Riportok - hirek - közlemények A riporter egyelőre csak a telefonhoz nyulhat ha meg akarja tudni, mi ujság a világban. A sok szóbeszéd legtöbbször alaptalan, vagy legalább nem mindig fedezi tökéletesen a tényeket. Ezt nem kell különösebb képpen bizonyitani. Ezekben a napokban, amikor az érdeklődő csupán a rádió keresztül értesül a hazai eseményekről nagyon kell vigyázni az ujságirónak, hogy csak és csak az igazság tolmácsolása repüljön az éterbe. Most mondjuk meg bátran, hogy az egész világ azt figyeli, hogy a magyar munkás aki győzelmesen harcolta végig a demokratikus átalakulás forradalmi heteit elkezdi-e a munkát? Csupán pár üzemről tudunk most hirt adni, néhány budapesti gyárról, amellyel a telefon össze tudott kötni. Néhány napja arról beszéltek, hogy elpusztult az ujpesti Chinoin gyár. A hir nem igaz, mert holnap reggel megindul a termelés. El kell mondani, hogy a dolgozók egy része még bizalmatlanul fogadja a kormány intézkedéseit és igéreteit, de a 12 év csalódása után bizony nem is lehet csodálni. Megkezdik a munkát, mert a Chinoin gyógyszereire országszerte nélkülözhetetlenül szükség van. A termelés egyelőre csak a gyár egyes részleteiben indul meg. Kevés a szén, hiány van olyan nyersanyagokban, amelyeket más üzemek állitanak elő. Reménykednek, hogy a hét közepére teljes kapacitással dolgozhat az ország legnagyobb gyógyszergyára és segitheti azok gyógyulását, akik az elmult hetek véres eseményei során sérültek meg. Elsőként az insulin gyártását kezdik meg 12 órás müszakban. Az Egyesült Izzóban Héger Ferenc vette a kagylót. Elmondotta, hogy a gyár nagyrésze, főleg akik az üzemhez közel laknak tegnap gyülésen vettek részt, amelyen a munka megkezdését határozták el. Arra számitanak, hogy a közellakók feltétlenül munkához látnak. A távollakókat fél 8-kor sz Élmunkás-térről teherautók szállitják be az üzembe. Az ujpesti tanácsháza elöl 8 órakor indul egy másik kocsi. De a termelés megkezdése nemcsak rajtunk mulik, jelentette ki. Az üzem csupán ajkai szénnel tud müködni. Kérik a Budapesti Oxigéngyárat is, kezdjék meg részükre a nitrogén szállitást. A Magyar Pamutiparnál a munkástanács egyik tagjával beszéltünk. Közölte velünk, hogy a gyár dolgozói holnap reggel 8 órára mennek az üzembe. ...... Hogy a munkát mikor kezdik meg? Azt a munkások és munkásnők döntik el holnap. Megigérte, hogy a munkások döntéséről holnap értesit. A Gamma Optikai müvekben ugyancsak holnapra tervezik a munka megkezdését. Igaz, hogy szombaton még csak 300-400 érdeklődő látogatott el az üzembe de ezek nagyrésze megigérte, hogy értesiti ismerőseit a hétfői munkakezdésről. A fütők ma este itt is megkezdték a gyári helyiségek fütését. Igy azok, akik holnap már munkába állnak meleg teremben dolgozhatnak. Ugy gondoljuk, hogy érdekli hallgatóinkat, mit mondtak a budapesti Erőmüből? Hat-hét napra ilyen csökkentett kapacitás mellett elegendő még a szén. Abban az esetben azonban, ha növekedik az igény már csak 1-2 napra tudják biztositani az áramszolgáltatást. Vannak olyan munkaterületek, amelyeket megemliteni igy pár mondatban szinte vétek, a Közértről és a .... beszélni eleget ugy sem lehet. De meg kell emliteni a gyógyszerészeket, akik 3 hete éjjel-nappal szüntelenül dolgoznak. Ma Budapesten 103 gyógyszertár volt nyitva. A gyógyszerszállitók 