Szignál. Szabad Kossuth Rádió Budapest és Szabad Petőfi Rádió Győr. A pontos idő huszonhárom óra harminchét perc. Kedves Hallgatóink, most üzeneteket közvetítünk. Szanaki József üzeni Csepregre, hogy az egész család jól van. Forró Gábor üzeni Nagyváradra édesanyjának és testvéreinek, jól van. Fekete Gézának Siófokra az üdülőbe üzennek Fekete Pálék, jól vannak, Juliskának üzennek. Fekete Gézánénak Debrecenbe üzennek Fekete Pálék, Géza a siófoki üdülőben jól van. Balogh Péter és felesége üzeni Terdán Jánoséknak Szombathelyre, a kilencedik kerületbe, jól vagyunk, amint tudunk, megyünk, a gyerekekre vigyázzanak. Majoros Sándor és felesége üzeni szüleinek Szombathelyre, hogy jól vannak, amint lehet, azonnal mennek haza. Markó István és felesége üzen Alag községbe idős Markó családnak, jól vannak, aki hallja az üzeneteket, az továbbítsa. Szabó Aladár Siklós, mindnyájan jól vagyunk, Irén, Jóska, Gyuszi. A kaposvári ötezer-hatszáznégyes alakulat budapesti részlege üzeni, mindenki egészséges. Szabolcs-Szatmár megyében Kántorjánosi községbe üzenik Sarkadi Béláék, Lajos velünk van, megérkezett, jól vagyunk mindnyájan, ahogy közlekedés van, indulunk, Magda otthon várjon. Hunyadi Sándornak Mindszentre üzeni leánya, hogy jól van, aki hallja, adja át. Gulyás Györgyék Budapestről Tatabányára Licskó Rezsőéknek, Kisbérre a rokonoknak, Diósgyőrbe Mátééknak, Ellákkal együtt jól vagyunk. Székely Mihály üzeni Marosvásárhelyre édesanyjának, Kolozsvárra nővérének, jól van. Boleszka János Székesfehérvár Március tizenötödike utca hat, adjon életjelt aggódó édesanyjának. Szabó Lajosné és Sivin Károly Szeged Csendes utca tíz-bé. Romhányi István üzeni édesanyjának, hogy jól van. Csajági Bélánénak Dabasra üzeni Pista és fia Béla, hogy egészségesek. Berse Sándoréknak üzenik Kecskemétre a budapesti rokonok, hogy egészségesek. Marton család üzen Kisújszállásra Kocsis Kálmánnak és Rácz Gézának, jól van. Varga Ferenc Bajára nagyszüleinek, Oswald Imrénének a Váradi érsek utcába üzeni, jól vannak. Konkoly Gábor üzen szüleinek Szedresre és Juliskának Szekszárdra. Rigler István szüleinek üzen Szentlászlóra. Éry Sándor Öcsénybe szüleinek. Kreiner Antal üzen Villányba szüleinek és öccsének Tatára a postafiók nyolcezer-negyven alakulathoz, jól van. A tiszalöki hídépítésre Nagy Lászlónak, Miskolcra a tízes Honvéd utca tizenkettőbe Nagy Istvánnénak üzen Anyu és Laci, jól vagyunk. Kató József üzen szüleinek és menyasszonyának Tatabányára és Ladányberénybe, Budapestről. Kosztu Tibor Diósgyőrbe szüleinek üzen és testvéreinek, Budapestről. Baranyai Sándor üzen Aszódról hozzátartozóinak és menyasszonyának, jól van, ne aggódjanak érte, Szabó Gyuszival együtt Pesten van. Szabó Gyula üzen Rábaszentmiklósra Szabó Ferencéknek, valamint Győrbe a Kossuth Lajos utca százhatba Baranyai családnak, jól van, Sanyival együtt Pesten. Teklára Buklár Sándor üzen édesanyjának. Újpestre a Nyár utca hetvenkilencbe édesanyjának üzen a Kilián-laktanyából lánya, Ibolya, jól van. Az Esztergom hatvanhetvenkilenc alakulat tisztjei, tiszthelyettesei, honvédei üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Szabadszálláson Mesterházi Gábornénak üzennek Budapestről, férje és gyermekei jól vannak. Andrássy Miklósnak üzennek Kenderesre, jól vagyok, Erzsébet. Simon családoknak Keszthelyre és Sárvárra üzennek, jól van, Laci. Tóth Vendelnek Barcsra üzen Klára, jól vannak, ne aggódjanak. Tóth Istvánnak Szombathely Alsóhegyre