Hirek, közlemények. Tegnap este magyarországi időszámitás szerint 9 órakor megnyilt az ENSZ közgyülésének 11. ülésszaka. A közgyülés ..... uj elnöke rövid székfoglalója után Marokkó, Tunisz és Szudán felvételét jelentette be. Ezzel a Világszervezet tagjainak száma 79-re emelkedett. A közgyülés a továbbiakban megválasztotta a politikai és rendkivüli bizottságot. Megválasztották a közgyülés két uj alelnökét is. Kairói jelentés szerint, amikor Egyiptom hozzájárult az ENSZ-csapatok Egyiptomba küldéséhez - kikötötte, hogy a Világszervezeti csapatok csupán az Izrael Egyiptom között hadmüveleti terület térségeit szállhatják meg. Portsaidot és a Szeuzi-csatorna környékét nem. Hammarskjöld a Világszervezeti csapatok fogadására Egyiptomba utazott. Levelet intézett az izraeli külügyminiszterhez, amelyben felhivta az izraeli kormányt, vonja ki csapatait Egyiptom területéről. Holnap Beirutban megkezdődik a négy arab állam vezetőinek értekezlete. Tegnap este a bécsi rádió közölte, hogy elindult Bécsből a Nemzetközi Vöröskereszt ujabb segélyküldeménye Magyarországra. Az országos rendőrkapitányság november 12-én a következő tájékoztatást adta: Az ország területén az elmult napon továbbszilárdult a rend és közbiztonság. A rendőrség munkájának kiszélesedése mellett az üzemekben, sőt tsz-ekben is fegyveres őrséget szerveztek. Szegeden és egész Csongrád megye területén rend- és nyugalom uralkodik. A gyárak - bár csökkentett munkaidővel - megkezdték munkájukat. Az üzletekben az árusitás folyik. A közlekedés zavartalan. Ugyancsak rend van Veszprém és Zala megyékben is, ahol a rendőri szervek a fegyverek összeszedése mellett több tehergépkocsit foglaltak le és juttattak vissza rendeltetési helyükre. Vannak azonban az ország területén még kisebb fegyveres csoportok, amelyek nyugtalanitják a lakosságot. Az éjszaka folyamán Pannonhalmán egy tiztagu fegyveres csoportot lefegyvereztek. A pilisvörösvári rendőrségen az elmult napon mintegy 150 főből álló csoport önként beszolgáltatta a fegyvert, belátva a további vérontás feleslegességét. A budapesti Ruhaipari üzemek munkástanácsainak küldöttei és az üzemek vezetői tegnap megbeszélést tartottak a könnyüipari minisztériumban. A jelenlévők megállapitották, hogy a budapesti Ruhagyárak nem szenvedtek jelentős károkat és igy minden üzemben meg vannak a munka feltételei. A gyárak többségében a dolgozók nagy százaléka jelentkezett munkára. Igy a tegnapi napon több ruhaipari üzemben egy müszakban megindult a munka. A belkereskedelem főleg férfiruha, fehérnemü és kórházi fehérnemü, ágynemü gyártását kérte. Ennek a kérésnek kivánnak eleget tenni a ruhagyári üzemek és ezért - pl. a Budatétényi Női Ruhagyár is - előtérbe helyezi a fehérnemük és ágynemük gyártását. / A továbbiakban megismétlik a tegnapi közleményeket./ Üzenetek. - (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 75–77. oldal) ID: 21409