Most pedig hallgassák meg rövid lapszemlénket kedves hallgatóink.

Bevezetőben kiemeljük, hogy a Magyar Nemzet, a Népszava, a Kis Újság, a Népakarat, a Népszabadság és a Magyar Ifjúság fő témája a békés munka megindítása.

Nem lehetünk önmagunk ellenségei. A Népszava ezzel a címmel foglalkozik vezércikkében. Íme a cikkből részletek: 
Immár több mint egy hete minden áll az országban. Megbénult a közlekedés, csend van a bányákban, mozdulatlanság a gyárakban. Az élet persze megy tovább, a gyerekek enni kérnek, a cipő, ruha kopik, a tüzelő fogy, a gáz, a villamos áram is mind kevesebb lesz. Nincs utánpótlás és tartalékaink kimerülnek. Veszélyben vannak a kórházak, bennük a szívünknek oly drága sok sebesült, a beteg, az öreg. Veszélyben vannak a lakosság ellátását biztosító üzemek. Veszélyben vannak a megrongálódott házak lakói. Veszélyben vannak, igenis nagy veszélyben vannak kivívott vívmányaink, eddigi forradalmi eredményeink. Ha az ország megbénul, ha gazdasága leromlik, ereje meggyengül, minden eddiginél jobban ki van téve a sztálinista-rákosista önkény restaurációjának. Nem akarhatjuk, nem engedhetjük ezt!
Azt mondják egyes felelőtlenek: ugyan, majd segít a Nyugat, ellát minket.
Igazán őszinte, forró köszönet a gyorsan jött, nagyon számottevő és megható segítségért, a gyógyszerért, a vérért, az élelemért, a ruháért. Köszönet azért az imponáló erkölcsi segítségért is, amely a népünk forradalma melletti tüntetésekben, a szent ügyünk melletti állásfoglalásban jutott kifejezésre. Köszönjük, és várjuk a semleges országoknak kijáró további segítséget is. 
De naiv dolog azt hinni, hogy egy országot hosszú időn át etethetnek, ruházhatnak, építhetnek a többi nemzetek. Segíthetnek, de mindent mégsem várhatunk másoktól. 
Jól látják már ezt általában nagyüzemünk jelentős részének dolgozói. Nagy politikai józanságról, éleslátásról tanúskodik, hogy Csepel valamennyi munkása, a MÁVAG, a Ganz villamosság és a Ganz Vagongyár, a Lánggyár, és számos más nagyüzem dolgozói, a vasutasok mind nagyobb része, az építőipari munkások úgy határoztak, abbahagyják a sztrájkot, folytatják a munkát, mert a további sztrájk az ország gazdasági helyzetének megbénítását, nem ellenségeink, hanem saját magunk meggyengítését jelentené. 
Aki ennek az országnak, ennek a sokat szenvedett, sok sanyarúságot látott népnek jót akar, az nem kívánhatja további gazdasági romlásunkat. De elsősorban is nem kívánhatjuk mi, szociáldemokraták, akik ebben a hazában egész életünket annak szenteljük, hogy a kivívott szabadság, függetlenség mellé mind nagyobb jólétet, boldogságot adjunk népünknek. Nem lehetünk önmagunk ellenségei, ne folytassuk tehát tovább a sztrájkot!
Messzire hangzó szóval jelentjük azonban be, hogy ha a helyzet úgy fordulna és a szovjet csapatok bármilyen oknál fogva nem hagynák el az országot, mi leszünk azok, akik általános sztrájkra riasztjuk a magyar dolgozókat, mi leszünk azok, akik az első sorban fogunk harcolni hazánk szabadságának, független életének megvédéséért. 
Most pedig legyünk az első sorokban a munka megkezdésében. Az egészséges vérkeringés megindításában. Magunkért, mindnyájunkért, jövőnkért, drágán szerzett forradalmi vívmányaink megtartásáért. 