8 tonna gyógyszert szállitottak az üzletekbe. A fővárosi tanács illetékes osztálya elmondotta, hogy a gyógyszerellátás továbbra is teljesen biztositva van, mert mindenből elegendő áll rendelkezésre. Meg kell jegyezni, hogy a lakosság igen szereti a tápszereket. Nem ritka, aki 10-15 dobozzal vásárol. Kár, mert van belőlük elegendő, csak a csomagolásnál vannak nehézségek. Mától kezdve az eddigivel szemben valamennyi gyógyszertárban kapható már insulin. Most még közöljük azt a telefonszámot, ahol felvilágositást adnak az éjjeli gyógyszertárakról: 189-780. Reggel 7 óra volt, amikor a Kálvin-téren megindult az élet. Ha nem is a megszokott közforgalomban, de az elrendezés adta lehetőségek teljes kihasználásával a szerte ágazó főutvonalak, a boltok felé. Sorra nyiltak a környező házak kapui, a házi őrségek utolsó órás szolgálattevői jóindulatu figyelmeztetéssel engedték utjukra a szomszédokat. A figyelmeztetés indokolt volt, mert a Nemzeti Muzeum kértjében, akárcsak 2 héttel ezelőtt ma reggel is harckocsik, roham- lövegek, elszórva géppuskák, ha tán nem is abban a pillanatban, de mégis minden pillanatban bevetésre készen álltak. Életerős fiatalember vagyok kérem, dolgozni szeretnék. Nemcsak szeretnék, hanem akarok, de nem tudok eljutni az üzembe. Mert az asszony is dolgozik, ott vannak a gyerekek, három gyerek. Tej kell nekik, lisztünk is kevés van, zsir is csak a bödön alján! De kérem egyszerüen nem volt módonban akárcsak három hónapra valót is tartalékolni. Nem volt miből! Bizony igy van. Ezért állunk most itt sorban, válaszolta kéretlenül de őszintén, bizony Isten őszintén azok, akik e fagyos reggelen, csak amikor megmelegedtek középre, vagy az ajtóhoz kerültek kérdezték: Mit adnak itt kérem szépen? Hirek érkeztek a sorbanállókhoz, ide most jött tej, oda kenyeret vittek, a másik üzletben lisztet mérnek, a 6. utcában tán még van zsir, sőt még kolbászt is láttak, de mindenütt sokan vannak. Szóval ment a hir, a szomszédok, a hirtelen szomszédokká vált sorban állók ..... egyetlen információt sem rejtettek saját vékájuk alá, saját szatyrukba, mivel, hogy az ostrom idején kialakult megerősödött és ezt megelőzően oly sokat emlegetett, de oly sokszor elcsépelt és hamis célok érdekében használt szó: Közösség! A közösség, most a pesti házak ezreiből jelentette, hogy él, vagy éled, hiven betartja az emberi együttélés iratlan, lelkiismerettől fogant szavát. A segités, a tanácsadás olyan példáival találkoztunk, amelyekre ......, hogy elmuljék az itt is lehet kapni, a félkiló az egy kiló korszaka. Ahhoz, hogy ez megtörténjék mihamarabb nem kell más, mint mondták a sorban, mint a fegyverek csörgésének megszünése nemcsak a Kálvin-téren, de másutt is az országban. És akkor majd özönlik garmadával a városi kilós gondok enyhitésére szánt paraszti segitség. Megannyi mázsa egy-egy kézfogás. Akkor vizsgázik másodszor a közösség, a munkás-paraszt szövetség. Igy mondták a Kálvin-téren és én hiszen a szavak őszinteségében. /folytatás a következő oldalon./ Az utóbbi néhány napban fokozatosan javult az élelmiszerellátás és mindinkább biztositottá válik lakosságunk élelmiszerszükségletének folyamatos kielégitése. Az élelmiszeripari üzemek, az édesipar kivételével Budapesten és vidéken is megkezdték a munkát. A cukorgyárak termelésének