ideiglenes nemzeti bizottsága. A 11 órakor kezdődő értekezleten határozati javaslatot terjesztenek elő az akadémia közgyűlésének összehívására és megválasztják az ügyeket addig vezetni hivatott szervet. A lehető legrövidebb időn belül megkezdik az tanítást Budapest iskoláiban. Közölte Szávai Nándor, a fővárosi tanács oktatási osztályának vezetője. A tervek szerint már a jövő hét elején megkezdik a tanítást. A budapesti pedagógusok már készítik a terveket az elmaradás pótlására. A jövő héten az eddig tanult anyagot akarják átismételni. Megindult a munka. Az első szén a sebesülteké. Jó szerencsét. Köszöntött rám ma hajnalban a parlament folyosóján régi ismerősöm. Ott álltunk egymással szemben, felismerve egymást, pedig öt éve is volt már annak, amikor utoljára találkoztunk Borsod valamelyik bányaüzemében. Az ilyen véletlen találkozások első kérdése: Hogy vannak? Hogy megy a munka? - A munka? és régi bányászismerősöm csak állt, nem szólt. Eszembe jutott, hogy most csend honol a bányák mélyén. Nem szabdalja lámpafény a súlyos sötétet, hallgatagok, elhagyottak a bányák. És ekkor itt, az ország házában, a szép bíbor piros színű folyosón megkíséreltem magam elé képzelni a csendes bányát. De nem tudtam. Nem. Mert én a bányákat mindig csak munkában láttam, amikor dőlt belőlük a szén. De hát teljesen némaságra, döbbent csendre ítélte-e bányáinkat a teljesen jogos sztrájk? Nem. Mert a bányában dolgozni kell. A bányát művelni kell, különben összeroskad, elvizesedik, oda a szén. A bányász, az igazi testvér, amikor Pestre figyelt, minden idegszálával már a kivívott szabadságban épülő jövőt is maga elé tudta idézni, és nem hagyta a bányáját. Borsod, Ózd, Salgótarján, Dunántúl bányáiban a fegyveres harcok alatt is ácsoltak, mentettek, biztosítottak, előkészítették a bányászok a munkát. Nem csodálható hát, ha ma már a borsodi szénmedencében Ormospuszta kivételével, minden aknában megindult a termelés, és 750 vagon szén került napvilágra. Salgótarján vidékének 13 ezer bányásza is leszáll a mélybe. Már napok óta fel-fel keresték a bányászok az aknairodát, a messzibb tájon lakók kerékpárral karikáztak be, hogy megtudják, mikor indul a munka. És holnap Salgótarján vidékén tizenháromezer bányászból több mint a fele vágja majd a szenet. Arról beszélgetnek, lesz-e üres vagon. Lesz. A miskolci MÁV üzletvezetőség annyi vagont ígér, amennyi csak kell. De miért nézünk csak holnapra, amikor már a mai nap is szép eredményeket hozott. Ott a forgács lejtős akna. Úgyszólván minden bányász a munkahelyén volt, és a szén csak úgy dőlt az igazán szabaddá lett ország megsegítésére. A Közép-dunántúli szénmedence hős bányászai, akik fegyelmezett harcukkal nemcsak a Dunántúl, hanem az egész országnak példát mutattak, 400 vagon szenet termeltek ki, és ez mind lent van a bányában. Elszállításra vár. Most már csak a vasúton múlik, mikor indulhat a szén a dunántúli medencéből. A szén, hogy meleget vigyen a kislakásokba. Meleget vigyen a kórházakba. Ma Budapesten havaseső záporozott, amikor a városra ráborult az este. És eszembe jutott bányász barátom, akivel ma hajnalban a parlament folyosóján találkoztam. Milyen megrendüléssel beszélte el benyomásait a hősi városról, Budapestről, mennyire megrázta a sok szenvedés, elszánt harcot tanúsító rombolás. Az üvegtelen ablakon bevág a szél, bekavarja a tétován libegő hópihéket. A kórházak ágyain ezrével feküsznek a sebesültek, az egész ország szabadságáért és függetlenségéért kapták sebüket. Sebüket az elévülhetetlen dicsőségű csatákban. Az idő hűvös, sok vért vesztett a beteg, didereg a takaró alatt. Fűteni kell a kórházakat. A Kontaktában. Ma délelőtt már egymás után érkeztek a hírek, hogy a budapesti nagyüzemek felhívására a gyárak egymás után kezdik meg a munkát. Többek között a Kontakta Gyár is megkezdte ma a munkát. Ezért ebbe a gyárba látogattunk el ma, és éppen egy munkásgyűlésre toppantunk be, amelyet a munkástanács szervezett, és ebbe bevonta az üzem vezetőit és dolgozóit is. A munkásgyűlésen a következő napok feladatairól volt elsősorban szó, és öröm volt látni, öröm volt hallani, ahogy az üzem dolgozói szívvel-lélekkel beszéltek a jövendő feladatairól és egyik javaslatot a másik után tették, hogy ezek a feladatok minél zavartalanul meg is oldódhassanak. Amikor most vége van a munkásgyűlésnek, négyen vesszük körül a mikrofont, Szitkai Géza szerszámkészítő, a munkástanács elnöke, Zsíros Irén a 2-es számú szerelde és Inotai Béla a bakelit préselő üzem dolgozója, valamint a rádió munkatársa. Első kérdésünket Szitkai Gézának tesszük fel és azt kérdezzük, hogy hogyan is indult meg voltaképpen ma az üzemben a munka. Ma a munkásgyűlés után rögtön megindítottuk kazánainkat. Csak a kazánháznak a beindítására volt ma szükség? Kérem, nemcsak a kazánház, hanem az elektromos berendezések átvizsgálására és beindítására is volt szükségünk. Átvizsgáltuk azokat a villanyberendezéseket, amit be fogunk kapcsolni, hogy nem-e zárlatos, nincs-e valami komolyabb átnedvesedési és egyéb hibái. Ma mit csináltak azok, akik nem a kazánházban, vagy pedig a villanyszerelő munkálatoknál dolgoznak? Én a szereldeüzem dolgozója vagyok és mi gyűlés után fogtuk és 2-es szerelde üzem dolgozói, és az anyagokat föltettük az asztalunkra, úgyhogy holnap reggel amikor beindulunk ne legyen az, hogy a munkakiesés, munkából esetleg kiesnénk. Ma körülbelül hányan jöttek be az üzembe? Ma körülbelül az üzemnek 70-80 %-a jött be. A 2-es szereldében nálunk már mindenki benn volt ma. Tudni kell azt is, hogy a Kontakta dolgozóinak összetétele körülbelül 20-25 %-a vidéki dolgozó, egyébként Budapest, egész Nagy-Budapest területén szétszóródva, sajnos nem jöhettek be. Ezen az úton szeretném megkérni a közlekedési dolgozókat, hogy minél előbb álljanak üzembe, hogy dolgozóink ezekkel a közlekedési eszközökkel tudják megközelíteni a munkahelyüket, mert ez nemcsak Kontakta viszonylatban probléma, hanem a többi vállalatoknál is. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01511