Szabad Kossuth Rádió, Budapest és Szabad Petőfi Rádió, Győr. Éjfél van, kedves hallgatóink. Híreket és közleményeket hallanak. Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke és meghatalmazott külügyminisztere, a mai nap folyamán saját kérésére fogadta Jean Default urat, Svájc magyarországi követét és meghatalmazott miniszterét. Kedves hallgatóink! Felolvassuk Kővágó Józsefnek, a Budapesti Nemzeti Bizottság elnökének levelét: Budapest népe, honfitársaim! Polgármestere voltam ennek a városnak akkor, amikor romba döntött hidak hirdették a háború borzalmait. Hét éven át dolgoztunk akkor együtt és hallgattuk, amint a munkánk nyomán egyre erősödött a város szívdobbanása. Behegedtek lassan a sebek és röpke időszakra, mintha a szabadság szele fújt volna végig a városon. Szaporább lett tőle a munka ritmusa. Aztán jött a terror hosszú időszaka, az arcok elszomorodtak, düh és harag költözött a szívekbe. A kezek lassan ökölbe szorultak és a magyar nép mindent elsöprő erővel téptek szét a láncokat, amikkel Rákosiék gúzsba kötötték. Hű ifjak ujja simult a ravaszra, munkások sortüze ropogott, polgárok kezében dördült el a fegyver. Az idegen ruhába bújtatott honvédség hitet tett amellett, hogy a magyar szív nem szűnik, nem szűnik meg a hazáért dobogni. Budapest a hősök városa lett, ahol gyermekek támadták meg a tankokat és foglalták el az épületeket. A forradalom tüze mindenkit áthatott. A lángokban testvérré kovácsolódott a polgár és a munkás, egyek lettek: bátor magyarok. A kormány a nagy történelmi percekben a hősiesen küzdő nép bátor vezére lett. Budapest népe! Világszerte csodált szabadsághősök! Engedjétek meg, hogy egy egyszerű polgárotok meghajthatja előttetek az elismerés zászlaját. Előttetek, a hősök mesterei előtt. Örök, tiszta, szép szimbólumok vésődtek belém, láttam sok belőtt kirakatüveget és mögötte az érintetlen árukat, senkinek se jutott eszébe a harc zűrzavarában, vagy annak elülte után, hogy megérintse őket. Másfélmilliós világváros, ahol nincsenek tolvajok, ahol a lelkesedés szent tüzébe minden egy akartba forradt: szabadságot és függetlenséget a nemzetnek! Világváros, ahol a munkásság harcol a barikádokon, de egy percre sem szűnik meg a villany, gáz, víz és egyéb közszolgáltatás. Budapest hős népe! Történelmi napokat élünk, nehéz út áll előttünk. Mit hoz a holnap? Megpróbáltatásokat hoz ránk, vagy csodálatos felvirágzás boldogságát? Nem tudjuk. De bármit hozzon a holnap, arra kérlek benneteket, hogy most emelkedjetek még nagyobb erkölcsi magasságokba, menjetek dolgozni. Szerényen munkába siető emberek békés és szorgos világvárosa álljon az elsöprő erejű szovjet tankok előtt. Menjetek dolgozni üzemekbe, hivatalokba, műhelyekbe és üzletekbe egyaránt. Budapest népe! Minden idők legnagyobb és legtisztább szabadságharcának résztvevői, én most úgy érzem, hogy a jövőnk a munkán múlik. Tudunk-e olyan erősek, …, fegyelmezettek lenni a munkában, mint voltunk a harcban? A forradalom tüzét fel tudjuk-e … a munka … Higgyetek és bízzatok abban, hogy bátor …, a kormány …, és a világ velünk … közvéleménye … És akkor …, megindul a gazdag világ békéje és … Erő, …, dolgozik … Az … Dolgozzatok! Ne feledjétek, hogy biztató … Budapest … Budapest … … 5-én hétfőn a … Ennek megfelelően a forradalmi munkástanácsok kérik, hogy az üzembe helyezést végző szakmunkások a …, hogy a szükséges előkészületeket … Ezzel egyidejűleg az alacsony … … hogy jelentkezzenek a … és … a fővárosi villamoskocsik GANZ… Jelentkezzék a … Az Újpesti Forradalmi Bizottság kéri a …, hogy Torda Emil, … haladéktalanul jelentkezzen a … és … A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy a mai naptól kezdve majdnem minden vasútvonalon megindul a forgalom. Egyelőre a vonatok a menetrendtől eltérően, korlátozott számban közlekednek. Nemcsak a helyi járatok megindítására fordítanak gondot, hanem már naponta minden irányba legalább egy … személyvonat is közlekedik. A következő napokon a vonatok számát szaporítani fogják. Erről a rádió és a sajtó útján rendszeres tájékoztatást adnak. A MÁV Vezérigazgatósága felhívja a közönséget, hogy utazása előtt érdeklődjék, a Nyugati pályaudvaron a 125-510, a 125-510-es telefonszámon, a Keleti pályaudvaron a 429-150, a 429-150, a Déli pályaudvaron a 160-272, a Déli pályaudvaron a 160-272, Kelenföldön a 468-384, Kelenföldön a 468-384-es telefonon. A MÁV értesíti a szállító telepet, hogy hétfő reggeltől minden árut, minden irányban felvesz. Ezeken a vonalakon természetesen visszafelé is lehet utazni, Budapest felé. Munkatársunk jelenti a Magyar Nemzeti Kormány ma este tartott sajtókonferenciájáról: Ma délután a Magyar Országgyűlés házának Gobelin-termében a Magyar Nemzeti Kormány sajtókonferenciát tartott a külföldi sajtó Budapesten tartózkodó tudósítóinak. A Gobelin-terem zsúfolásig megtelt. A legnagyobb európai és amerikai világlapok és rádiótársaságok külön tudósítói vettek részt a sajtókonferencián. A kormány részéről Tildy Zoltán és Losonczy Géza, államminiszterek válaszoltak a feltett kérdésekre. Arra a kérdésre, hogy a tegnap délelőtt megkezdődött magyar-szovjet tárgyalások eredménye mi volt, a válasz így hangzott: Még nem lehet véglegesnek tekinthető fejleményekről beszélni. Bizonyos eredmények azonban vannak. Általánosságban a feszültség csökkenése mutatkozik. Szovjet részről, ígéretet tettek, hogy több szovjet egység nem érkezik Magyarországra. A New York Post tudósítója megkérdezte: Azt jelenti-e ez, hogy a Szovjetunió elvben beleegyezett magyarországi csapatainak kivonásába? Tildy Zoltán azt válaszolta: Ha egy fél egy adott problémát tárgyalni kíván, ebben benne van a megoldás lehetősége is. Egy osztrák újságíró kérdésére válaszolva Tildy Zoltán azt mondotta: Volt egy javaslat egy politikai jellegű tárgyalóbizottság megszervezésére is. Elvileg ehhez hozzájárultak, de időpontot és helyet megjelölő választ nem kaptunk. Megkérdezték, kívánja-e a magyar kormány, hogy a szovjet csapatok kivonása gyorsan történjék? Tildy Zoltán válasza így hangzott: Kívánjuk, hogy a lehető leggyorsabban, ahogy ez technikailag egyáltalán lehetséges. Elhangzott egy olyan kérdés is: Vajon értesítette-e előre a szovjet kormány a Magyarországon végrehajtott csapatmozdulatokról a magyar kormányt és adott-e valamiféle magyarázatot? Tildy Zoltán válaszában kijelentette, hogy: Előzetes értesítést nem kaptunk, sem a hadmozdulatok irányáról, sem céljairól nem tájékoztattak bennünket. Utána kifejtette, hogy a magyar függetlenség tiszteletben tartása és gyakorlati visszaállítása után mindent megteszünk, hogy a teljes egyenjogúság és függetlenség alapján nyílt, becsületes, jószomszédi és baráti viszony alakuljon ki Magyarország és a