lánya Éva üzen Budapestről, jól van, ne aggódjanak. Nagy Zoltánéknak Esztergomba, a Vörösmarty utcába üzenik Budapestről, jól vannak, kislányuk született. Barabás András negyedéves orvostanhallgató azonnal jelentkezzen szüleinél. (brekeg) és Rápásiéknak üzeni Irén, Edit, hogy a testvérek jól vannak. Csornára hatezer-kilencszáztizennyolc-per-hármas alakulat honvédei (zavarás) Monoki Józseféknek Tolcsvára üzeni édesanyjuk, testvérei jól vannak. Székely Györgynek Sirokra üzeni özvegy Matz Béláné, jól vannak. Pásztor András üzeni édesanyjának és fiának Tiszaroffra, jól van. Fogosi Béla üzeni feleségének Mátyásföldre, Péterfy Sándor Kórházban fekszem, jól vagyok. Molnár József üzeni Szőlőhegy Csizmadia Kálmánnak, jól vannak. Mátészalakáról Seregélyes Margit üzen doktor Kaiser Sándornénak, Irénék, Sanyiék, Margiték jól vannak. Mister George Melec Kanada, Kardosék és az egész család jól van. Ipolyságra, Kiskőrösre és Dunakilitire üzeni Anda Károly és családja, hogy jól vannak. Varga Károlynak Tiszadobra üzeni Lajos testvéreinek, mindnyájan jól vannak. Csillaghegyi katonák üzenik hozzátartozóiknak, hogy mindnyájan jól vannak, egészségesek. Békésszentandrásra és Szegedre üzenik Kun Antalék, hogy jól vannak. Rátótba üzeni Horváth Károlyéknak Pista, hogy Farkasékkal együtt jól vannak. Sopronba Simon kertészéknek üzeni a Jászberényi család, hogy jól vannak. Biliti Bálintnak Urába üzeni Matykó Jánosné, hogy van, és amint lehet, indul haza. Fodor Gyula üzeni Aranyosrákosra Torda megyébe nagymamának özvegy Bíró Samunének és testvérének Annuskának, hogy jól van. Muculini János Nagyszebenbe szüleinek és Orgánszky Dezső szüleinek és testvéreinek üzen Nagybányára, Ferenci ötvenegy szám alá és üzeni, jól vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Dolgos Jánosék üzenik Szentgotthárdra Petőfi utca negyvenhétbe és Szombathelyre a Szövő utca negyvenbe, jól vannak, a Hollósi család is jól van. Berényi Károly üzen Kunhegyesre szüleinek. Nagy László Gyöngyösre szüleinek. Varga Sándor Adácsra szüleinek. Baranyi László Csongrádra Fövenyi utcába szüleinek és menyasszonyának üzeni, jól vannak. Törökszentmiklósra a Tulipán utca nyolcba Papp Jutkának vőlegénye üzeni, jól van. Pethő Istvánnénak Páriba férje üzeni, hogy jól van. Sípos Józsefnénak Patalomba férje üzeni, hogy jól van. Kelemen Vince üzen Somogysámsonra szüleinek. Kisherbai József Szegedre feleségének. Rádler Tibor Újvárfalvára üzen feleségének, jól van. Kiss József Szolnokra édesanyjának és testvéreinek. Kártesz Gyula édesanyjának és testvérének, feleségének és kislányának. Juhász Mihály Tokodra szüleinek. Zsigmond Bélánénak Pesterzsébet Gubacsi hídfőre Béla. Kárpáti Ferencnének Gyálra, jól vagyok, Feri. Özvegy Ágoston Ferencnének Békéscsabára, Ottó. Özvegy Baranyi Ignácnénak Nagyrévre és özvegy Hagányi Zsigmondnénak a Baranyi család. Bánhegyi Istvánnénak Pécsre fia és Baranyi Istvánék családja. Börkényi József Tiszadobra szüleinek és feleségének. Tényi Sándor Tápérétre szüleinek. Ladányi Sándor Tiszaszenyére szüleinek és menyasszonyának. Vadics János Kaposvárra szüleinek. Macesz Gábor Dombóvár Szálláskert, édesanyjának és testvéreinek. Kisvarsányba Pozsonyiéknak és Ászárra üzen a Halvai család, Pistiék és az Orbán fiuk. Kucska László Monostorra édesanyjának és testvéreinek. Tabai István Szolnokra szüleinek és testvéreinek. Somogyi Sándor Szolnokra szüleinek és testvéreinek. Bató Albert Zsámbékra