Kossuth Rádió Budapest. Közöljük kedves hallgatóinkkal, hogy technikai nehézségek miatt, az utóbbi négy napon műsorainkat szolnoki stúdiónkból adtuk. Ez tájékoztató munkánkat megnehezítette. Ma 14 órától kezdve ismét a budapesti stúdióból adjuk műsorainkat. Most közleményeket olvasunk fel. Tájékoztató a minisztertanács november 7.-i üléséről. A magyar forradalmi munkás- és paraszt kormány tagjai, Kádár János miniszterelnökkel az élén, 1956 november 7.-én, délután 2 órakor az Országházban letették az esküt az Elnöki Tanács elnökének, Dobi Istvánnak. Magyarország törvényes kormánya ezzel megkezdte munkáját a rend helyreállítására, a termelőmunka megindítására. Aligha volt még kormány hazánkban, amely ilyen rendkívüli nehéz körülmények között fogott volna hozzá munkájához. A közlekedés a fővárosban és környékén bénult állapotban van, a gyárakban szünetel a munka, számos helyen még mindig lövöldöző anarchista fegyveres csoportok miatt igen komoly szállítási nehézségek vannak. Emiatt nehéz a pékek liszttel, a hússzékek hússal való ellátása, pedig liszt és hús elegendő mennyiségben áll rendelkezésre a közraktárakban, malmokban, vágóhidakon. A Forradalmi Munkás- és Paraszt Kormány éppen ezért felhív minden becsületes lakost, legelsősorban az élelmiszeripari vállalatok, a teherfuvarozó vállalatok dolgozóit és vezetőit, a vasutasokat: vessék minden erejüket latba az élelmiszerszállítások haladéktalan megindítására, mert éhínség fenyegeti a fővárost, Ennek elhárítása, az élelmezés zavartalanná tétele most az új kormány legeslegfőbb gondja. A minisztertanács mai ülésén a minisztériumokra és egyéb főhatóságokra a következő határozatot hozta: azok az állami tisztviselők, akik 1956 október 1.-től szolgálatban állottak, azonnal jelentkezzenek munkahelyükön. A munka irányítását a rangidős tisztviselő vegye át, ő felel a kormányrendeletek végrehajtásáért. Semmiféle társadalmi szervnek nincs joga arra, hogy állami tisztviselőt önhatalmúlag felvegyen vagy leváltson. Ha valamelyik tisztviselő ellen, annak munkájával, vagy magatartásával kapcsolatban esetleg észrevételük volna, közöljék azt a Minisztertanáccsal. A Munkás- és Paraszt Kormány nagyfontosságú határozatot hozott a végrehajtó hatalom egyes kérdéseiről is. Eszerint a törvényes állami végrehajtó szerv mindenütt a tanácsok végrehajtó bizottsága. Ahol az elmúlt napokban, a társadalmi úton létrejött különböző forradalmi bizottságokban ellenforradalmi, reakciós erők is bekerültek, és elég sok helyen bekerültek, ezeket haladéktalanul el kell távolítani. A forradalmi bizottságok tanácsadó szervként működjenek, mint politikai irányító és tanácskozó testületek, lássák el javaslatokkal, tanácsokkal a végrehajtó apparátust, segítsék azt a szervezőmunkában, de utasításokat nem adhatnak a részére. A helyi néphatalmi szervek dolgozóinak a kormány azokat ismeri el, akik 1956 október 1.-től voltak alkalmazásban. A minisztériumok, a helyi néphatalmi szervek szólítsanak fel mindenkit a munka felvételére. Azokat az állami tisztviselőket, akik munkahelyükön 1956 november 10.-ig önhibájukból nem jelentkeznek, úgy kell tekinteni, hogy önként lemondtak állásukról, s ezzel minden jogigényük megszűnik az állammal szemben. A Szovjetunió, Csehszlovákia nagyobb mennyiségű gabonát, húst, egyéb élelmiszert, szenet, ablaküveget és egyéb anyagokat küld a nehéz helyzetbe került magyar fővárosnak. A csehszlovák határon például szénnel megrakott vagonok százai állnak útrakészen. A Minisztertanács felhívja a vasút dolgozóit e nagyfontosságú szállítmányok haladéktalan továbbítására. A vasúti szállítás szervezettebbé tétele érdekében a Minisztertanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi kormánybiztossá nevezte ki. A kormány felhívja az üzletek, elsősorban az élelmiszert árusító üzletek vezetőit és dolgozóit, hogy