Szovjetunió között. A sajtóértekezlet befejezésekor Losonczy Géza államminiszter rövid nyilatkozatot tett a kormány politikájának néhány alapvető kérdéséről. Kifejtette: A kormány szükségesnek tartja kijelenteni, nem tűri el a földreform visszacsinálását, a gyárak, üzemek államosításának, vagy a legutóbbi időkben kiharcolt szociális vívmányoknak semmiféle torzítását. A föld a paraszté, a gyár a munkásoké. Ugyanakkor természetesen minden erővel megvédjük és megőrizzük a most lezajlott forradalom minden vívmányát, mindenekelőtt nemzeti függetlenségünket. Ami a Szovjetunióval való viszonyunkat illeti, a vitás kérdéseket tárgyalások útján akarjuk rendezni és nem akarjuk élezni a helyzetet. Nemcsak azért nem, mert kisebb ország vagyunk, hanem mindenek felett azért, mert a teljes egyenjogúság alapján baráti jó viszonyt akarunk kiépíteni kelet és nyugat országaival, de a Szovjetunióval és minden szocializmust építő országgal. Mindezek megállapítására azért volt szükség – fejezte be Losonczy államminiszter, - mert még egyes szocializmust építő országokban is vannak ellentétek, amelyek arra mutatnak, hogy félreismerik és helytelenül magyarázzák a jelenlegi kormány jellegét és politikáját. A Szocialista Internacionálé bécsi üléséről szombaton az esti órákban megérkezett a Magyar Szociáldemokrata Párt küldöttségének egyik tagja, Dr. Révész András. Kéthly Anna megérkezését a legközelebbi órákban várják. Az első magyar gazdasági gépgyár közli, hogy a debreceni mentőállomás által kért, 700-szor 16-os, külső és belső gumival rendelkező, csak az első magyar gazdasági gépgyár … Ha eljönnek érte, szívesen bocsátanak annyit rendelkezésükre, amennyire éppen szükségük van. A gépgyártelep XI. kerület, Hunyadi utca 2. Mindenhol megtalálható Kővári János a következő lakástelefonszámom: 268-125, 268-125. Aki meg … A Láng Gépgyár Forradalmi Ifjúsági Bizottsága a munka megindításához négy vagon szenet ajánlott fel az Elektromos Műveknek. Ma a csongrádi élelmiszerszállítmány megérkezett a fővárosba. … Keresztúr Baranya megyei … kisgazdái teherautóval szállítottak Budapestre élelmiszereket. Ezt az Éva utcai lakók között ingyen osztották szét. Az Éva utcai lakók ezúton köszönik meg ezt az adományt … Keresztúr község dolgozóinak. A Vöröskereszt jelenti: …szőlős Nemzeti Bizottságától, valamint a Vörösmező TSZ egyházától a finomliszt- és kenyérszállítmánnyal megérkeztek Pakalik András és Juhász János. A Vöröskereszt a szállítmányt átvette, … csak … Újhartyán Nemzeti Bizottságának négy teherkocsi élelemszállítmánya megérkezett a Vöröskereszthez. A küldöttek jól vannak, holnap utaznak haza. Tiszabő község Nemzeti Bizottságától érkezett küldemény megérkezett. A küldöttek jól vannak, holnap utaznak haza. Nagykanizsáról három teherkocsi élelem, amely a Vöröskereszt gyűjtése, megérkezett. A kísérők jól vannak, holnap hazautaznak. A szombathelyi kórháztól Tóth István a küldeményt meghozta, jól van, holnap indul haza. Kolosszár Jenő és tíz éves Lili kislányát tegnap délután szemtanúk szerint baleset érte. Lakásuk: XII. kerület, Krisztina körút 19. A budapesti kórházakban semmit sem tudnak róluk. Kérik, aki tud róluk, adjon értesítést a 353-as 774-es telefonszámon. Kérjük, ki Kolosszár Jenőről és tíz éves Lili kislányáról valamit tud, adjon értesítést a 353-as 774-es telefonszámon. Csiszák