Szabad Kossuth Rádió Budapest és Szabad Petőfi Rádió Győr! Kedves hallgatóink, a pontos idő 12 óra 4 perc. Híreket olvasunk: Kodály Zoltán távirata a szovjet zeneszerzőkhöz. Kodály Zoltán táviratot intézett a szovjet zeneszerzőkhöz, amelyben kéri, járjanak közben kormányuknál, hogy a szovjet csapatokat azonnal vonják ki Magyarország területéről. A MÁVAG Forradalmi Bizottmánya szombat reggel közölte, hogy a szivattyúgyárban és a kovácsoló üzemben pénteken reggel megkezdődött a rendes munka. A nagyüzemben pénteken reggel 5000 dolgozó foglalta el munkahelyét. Ez a létszám 85 százaléka a gyár budapesti alkalmazottainak. A MÁVAG dolgozói szombaton reggel egyöntetűen elutasították az újpesti forradalmi bizottmány további sztrájkra hívó röpcéduláit. Egységesen kitartanak a Nagyüzemi Forradalmi Munkástanácsok csütörtökön este hozott határozata mellett, hogy valamennyi üzemrészben megkezdik a termelést. A legújabb jelentés szerint hétfőtől már 3 műszakban dolgoznak. Az Építésügyi Minisztérium vállalatai a jövő héten megkezdik a károk felmérését s a lakóházak helyreállítását. Urbán István, az Építésügyi Minisztérium Forradalmi Bizottmánya Intézőbizottságának tagja a következő nyilatkozatot adta a Magyar Távirati Irodának: Az intézőbizottság a jelen pillanatban tárgyalást folytat a tervező és kivitelező vállalatok forradalmi bizottmányaival, hogy a jövő héten megkezdődhessen a fővárosban a károk felmérése és a lakóházak helyreállítása. A következő lépés az, hogy a befejezéshez közel álló lakóházakat minél hamarabb átadják új lakóiknak. A MÁV Vezérigazgatóságának Forradalmi Bizottsága közli: a debreceni, szombathelyi és szegedi vasút-igazgatóság területén továbbra is nehézkesen indul a forgalom. A forradalmi bizottságoknak elő kell segíteniök, hogy ezeken a helyeken ismét normális mederben meginduljon a vasúti vérkeringés. A pécsi igazgatóság már Budapestre küldött Nagykanizsáról egy teljes szerelvény szenet. Mezőkeresztúrról két szerelvény gázszén van úton. A miskolci vasutasok is megértették a rádió felhívása alapján, hogy a rend és a békés élet megteremtése érdekében elsőnek a vasúti közlekedés helyreállítása szükséges. A forradalmi bizottság vezetésével valamennyi szolgálati helyen megindult a munka, jelenleg 3 szerelvény szén van úton Budapestre a borsodi szénmedencéből. Szenet továbbítottak a miskolci vasutasok Debrecen felé is, onnan pedig sót szállítottak Miskolc számára. Az elmúlt 24 órában a budapesti vasút-igazgatóság vonalain 50 személyvonat közlekedett. A szolnoki, ceglédi és váci vasúti gócpontokon még tovább tart a sztrájk. A MÁV Igazgatóságának Forradalmi Bizottsága ezúton is kéri azokat a vasutas dolgozókat, akik még nem vették fel a munkát, hogy forradalmunk vívmányainak megóvása, a békés élet, a szén és élelmiszer szállítása érdekében haladéktalanul indítsák meg a vasúti forgalmat. Az MTI munkatársa ma reggel érdeklődött a fővárosi villamosvasútnál, hogy hogyan haladnak a helyreállítási munkák. Érdeklődésünkre Koltai Lajos mérnök a következőket mondotta: Erőteljes ütemben folytatódnak a helyreállítási munkák. Máris megindult a forgalom a zuglói, a budafoki, továbbá a rákospalotai vonalakon, közlekedik már a pesterzsébeti 31-es járat is. Most minden erővel arra törekszünk, hogy a többi külső járat is lehetőleg még ma meginduljon. Mielőbb villamoson közlekedhetnek tehát Pestszentimrén, Kőbányán, továbbá a Farkasrét, Zugliget és a Hűvösvölgy környékén lakók is. Szeretnénk még a mai napon üzembe helyezni a kispesti járatot is. A külső kerületek után minden erőt az erősebben megrongálódott belső kerületekre fordítjuk. Reméljük, hogy hétfő reggelig itt is a sok roncsot és leszakadt felső vezetéket el tudjuk távolítani, s így hétfőn reggel a belső kerületekben is