haladéktalanul jelenjenek meg munkahelyükön. Amennyiben az üzletvezető, vagy az üzlet dolgozói közül 24 órán belül nem jelenik meg senki, a lakóbizottság tagjai közül egy ideiglenes vezetőt kell kijelölni, aki rendes kimutatás alapján az áru kiadását kezdje meg. A közellátás megszervezésére a minisztertanács öttagú közellátási kormánybizottságot hozott létre. Vezetője Nyers Rezső. Tagjai Kovács Imre, Tausz János, Sági Vilmos és Pongrácz Kálmán. A bizottság feladata, hogy saját erőinkre támaszkodva és a külföldi segélyek felhasználásával maximálisan biztosítsa az ország közellátását. A budapesti szovjet katonai egységek parancsnokának első számú parancsa. A magyar nép szocialista vívmányai megvédéséhez, az ellenforradalom leveréséhez és a fasizmus veszélyének elhárításához segítséget nyújtó budapesti szovjet katonai egységek parancsnoka november 6.-án kiadott 1. számú napi parancsában Budapest rendje és a normális élet helyreállítására a következőket rendelte el. 1. A fegyvereket haladéktalanul, de legkésőbb november 9.-én délután 17 óráig szolgáltassák be a szovjet katonai alakulatoknak, illetve katonai parancsnokságoknak. A fegyvereket leadó személyeket nem vonják felelősségre. Azokat, akik a fent megjelölt, azaz november 9.-i határidőig fegyvereiket nem adják le, vagy fegyvert rejtegetnek, szigorúan megbüntetik. 2. 1956 november 7.-től kezdve Budapest területén az utcai közlekedés reggel 7 óráig este 19 óráig szabad. A továbbiakban felhívja a gyárak, üzemek, közlekedési, közszolgáltatási vállalatok dolgozóit, hogy vegyék fel a munkát. Mindazokat, akik a munka felvételét akadályozzák, felelősségre vonják. A szovjet katonai parancsnokságok minden segítséget megadnak a helyi közigazgatási szerveknek, a lakosság élelmiszer- és tüzelőanyag ellátásának biztosításához. Az élelmiszerüzleteket nyissák ki. Az üzletek nyitvatartási ideje reggel 8 órától este 18 óráig. Az élelmiszert és tüzelőanyagot szállító vonatok és gépjárművek külön engedéllyel éjjel-nappal közlekedhetnek. Végül a parancsnok Budapest minden dolgozójához fordul, hogy segítsék a közigazgatási szerveket és a szovjet csapatokat a közrend és a város normális életének helyreállításában és biztosításában. A fegyveres erők és közbiztonsági ügyek miniszterének rendelete a minisztériumokban és más állami szervekben a vezetés biztosításáról. A minisztertanács határozata alapján a minisztériumokban és más állami szervekben a vezetés folyamatosságának biztosítása érdekében a következőket rendelem 1. Minden minisztériumban és más állami szervben, amelynek nincs vezetője, a legmagasabb beosztású rangidős dolgozó köteles a vezetés átvételére. 2. Az 1. pontban említett esetben a felettes szervet haladéktalanul értesíteni kell. Budapest, 1956. november 7. Dr. Münnich Ferenc a minisztertanács elnökhelyettes A fegyveres erők és közbiztonsági ügyek miniszterének rendelete a forradalmi bizottságok hatásköréről: A minisztertanács határozata alapján a minisztériumokban és más szervekben megválasztott forradalmi bizottságok hatásköréről a következőket rendelem: 1. A minisztériumokban és más szervekben megválasztott forradalmi bizottságoknak tanácsadó és javaslattevő hatásköre van. 2. A forradalmi bizottságoknak vezetők elmozdítására, vagy kinevezésére hatáskörük nincs. 