Kedves hallgatóink! 23 óra 2 perckor Mozart Rekviemjét közvetítjük. Addig közleményeket és üzeneteket hallanak. A budapesti kórus tagjai szombaton, november 3-án, 14 órakor jelenjenek meg a Molnár utcai helyiségben. Az ÉM 1-es számú Építő-kőfejtő Vállalat központjának Forradalmi Munkásbizottsága csatlakozik a 20 budapesti nagyüzem forradalmi munkástanácsának felhívásához és felhívja a fűzfői, ürömi, sóskúti és siklósi üzemeinek dolgozóit és munkástanácsait a termelőmunka előfeltételeinek helyreállítására és a munka megindítására. A MÁV budapesti elővárosi vasút, volt HÉV, Pályafenntartási Főnökség, Kertész utca 14., negyedik emelet, 461-es szobában, 1956. november 3-án, 11 órakor az összes pályafenntartási dolgozó, Cinkota, Vár…, Szigetszentmiklós, Békásmegyer, Budakalász, az ideiglenes munkástanács megválasztása céljából feltétlenül jelenjenek meg. Tehát, Kertész utca 14., negyedik emelet, 461-es szobában. Ugyanott a fizetésüket is felvehetik. Az intézőbizottság nevében: Sümegi Géza. A Keresztény Ifjúság Szövetsége közli, hogy második tanácskozó gyűlését november 3-án, szombaton délután 14 órakor tartja, a Ráday utca 28 szám alatt. Kérjük valamennyi keresztény egyház ifjúsági szervezeteit és csoportjait, hogy e tanácskozásra küldjék el megbízottaikat. A turistaházakat kezelő vállalat felhívja szerte az országban a turistaházak gondnokait, vigyázzanak a rájuk bízott értékekre addig is, míg megkaphatják fizetésüket. A turistaházak jövőbeni működését a Turista Szövetség keretén belül biztosítják. A minőségi gyermekruhagyár karbantartó részlege hétfőn reggel 9 órakor kezdje meg a munkát. A Forradalmi Munkástanács. Üzenetek: A Kilián György laktanyában, a 1221, 1222, 1226 postafiók alakulatokban szolgálatot teljesítő bajtársak üzeni hozzátartozóiknak, hogy mindnyájan egészségesek és jól vannak. Tatai Sándor üzeni feleségének Badacsonyba: mindhárman jól vannak, csak biztos járművel induljon. Kurucz-Szabó Gyulánét Népteleken kéri leánya, hogy a gyerekről és magáról adjon hírt. Hódmezővásárhelyre üzen Bécsi Sándor és Dr. Kelemen főorvos a budakeszi szanatóriumból: jól vannak.Özvegy Benkő Istvánnénak Orosházára, a Nap utcába üzenik Budapestről Dénes Sándor és családja, Benkő József és családja, valamint Dénes György, hogy mindnyájan egészségesek és jól vannak. Parakovics László azonnal adjon életjelet magáról! Temesi János üzeni Felsőgödre, Határ utca 3-ba édesanyjának, Temesi Jánosnénak, hogy jól van Lacikáékkal együtt. Kolozsvárra, Kerekes és Gombi családnak, Lugosra a Hendel-családnak, Nagyenyedre a Balogh-családra, Pillédre a Vígh-családnak, hogy … és Enyediék családja Budapesten jól van. Özvegy Richter Jánosné Lövőre üzeni lánya és családja: jól vannak. Felsőnyékre, Dékán Istvánnak üzeni fia és Ibi, jól vannak. Kérdezik, a gyerekek ott vannak-e, Ózdra, Farkas Jánosnénak Ibi és a család üzeni: mindnyájan jól vannak. Bagra, Proksai Jánosnénak Mesterék üzennek: jól vagyunk.Gáborfai Imre üzeni rokonainak: jól vannak. A miskolci Déryné Színházba, amint lehet, azonnal indulnak. Zizikó Pál, balatonalmádi lakos, adjon mielőbb életjelt súlyos állapotban lévő édesanyjának. Cím: Budapest, I. kerület, Dísz tér 16. Barabás Istvánné Budapestről üzeni Felsőgödre, fiuknak és Rostáléknak Gyöngyösre, Barabás Györgyéknek és Richárdéknak: jól vannak. Aki hallja, adja át! Krasznai Lászlóéknak