Hirek, közlemények Felolvassuk a kormány határozatát: A magyar forr. munkás-paraszt kormány a termelés minél előbbi megindiása [megindítása], az inflációs veszély elkerülése érdekében határozatot hozott, hogy az üzemek, intézmények, hivatalok azon dolgozóinak, alkalmazottainak, akik saját hibájukból november 10-ig nem vették és tovább ra is nem veszeik fel a munkát, valamint egyénileg, vagy csoportosan megtagadják a munka felvételét, a le nem dolgozott napokra bért, fizetést kiadni nem szabad. Ahol az összes dolgozók, alkalmazottak munkábaállitása az üzem, intézmény, hivatal megsérülése miatt, valamint nem az üzem dolgozóitól függő okok miatt nem lehetséges, ott a dolgozókat az elmult hetekben keletkezett károk helyreállitására kell szervezetten irányitani és ebben az esetben a munkabér, ill. a fizetés folyósitható. Az ENSZ közgyülésének nov. 4-i és 10-i határozataival kapcsolatban a magyar népköztársaság forr. munkás-paraszt kormánya az ENSZ főtitkárához küldött válaszában kijelentette, hogy a szovjet csapatoknak Magyarországról történő kivonásáról kizárólag a magyar és a szovjet kormány illetékes tárgyalni. A magyar kormány azon a véleményen van, hogy nem indokolt az ENSZ főtitkára által kinevezendő megbizottaknak Magyarországra való utazása. A nyilatkozat a magyarországi választások lebonyolitásáról azt mondja, hogy az kizárólag a magyar hatóságok hatáskörébe tartozik. A kormány kijelenti, hogy a hadi események következtében külföldre menekült magyar állampolgárok szabad és büntetlen hazatérését lehetővé teszik. A nyilatkozat befejező részében a magyar kormány közsönettel [köszönettel] fogadja az ENSZ közgyülésének a magyar nép megsegitésére vonatkozó határozatait. Közli, hogy a magyar népnek szánt élelmiszerek és gyógyszerek fogadását és szétosztását minden eszközzel megkönnyiti és jelenleg is együttmüködik a vöröskereszt nemzetközi bizottságának képviselőivel. Kész a kormány az ENSZ szerveivel való legteljesebb együttmüködésre és ennek kere- tében tárgyalások folytatására arról, hogy az ENSZ megbizottai a helyszinen kapcsolódhassanak be a segélyakciók lebonyolitására. - A londoni rádió jelenti, hogy Ausztriában elkészitették a harmadik vöröskereszt-segélyszállitmányt Magyarország részére. A szállitmány élelmiszert és gyógyszert tartalmaz. - A magyar vöröskereszt a következő üzenetet intézte a vöröskereszt nemzetközi bizottságához, a vöröskereszt társaságok ligájához és a nemzeti vöröskereszt egyesületekhez: A magyar vöröskereszt ezuton kivánja kifejezni őszinte köszönetét és mély háláját a vöröskereszt nemzetközi bizottságának, a vöröskereszt társaságok ligájának, és a nemzetközi vöröskereszt egyesületeknek, valamint mindazoknak a kormányoknak és szervezeteknek, amelyek a sulyos megpróbáltatások óráiban a magyar nép segitségére siettek. A magyar vöröskereszt vezetését ezekben a napokban orvosprofesszorokból álló testület vette át, amelynek tagjai Földvári Ferenc, Horváth Boldizsár, Pinkó ? Dezső, Nólay ? Tibor és ..... professzorok. Ez a testület a nemzetközi vöröskereszttel együttmüködve gondoskodik a segélyküldemények igaszágos, a genfi egyezmények szellemének megfelelő elosztásáról. Az intézkedések már megtörténtek annak érdekében, hogy a külföldi segélyszállitmányok beengedése az ország minden határán biztositva legyen. A magyar vöröskereszt azt a reményét fejezi ki, hogy a széleskörü nemzetközi szolidaritás és az emberbaráti segitség, amely az eddigiekben megnyilvánult, a továbbiakban is hozzájárul a sebek mielőbbi begyógyitásához, az inség veszélyének elháritásához és az élet normális menetének meginditásához, fejeződik be az üzenet. - A közellátási kormánybiztosság ma délutáni jelentése: A főváros élelmiszer ellátása ma tovább javult. Közel 3.000 Közért-üzlet nyitott ki. A tejipar 702.000 ? l tejet, 182 q vajat, 130 q sajtót szállitott ki, a bpi üzletek 40 vagón cukrot, 20 vagón lisztet, 3 vagón szárazbabot, 20 vagón tőkehust, 1 vagón hentesárut, 9 vagón vágott baromfit, 40 vagón almát és szőlőt, 5 vagón burgonyát, 15 vagón zöldséget kaptak. - Ma megkezdték a