A Kis Újság Fel a zászlót, magasba! című cikkében többek közt ezt írja:
A mi népünk szabadságot akar, de nem anarchiát, hanem szabad Magyarországot, de jóllakott népet, fényt, meleget az otthonokba, közbiztonságot az utcára, csilingelő villamoskocsikat, amelyeken a munkahelyre mehetünk, száguldó teherszállítmányokat, amelyek élelmet hoznak a sokat szenvedett fővárosnak. Mi munkát akarunk, dolgos országot!
Így gondolkodik ma mindenki az országban, akit a haza sorsa szíve mélyéig aggaszt, s ebben az új fordulatban egyetért mindenki, munkás, paraszt, értelmiségi! Pártunk, a magyar dolgozó nép pártja, jól átérzi s átérti ennek a munkavágynak nemes indítékait, s elsőnek hangoztatja: a munkát fel kell venni! Parasztságunk dolgozott is, a földműves földet, életet szerető szeme előtt a szántás-vetés szent munkája lebegett, És most, megváltozott körülmények között, a munkásság is tudja, munkával segítjük előbbre a magyar szabadságharc szent ügyét. 
Még sok a tennivaló minden vonalon. Az ENSZ asztalán ott fekszik a szabad Magyarország kérése, az örök semlegesség kinyilvánítása, a magyar Svájc megteremtése, a szabad választások, az ország felépítése, a sebek begyógyítása, az új, szabad élet megindítása előttünk, s ez férfi munka, nem is kevés. És még itt vannak az orosz csapatok is. Megállt az új csapatok beözönlése, lábhoz tett fegyverrel állnak, reméljük visszaindulási parancsra, józanul belátják vezetőik is, ma már nemcsak a kis, de hazáját oly hősiesen szerető magyar néppel állnak szemben, hanem az egész világ óhajával, vágyával, Jugoszláviától Kínáig, Nyugattól Japánig, hogy vonuljanak ki Magyarországból, s hagyják ezt a népet, hadd élje a maga szabadon választott életformáját, életét.
Hisszük, hogy a józanság fog győzni. A mi feladatunk most ez, dolgozni, őrködni, vigyázni. Az elemi életfeltételek, a közellátás, a közlekedés, a beteggondozás, sőt maga a fegyveres védelem harca sem lehetséges munka és munka, és újra csak munka nélkül! Enélkül nem tudjuk biztosítani a forradalom eddigi vívmányait, nem tudjuk folytatni dicső szabadságharcunkat a legutolsó pontig, az utolsó szovjet fegyver kivonásáig. Pedig ez az egész nemzet egységes akarata, ezért állunk mi is, a kormány ezen elhatározó lépése mögött.

Végül még egy lapból idézünk, ugyanerről a témáról, a Népakaratból, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének lapjából. 
A cikk címe: Erősítsük és védjük a forradalom vívmányait.
A világ népei ma Budapestre vetik vigyázó szemüket. A magyar nép ügye immár nem csupán magyar ügy. A nyugati demokráciák népe és kormánya éppúgy mellettünk áll, mint Kína vagy India, Jugoszlávia vagy Lengyelország népe és kormánya.
Ebben a helyzetben született meg a budapesti nagyüzemek forradalmi bizottsági küldötteinek nagyjelentőségű elhatározása, amellyel a munka felvételére hívták fel dolgozótársaikat. Az a politikai szilárdság és érettség, az a nemzeti öntudat és felelősségérzet nyilvánult meg ebben a határozatban, amely egész forradalmunkat ihlette és jellemezte. Hiszen nyilvánvaló, hogy a további sztrájkkal nem az ellenfelet gyöngítjük, hanem önnön népünket, és azt a kormányt, amely rendíthetetlenül küzd népünk függetlenségéért és semlegességéért, és amelynél többet semmilyen más kormány nem tehet majd adott helyzetben, e nagy célok érdekében. Nem a forradalom érdeke, hogy veszélyeztessük elemi életfeltételeink biztosítását, a zavartalan élelmiszerellátást, az ország vérkeringését. A lakosság egészségügyi villany, gáz- és vízellátását. Míg eddig a sztrájk a fegyverrel harcolóknak nyújtott hatékony segítséget, a sztálinista államrend szétzúzását, szabadságunk kivívását segítette elő, mostantól kezdve minden kieső munkaóra, minden dologtalan munkanap már a semleges és független Magyarországot fosztja meg értékeitől, a semleges és független Magyarország gazdaságát zilálja szét, anyagi erőit csökkenti, és ami még nem utolsó szempont, csökkenti a védelmi erejét és felkészültségét is. Hazánk minden felelős politikai tényezője, pártállásra, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül felemelte szavát a forradalmat szétziláló anarchia veszedelme ellen. E tekintetben egységes a politikai vezetőknek és a népért aggódó egyházi vezetőknek a véleménye és állásfoglalása. A meghirdetett titkos és szabad választások megadják a lehetőséget minden magyar számára, hogy demokratikus eszközökkel harcoljon a független és semleges Magyarország keretein belül a maga egyéni, politikai elképzeléseinek megvalósításáért. Most, a forradalom vívmányainak megvédelmezése, és továbbfejlesztése a fő feladat. A fegyvert nem adjuk ki kezünkből, de haza, a nép, a függetlenség azt kívánja, hogy amiért vérüket áldozták legjobbjaink, ne menjen veszendőbe, hogy máris hozzákezdjünk a mi drága és szabad hazánk építéséhez, helyreállításához, és őrizzük meg makulátlanul dicsőséges forradalmunk győzelmes nemzeti lobogóját. 

