Kedves hallgatóink, most hallgassák meg a Kis Újság felelős szerkesztőjének munkatársunknak adott nyilatkozatát: A legutóbbi napok egyik igen örvendetes jelensége kedves hallgatóink, hogy színesebbek lettek az újságosbódék. Hamarjában meg se tudnánk mondani, hogy hány új lap is jelent meg ezen a héten, ezekben a napokban. Egyik-másik közülük nem is ismeretlen az olvasó előtt. Örömmel vásárolják az emberek a néhány éve elhallgattatott és most feltámadt lapokat. Ezúttal a Kis Újság felelős szerkesztőjét, Futó Dezsőt, az ismert politikust kértük a Szabad Kossuth Rádió mikrofonjához. Arra kérem, mutassa be azoknak a hallgatóknak az újságot akikhez még nem jutott el eddig. A Kis Újság régi, jelenlegi majd az új olvasótáborához szeretnék szólni. Szeretnék szólni abból az alkalomból, hogy a Kis Újság felelős szerkesztője lettem. Nem ismeretlen emberként köszöntöm a Kisgazdapárt politikai napilapjának, a Kis Újságnak olvasótáborát, mert már évekkel ezelőtt is évekig itt dolgoztam. Pontosan addig, amíg el nem távolítottak a szerkesztőségből, majd pedig kizártak magából a Kisgazdapártból is. A múlt volt ez, tele szenvedéssel, börtönnel, nehéz megpróbáltatásokkal, amit szeretnék minél előbb elfelejteni. Én ma a holnapnak élek, amelyben hiszek és bízok. És ezt a hitet, bizodalmat szeretném most a Kis Újság minden egyes olvasójához elvinni. Higgyenek, bízzanak bennünk és önmagukban is. Töretlen a lelkem és a lelkünk. Mikes Kelemennel mondom: "Vagyok aki voltam és leszek, aki vagyok." Kedves Kis Újság olvasó barátaim! Szeretnénk ha úgy gondolkoznátok és úgy éreznétek ezekben a nehéz napokban és órákban, mint ahogy mi érzünk és gondolkozunk. Mi, szerkesztői és újságírói a Kis Újságnak. Tudjuk, hogy a rádió jelenleg nagyobb lehetőséget ád mint az újság, amelyik sajnos nem jut még el szélesebb körökbe vidékre. Ezért most elsősorban a vidékiekhez, az országban százezerszámra szétszórt olvasókhoz szólnék, a Kis Újság régi olvasóihoz, akiknek üzenem: "Őrzők, vigyázzatok a vártán!" Vigyázzatok, mert rajtunk, rajtatok, az egész magyar népen dől most el a holnap sorsa. Ahogy ma viselkedünk, olyan lesz a holnapunk. A ma pedig eddig még soha nem látott nemzeti egységet kíván. Október 23-i forradalmunkkal kivívtuk a világ szabad népeinek csodálatát és szeretnénk is ezt megtartani a szebb, a boldogabb magyar jövőért. Csak a legkomolyabb nemzeti egység mentheti meg ezekben a nehéz órákban a magyar nemzetet. Minden gyűlölködést félre kell tennünk. Egy táborba kell kovácsolódnunk, mert csak így lehetünk méltók a nagy magyar októberi forradalom hőseihez. De most már ez is kevés. Tovább kell mennünk! Tovább kell mennünk a nemzet érdekében elvégzendő erőfeszítések útján. Ma nem lehet politikai harc, szétválasztó véleménykülönbség, mert a magyar jövőért küzdünk mindannyian, és ezt a jövőt, a nemzeti egységet csak a legkomolyabb munkával tudjuk alátámasztani. Kis Újság budapesti és vidéki olvasói! Magyar százezrek és milliók, nektek írok, és nektek üzenem, paraszt barátaim, vidéki értelmiségiek, munkás barátok, akikkel együtt voltam a zsarnokság börtönében a nehéz időkben: álljatok az élre, jó példával járjatok elöl a munkában, mert pillanatnyilag ez jelenti a magyar boldog holnapot, a zsarnokságtól mentes semleges Magyarországot, a független Magyarországot. Ne legyen sztrájk, munka legyen, kemény munka a máért, és a holnapért. Jelenleg már úgy látszik, hogy a sztrájk, a munka megtagadása csak azoknak az érdeke, akik azt akarják, hogy elveszítsük mindazt, amit ifjúságunk szent lelkesedésével, vérével kivívott. Álljon helyt mindenki a maga posztján. Dolgozzék keményen, dolgozzék soha nem látott szorgalommal, mert magának, a szebb, jobb, boldogabb magyar holnapnak dolgozik. Magyar anyák, falusi asszonyok, lányok! Fiaitok, testvéreitek, vőlegényeitek, férjeitek, apáitok küzdöttek a budapesti utcákon és szerte az egész országban. Álltak kemény őrséget Győr tornyai alatt, vigyáztak a magyar értékekre, a magyar életre, hogy megmenthessünk mindent a magyar jövendőnek. Anyai, testvéri, hitvesi szeretetetek adta ehhez a küzdelemhez az erőt, áldassék az anyai kéz, testvéri simogatás, hitvesi ölelés, amely hitet önt belénk és felruház az emberi szívek szeretetével a további nagyszerű küzdelemhez. Vidéki Kis Újság olvasó barátaink! Tudom nem fogunk bennetek csalódni. Ígérem, Ti sem fogtok mibennünk, abban a Kis Újság szerkesztőségében, amelyet Kovács Béla barátom vezet. Előttünk a Ti, a Mi jövőnk lebeg. Az egyetemes magyar nemzet, az ország jövője! Kérünk benneteket Kis Újság olvasói, mindent félretéve, erősítsük a nemzeti egységet, vegyük fel a munkát, dolgozzunk! A paraszti szorgalom, amely eddig is példaként állhatott az ország népe előtt, ismét váljon példaképpé. A magatok embereit, akiket tisztel és becsül a többség, állítsátok felelős helyre. A tiszta demokrácia szándékának, törekvésének megfelelően, a többségi elv, a többség akarata alapján lássunk sürgős munkához. Barátaim! Kis Újság olvasók, magyarok! Értsetek velünk egyet! Meg kell teremtenünk a soha nem látott nemzeti egységet, s ezt mindenekelőtt munkánkkal kell alátámasztanunk. Ezt írom, üzenem nektek, mint a Kis Újság felelős szerkesztője, nemcsak a magam, hanem az egész szerkesztőség nevében is. Isten áldása kísérje munkánk és adjon erőt a tisztességes jelenért, a boldogabb jövőért folyó harcban. Kedves hallgatóink, a Kis Újság felelős szerkesztőjének, munkatársunk részére adott nyilatkozatát hallották. ID: 20992