szüleinek és testvéreinek. Bozó Ilonkának Csillaghegyre, vőlegénye jól van. Becker János Csillaghegyre Mosonyi Erzsikének, jól van. Horváth Imre édesanyjának Kerékteleki, Kisbörcsházára, aki hallja adja át. Thuróczy János Mezőőrsre és Tass-pusztára a Thuróczy család. Bálinték Zsámbékra Tasséknak, hír várunk tőletek. Nagy Lajosnak Thököly út hatvanegybe üzennek Waczlerék. Buda Lajosnak és családjának tizenharmadik kerület Mátyás utca húszba Buda Ferencék, értesítse öccséről Buda Ferencről is. A Mester utcai tüdőgondozóban doktor Süle Éva főorvosnőnek és családjának üzennek doktor Sinka Gyuláék. Nagy Szidóniának a Bimbó utca hatvanháromba üzen Nagy Ferenc, Bicó Imrének a huszonegyedik kerület Bajóki Ferenc utca ötvennégybe üzen Bicó Istvánék családja. Fülöp Györgynek Váci út ötvenhétbe szülei. Horváth Teréziának a Bulcsú utca huszonháromba hozzátartozói. Buda Imrének az első kerület Úri utca harminckilencbe hozzátartozói üzennek. Buda Józsefet és családját kéri szülei, adjon életjelt magáról. Szarka Istvánnak Soroksári út Varga-telep háromba üzennek Takács Gézáék. Buda Rozikát János Kórház Diósárok út egy szám alatt a Gyermekosztályról kéri Buda Lajosné, adjon életjelt magáról. Hegedűs Jánosnak és családjának üzennek szüleik. Bányai Józsefnek és családjának üzen Németh Józsefné. Bakonyi Ferencnek az Erkel utca negyvenegybe üzennek Nagy Mihályék, Nagy Máriáról is adjon hírt. Tóth Margitnak Kőbánya Sörgyár út négyes számú telepre üzennek szülei. Zsebő Máriának második kerület Vörös hadsereg út hétbe üzen édesanyja. Grádics Ferencnek tizenkettedik kerület Csillagvölgyi út négybe üzen Zsebő Istvánné Révéről. Biczó Sándornak a Pannónia utca ötvenkettőbe üzen Biczó László. Doktor Molnár Klárának a Haller utca tizennyolcba Kisfaludy állatorvos. Kertész Gézának a Kassai út hétbe üzen Kertész Sándor. Pataki Istvánnak Izsákra Nagy Gyuláné, jól vannak. Kauffman Miklós üzen Miskolcra, jól van. Nádori Mózesnek és testvéreinek Miskolcra leányai, Éva és Ilonka, ne aggódjanak, jól vannak, Gyurika is. Tóth Mihálynénak és testvéreinek Szolnokra üzenik Tóth Jánosék Budapestről, hogy jól vannak. Udvarra, Csehszlovákia a Miklovics családnak üzenik Budapestről nénjük és sógoruk, jól vannak. Greizler Jánosné üzeni Tatabánya-felsőre Kalocsai családnak és édesanyjának. özvegy Böhm Jánosné üzeni Jászberénybe testvéreinek. Szűcs Ferencnek Menyházára és Törökéknek Borossebesre, budapesti hozzátartozói. Boger Lajosné Tánczos Etelnek Kassára, Tornára, férje családja jól van, amint tud, jöjjön haza. Püspök László és családja üzen Budapestről a Hegedűs családnak Jolsvára Csehszlovákiába, jól vannak. Aranyosmarótra özvegy Nánási Ádámnénak fia Budapestről. Szikora Lászlóné édesanyjának, Megadi Jenőnének Zenta Ipartelepre, Lajosékkal együtt jól vannak. Beke Gábor mérnöknek Mohács, Árvíz-helyreállításra üzenik, felesége, édesanyja, gyermekei jól vannak. Bereczkei Károlynak Balatonfüred Postás üdülő, családja. Szabó család Budapestről szüleinek, Barta Mártonnak Somogysárdra. Hódosi Dezsőnek Tiszaszegére fia, megsebesült, de már jól van. Peredi Miklósnak fia Kálmán, megsebesült, de már jól van. Jákvári Kálmánnak fia és felesége. Lipták Antal feleségének Szatmárnémetibe posta, az egész család jól van. Leinbach József Budapestről üzen Leinbach Helgának Debrecenbe, hogy Lóránttal, Zoli bácsiékkal együtt jól van. Kárpáiti János és Bosnyák István Kápolnásnyékre, Martonvásárra és Rákospalotáraa. Tóth