A Magyar Nemzet mai vezércikkében azzal foglalkozik, hogy ebben az országban ma minden becsületesen gondolkodó józan ember békességet kíván. Mint írja: a békességet hirdeti az éter hullámain keresztül a kormányzat minden felelős politikusa, a pártok vezérei, és a békességért emelte fel szavát, a csak néhány nappal ezelőtt börtönéből szabadult Mindszenty József bíboros hercegprímás. A vezércikk ebből a szempontból is örömmel üdvözli a budapesti nagyüzemek munkástanácsainak elhatározását, hogy minden vonalon azonnal felveszik a munkát, mert, mint írja, békesség kell ahhoz, hogy a munka minden vonalon elinduljon. Meg kell szűnni a most már céltalan és oktalan tüntetéseknek, a törvénytelenségeknek, és népítéletnek, mert minden rendzavarás csak az ellenség javát szolgálja. Éveken keresztül tapasztalhattuk mit jelent a törvényesség hiánya. A saját bőrünkön éreztük ezt, és most mégis ugyanebbe a hibába esünk. Hat napja, hogy a rádióban elhangzott a kormány rendelkezése: Tüzet szüntess! A főváros utcáin mégsem némultak el teljesen a fegyverek. Világos nappal és késő este hallatszik itt is, ott is, a fegyverropogás. Az amúgy is rengeteg megpróbáltatást kiállott, idegileg meggyötört emberek arcára kiül ilyenkor a rémület. Mi ez? Meddig tart még, és miért? A magyar nép ebben a szabadságharcban megmutatta, hogy kész életét is bátran áldozni a szabadságért. Meztelen testtel állt a halált ontó szovjet tankok és ávósok fegyvertüzében. Ezt a dicső emléket nem szabad bemocskolni. Ha senkinek, de nekünk, akik a Rákosi önkényuralom hosszú éveiben megjártuk az ávós kínzókamrák és börtönök minden gyötrelmét, akik végigszenvedtük a recski haláltábort, és a különböző bányák borzalmait, nekünk van jogunk odaállni és megmondani, állj és ne tovább. Aki bűnös, nyerje el méltó büntetését, de nem az egyéni önbíráskodás alapján, hanem állítsák a most már független és pártatlan magyar bíróság elé. Mi pedig vessük latba minden erőnket és igyekezetünket, hogy meginduljon a munka és élet, hogy otthont kapjanak, akik azt elvesztették, gondoskodni tudjunk azokról a hozzátartozóiról, akik életüket adták hitükért, a magyar szabadságért. 

