Szabad Kossuth Rádió Budapest, és Szabad Petőfi Rádió Győr. A pontos idő 20 óra 30 perc. Kedves hallgatóink! Petőfi Sándor és Arany János költeményeit hallják. Elmondja Bitskey Tibor, Ferrari Violetta, Györffy György és Takács Miklós. Petőfi Sándor: Isten csodája Ameddig a történet csillaga Röpíti a múltakba sugarát: A szem saját kezünkben mindenütt Saját szívünkre célzó gyilkot lát, S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk! Isten csodája, hogy még áll hazánk. Így hordozunk sok százados sebet, Keblünk soha be nem gyógyulhatott; Mérget kellett mindenkor innia, Ki sebeinkre önte balzsamot. Valami rossz szellemtől származánk! Isten csodája, hogy még áll hazánk. S míg egymást martuk szennyes koncokért, Mint a szeméten a silány ebek, Azt vettük észre csak, hogy ezalatt Az oroszlánok itt termettenek; Jött a tatár, jött a török reánk. Isten csodája, hogy még áll hazánk. Ott foly Sajó... oly görbén kanyarog, Mint ember, aki görcsben haldokol; Ott haldokoltunk, vérünk ott szívá Az óriási nadály, a mogol, S holttesteinket fölfalá a láng! Isten csodája, hogy még áll hazánk. S ott van Mohács... ott nyomta a királyt Sárkoporsóba páncéla s lova, S készült számunkra a ledőlt király Kardjából a rettentő zabola, Melytől még most is ég és vérzik szánk! Isten csodája, hogy még áll hazánk. Mi lesz belőlünk?... ezt én kérdezem, De mily kevesen gondolnak vele. Oh nemzetem, magyar nép! Éltedet Mindig csak a jó sorsra bízod-e? Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk; Emberségünkből álljon fönn hazánk! A szabadsághoz, Petőfi Sándor verse. Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kísértet, Bolygott lelkünk a világban érted. Kerestünk mi égen-földön téged Egyetlenegy igaz istenséget, Te vagy örök, a többi mind bálvány, Mely leroskad, egy ideig állván. S mégis, mégis számkivetve voltál, Mint a gyilkos Káin bujdokoltál, Szent nevedet bitóra szögezték, Érkezésedet hóhérok lesték. Megszűnt végre hosszú bujdosásod, Sírba esett, ki neked sírt ásott, Bevezettünk, s uralkodás végett Elfoglaltad a királyi széket. Te vagy a mi törvényes királyunk, Trónusodnál ünnepelve állunk, Körülötted miljom s miljom fáklya, Meggyúlt szíveink lobogó lángja. Oh tekints ránk, fönséges szabadság! Vess reánk egy éltető pillantást, Hogy erőnk, mely fogy az örömláztól, Szaporodjék szemed sugarától. De, szabadság, mért halvány az orcád? Szenvedésid emléke szállt hozzád? Vagy nem tettünk még eleget érted? Koronádat a jövőtűl félted? Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót, Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, S lesz sereged ezer és ezernyi, Kész meghalni vagy diadalt nyerni! S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, Feljövünk a sírbúl éjféltájban, S győztes ellenségednek megint kell Küzdeni... kísértő lelkeinkkel! Arany János: Nemzetőr-dal Süvegemen nemzetiszín rózsa, Ajakamon édes babám csókja; Ne félj, babám, nem megyek világra: Nemzetemnek vagyok katonája. Nem kerestek engemet kötéllel; Zászló alá magam csaptam én fel: Szülőanyám, te szép Magyarország, Hogyne lennék holtig igaz hozzád! Nem is adtam a lelkemet bérbe; Négy garajcár úgyse sokat érne; Van nekem még öt-hat garajcárom... Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom. Fölnyergelem szürke paripámat; Fegyveremre senki se tart számot, Senkié sem, igaz keresményem: Azt vegye hát el valaki tőlem! Olyan marsra lábam se billentem, Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem: De a szabadságért, ha egy íznyi, Talpon állok mindhalálig víni. Arany János balladája: A walesi bárdok Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A walesi tartomány? Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér? S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt’ Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt? Felség! valóban koronád Legszebb gyémántja Wales: Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz. S a nép, az istenadta nép Oly boldog rajta, Sir! Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sír. Edward király, angol király Léptet fakó lován: Körötte csend amerre ment, És néma tartomány. Montgomery a vár neve, Hol aznap este szállt; Montgomery, a vár ura, Vendégli a királyt. Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tereh; S mind, amiket e szép sziget Ételt-italt terem; S mind, ami bor pezsegve forr Túl messzi tengeren. Ti urak, ti urak! hát senki sem Koccint értem pohárt? Ti urak, ti urak!... ti wales ebek! Ne éljen Edward? Vadat és halat, s mi az ég alatt Szem-szájnak kellemes, Azt látok én: de ördög itt Belül minden nemes. Ti urak, ti urak, hitvány ebek! Ne éljen Edward? Hol van, ki zengje tetteim – Elő egy walesi bárd! Egymásra néz a sok vitéz, A vendég wales urak; Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehelet megszegik. – Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik. Itt van, király, ki tetteidet Elzengi, mond az agg; S fegyver csörög, haló hörög Amint húrjába csap. „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! Levágva népünk ezreit, Halomba, mint kereszt, Hogy sírva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!” Máglyára! el! igen kemény -Parancsol Edward – Ha! lágyabb ének kell nekünk; S belép egy ifjú bárd. „Ah! lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé; Szüzek siralma, özvegyek Panasza nyög belé. Ne szülj rabot, te szűz! Anya Ne szoptass csecsemőt!...” S int a király. S elérte még A máglyára menőt. De vakmerőn s hívatlanul Előáll harmadik; Kobzán a dal magára vall, Ez ige hallatik: „Elhullt csatában a derék – No halld meg, Edward: Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly walesi bárd. „Emléke sír a lanton még – No halld meg, Edward: Átok fejedre minden dal, Melyet zeng walesi bárd.” Meglátom én! - S parancsot ád Király rettenetest: Máglyára, ki ellenszegül, Minden wales énekest! Szolgái szét száguldanak, Ország-szerin, tova. Montgomeryben így esett A híres lakoma. S Edward király, angol király Vágtat fakó lován; Körötte ég földszint az ég: A walesi tartomány. Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba walesi bárd: De egy se bírta mondani Hogy: éljen Edward. Ha, ha! mi zúg? mi éji dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: „Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik.” Ha, ha! elő síp, dob, zene! Harsogjon harsona: Fülembe zúgja átkait A walesi lakoma... De túl zenén, túl síp-dobon, Riadó kürtön át Ötszáz énekli hangosan A vértanúk dalát. Kedves hallgatóink! Petőfi Sándor és Arany János költeményeit hallották. Elmondta Bitskey Tibor, Ferrari Violetta, Györffy György és Takács Miklós. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01623