Kedves hallgatóink, Dr. Filner Györgynek, a Magyar Vöröskereszt vezetőjének felhivását hallják: - Ezrek meg ezrek kérdésére válaszolok, amikor most, a magyar rádión keresztül a világ vöröskereszt-küldeményeinek szétosztásáról és a Magyar Vöröskeresztnek a szétosztásban követendő alapelveiről tájékoztatom az ország lakosságát és a hatóságokat. A legfontosabb feladatunknak tartom az élelmiszer és ruhasegélyek osztásának azonnali megkezdését, elsősorban a háborus kárt szenvedettek, a gyermekes családok, a betegek, sebesültek és támasz nélkül álló öregek kapnak segélyt. Az érkező küldemények mérvéhez képest természetesen a segélyezést az ország egész lakosságára kiterjesztjük. Sorrendben először a főváros lakosságát részesitjük segélyezésben, mint amely a legtöbb kárt szenvedett a harcok során, utána az ipari központokat, a vidéki városokat, majd fokozatosan az egész ország lakosságát. A segélyek a lakóbizottságokon keresztül, azok aktiv közremüködésével kerülnek a rászorulókhoz, ezért a magyar Vöröskereszt a kerületi tanácsoknak adja át az első szállitmányokat. A kerületi tanácsok a helyi vöröskereszt szervek és az ideiglenes forradalmi bizottságok meghallgatása után a lakóbizottságok igénylőlistáinak figyelembe vételével bonyolitják le a segélyosztást. Felhivjuk a kerületi tanácsokat, hogy az érkező áruk szétosztására és lebonyolitása ideje alatt tárolásra már most jelöljenek ki .... helyiséget, tantermet, iskolai alagsort, vagy éppen üresen álló raktár[t]. A lakóbizottságok irásbeli igénylésére a létszámnak megfelelően azonnal meg kell kezdeniök a szétosztást. A tanácsok kötelesek a beérkezett áruról pontos kimutatást vezetni, továbbá az igényléseket és az átvételi elismervényeket a leggondosabban megőrizni. Felhivom a lakóbizottságokat, hogy a házak hirdető tábláin hozzák nyilvánosságra az igényelt és a kapott mennyiséget és azt, hogy egy-egy család, illetve lakó az osztásnál mit és mennyit kapott. Ezzel az intézkedéssel is biztositani kivánjuk a segélyezések legszélesebb körü ellenőrzését. Az egyes osztásokat 1-től kezdődő sorszámmal és keltezéssel jelöljék meg a kifüggesztendő ellenőrző lapokon. A tanácsok az elosztási jegyzékek egy példányát a magyar Vöröskereszthez nyujtsák meg [be], hogy a soron következő segélyszállitmány átvétele, illetve átadása elé semmiféle akadály ne gördüljön. A további folyamatos szállitások teszik szükségessé, hogy az egyes szállitmányok szétosztása minden esetben késedelem nélkül, azonnal történjék meg. Hangsulyozni kivánom, hogy a magyar Vöröskereszt Baross-utcai központi székházában semmiféle raktár nincs, ennélfogva ott áruelosztásra nincs lehetőség, még ilyennek a gondolata sem merült fel. A lakosság igénylései csakis az illetékes kerületi tanácsokhoz nyujtandók be még pedig a lakóbizottságokon keresztül. A kórházak, gyárak, lakóházak és vasutak [a gépelt „lakások" fölé irva: vasutak] helyreállitásán dolgozók között ugyancsak azonnali élelmiszer és ruhasegélyt osztunk ki. Az érdekelt vállalatok erre vonatkozó igényüket az illetékes miniszter utján a közellátási kormánybiztoshoz nyujtsák meg [be], aki ezt a Magyar Vöröskereszthez továbbitja. Külön kell szólnom a gyógyszerek, kórházi felszerelések és berendezések szétosztásáról. Ezeket elsősorban a rászoruló és teljes kapacitással dolgozó klinikák, kórházak és más egészségügyi intézmények között közvetlenül a magyar Vöröskereszt osztja szét az egészségügyi minisztériummal és a főváros 12 egészségügyi ügyosztályával egyetértésben. Ennek folytán az igényléseket is közvetlenül is a magyar Vöröskereszt vezetőinek kell cimezni. A gyógyszerekre vonatkozólag első igénylés legfeljebb egy heti szükségletre szóljon. Az egyéni gyógyszerigényléseket a körzeti orvos láttamozásával az illetékes kerületi tanácsok egészségügyi osztályához kell benyujtani. A tanácsok egészségügyi osztályai jó ellenőrzéssel, de lehetőleg bürokrácia mentesen maguk szervezzék meg az egyéni gyógyszerjuttatást. A segélyezések további kiterjesztése előkészités alatt áll. A szétosztási munkálatokról a lakosságot kellő időben tájékoztatom. A magyar Vöröskereszt független társadalmi szerv. Éppen ezért arra kérek valamennyi hatóságot és arra kérem az egész magyar társadalmat közremüködésével és támogatásával a genfi nemzetközi Vöröskereszt egyezmény szellemében és az egyezmény szabályainak megfelelően minden megkülönböztető és előitélettől mentesen segélyhez juttatni az elesetteket, rászorulókat. Mindnyájunk örömére szolgál, hogy a magyar tudományos életnek olyan kiválóságai, mint Dr. Földvári Ferenc, Dr. Horváth Boldizsár, Dr. Pinkó /?/ Dezső, dr. Római Tibor és Dr. ..... Ferenc orvosprofesszorok a magyar Vöröskereszt élére álltak, nemzetközi tekintélyükkel és tudásukkal a legmegfelelőbb biztositékot nyujtják a külföldről hazánkba érkező segélyek igazságos és rendelkezés szerü elosztására. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 88–90. oldal) ID: 21419