Lajosné, VIII. kerület, Ipoly utca 13., első emeleti lakos három gyermeke … az … … Sándor … és … Szerdán, október 31-én eltűntek Kispest, Üllői út 15. szám alól. Családjuk kéri, adjanak életjelet magukról. Özvegy Kóducz Péterné úgy hallotta, hogy fia, Kóducz János nevét bemondtuk tegnap a Péterfy Sándor Utcai Kórházban fekvő sebesültek névsorában. A kórházban nem találták. Ezúton kéri, hogy azonnal adjon életjelet magáról, VIII. kerület, Népszínház utca 18. A Pest-vidéki Ásványbánya Vállalat tulajdonát képező FF-320-as rendszámú személygépkocsi, amelynek gyártmánya PMB, folyó hó 26-án, IX. kerület, Dandár utca 24-es szám alatti garázsból Áltelek István gépkocsivezető, Budapest V. kerület, Alig utca 10. szám alatti lakos elvitte. A gépkocsit a mai napig nem hozta vissza, ezért kérjük a gépkocsi körözését. Telefonszám: 121-293, vagy 110-848. Megismétlem a telefonszámokat: 121-293, vagy 110-848. Külföldi jelentéseink: New Yorkból jelenti az AFP, a Biztonsági Tanács szombaton, magyar idő szerint 21 óra 37 perckor összeül, hogy megvitassa a magyarországi helyzetet. A tanács előtt az amerikai küldöttség határozati javaslata fekszik, amely követeli a szovjet csapatok visszavonását Magyarországról. Az amerikai határozati javaslat kifejezi azt az őszinte reményét, hogy a Szovjetunió késedelem nélkül vissza fog vonni minden szovjet fegyveres erőt Magyarországról, a magyar kormánnyal létrejövő megállapodás keretében. Az amerikai határozati javaslat kéri a Biztonsági Tanácsot, erősítse meg a magyar népnek azt a jogát, hogy nemzeti törekvéseinek megfelelő kormánya legyen. Felkéri az ENSZ főtitkárát, tájékozódjék a magyar nép szükségleteiről, élelmiszerek és gyógyszerek terén, és felszólítja az Egyesült Nemzetek valamennyi tagját, hogy működjék közre e humánus feladat megoldásában. Brilej jugoszláv küldött megkérdezte Szabó Jánost, Magyarország képviselőjét, kezdődtek-e tárgyalások Budapesten, a magyar kormány és a Szovjetunió képviselői között, mert ha igen, a Biztonsági Tanácsnak el kellene halasztania vitáját, hogy lehetővé tegye e tárgyalásoknak a legjobb légkörben való lezajlását. Sir Pierson Dixon Nagy-Britannia nevében bejelentette, hogy Magyarországon Nagy Imre vezetésével, nem kommunista miniszterek részvételével új kormányt alakít. Ezen kívül beszámolt a szovjet fegyveres erők magyarországi csapatmozdulatairól. Szabó János magyar képviselő bejelentette, hogy a magyar kormány és a fegyveres erők vezetői most folytatnak tárgyalásokat a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kivonásáról. Közölte azt is, hogy a magyar kormány és a szovjet fegyveres erők képviselői ma este ismét összeültek és újabb szovjet katonai alakulatok nem lépnek Magyarország területére. Louis de Guiringaud, francia küldött kifejtette, hogy szükségesnek tartja, cselekedjék a Biztonsági Tanács és fogadjon el olyan határozatot, amely megfelel annak a kérésnek, amelyet Nagy Imre a Biztonsági Tanácshoz intézett. A DPA hírügynökség jelentette, hogy … a külföldi … … Ausztriából … …………. … és pesti írók, … írók és … Kedves hallgatóink! Híradásunk véget ért. Közöljük kedves hallgatóinkkal, hogy Lékai József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása szózatát a világhoz és a magyar népekhez vasárnap, 17 órakor megismételjük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01640