3. Felhívom a forradalmi bizottságokat, hogy javaslataikat szükség esetén terjesszék a minisztertanács elé. Budapest, 1956. november 7. Dr. Münnich Ferenc a minisztertanács elnökhelyettese A Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány felhívása az élelmiszeripari és szállítási dolgozókhoz. A Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány felhívja a budapesti sütő-, hús- és tejipari üzemek, hűtőházak, malmok dolgozóit, a sütőipari, konzerv- és húsipari, a söripari, a tejipari, és a begyűjtési szállítási vállalatokat, valamint a fővárosi teherfuvarozási vállalat gépkocsivezetőit és szállítási dolgozóit, ezen kívül az élelmiszerkereskedelem dolgozóit, hogy a főváros lakossága élelmiszerellátásának biztosítása érdekében haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyeiken. A kormány felhívja a vidéki élelmiszeripari vállalatok, elsősorban a sütő-, hús-, tej- és cukoripari vállalatok dolgozóit, hogy a főváros lakosságának ellátására szervezzék meg a kenyér-, hús-, tej-, liszt-, cukor- és élőállat szállítmányok Budapestre irányítását tehergépkocsikon. A Dunántúlról érkező teherautó-szállítmányok a Batthyányi téri vásárcsarnokba, az ország többi részéről érkezők pedig a Hold utcai vásárcsarnokba menjenek. A tejszállítmányokat a tejüzemekbe, az élőállatokat pedig közvetlenül a vágóhidakra irányítsák. Mind a budapesti, mind a vidéki élelmiszerszállító teherautókat jól láthatóan élelmiszer felírással jelöljék meg. A szovjet katonai egységek utasítást kaptak, hogy az élelmiszerszállítmányok továbbítását mindenütt segítsék elő. Budapest, 1956. november 7. Nyers Rezső kormánybiztos. A fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere utasítja a honvédség tagjait, akik jelenleg a laktanyákban, intézetekben tartózkodnak, maradjanak a helyükön, és teljesítsenek szolgálatot parancsnokaik utasítása szerint. Azok a honvéd állományú személyek, akik a rendkívüli állapot következtében csapatuktól és intézményeiktől elszakadtak, a további intézkedésig tartózkodjanak lakásukon. A rendkívüli állapot ideje alatt alakult katonai forradalmi tanácsok és bizottmányok működését nem engedélyezem. Ezek a szervek nem egységes elvek és a katonai szabályzatok alapján működtek. Lehetetlenné tették a hadseregben a központi vezetést. A honvéd katonai tanácsok újjáalakulásáról és működéséről később intézkedem. Budapest, 1956 november 7. Dr. Münnich Ferenc a minisztertanács elnökhelyettese, a fegyveres erők főparancsnoka. A Fővárosi Tanács felhívja a FŐTEFU valamennyi gépkocsivezetőjét, hogy élelmiszerszállítás céljából azonnal jelentkezzen munkahelyén. Felszólítjuk a teherfuvarozási vállalatokat, hogy azonnal lépjenek érintkezésbe a kenyérgyárak igazgatóival és kezdjék meg a liszt szállítását a malmokból sütőüzemekbe. A minisztertanács határozata a zálogházba elhelyezett ruhanemű és lábbeli kiadásáról. a minisztertanács 1956 november 7.-én tartott ülésén elhatározta, hogy az 500 forintnál nem nagyobb zálogkölcsönt képviselő, jelen rendelet megjelenése napjáig elzálogosított ruhaneműt és lábbelit a tulajdonosoknak a zálogkölcsön visszafizetése nélkül, 1956 november 10. és 20. között ki kell adni. A minisztertanács felhívja az ország minden zálogházának vezetőjét, hogy a rendeletet a megszabott idő alatt hajtsa végre, és november 20. után az értékek kiadásáról a visszavett zálogcédulákkal a pénzügyminiszternek számoljon el. Látszlólag nem nagy intézkedést adott ma ki a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány, midőn elrendelte, hogy az 500 forintnál nem nagyobb értéket képviselő elzálogosított ruhaneműt és lábbelit a zálogházak a zálogkölcsön visszafizetése nélkül, november 10. és 20. között adják ki a tulajdonosoknak. Tél előtt állunk. Sok dolgozó, éppen a kisfizetésűek, a régi kormányzási hibák egyik következményeként kényszerült arra, hogy a nyár folyamán zálogba tegye télikabátját, téli ruháját, esetleg tartalék cipőjét. Ezeknek azonnali segítséget jelent a kormány határozata, amelyre most van szükség Persze még sok, konkrét intézkedésre van szükség a dolgozók égető problémáinak orvoslására. Ezek az intézkedések a napokban egymást fogják követni, melyek végrehajtásához természetesen a rend, a nyugalom helyreállítására van szükség. Kossuth Rádió Budapest. Kedves hallgatóink, most folytatjuk zenés műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01735