KOSSUTH-adó A főváros lakosságának nyugalmát a mai nap sem hozta meg. Az október 23-i tüntetést kezdeményező haladó szellemű ifjúság alapvető követeléseinek teljesítésére biztosítékot lát a forradalmi munkás-paraszt kormány programjában. Ennek megfelelően céltalannak, sőt károsnak tartja a további fegyveres harcot, hiszen ez csak újabb vérveszteséget, kisemberek vagyonának pusztulását, házak, lakások tönkretételét eredményezi. Sajnos azonban igen sok olyan egyén kezébe is került fegyver, akik nem a köz érdekét, nem a nemzet érdekeit tartják szem előtt, hanem akiket a néptől idegen célok vezetnek. Nem állítjuk, hogy nincsenek a fegyveresek között még ma is megtévesztett emberek. Többségük ma azonban a zavarosban akar halászni, vagy az ellenforradalmi erők eszköze. Tegnap d.u. pl. nagy fosztogató csoport támadta meg a Nyugati-pályaudvari raktárakat. Feltörte a raktárhelyiségeket és vagonokat, prédálta a textil- és bútorraktárakat. A becsületes polgárok dicséretére váljék, hogy akiket az utcán elfogtak, azoknak jól ellátták a baját és a rablott holmit elvették a fosztogatóktól. Az Oktogon-téri asszonyok megakadályozták egy Közért-bolt kirablását. Szembeszálltak a fosztogatókkal, a rablott holmit elszedték tőlük, igazságosan elosztották. A szeszes italokat egy közeli pékség munkásainak küldték el, akik napok óta szakadatlanul sütik a kenyeret. Édesanyák, kövessétek ezeknek az asszonyoknak a példáját. Akadályozzátok meg az esztelen fosztogatást, fogjátok le a garázdálkodók kezét, akik elveszik a gyerekek elől a lisztet, cukrot, spekulációra használják fel, vagy egyszerűen elherdálják, s még súlyosabbá teszik helyzetünket. Ki vigyázna ezekre az életet jelentő értékekre, ha nem ti. A kormány felhívása is erre szólít fel benneteket. Ahol a kellő időben nem nyitják ki az élelmiszerüzleteket, alakítsatok bizottságokat a környék dolgozóiból, igazságosan árusítsátok ki a készleteket. Saját magunkat, gyermekeinket károsítjuk meg, ha most nem szervezzük meg ezt a munkát. Szükségünk van minden deka cukorra, minden kanál zsírra addig is, amíg vidékről és a baráti országokból megérkeznek az élelmiszer-szállítmányok. Édesanyák! A hősiességnek és a fegyelmezettségnek számtalan példáját mutattátok. Vigyázzatok javainkra, akadályozzátok meg a fosztogatást! Lakóbizottságok, házőrségek, legyetek éberek, akadályozzátok meg, hogy fegyveres csoportok vagy egyének belopózzanak a házakba, onnan lövöldözzenek, s ezzel veszélyt hozzanak rátok, gyermekeitekre. Segítsetek megteremteni a békés, nyugodt élet és a fejlődés feltételeit. A baráti országok által felajánlott élelmiszerek és egyéb fontos áruk részben már a határra érkeztek. Átvételükhöz zavartalan vasútforgalom és a kereskedelmi élet megindulása szükséges.- Most felolvassuk a közellátási kormánybiztosság közleményét. A bpi lakosság ellátása érdekében az élelmiszerboltok dolgozói 9-én reggel 8 órakor az árusítást kezdjék meg, a boltban lévő készletekből. Liszt, cukor és más élelmiszerek kiszállítása a d.e. folyamán megkezdődik? Az élelmiszerboltok áruutánpótlása érdekében kérjük a Tefu ?, a ... a sütőipari, tejipari, konzerv-, húsipari, söripari, könnyűipari, begyűjtési, üzemélelmezési, szállítási vállalatok összes dolgozóit, hogy 9-én reggel munkahelyükön feltétlenül jelenjenek meg. A bpi malomipari dolgozók a lakosság kenyér- és lisztellátása érdekében 9-én reggel kezdjék meg a munkát. A sütőipari, malomipari, tejipari, húsipari munkások és gépkocsivezetők élelmiszerellátásáról központilag munkahelyükön történik gondoskodás. A vendéglátóipari, közétkeztetési vállalatok vezetői és dolgozói 9-én reggel minden típusú üzemben kezdjék meg a munkát. - Közellátási kormánybiztosság.- A rendőrség országos parancsnokának közleménye: Utasítom a rendőröket, a rendőrtiszthelyetteseket és rendőrtiszteket, hogy a szolgálat ellátása végett haladéktalanul jelentkezzenek. Az orsz. rendőrkapitánysághoz tartozók a Jászai Mari-téren, a bpi főosztály és a kerületi kapitányságok a Mosoni-utcai laktanyában jelentkezzenek. A Jászai Mari-téren szolgálatot teljesítő tűzoltó- és légoltalmi tisztek is haladéktalanul jelentkezzenek. - Szőke ? Tibor rendőrvezérőrnagy.- A pénzügyminiszter felhívása: Elrendelem, hogy az ország összes vállalatai, hivatalai, intézményei, azoknak a dolgozóknak, akik a forr. munkás-paraszt kormány rendelete alapján nov. 10-ig felvették a munkát, az elmaradt fizetések végleges rendezéséig fizetési előleget adjanak. A fizetési előleg nem haladhatja meg a szokásos kereset 50%-át. Azoknak, akik a jelzett ideig termelőmunkát végeztek, ill. kórházi, hivatali rendszeres teendőket láttak el, rendes járandóságaikat ki kell fizetni. - Kossa István pénzügyminiszter.- Felhívom a Nemzeti Bank igazgatóját és a Nemzeti Bank vidéki fiókjainak vezetőit, hogy a fiókok kellő mennyiségű pénzzel való ellátásáról gondoskodjanak és szervezzék meg, hogy a fiókok azonnal nyissanak ki és minden bürokráciától mentesen elégítsék ki a jogos igényeket.- Kossa István pénzügyminiszter.- A Munkaerő Tartalékok Hivatala dolgozóinak felhívása: Mindazokban az ipari tanuló intézetekben, ahol az oktatás lehetősége fennáll, meg kell kezdeni az ipari tanulók foglalkoztatását. A többi intézetben viszont meg kell teremteni az oktatás feltételeit. Az mth vezetősége felhívja ezért valamennyi intézet vezetőjét, hogy a munkát haladéktalanul kezdjék meg és ezért felszólítja mind a központ, mind az ipari tanulóintézetek összes dolgozóit, hogy a munkát haladéktalanul indítsák el.- Egy fontos közleményt olvasunk fel: Dr. Révész ? Klára orvos, Bpest II. Áldás ?-utca 8. szám, kéri a rádió hallgatóit, bocsássanak sürgősen rendelkezésére: 30 ampulla dr. Bindi?-gyártmányú piremont-injekciót. /Megismétlik/- (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1294–1296. oldal) ID: 21271