számos járat közlekedhet majd. Elsősorban a 2-es és a 9-es járat megindítása látszik a legkönnyebbnek. Hétfőn valószínűleg már a belső járatok nagy része is közlekedik. Koltai Lajos mérnök szavához csak annyit teszünk hozzá, hogy ma reggeltől közlekedik a szabadsághegyi fogaskerekű vasút is, egyelőre félóránként. Két szénmedencében is érdeklődtünk: A borsodi bányászok, amióta küldöttségük Nagy Imre miniszterelnöknél járt és a rádióban is nyilatkoztak, jóval nagyobb számban szállnak le az aknákba, mint az előző napokban. Most már főleg csak azok nem jelentkeznek, akik távoli falvakban laknak. A becslés szerint a bányászok kb. 70%-a dolgozik, a termelés az átlagosnak 50%-a. A vágatok karbantartásánál keletkezett elmaradást most pótolják, és most intézkednek a gyújtózsinórhiány megszüntetésére. Ma reggel elindultak tehergépkocsival Peremartonra gyújtózsinórért. Közép-Dunántúllal is beszéltünk. Itt azonban egyelőre még csak 3 bányában, az ajkai, a Jókai és Padragi bányában dolgoznak. Elsősorban az erőmű részére termelnek szenet. Remélik, hogy itt is hamarosan növekszik a munkába állók száma. A XX. kerületi forradalmi tanács hirdetményének első pontja, amely a további sztrájk fenntartását rendelte el, érvénytelen, tekintettel arra, hogy kormányunk legfontosabb követeléseinket teljesítette. A fegyveres harcnak egyelőre vége. Kezdődjön meg a békés nemzetépítő munka. Felhívjuk a XX. ker. összes dolgozóit, hogy munkahelyeiken jelentkezzenek a munka megkezdése céljából, kivéve a fegyverrel szolgálatot teljesítő nemzetőröket. A XX. ker. Forradalmi Tanácsának elnöke: Várfalvi Lajos. A Petőfi Párt, volt Nemzeti Parasztpárt irányító testülete és ideiglenes vezetősége egyhangúlag a párt vezetőségébe választotta Matits Lajost és Sebestyén Lászlót. Farkas Ferenc főtitkár mellett főtitkárhelyettessé választotta S.Szabó Ferencet és Zsigmond Gyulát. A vidéki szervezés vezetésével Csabon Jánost, a nagy-budapesti szervezet vezetésével Matits Lajost, a sajtó és propaganda osztály irányításával Sebestyén Lászlót, a gazdasági vezetéssel Czikkolai Gyulát bízta meg. A Külkereskedelmi Minisztérium tájékoztatást adott a külkereskedelem jelenlegi tevékenységéről. Eszerint felvettük a kapcsolatot Lengyelországgal, Jugoszláviával, Ausztriával, Nyugat-Németországgal, Svájccal és még néhány más országgal. Lengyelország kész segítséget nyújtani koksz, szén, élelmiszerek és gyógyszerek szállításával. 12 vagon gázszén Szobnál már átgördült a határon. Nagyobb mennyiségű áruk szállításánál azonban komoly akadály a közlekedés szünetelése. A jugoszláv határállomáson 900 vagon vár továbbszállításra. Most már csak a vasút dolgozóin múlik, hogy ezek az áruk mikor juthatnak el rendeltetési helyükre. A megrongálódott lakóházak helyreállításához Bulgáriából, Lengyelországból, Csehszlovákiából és a Német Demokratikus Köztársaságból rendeltünk sürgősen ablaküveget. Bulgáriából egyébként jelentették, hogy szénnel telt uszályokat is útnak indítottak számunkra. Kanadából az eddigi tárgyalások után nagy búzaszállítmányokra számíthatunk. Nagyon szép szavak kellenének ide, de mondhat-e a riporter szebb szavakat, mint magát a puszta tényt, Nádudvar községből 4 teherautó rakományra való élelmiszer érkezett a fővárosba. Gyorsan, had mutatom be a kísérőket, Fazekas István bácsit, a híres nádudvari fekete korsók mesterét, Barányi Sándort, és hogy a nevekbe ne legyen itt tévedés, most már maga a saját nevét mondja. - Kis László, gépkocsivezető -[...] gépkocsivezető. -Igen. Gondolom, a négy teherautót többen kísérték, ők talán a pesti ismerősöknél pihenik ki az út fáradalmait, és ezt már kérdésnek is intéztem Fazekas Pista bácsihoz, fáradtságos, veszedelmes volt-e az út, és már sejtette már velem, hogy érdekes története