biztositásához a cukorrépabetakaritás meggyorsitására van szükség. Budapesten napról-napra javul a kenyér, hus és cukorellátás. A zsirellátás biztositása érdeében kell fokozni erőfeszitéseinket. Sulyos károkat okozott, hogy fosztogatók feltörték a hütőházakat és a pályaudvarokon is rabolták a szerelvényeket. Éppen ezért a baráti országokból érkező segélyszállitmányokat a határtól kezdve hatósági őrizet mellett szállitják. Az iparcikkek termelésében is javul a helyzet. A vegyipari üzemekben a ruggyantaárugyártól és a csepeli finomitótól eltekintve nem történtek rombolások. A budapesti vegyipari gyáraknak van anyagtartalékuk és mindenütt felkészültek a munka megkezdésére. A kormányzat elsősorban a gyógyszergyártáshoz és a lakosság szempontjából elsősorban fontos más vegyipari cikkekhez szükséges alapanyag termelését kivánja biztositani. A szolnoki kénsavgyár már dolgozik. A péti nitrogéngyár két héten belül teljes kapacitással termelhet és üzemképes már a budapesti kénsavgyár is. Az olajkutak az elmult héten is termeltek már, most az a fontos, hogy a vasuti szállitás meginduljon, hogy a felgyülemlett olajmennyiséget el lehessen szállitani. A kohó és gépiparban országos viszonylatban a dolgozók 40-45 %-a már megkezdte a munkát. A könnyüipari üzemekben rend van, a munka hétfőn megkezdhető. A bányákban elvégezték a fenntartómunkálatokat. A legtöbb bányavidéken dolgoznak már. A termelés 23-70 % között változik. Salgótarjánban a bányászok 90 %-a dolgozik. Az erőmütelepeknek van még széntartalékuk, tehát megkezdődhet a termelés. Szükséges, hogy az üzemek energiaszükségletüket jelentsék be, mert az áramszolgáltatásban igy el lehet kerülni az esetleges zavarokat. Természetesen az energiatermelés folyamatosságának biztositásához az kell, hogy a bányákban nagyobb intenzitással induljon meg a munka. Nagy segitséget jelent, hogy a baráti Csehszlovákia jelentős mennyiségü árammal segit az ország energiaszükségletének ellátásában. Ennek értékesitéséhez a távvezetékeket kell mindenütt fokozott ütemben javitani. Sürgős intézkedésre van szükség a bányafa-ellátás biztositása érdekében. Mindenütt sürgetik a közlekedés biztonságának és rendszerességének helyreállitását, mert ez ma a legfőbb feltétele annak, hogy mindenütt teljes létszámmal dolgozhassanak a munkások. Budapesten, ahol sok városi közüzem sulyos kárt szenvedett, már megkezdődtek a javitási munkálatok. Gondot okozott a villamosok felsővezetékeinek helyreállitásához szükséges anyagok biztositása. Gyorsan halad előre az autóbusz és trolibusz járatok meginditásának előkészitése és több helyen megindulhat már az autóbuszforgalom. A megsérült Óbudai Gázgyár kijavitására fordit különös gondot a főváros müszaki vezetősége. Ezenkivül ugy intézkedtek, hogy a müszaki dolgozók zöme a legsulyosabb kárt szenvedett kerületekben végezze munkáját. Ezekben a kerületekben és általában az egész város területén az életveszély elháritása érdekében a tüzszerészek már megkezdték a robbanószerek hatástalanitását. Intézkedés történt az ablakok beüvegezéséhez szükséges anyagok, üveg, gitt, ablakszeg biztositására. A helyreállitási munkák meggyorsitása érdekében a kisiparosok nagyobbmennyiségü nyersanyagot kapnak. A Magyar Vöröskereszt vezetősége nevében Dr. Timár [a lap fölé irva: Filmer?] György