KOSSUTH ADÓ Hírek – Közlemények Ismertetjük a magyar szabad szakszervezetek országos szövetségének felhívását. Magyar szervezett munkások! Szeretett fővárosunk súlyos napokat élt át. Pusztul az emberi élet. Nehéz fáradságos munkával megteremtett értékek mennek veszendőbe. Már több 2 hete áll az életet jelentő munka. Ennek a helyzetnek a kialakulásáért súlyos felelősség terheli Rákosit és a köréje csoportosult klikket. Rákosiék által kialakult politika, az önkény módszere ellentétben állott az uralkodó osztály, a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság, valamint a nép ügyét híven szolgáló értelmiségi dolgozók érdekeivel. Politikájuk, módszereik mélyen sértették dolgozó népünk nemzeti önérzetét. E kalandor politika idézte elő az október 23-i felkelést, amelynek becsületes szándékához nem fér kétség. Íme a rákosista önkény ellen irányul (sic!). A becsületes szándékú emberek, munkások és diákok harcát azonban különböző erők a kapitalizmus visszaállítására akarták felhasználni. Meg akarták semmisíteni a népi demokráciák és a nemzeti felkelés minden vívmányát. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hazánkban az ellenforradalom üti fel a fejét. Kezdetét vette a fehér terror. Százával gyilkolták meg a munkásosztály ügyét szolgáló becsületes embereket, megkezdődött a demokrácia, a munkáshatalom híveinek üldözése. A helyzet veszedelmesen hasonlított az 1919-es forradalom bukásának idejéhez. Ezekkel a már nyílt törekvésekkel szemben Nagy Imre kormánya tehetetlen volt. Kádár János megalakította a forradalmi munkás-paraszt kormányt és kiáltványában kinyilvánította, hogy legfőbb törekvése a magyar munkásosztály sokéves áldozatos munkája eredményeinek, a népi demokráciának, a forradalom vívmányainak megvédése, hazánk gazdasági és politikai függetlenségének, szabadságának biztosítása, az egész népünk óhaját kifejező rend, nyugalom helyreállítása, a békés termelőmunka mielőbbi megindítása. A forradalmi munkás-paraszt kormány mélységesen elítéli Rákosi és klikkje által évek óta gyakorolt népellenes politikát és küzd ennek visszaállítására irányuló minden kísérlet ellen. A forradalmi munkás-paraszt kormány célkitűzései egybeesnek a dolgozó népünk általános érdekeivel. Ezért a célkitűzésekkel a magyar szabad szakszervezetek országos szövetsége egyetért és támogatja a munkás-paraszt kormányt. A magyar szabad szakszervezetek országos szövetsége az alábbi javaslatokkal fordul a forradalmi munkás-paraszt kormányhoz: 1. Üzemekben, lakóházakban létre kell hozni a rend fenntartását biztosító őrségeket, azonnal meg kell szervezni a magyar karhatalmi szerveket. 2. Fővárosunk lakosságának ellátására a kormány a rendelkezésre álló készleteket elsősorban a munkahelyeken ossza el. 3. Tegyen konkrét intézkedéseket a gyermekek és a betegek, a sebesültek ellátása, illetve gyógykezeltetése érdekében. 4. Javasoljuk a hajléktalanná vált állampolgárok gyors elhelyezését az összes nélkülözhető helyiségekben, a sérült lakások helyreállítását, ablakok beüvegezését. Javasoljuk a lakosság tüzelőanyaggal való ellátásának gyors megszervezését. Ezen feladatok megvalósításához a magyar szabad szakszervezetek szervezeti erői teljes felhasználásával minden segítséget megadnak. Felszólítjuk az iparági szakszervezeteket, az üzemi bizottságokat, az összes szervezett dolgozókat, hogy minden munkahelyen fogjanak hozzá a munka folytatásához szükséges feltételek megteremtéséhez, a munka megindításához. Azon munkahelyeken, ahol a dolgozók többsége munkában van, hozzá kell fogni a munkástanácsok megválasztásához. E fontos szerveken keresztül valósul meg minden munkahelyen a dolgozók akaratának érvényesülése az üzemek, bányák, stb. vezetésében. A magyar szabad szakszervezetek megköszönik a jugoszláv, a lengyel, a román, az NDK szabad szakszervezeteinek, valamint a szakszervezeti világszövetségnek testvéri szolidaritás nyilvánítását. Felkérjük a világ valamennyi országának szakszervezeteit, legyenek segítségünkre sokat szenvedett népünk életének mielőbbi megjavításában, súlyos sebeink gyógyításában. A magyar szabad szakszervezetek országos szövetsége arra törekszik, hogy népünk súlyos helyzetét enyhítse, erre szólít fel minden szervezett dolgozót. A magyar szabad szakszervezetek országos szövetsége. Hírek az országból: Mezőtúron teljes a rend és a nyugalom. Az