Gábornak Szalkszentmáron Kertsor, Inciék. Tímár Vince családjának Piliscsabára, hozzátartozóinak Garára. Mihalczi Gyulánénak Ungvárra testvére, Margó. Fülek Sándorné kéri Papp Józsefet, adjon életjelt magáról. Novák Sarolta üzeni Nagytilajba édesanyjának és testvéreinek, hogy jól van, aki hallja, adja át. Fonyódra és Zamárdiba a Fővárosi Üdülőbe üzeni a Horváth család a Szamuely utcából, jól vannak, Lacika náluk van. Páhira Pulainénak üzen Pálfi Dénes. Balfra üzen Tóth Gyulának Keresztmama és Takácsné. Hosszúújfaluba Molnár Ferencnének édesanyjának üzen Molnár Béla. Székesfehérvárra Mikes Kelemen utca egybe üzen Alföldi család. Nagymágocsra és Eperjesre üzenik szüleiknek Páli Sándor és Magda, Őze András felesége és kislánya, és hozzátartozóik, valamennyien jól vannak. Tolcsvára Szilvási Istvánnak üzen Imréék családja. Szolnokra Kolnik József honvédnak üzenik szülei, és menyasszonya jól vannak. Jásztelekre hozzátartozóinak és Nagykőrösre Vajtai családnak üzen Sánta József. Fürtner és Kalamár család üzeni Kiszomborra szüleinek, Szemredicsékenk, mindannyian jól vannak. Mónos Lajoséknak üzeni a Fürtner család, jól vannak. Dunpenteléről Kudelka Lajos építésvezető és Várpalotáról Kudelka Jánosné, Lajosné, adjanak életjelt magukról, édesanyja jól van, aki hallja, adja át. Iván Gyulánénak a Karcag utcába Albertfalván üzenik ifjú Kóta Istvánék jól vannak, egészségesek. Bikádi György színművész üzeni szüleinek Kaszaperre, hogy a család jól van, egészségesek. Doktor Glauki Ferencnek Veresegyházára üzenik Babiék és Ferkó, jól vannak. Kajárik Sándornak Nemtibe üzenik, Jancsi és Sanyi egészségesek. Mátramindszentre Mihók Jánosnak üzennek hozzátartozói, hogy jól vannak. Csengelére Bodzási Józsefné üzeni a Szűz utcából szüleinek, hogy jól vannak. A Szűz utca háromból üzen Mátyus Lászlóéknak a Kiss család, mind a négyen jól vannak. Doktor Olgyaiék üzenik Balatonszepezdre Halmos Egonéknak, ne aggódjanak, a gyerekekkel együtt jól vannak, a gyerekek velük vannak. Szomjas Franciskának Ausztriába Agsbachdorfba gyermekei üzenik, egészségesek. Elekes András és Éva üzenik Gyergyóremetére édesanyjuknak, mindenki egészséges, jól vannak. Patonai Istvánné Miskolc, Editék jól vannak. Juhász Albert üzeni Brezi Mihálynak Debrecenbe, jól van. Kiss Mártonnak üzen Kiss György Kolozsvárra. Molnár Andrásnak Heves, Tétényi utca nyolc üzen Bandi, Szöszi és Eltike. Fejős Sándor hegedűművész üzeni édesanyjának és testvérének Brassóba, mindannyian jól vannak. Farkas Ödön csellóművész özvegy Mainszky Istvánnénak Aradra, Korcsok Györgyéknek Battonyára és ifjú Mainszky Istvánnak Bukarestbe, jól vannak. Csengődy családnak Aradra Elvira és Miklós. Jászberénybe Kaszás Gyula tanárnak családja. Özvegy Farkas Józsefnének Balatonkenesére a Mazopus család és a Bihari család. Kelemen Ferencnének Tabdiba férje, levél értesítésig maradjon. Kunmadarasra Molnár Edit tanítónőnek szülei. Tatára és Elegre Nyidlmayer család. Váradi Gyulának Szolnokra fia, leánya és unokái. Jászszentandrásra Bojós János Kőbányáról szüleinek. Bándra üzeni Bolgár Jánosnak a Bolgár család. Sághy Józsefnek üzen Jani. Kállai Lajosnak Császárra leánya és rokonai Budapestről. Újfehértóra üzen Áncsán Miklós családjának. Szár községbe Takácsi Jánosnak gyermeke, unokája, Karcsika Pistáékkal együtt jól van. John Takácsnak USA Grundsweek üzeni Budapestről húga Merátz Károlyné, a kis Karcsika Pistáékkal együtt jól vannak. Jáky