ügyvezető igazgató felkereste a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi megbizottját Demay Bohé ? urat, aki tudomásul vette a Magyar Vöröskereszt átszervezését és közölte, hogy a maga részéről lojális együttmüködéssel akarja segiteni a Magyar Vöröskereszt munkáját és a magyar nép megsegitését. Máris igen sok nagymennyiségü gyógyszer, kórházi felszerelés, továbbá ruhanemü és élelmiszer halmozódott fel a határállomásokon, kivánatos lenne, hogy az adományok ideszállitása megkezdődjék. Bohé? ur közlése szerint az Európaszerte ismert öt magyar orvosprofesszor, aki jelenleg a Magyar Vöröskereszt élén áll, megfelelő biztositék külföldön is arra, hogy az adományok a segélyreszorulóknak fognak jutni. Dr. Filmer? György, a Magyar Vöröskereszt ügyvezetője ma felkereste Nyers Rezső minisztert, közélelmezési kormánybiztost, továbbá Drechsler Miklós egészségügyi miniszterhelyettest és Sebes István külügyminiszterhelyettest. A Magyar Vöröskereszt részére adott tájékoztatás szerint a kormány részéről folyamatban vannak a megbeszélések, hogy az adományok szállitása a határállomásokról mielőbb megkezdődjék. Előreláthatólag hétfőn, november 12-én a Magyar Vöröskereszt már részletes tájékoztatást adhat az első küldemények érkezéséről. A jelenleg folyó tárgyalások reményt nyujtanak arra, hogy valamennyi határállomásról, igy Ausztria felől is, meglesz a lehetősége szállitmányok elinditásának. Az adományok fogadására és szakszerü raktározására a szükséges intézkedések folyamatban vannak. A genfi Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi megbizottja René Bohé ur, aki jelenlegi budapesti tartózkodása alatt naponta folytat megbeszéléseket Dr. Filner? Györggyel, a Magyar Vöröskereszt ügyvezetőjével, rövidesen Bécsbe utazik, hogy ott is megtegye a szükséges lépéseket a vöröskereszt-szállitmányok folyamatos utbainditására. A Népszabadság mai száma Palmiro Togliatti cikkét ismerteti, amely az Unitá november 7-i számában jelent meg a "Szabadság és a béke védelme" cimmel. A cikk a többi között ezeket irja: Az első amit meg kell tenni az, hogy félredobva a képmutatást, világosan, kertelés nélkül ki kell mondani a történteket. Szerencsétlenségünkre ma Európa, nem azért mert mi akartuk ezt, fel van osztva, szét van szakitva két tömbre. E tömbök két katonai szövetségre épülnek. Mindenki tudja azonban, mindenki elismeri, és mindenki állitotta, hogy ezeknek a tömböknek nemcsak katonai, hanem politikai tartalmuk is van. Ezt különösen jól tudjuk mi Olaszországban, mivel itt uton-utfélen ismételgették és hangoztatták, hogy abban az esetben, ha országunkban veszélybe kerülne a nyugati rendszer, akkor a probléma rendezése érdekében amerikai intervenció következnék be, méghozzá az Atlanti Szövetség szellemének és betüjének megfelelően. Mi mindig felléptünk ez ellen a helyzet ellen. Javasoltuk, hogy le kell mondani az egymással szemben álló tömbök rendszeréről és a nemzetközi életet más ezzel ellentétes alapokra kell felépiteni. Azonban minden olyan javaslatunkat elvetették, amely e cél elérését, vagy legalább is megközelitését szolgálta. Sőt mi több, a nyugat katonai és politikai tömbjét kiszélesitették. Felvetették Nyugatnémetországot, amelyen náci tisztek vezetése alatt álló hadsereget teremtettek, olyan hadsereget, amelyet