Hirek ' közlemények Külföldi hirek. Pekingi jelenzések szerint a napokban Kinából 12.000 tonna élelmiszert és egyéb anyagot inditottak utnak Magyarország részére. További 42.000 tonna áru szállitására is megtették az előkészületeket. A szállitott árucikkek a magyar-kinai kereskedelmi szerződésben szerepelnek, de azokat a magyar nép nehéz helyzetére való tekintettel határidő előtt szállitják. A londoni rádió közölte, hogy a londoni főpolgármester november 10-én rádióbeszédben jelentette be, hogy segély-kampányt inditott Magyarország számára. Ugyancsak az angol rádió jelentette, hogy 15 teherautóból álló Vöröskeresztes konvoj Bécsből tegnap elindult Magyarországba. November 11-én egyébként visszaérkezett Londonba az osztrák-magyar határról az angol egyházak tanácsa megekültügyi megbizottja. A megbizott elmondotta, hogy az átmenekült magyarok egy része munkát akar vállalni Ausztriában, más részük vissza akar térni Magyarországra, egy harmadik csoport pedig Amerikába és Kanadába akar eljutni. Fam Van Dong miniszterelnök a vietnámi népköztársaság kormánya nevében táviratot intézett Kádár Jánoshoz, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökéhez, amelyben üdvözli a kormány megalakitását. A VDK egyben 3 millió rubel összegü árusegélyt ajánl fel a magyar népnek. Burs tábornok kijelentette, hogy az ENSZ csapatok mindaddig nem mennek Egyiptomba, amig Egyiptom ahhoz nem járul hozzá. Egy svájci repülő társaság vállalta egyébként, hogy naponta 400 ENSZ-katonát szállit Nápolyból Egyiptomba. A magyar Vöröskereszt közleménye: Értesitjük azokat a családokat, akiknek lakása 100 %-os kárt szenvedett vagy lakhatatlanná vált és a régi lakásból elköltöztek, hogy segélyezés ügyében a régi lakóhelyükhöz illetékes Vöröskereszt kerületi szerveknél jelentkezzenek. Azokhoz, akik a pincékben laknak, összeiró ivet viszünk ki. Aláirás: Magyar Vöröskereszt. Az Orion Gyár felkéri összes dolgozóját, hogy holnap reggel fél 9 órakor jelentkezzenek az üzemben. A bányaszati szervező intézet igazgatósága felszőlitja a szervező osztály vezetőit és a létesitményi főmérnököket, hogy holnap nov. 13-án 9 órára jelentkezzenek az intézetben. Szerdán, nov. 14-én reggel 9 órára az intézet minden dolgozóját kérik, hogy jelenjenek meg munkafelvétel céljából. A közellátási kormánybiztosság közli, hogy üzem-élelmezési vagy munkásellátási célra vidéki gépkocsiközlekedési engedélyeket nem ad ki. Az üzem-élelmezést november 12-től a belkereskedelmi minisztérium a lehetőség szerint biztositja. Az üzletek és piacok egyre több élelmiszert hoznak forgalomba. Minden lehetőség megvan arra, hogy már az év végére a fővárosi dolgozók az üzleteken és a piacokon keresztül biztositsák élelmiszer-ellátásukat. - (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 43–45. oldal) ID: 21387