üzletekben folyik az árusítás, a vasút dolgozói elfoglalták munkahelyüket. A mai nap folyamán megindul az összekötő vonalakon a forgalom. Többek között Mezőtúr–Túrkeve és Mezőtúr–Orosháza között. A mezőtúri parasztok és a gépállomás dolgozói tovább folytatják az őszi munkálatokat. Cegléd városában minden munkahelyen megkezdték a munkát. A létszám azonban még nem teljes. A városban fegyveres harc nem volt. Kecskeméten helyreállt a rend. A rendőrség, a tömegszervezetekkel és a szovjet hadsereggel karöltve ma reggel megkezdte a lakosságnál lévő fegyverek összeszedését. A közellátás biztosítására a tanács dolgozóiból bizottságokat alakítanak, amelyek a falvakban vásárolják meg a lakosság számára szükséges élelmiszert. Ma 3 tagú bizottság utazott a közeli Jugoszláviába, hogy építőanyagot vásároljon. Az üzletek többségében már árusítanak. A városi tanács elhatározta, hogy a közellátás további javítására a dolgozóknak élelmiszerellátást biztosít a munkahelyeken is. Szekszárdon a múlt héten reakciós elemek kezébe kerültek a nemzeti bizottságok. A megye és járás vezetőit erőszakkal eltávolították annak ellenére, hogy a dolgozók mindenütt kiálltak a tanácsi vezetők mellett. A régi fasiszta világ főszolgabíráit, bíráit állították a leváltottak helyére. Úgynevezett jogászbizottságot létesítettek, amelyben Dr. M..., Dr. Farkas, Dr. Simon volt főszolgabírók, továbbá dr. Pető Antal, Dr. Czaba György és Dr. Mező László szolgabírák szerepeltek. Az összegyűlt községi küldötteknek nem engedtek változtatást. Egyszerűen bejelentették, hogy a régi vezetők közül egy sem maradhat, a kijelölt újakat pedig el kell fogadni. A szekszárdi reakció pünkösdi királysága azonban igen rövid életű volt. A munkás-paraszt kormány nem enged a nép nyakára horthysta főszolgabírákat, még ha nemzeti bizottság álarcába bújnak is. Vas megye jelenti: A megyében teljes a rend és a nyugalom. Minden üzem dolgozik, a vasút megindult. A Szombathely–Nagykanizsa, Szombathely–Kaposvár, Szombathely–Zalaegerszeg, Szombathely–Győr és Szombathely–Veszprém között a forgalom teljes. Az iskolákban megkezdődött a tanítás. A rendet és az építő munkát a nemzeti bizottságok és a párt biztosítják. A Magyar Szocialista Munkáspárt szervezése teljes erővel folyik. Békés megye jelenti: A megyében mindenütt rend és nyugalom van. Több üzemben megkezdték már a munkát. A megye több vonalán megindult a vasúti forgalom. Szeged–Békéscsaba között naponta 2 vonatpár közlekedik. November 7-én megkezdődött az iskolákban az oktatás. Békéscsabán a honvédségi sütöde segítségével igyekeznek biztosítani a kenyérellátást. A tegnapi nap folyamán már zavar nem volt. A párt megyei vezetői felvették a kapcsolatot a temesvári tartományi pártbizottságokkal, amelyek segítséget nyújtottak egyéb árucikkek, így só, élesztő biztosításához. A megye 2-3000 hízót küld napokon belül a szovjet parancsnokság segítségével Budapestre. Emellett több teherautóra váró élelem vár elszállításra. Annak ellenére, hogy az ellenforradalmárok több funkcionáriust elvittek, mint pl. a békési járási pártbizottságból 8 elvtársat, a pártbizottságok mindenütt dolgoznak. A viharsarok dolgozói igyekeznek maguk közül kivetni azokat, akik a zavart, a régi úri Magyarországot akarják. Bizalommal vannak a főváros szocializmust építő dolgozói felé. Ennek jeléül küldik a sertéseket és a többi élelmet is. Magyarok, dolgozók! Ezek a jelentések bizonyítják, hogy a vidéki dolgozók jól látják, mennyire elsőrendű feladat a munka felvétele, a jövő évi kenyér biztosítása. Megértették, hogy a további széthúzás az ellenforradalomnak kedvez. Jogos követelést a kormány teljesíti. A horthysta fasizmus restaurációs kísérleteiből ők nem kérnek. Az elért eredményeket megvédik, minden reakciós kísérlettel szemben. Budapest dolgozói! Kövessétek Vas, Békés és a többi megye, a vidéki dolgozók kezdeményezését, kövessétek a sütőipari dolgozók és az élelmezési dolgozók példáját. Álljatok munkába! A gyerekeknek élelem, meleg lakás, ablaküveg, ruha, stb. kell. Nem várhatunk mindent külföldről. Életünk alapját csak a magunk munkája biztosítja. Közlemények: A közellátási kormánybiztosság felhívja a figyelmet, hogy a szesztilalom továbbra is életben van. Tehát szeszesitalt árusítani továbbra is tilos! (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1306–1310. oldal) ID: 21282