egyoldalu döntés alapján a régebbi nemzetközi szerződések megkötésével támasztottak fel. Micsoda diadalünnep lenne a nyugati demokrácia számára az a nap, amelyen a varsói tömb megszünne mint akadály az olyan kalandorok utjában, amelyekről a fasizmus örökösei álmodoznak. Azok, akik megfeledkeznek, vagy ugy tesznek mintha megfeledkeznének ezekről a dolgokról, azok, akik be nem avatkozásra és szabadságra hivnak fel miközben tehetetlen dühükben a mi mozgalmunkra és a Szovjetunióra acsarkodnak, a magyarországi események miatt jogos megvetésünkre méltó képmutatók. Ezek nemcsak, hogy mindig üdvözölték a katonai és politikai tömbök rendszerét, hanem többségükben örömmel vettek mindenféle fegyveres intervenciót, amennyiben azt a demokratikus fejlődés lehetőségének meggátolását tüzték ki célul. A cikk ezután a magyarországi eseményekkel foglalkozik. Megállapitja, hogy nem egyedül Magyarországon vetődtek fel azok a problémák, amelyek az eseményeket kiváltották. Mégpedig olyan pillanatban, amikor az egész világon összeomlóban van a biztonság és senkisem tudja mi történik holnap. Togliatti leirja, hogy ellenforradalmi jelenségek váltották ki a SZU beavatkozását és kifejti, hogy véleménye szerint el kellene itélni a Szovjetuniót, ha nem lépett volna közbe a fasizmus csirájában való elfojtásával. Togliatti ezután igy folytatja: Mi más mint egy háboru következett volna be, ha Magyarország nyiltan reakciós kormány hatalmába került volna. Elkezdődtek volna a határincidensek, intervenciók, provokációk, a fegyveres konfliktusnak mindazok az előfutárai, amelyeket olyan jól ismerünk. Melyik nemzetközi szervezet avatkozott volna be rendteremtés céljából abban a pillanatban, amikor nagy imperialista hatalmak, vagy legalábbis egyesek közülük lángra robbantják a szikrát. Itt jutunk el a probléma lényegéhez: Már nincs többé olyan nemzetközi szervezet, amely képes is bármit is tenni a háboru megakadályozása érdekében. Franciaország és Anglia, az egész világ szeme láttára készitette elő és folytatják Egyiptom ellen a háborut. Megszegnek minden paktumot, minden egyezményt, minden szerződést, fel se veszik az ENSZ-közgyülés elitélő határozatait, háboruznak és .. bármi történjék, irja cikkében Palmiro Togliatti. Közlemények: Felhivjuk a postai hirlapárusokat és elosztó dolgozókat, hogy 12-én hétfőn reggel fél nyolckor az elosztók helységeiben jelentkezzenek a lapok átvételére. A 2-es és 4-es elosztók dolgozó a lapokat az 5-ös elosztóban Rökk Szilárd utca, kapják meg. Felhivás valamennyi épitőipari dolgozóhoz és az épitőipari vállalatokhoz. /Ism./ /A továbbiakban már elhangzott közleményeket olvasnak fel./ Kedves hallgatóink, a Német Demokratikus Köztársaság Vöröskeresztje munkatársainak üzenetét közvetitjük otthonukba: Hier sprechen Walter Schobert und seine Kollegen. Das Deutsche Rote Kreuz aus der DDR. Wir sind in Budapest gut eingteroffen. Morgen gehen wir zurück. Wir sind hier mit viel Liebe empfangen worden. Unsere Transporte haben den ungarischen Freunden viel Freude gemacht. Wir werden den ungarischen Freunden mit noch weitere Medikamente und Lebensmittel unterstützen. /A szöveget nyelvtanilag helytelenül olvasta be nyilvánvalóan nem német bemondónő./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 27–34. oldal) ID: 21375