üzeni: jól vannak. Szolnokszőlősre Óvári Lajosnénak férje üzeni: jól van, egészséges. Béla és Simon Gyuszi is. Aki hallja, adja át! Budapestre, a Múzeum körút 45-be Dobász Irénnek üzeni Lővei főhadnagy, hogy édesanyja jól van, táviratozzon maga. Csikós Jenő üzeni Jászdózsára szüleinek és Riszt Mátyásnénak Gyulára: mindketten jól vannak. Tóth László százados Bánkra üzen családjának. Balaczkó Sándor főhadnagy Hódmezővásárhelyre üzen Kovács Istvánnénak: az egész család jól van Lánycsókra, Seregi Józsefnének és Gyömrőre, Markovics Károlynak üzen fiuk és leányuk. Marinkás Gyula főhadnagy Pacsára üzen szüleinek, és Hajdúböszörménybe, a Kölcsey utcába, Szolnoki Sándornak, hogy mindketten jól vannak. Zalai Sándor Szolnokra szüleinek és Fazekas Pálnénak üzeni: jól van. Ha Laci Pestre jön, látogassa meg. A Prágai Magyar Követségnek üzenik a Pozsonyban, október 31-én hajóra tett magyarok, hogy vonattal, mind a 450-en szerencsésen Magyarországra érkeztek. Ártrány András üzeni szüleinek Székesfehérvárra, hogy Csehszlovákiából szerencsésen hazaérkezett. A Miskolci Rádiónak üzenik Pesten tartózkodó munkatársai, és a színészek, hogy csak holnap, november 3-án, 12 órakor indulnak vissza. Kaposvárra, a Rákóczi tér 13-ba feleségének üzeni Csirke István: jól vagyok, a kislányt csókoltatom. Lővei Antal százados üzen Kiskunfélegyházára szüleinek: Szerencsésen megérkezett Budapestre. Kalocsára, Simon Géza honvédnek üzen Bartha Sándor főhadnagy, adjon életjelt magáról. Tóth István hadnagy Szegedre és Csanádpalotára, Kovács Lajos százados Adonyba édesanyjának, Glatz Ferenc főhadnagy Jászdózsára édesanyjának és Rákospalotára, Erzsikének üzeni, jól vannak. Magyar Bertalan üzeni Sátoraljaújhelyre, hogy él, egészséges. Pomacsik Lajos mérnök-főhadnagynak Ágasegyházára: jól vagyunk, életjelt kérünk. Szüleid és húgod. Csuka Irma üzeni szüleinek Rábakecölbe, hogy egészséges, jól van. Hedvig Fülöp Miller gasse ötre üzeni: Mimi és Bubi családja jól van. Dr. Gadiéknak Olaszliszkára üzenik testvéreik: jól vannak. Aki hallja, adja át. Gyöngyösre, Dr Keresztesinek üzeni Margit: mindnyájan jól vagyunk. Fekete Imréné üzeni Nógrádverőcére, Tömör Andrásnak, Tatshauer Gyuláéknak Magyarkeszire, Idős Verner Józsefnek: mindnyájan jól vannak, Gyula is. Bíróné Nagy Edit üzeni szüleinek, Nagy Jánoséknak, III. Corvin Ottó utca 22/b szám alatti lakosoknak: mindannyian jól vannak. Ötter Imre üzeni szüleinek Egerbe és Gittának Pestre: jól van. Papp József tanár és felesége üzeni Tiszacsegére és Miskolcra: jól vannak. Kedves hallgatóink! Most folytatjuk a fővárosi Péterfy Sándor Utcai Kórházban fekvő sebesültek névsorának közlését: Mericzki József, IX. Pipa utca 4., 36 éves. ; Motos Ferenc, VI. Székely Bertalan utca 12., 24 éves.; Mihalics István, XXI. Retyezáti utca 18., 20 éves.; Mizsár Borbála, VIII. Nagy Fuvaros utca 20., 27 éves.; Melankó István, II. Pasaréti út 43., 22 éves.; Mizser Mária, VIII. Nagy Fuvaros utca 20., 26 éves.; Németh József, XVIII. Hubay utca 40., 16 éves.; Nedabilák Sándor, VII. Akácfa utca 3., 19 éves.; Nagy Ödön Imre, XIV. Thököly utca 176, 31 éves.; Nádas Ernő, V. Párizsi utca 1., 77 éves.; Nagy Pál István, Nagydorog, 23 éves.; Nagy József, Budapest, XIV. Vezér utca 148., 20 éves. Kedves hallgatóink! Közleményeket és üzeneteket hallottak. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01535