Szünetjel

Szabad Kossuth Rádió Budapest és Szabad Petőfi Rádió Győr. 
A pontos idő 23 óra 1 perc.

Kedves hallgatóink, Ignótus Pál a mikrofon előtt. 

Hadd idézzek fel egy pillanatot hallgatóim, amikor Londonból szóltam Önökhöz, 16 évvel ezelőtt, a BBC, az angol rádió hullámhosszán. Ez a pillanat volt az, amikor eldőlt, hogy meg lehet-e akasztani Hitler tankjainak rohamát az emberi nem leigázására. Az európai kontinens egyik fele már a tankok és bakancsok talpa alatt hevert, a másik, dermedt tétlenséggel, ha ugyan nem cinkosságra kész sakál étvággyal figyelte a horogkeresztes harácsolást, a tengerentúl országainak többsége, élén az Amerikai Egyesült Államokkal, még beérte fohászkodással, vagy legfeljebb alkalmi segéllyel és hitelnyújtással a szabadság harcosainak javára, Eurázsia központi nagyhatalma pedig, a Szovjetunió a Sztálin-féle úgynevezett realizmus szellemében szállította a német hadirepülőknek a benzint, amelyet az orosz és ukrán városok egy év múlva aztán bomba alakjában kaptak vissza. 
Irtózatos pillanatos volt az, irtózatosan nagyszerű, hogy ezt a Kossuth-jelzőt használjam. A brit sziget volt az egyetlen bástya, ahonnan a német ágyukra, ha még vontatottan és erőtlenül is, de visszatüzeltek. A brit nép volt az egyetlen, amely fegyveresen dacolt az elnyomóval. Magára hagyva, és még föl sem szerelve az élet-halál küzdelemre, elvesztve expedíciós hadseregét idegenben, és saját földjén látva a német bombavetők pusztítását, feltépett utak és rombadőlt házak közt, mint ma az Üllői út lakói, abban a tudatban kellett szembeszállnia a beözönlésre készülődő ellenséggel, hogy minden egyes polgárának, s minden egyes polgára gyermekének és unokájának életét teszi kockára a harcban. 
Kockára tette habozás nélkül. Ez a nagy nemzet, amely nemcsak szeret vitatkozni és bírálni, hanem büszke arra, hogy vitatkozik és bírál, olyan eggyé forrt, amilyennek a fasiszta parancsuralommal összekalapált nemzetek csak tettetik magukat. Azoknak száma, akik politikai vagy vallásos meggyőződésből ellenezték koalíciós kormány vezette nemzeti önvédelmi harcot, napról napra, szemlátomást olvadt le egészen jelentéktelen töredékké. Az egész nemzet egyesült a hősi elszántságban. Azoknak hősiessége volt ez, akik a félelem jogát is tisztelik, azoknak egysége, akik a [...] jogát mindennél jobban tisztelik. 
Mikor érhetem meg - sóhajtottam - hogy az én országomat, az én népemet is ilyen egybeforrottnak, ilyen öntudatosnak, ilyen bátornak és emelkedetten elszántnak láthatom. 
Most, hallgatóim, megérhettem. Most azon pillanatban, hogy a Szabad Kossuth Rádióból szólok önökhöz. A nemzet olyan össztűzére, mint a mostani, nem volt még példa történelmünkben és más nemzetek történelmében is alig. A nemzeti egység, amelynek megnyilatkozását ugyanúgy megtalálni a katolikus hercegprímás szózatában, mint annak a kormányelnöknek szavaiban, aki a sztálinizmus förtelmeire ráeszmélt kommunisták bizalmából került az államhatalom élére, bizonnyal meghaladja csodálatosságban még azt is, amit Anglia 17 évvel ezelőtt művelt. Annál nagyobb és fölemelőbb csoda ez. Mert nem egy világhatalom [...] lakossága, nem egy évszázadok óta szabad parlamenti és utcai vitára nevelt és biztatott nemzet hozta létre, hanem egy minden színezetű diktatúráktól és féldiktatúráktól megtaposott, különféle nyelven és különféle mezben jelentkező nagyhatalmi hódításoktól meggyötört és korrumpált kis ország, az emberi elaljasodás és nemzeti öntudatvesztés küszöbén. 
Ennek a nemzeti egységnek [...] az a nemzetközi egység, amely a magyar szabadság harcosai iránti rokonszenvben nyilatkozott meg, amelyben találkoztak amerikai kapitalisták kínai kommunistákkal, amelynek egyformán kifejezését adják keresztények és szabadgondolkozók, konzervatívok, liberálisok és szociáldemokraták, a vasfüggönytől, az egyszerű vasfüggönytől keletre és nyugatra, s a földteke keleti és nyugati felén egyaránt. 
De azt ne higgyék, hogy a harc, mely az országot eggyé forrasztotta, végetért. Ne higgyük, hogy az egységre tovább szükség nem lesz. Amíg a házak romban állnak, és üzletek bezárva lapulnak, és hivatalok bénultan tapogatózva keresik az élet újjászervezésének útját, nagyobb szükség lesz egységre, mint valaha. Szükség lesz, szükség van arra, hogy megőrizzük a lakosság egyöntetűségét az elszántságban, és a világ egyöntetűségét a rokonszenvben. Azok, amik ugyanolyan könnyelműen elkótyavetélhetők, mint amilyen csodálatos módon szereztük meg. 