van ennek az élelmiszerküldeménynek, legyen olyan kedves erről is mesélni. -Hát ez a, hát 4 teherautóra élelmiszer rakományt egy fél éjszaka és egy nap gyűjtötte össze a nádudvari nép, 22 vágott hízó, 2 ökör, egy teherautó vegyes élelmiszer, és 70 mázsa liszt. És volt egy ötödik még, amelyiken volt 30 mázsa krumpli, de az út közbe, az motorja feladta a szolgálatot, és visszafordult, ez a közeljövőbe fog érkezni Budapestre. -Azt hittem, hogy a vörös tankok miatt vonul, fordultak vissza. Nem mondom, sok, elég sok, sokféle páncélosokkal találkoztunk, elég rendesen, hozzánk nem szóltak, aztat, azt is mondhatom, hogy utat is adtak, ahol nem tudtunk menni, hát megálltunk, vártunk, míg ők utat adtak nekünk. -A lakosság nem panaszkodik sehol babrálásról, hogy ezzel a szóval éljünk? -Több falun megálltunk, míg jöttünk Pestre sehol nem volt panaszkodás, csak az állandó harckocsik zúgására panaszkodtak. -Na most kérem, had köszönjem meg Budapest népe nevében Nádudvar élelmiszerküldeményét, bár Budapest népe erre engem nem kért föl, nem hatalmazott fel, és egyben had kérdezősködjem, Nádudvaron és általában a vidéken, a magyar vidéken mi a véleményük Pest forradalmáról. -Hát eddig a pesti embernek vidéken nem nagy becsülete volt, ha egyebet nem mondunk, csak erről a 4 teherautó rakományról számolunk be, ezzel mindent elmondtunk a budapesti népről. -Hát, köszönjük szépen ezt a becsületet, ami most már a pesti ember, a pesti forradalmi nép felé árad. Kérem, Önök most már itt vannak Pesten, szétnéztek, látták a harcoknak a nyomát, és azt hiszem azt is tapasztalták, Budapest népe most már azt mondja, a sztrájkkal önmagunkat gyengítenénk, csak annak segítünk, hogyha lefegyverezzük magunkat, aki esetleg ellenünk támad. Nem tudom, mi a vidék hangulata. -A vidék hangulata is egyetértett a várossal tökéletesen, habár olyan mértékbe nem ment a sztrájk, mint városon. -Hát az természetes, a magyar parasztember mindig is azt mondta, ha zeng, ha villámlik, ha háború van, a földnek rendbe kell lenni. De vetnek-e eléggé jó tempóban most? -Ez idő szerint 80 százalékát elvettették a vetéseknek, azt hiszem, a továbbiakat is igyekeznek elvetni. Minden további nélkül a falu dolgozóinak a város fele az a kérése, hogy dolgozzon a város is, dolgozzon a, dolgozik a falu, el tudja látni a várost, mindenesetre minden dolgozó parasztnak, minden egyes falusi embernek az a véleménye, hogy legyünk szabadok, függetlenek, ebbe a független, szabad Magyarországba úgy éljünk, mint becsületes magyar emberek... -Jól éljünk. -...mindenki szeresse a hazáját, jól, boldogan és függetlenül, szabadon, mindenki azt mondja, amit akar, és amit tud, mindenki azt csinálja, amit akar, és azt amit tud, minden ember találja meg ebbe a saját maga boldogulását. Nekünk az volt a célunk, amikor ide Budapestre elindultunk evvel a teherautó rakományokkal, hoztuk az élelmet, ezzel vegyük ki a részünket Budapest forradalmából, egyúttal az ország forradalmából is. -Ami pedig a nádudvari küldöttséget illeti, hát azt hiszem, külön-külön nekik most már nem köll üzenni, kedves családjuknak, szeretteiknek, hogy jól vannak, hiszen kicsit borotválatlanul, de jó színben állnak itt a mikrofon körül. -De nem vagyunk itt mindnyájan. Az [...] Kőolajkutató három személlyel elment haza, aztán Szabó István, Nagy József, Kis Sándor pedig a rokonaiknál vannak itt Pesten. -És szeretnének-e valakinek üzenni? -Én szeretnék Debrecenbe a 2-es sebészetre Varányi Istvánnak üzenni, aki törött lábbal fekszik benn az egyik osztályon, a, az öccse, öccse beszél, a feleségével beszéltem, és rendbe, egészségbe vannak, csókolják, maga is szeretne... -Én a bátyámnak, [...]. Mi jól vagyunk, adj életjelt magadról! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01569