Befejezésül a Magyar Szocialista Munkáspárt lapjának, a Népszabadságnak mai vezércikkét ismertetjük. 
Címe: Megtisztultan!
A Magyar Szocialista Munkáspárt nehéz körülmények között alakult meg. A régi pártszervezetek nagytöbbsége dezorganizálódott. A közvélemény súlyosan és engesztelhetetlenül elítéli a volt MDP vezetőinek bűnös politikáját, munkásosztályunk sorai között a nemzeti demokratikus felkelés helyeslésével együtt jelentkezik a kiábrándultság a régiből, az önkénnyel bemocskolt szocialista mozgalomból. Egyetlen párttagot, egyetlen állampolgárt sem akarunk áltatni azzal, hogy szebbé tesszük a helyzetet a ténylegesnél. A helyzet súlyos. Ahhoz, hogy újjászervezzük erőinket, a leghatározottabban kell állást foglalni az MDP bűnös vezetésével szemben. Az MSZMP semmiféle közösséget nem vállal az MDP vezetőinek katasztrófapolitikájával, tagjai közé nem szabad, és nem fogja felvenni azokat, akik közvetlenül irányítói és kiagyalói voltak ennek a katasztrófapolitikának. Más szóval a vétkes sztálinistáknak nem lehet helyük az új párt tagjainak sorában. 
Mi hűek akarunk lenni a magyar forradalmi munkásmozgalom nagy hagyományaihoz. Éppen ezért gyűlöljük a Rákosi-Gerő klikk önkényuralmát. Ez az elhatárolás a bűnös múlttól megújhodó pártunk erkölcsi alapvonása. Hogyan, s merre tovább? Sok kommunista teszi fel ma így magának is a kérdést. Nem tudunk erre kész, mindent megoldó, felülről megfogalmazott csalhatatlan választ adni. 
A Magyar Szocialista Munkáspárt szervezését sem lehet a régi módon, felülről elkezdeni. Alakuljanak meg szervezeteink alulról, a maguk erejéből, lenn az üzemekben, falvakban, hivatalokban, egyetemeken. Olyan elvtársaink, akik az elmúlt tíz esztendő alatt is bebizonyították, hogy tudnak saját fejükkel gondolkodni, tudnak a nép szívével érezni, ezek a legjobb és legnépszerűbb kommunisták vegyék kezükbe az MSZMP szervezésének feladatát. Nem lettünk milliós párt. Szerényebb keretek között, szerényebb lehetőségekkel fogunk dolgozni, mint eddig. Aki az MSZMP tagja kíván lenni, az számoljon azzal, hogy a párttagságért nem jár fényes állás, előkelő pozíció, nem jár semmiféle megkülönböztető előny. Kemény, nehéz, hétköznapi munka vár párttagjainkra. Puritán, munkásélet vár ránk, s nem csillogás, nem élenjárás. Nem szuronyokkal biztosított hazug fölény. 
Most kevesebben, de megtisztultan állunk oda az ország színe elé. A leghatározottabban kiállunk minden olyan törekvéssel szemben, amely Magyarországon a földbirtokosok, a tőkések és bányabárók uralmát akarná visszaállítani. A leghatározottabban kiállunk minden helyesnek bizonyult, a közjólét érdekében való szocialista vívmányok fenntartása mellett. 
Ha ma körülnézünk a magyar politikai élet porondján, sok olyan politikai nézettel és szervezettel találkozunk, amelyekkel ellenkeznek elveink. De most mégse azt keressük, ami elválaszt bennünket az újjáalakuló pártoktól és programoktól, hanem azt, ami összeköt velük. Minden demokratikus szándékú párttal együtt helyeseljük a kormány intézkedéseit, amelyek a rend helyreállítását célozzák. Helyeseljük Nagy Imre nyilatkozatát, amely hazánk semlegessége és a szovjet csapatoknak az egész ország területéről való kivonása mellett foglal állást. Sürgetően szükségesnek tartjuk a munka újrafelvételét az ország összes üzemeiben. Mert a sztrájk ma már nem a nemzet, hanem a nemzet függetlensége ellen törő erőknek az érdeke. 
Súlyos órákat, nehéz napokat élünk át. A nemzeti demokratikus felkelés új, nagy vívmányainak megerősítésén kell dolgoznunk. Kevesen vagyunk, sok a tennivalónk. Lássunk hát munkához elvtársak!

Kedves hallgatóink, híreket, közleményeket, és lapszemlét olvastunk fel.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01562