Istvánnak és feleségének üzenik Pekingbe, az egész Kovács család jól van. Farkas Ferencnek Keszthelyre üzeni Szlavicsek család, jól vannak, aki hallja, adja át. Valóczy Istvánné kéri férjét Valóczy Istvánt, értesítse hollétéről. Marton család üzeni Kisújszállásra Kocsis Kálmánnak és Rácz Zsuzsának, hogy jól vannak. Matejka Jánosnénak Parádfürdőre üzeni a család, hogy jól vannak. A Kisfaludy köz kettőbe Sásodi Gézáéknak üzeni Angyal Györgyné a Majakovszkij utca tizenhatból, adjanak életjelt magukról. Parragh Péternek Nagykőrösbe, Hideg Rózsikának Kolozsvárra és Lechter családnak Veresegyházára üzen a Hideg család az Illatos útról, hogy mindannyian jól vannak. Jászberénybe Moslad Józsefnek az első kerületbe üzen Dudás János, Geréczyék és Szabóék is. Völgyes Imrének Miskolcra üzen a Dobrádi család. Székesfehérvár Martinovics utca kettőbe doktor Mesterházynak üzeni édesanyja, hogy a család jól van. Szabó Györgynek Tabra a Dózsa páncélos és gépkocsizó tisztiiskolából üzeni Kati, hogy jól van, pénzt kér. Tiszaigarra Fekete Dánieléknek üzenik Albertfalváról Potornai Bertalanék, hogy jól vannak. Visznekre Szegvári Jánoséknak és Lengyeltóti Jánosnak üzenik Albertfalváról Kovács Jánosék, hogy jól vannak. Kanadába, Torontóba az Erzsébet plébániára Páter Simon Györgynek üzeni a három Sommer család és Fonyódiék, jól vannak. Gödri Bélánénak Váchartyánba üzeni férje, jól van. Balla Balázs és Terotka Lajos hallgatók Cegléd, postafiók huszonötkilencvennyolc-per-dé, hozzátartozóik üzenik, jól vannak, adjanak életjelt magukról. Kovács Vendelnek Rábakecelre üzenik leányai, mindannyian jól vannak. Hámori és Gazda család üzeni Rábakecölre apjuknak és testvéreiknek, jól vannak. Tiszafüredre üzen Feleki Sándor testvéreinek, Szőcs Imrééknek, jól vannak. Kiss Balázs a Vas utcából üzen szüleinek Nemtibe, jól vannak, ugyanez szól Tatára is. Bajára Pásztor Illéséknek üzeni Pista, hogy jól vannak. A Mátra-vidéki Erőműbe üzeni Mészáros Jánosnak a hármas épületbe Pásztor Károlyné, hogy jól van. Döme Sándornak Szigetszentmiklósra az autó-gyártelepre üzenik Hubáék, hogy jól vannak, Budapesten. Németh István üzeni szüleinek Székesfehérvárra a Tétényi utca száztizenegy szám alá, hogy jól van, egészséges. Dudás Géza és családja üzeni Kenderesre Gál Andrásnénak, mindannyian jól vannak, aki hallja, adja át. Elisabeth Seller Londonba üzeni. Deák Péter üzeni Kiskunfélegyházára a Balázs családnak, Ceglédre Jakab Györgynek, Paulits Sárikának Cseki Endre. A budakeszi piaristák üzenik, jól vannak mindannyian. Hartman József és felesége Nagykanizsára Csonkáséknak, és Rózsa néninek. Németh Lajos a Tompa utcából hozzátartozóinak. Özvegy Juhász Mihálynénak Hódmezővásárhelyre, Juhász Jánosnak a Karolina útról, mindhárman jól vannak. Oláh Gábornak Szárszóra az Oláh család, a Piroska utcából. Torma Józsefnek Sopronba Bandi és Béla. Nagy László, Horváth Gézáné Fő utca hetvenkilenc, Ráchalapi, a pestiek jól vannak. Mátyásföldre, a Zrínyi utca tizenháromba Gát Éva üzeni, jól van. Andriskó Ferencnek Kecskeméti Szállóba üzen a Fehér család. Horváth Gyula és családja Bakáts térről üzen. Farkas István Veszprémbe feleségének, a gyerekek jól vannak. Jánoshalmára Papp Lukácsnak családja. Gazdag Ferenc és Gazdag Lajos szüleinek Dobriba. Nádudvarra Rácz Lajoséknak Szabadság út tizenkettő Pestről. Alsóújlakra Horváth Mihályéknak, jól vannak. (zavarás) (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01638