Megtartani csak úgy tudjuk, ha még saját indulatainkon, saját legjogosabbnak érzett sérelmünkön is erőszakot veszünk azért, hogy egymással szemben erőszakra ne vetemedjünk. A közelmúltban elkövetett gyilkosságok és túlzások olyan borzalmasak voltak, hogy a legelemibb emberi igazságérzésen esnék sérelem, ha a bűnösök meg nem bűnhődnének. E szomorú kötelessége, az utasításra ítélkező vérbírák, és a szadista [...] államvédelmi beosztottak megbüntetését elvégzik majd az erre hivatott szervek, a végre csakugyan független bíróság, és a végre csakugyan rendfenntartáson iparkodó karhatalom. 
De arra senki ne vetemedjék, senki, aki a nemzeti demokratikus forradalmunk katonájának érzi magát, hogy akár, még a nyomorultakon és az ő általuk használt nemtelen és törvénytelen eszközökkel vegyen elégtételt. 
Hallgatóink szolgálták a jót. Jól tudom mi az üldöztetés, az embervadászat a [...] A fasiszta nyomás és fasiszta diktatúra idején két esztendőt töltöttem száműzetésben, de a Rákosi-féle rémuralom idején néhány hónap híján ugyanannyit börtönben. Órákon át beszélhetnék arról, hogy mint kegyetlenkedtek, milyen alávalóan bántak el Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Péter Gábor embersintérei velem és rabtársaimmal, és rokonainkkal és barátainkkal. Éppen, mert ennyire okom volt meggyűlölni őket, éppen ezért gyűlölöm a gondolatát is annak, hogy mint a nekiszabadult bosszúvágy áldozatai maradjanak meg emlékezetünkben. Bármilyen jogosult legyen is az a bosszúvágy. Ne tiszteljük meg őket személyi hajszával, ne tegyük kockára a mi nemzeti forradalmunk nemzetközi hitelét, bármiféle olyan indulat kitöréssel, amely akár az avatatlanokban is az embervadászat benyomását kelti. 
Ugyancsak a nemzeti forradalom ügyének tartozunk azzal, hogy fogjunk munkához, és ahogy hozzáfogtunk, dolgozzunk megfeszített erővel és kitartással. A fegyveres harc veszedelme csökkent, de nem múlt el. De elháríthatatlanul éppen arra lesz leginkább szükségünk, amit a sztrájkolók ma termelni elmulasztanak. Minél kevesebb szénnel, vassal, géppel rendelkezünk, minél kevésbé van lakosságunk élelemmel, ruhával, tüzelővel ellátva, annál könnyebb a hódító dolga. Micsoda esztelenség nem látni, hogy a munka megszakításával csak az ellenségnek használunk. 
Hadd hivatkozzam újra a 16 esztendő előtti angol példára. Az angol munkásság a maga sztrájkjogát  legdrágább és legféltettebb jogai egyikének tartja. De amikor Hitler elözönléssel fenyegette országát, önként lemondott róla. Voltak hazafiatlan elemek, akik ezt rosszallták. Akik arra bujtogatták a munkást, hogy szabotáljon a munkahelyén, gyártson minél kevesebbet a fegyverekből, amelyre a hódítók rohamának visszaverése végett volt szükség. Arra biztatták a munkásságot, hogy éppen a nagy pillanatban álljon elő osztályfélelmeivel, jogköveteléseivel. Ez persze téboly volt. Téboly nem azért, mintha a munkásnak nem volna joga magasabb bérért sztrájkba lépnie, hanem mert az angol munkásnak tudnia kellett, ahogy tudta is, hogy ha a nemzeti veszedelem idején fokozza bérköveteléseit, az idegen hódítót segíti győzelemhez, azt, aki ha győz, egyéb csapásokról nem szólva, a bérét is alaposan leszorítja. De legalább hazafiasnak nem képzelte magát az a csupafül angol munkás, akin ez a demagóg agitáció fogott. Legalább azt nem hitte, hogy a németet segít visszaverni azzal, ha hazájának nem gyárt tankot és repülőgépet. Milyen fájdalmas, hogy akadhatnak Magyarországon hazafias munkások, akik ezt nem látják. 
Az egység, melybe a magyarságot szabadságharca összeforrasztotta, nem áll a különböző pártok, a különböző felfogású személyek egyénisége feladásából. Ne is álljon. A forradalomban mindenképpen ellentétes erők találkoztak. Ez a forradalomnak nem gyöngesége, hanem ereje. 
Jöjj el szabadság, te adj nekik rendet, állította József Attila. Valóban, mi a szabadság rendjét akarjuk, azért kell egyesülnünk, hogy kedvünk és hajlamunk szerint különbözhessünk. Hisszük, mielőbb eljön ennek is az ideje. Most azonban nem lehet más vágyunk, mint a nemzet együttes erőfeszítését diadalmasnak látni.

Kedves hallgatóink, néhány nap múlva megindul a Szabad Kossuth Rádió és a Petőfi Rádió rövidhullámú angol nyelvű adása. Ennek keretében Ignotus Pál beszámol majd az angol nyelvű külföldi hallgatóknak a legújabb magyarországi fejleményekről. 

(elmondja angolul is)

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01633