Szabad Kossuth Rádió, Budapest és Szabad Petőfi Rádió, Győr. Kedves hallgatóink! Közleményeket hallanak. A MÁV Jegynyomda Forradalmi Ideiglenes Munkástanácsa kéri a MÁV Jegynyomda összes dolgozóit, hogy hétfőn reggel, azaz november 5-án reggel nyolc órára jelenjenek meg munkahelyükön a munka megkezdése céljából és a Forradalmi Munkástanács végleges megválasztására. A rákospalotai Asztalos Szövetkezet 120 taggal megkezdte a munkát. Kérik a fóti és környékbeli dolgozókat, hogy munkára azonnal jelentkezzenek. A rákospalotai Növényolajgyár Ideiglenes Forradalmi Bizottsága értesíti a vállalat dolgozóit, hogy ma, november 3-án tartja a végleges forradalmi tanács választását. A budapesti dolgozókért a Lehel térre, a vidékiekért Fót Községháza elé megy tehergépkocsi. Az ÉM egyes számú építő kifejtő vállalat, XIV. kerületi, Telepes utca 63. szám alatti telephelyén október 25-én igénybevett BB-390 számú, Skoda gyártmányú, fekete színű személygépkocsit a mai napig sem juttatták vissza. Kéri azokat, akik a kocsit elvitték, vagy annak hollétéről tudnak, értesítsék a vállalatot. Cím: Budapest VI. kerület, Magyar Ifjúság útja 35. szám. Telefon: 224-004. A Volt Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége felkéri Kárpáti Kamillt, Kecskés Tibort, Tóth Bálintot, Hámori Jenőt, Pálóczy-Horváth Lajost, Gyöngyös Imrét és Déry Gézát, hogy ma délután két órakor jelentkezzenek a követség VI. kerület, Benczúr utca 27-es szám alatti székházában. Egyben kérik mindazokat a bajtársakat, akik valamely börtönben írói munkát fejtettek ki és a most megalakult szövetségben ilyen irányú munkát szándékoznak kifejteni, ugyancsak jelentkezzenek. Felkérik az építő és bányász zászlóaljak volt ’C’ honvédeit, hogy 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor jelenjenek meg a Közgazdasági Egyetem nagytermében, IX. kerület, Dimitrov tér, tartandó nagygyűlésen. A Budapesti Postás Szabad Szakszervezet felkéri a bizottságokat, hogy a dolgozók által megválasztott küldötteik ma délelőtt 10 órára menjenek be a Domokos utca 13. szám alatti székházba az ideiglenes forradalmi bizottság megválasztása céljából. A Húsipari Állatorvosi Ellenőrző Szolgálat Ideiglenes Forradalmi Tanácsa kéri, hogy a budapesti és vidéki állatorvosok, laboránsok és egyéb munkatársak a közellátás zavartalan ellátása érdekében haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyükön. A Műfém-termelő Vállalat Ideiglenes Munkástanácsa felkéri az üzem összes dolgozóit, hogy hétfőn, november 5-én vegyék fel a munkát. Közlekedési nehézségek esetén teherautó várja a dolgozókat fél hét órakor a nyugati postánál, hét órakor a Kálvin tér és Kecskeméti utca sarkán, egy negyed nyolc órakor az Orczy téren. Az Ipari Láncgyár Ideiglenes Munkástanácsa értesíti a gyár összes dolgozóját, hogy 5-én, hétfőn reggel nyolc órakor megkezdődik a munka. A műszaki dolgozók már ma jelenjenek meg munkafelvételre. Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, hogy a rádió újabb személyi üzenetek felvételét nem vállalja, mert a posta kézbesítő szolgálata már megindult. A most felsorolásra kerülő üzemek, hivatalok, iskolák kérik dolgozóikat, hogy a munka felvételére ma délelőtt tíz órára jelenjenek meg munkahelyükön: Patyolat, nyolcas számú vállalat, Evőeszköz és Acélárugyár, a Marczibányi téri Fiúiskola. Fővárosi Fűtésszerelő és Redőnyjavító Vállalat, Réz- és Kovácsáru Gyár, VIII. kerületi Fodrász Kisipari Szövetkezet kéri munkatársait, hogy az üzleteket már ma nyissák ki. Budapesti Fedéllemez Gyár, Finommechanikai Vállalat, Fehér út 10., ez a vállalat azt kéri, hogy karbantartói menjenek be ma, a többiek hétfőn, a szokott időben. Ma tíz órára a munka felvételére hívják munkatársaikat még a következő üzemek: 42-es Építőipari Vállalat, Országos Tervhivatal, csepeli Növényolaj-ipari Vállalat, a VII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat és a Fővárosi Központi Fűtés és Redőnyjavító Vállalat. Most közöljük azoknak a vállalatoknak a névsorát, ahol a mai nap folyamán megválasztják a forradalmi munkástanácsokat. Az ideiglenes forradalmi munkástanácsok felkérik a dolgozókat, hogy a megadott időpontban kivétel nélkül jelenjenek meg: Kilenc órára angyalföldi Textilalkatrész Gyár, XIII. kerület, Teve utca 62, Élelmiszeripari Gépgyár, 41-es számú Állami Építőipari Vállalat, József Attila utca 18, Iparterv, Deák Ferenc utca 12, Divatcikk Vállalat kettő és hármas számú telepe. Fél tíz órakor jelenjenek meg a Fővárosi Fotóvállalat dolgozói. Tíz órakor kezdődik a forradalmi munkástanács választás a Hőpalack és Üvegipari Vállalatnál. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola egyes számú nagytermében, a Közért Édességbolt központjában, Király utca 47. szám alatt, a vakokat foglalkoztató vállalatnál, XIV. kerület, Ida utca 8. szám, a Gellért-hegyi Honvéd Napközi Otthonban, a Szabadság Lapkiadó Vállalat Blaha Lujza téri székházában, a Növényolaj és Erőtakarmány Ipari Vállalatnál, X. kerület, Száva utca 26., A Fővárosi Kultúrcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál és a Vas- és Edénybolt Vállalat Székházában. Ugyancsak tíz órakor választanak ma az alábbi üzemek, vállalatok dolgozói: Könyvkötő Szövetkezet központja, az Iskolai Taneszközök Gyára és az Iskolai Szemléltető Eszközök Intézete, Konverta … Irányító Gyár, ahol a munkát 5-én reggel, hét órakor megkezdik. ÁFOR Balzsam utcai telepe. … Vállalat, Kerepesi út. Ma délelőtt tizenegy órára hívja munkatársait a Fővárosi Zeneiskola Szervezete, Pécs Sándor utcai zeneiskolába. A csepeli Magyar Posztógyár, a Forgó … Szerszámok Gyára, a MÁV Budapesti Elővárosi Vasút Pályafenntartási Főnöksége. Ács András főmérnököt ugyanoda, tíz órára kérik a Kertész utca 14., negyedik emeletére, 461-es számú szobába. A Posta Szociális Hivatala a Főposta épületébe. A Női Szabók Kisipari Szövetkezete, a Fővárosi … és Műanyag Gyár, a Pest Megyei Cérnagyári Egyesülés központja és javítóműhelye, a háziiparosok ma délelőtt, tizenegy órakor a Kórház utcai helységükben gyűlnek össze. A MÁVAUT Budai Főműhely Munkástanácsa és Gépipari Autófuvarozó Vállalat kéri dolgozóit, hogy ma, legkésőbb tizenegy óráig jelentkezzenek munkahelyükön. A Gépipari Autófuvarozó Vállalat távol lakó dolgozóinak beszállítására tíz órakor vállalati gépkocsi indul a Madarász utcai telepről, Újpest-Rákospalota-Pestújhelyen át, Kelenföldi pályaudvar, Déli vasút, Szél Kálmán téren át, Margit híd, Dózsa György út és Kispest, Kossuth Lajos térről, Üllői út, Tavaszmező utca, Baross téren át. Kedves hallgatóink! Közleményeket olvastunk fel. Rövid szünet után folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01557