szállitásokat az egyes konzervgyárak is. A gyümölcs- és főzelék konzervgyár 8 vagón készételt adott át a kereskedelemnek. A Bpi Konzervgyár 65 vagón sertés- és marhapörköltet szállitott ki. Vidékről ismét nagyobb élelmiszerszállitmányok utnakinditását jelentették a fővárosba. Hajdu-megyéből öt teher gépkocsi kenyeret, 3 tehergépkocsi élő baromfit, 5 tehergépkocsi hust küldtek Bpestre. Továbbá 10 vagón kenyérlsztat [kenyérlisztet], öt vagón finomlisztet, 650 db. élősertést, 110 élő marhát, 100 vagón káposztát, 2 vagón almát és 2 vagón burgonyát. Somogy-megyéből 12 vagón szőlő, burgonya és alma, 3 vagón cukor és 15 vagón édesáru jött. Békés-megyéből 22 vagón különböző élelmiszer, 31 vagón ... zsirszállitmány érkezik a Déli Pályaudvarra. - Több mint 400 teherautó végzi a főváros ellátását. Az élelmiszerszállitmányok mellett ma már sor kerül iparcikkek szállitására is. Vidékről különböző ruházati cikkeket szállitottak Bpestre. Elsősorban Békéscsabára és Szegedre is szállitottak különböző ruházati cikkeket. Tiz millió cigarettát szállitottak ki ma a fővárosi dohányboltokba. Ennek eredményeképpen általában megszüntek a trafikok előtti sorbanállások. A mai napon ujabb ruházati és iparcikk szaküzletek kezdték meg az árusitást. Megnyitotta kapuit a főváros legnagyobb áruháza, a Corvin, továbbá az Uttörő és az Alkalmi áruház is. Ma már nyitva volt 40 Átex-üzlet, 50 Röltex, 54 ruházati bolt, 40 cipőbolt, 123 háztartási bolt, 45 illatszerbolt, 35 Keravill-szaküzlet. Mintegy 100 játék - és sportüzlet, 40 vas- és edényüzlet áll a főváros lakosságának rendelkezésére. Holnap megnyilik a Kálvin-téri Szabadság-áruház is. Gondoskodás történik az üzleti hálózat árukészletének feltöltéséről. Megfelelő készletek állnak rendelkezésre petroleumból, tüzhelyekből és füstcsövekből is, amelyek iránt nagy az érdeklődés. - Három megyéből jelentik: Csongrád-megye: a megyében hétfőn és ma nem volt rendzavarás. A börtönből kiszabadult bünözők közül többet ismét letartóztattak. Szegeden és más városokban a lakosság bejelentése alapján házról-házra szedik össze a fegyvereket. Az elmult napokban a Tisza partján nagy mennyiségü eldobált fegyvert és lőszert találtak. Csongrád megye dolgozó parasztsága szorgalmasan végzi az időszerü mezőgazdasági munkákat. A legtöbb téeszben megkezdődtek a zárszámadási előkészületek. Rend és nyugalom van azokban a téeszekben is, ahol egyesek bejelentették kilépésüket. A szegedi Táncsics-tsz 144 tagja közül 22-en lépnek ki. A kilépőket semmiben sem akadályozzák, visszatéritik bevitt javaikat, sőt kapnak akinek szüksége lesz rá, segitséget nyujtanak a szántás-vetésben is. Szegeden és környékén gyüjtik az élelmiszert a bpi lakosságnak. Ma a kora reggeli órákban tiz nagy tehergépkocsi indult a fővárosba élelmiszerrel. Egyebek között több mint ötezer rud szalámi, egy vagón gyulai kolbász, 35 élő sertés-, másfél vagón sertéshus, nagymennyiségü kenyeret, vágott baromfit és lisztet inditottak utnak. - Bács-megye: a megyében gyors ütemben halad az őszi mezőgazdasági munka. Egyedül a dunavecsei járásban és Kalocsa környékén maradtak el, mert a gépállomásoknak nincs üzemanyaguk. A megye lakosságának ellátása biztositott. Egyes helyeken, mint pl. a kalocsai járásban, nincs só, cukor, hiányosan van textiláru, a kiskunfélegyházi járásban pedig petroleum. A fővárosi lakosság élelmiszerellátására több tehergépkocsi indult el élelmiszerrel megrakodva. Különösen a dunavecsei és kiskunfélegyházi járásban gyüjtöttek nagymennyiségü élelmiszert a fővárosnak. - Bács megye ellátását segiti a szomszédos jugoszláviai Vajdaság területi népbizottságának küldeménye is. 60 vagón szenet, tizezer négyzetméter táblaüveget, ezenkivül nagymennyiségü tejport és citromot, valamint cementet küldtek Jugoszláviából Bács-megyébe. - Győrből jelentik: a győri Vagón és Gépgyár munkástanácsa ma d. e. ujból ülést tartott, az ülésen a munka ujrafelvételének előkészitésével foglalkoztak abban a reményben, hogy a fővárosba utazott küldöttségük a minisztertanácstól kielégitő választ kap az előterjesztett követelésekre. - A bajai üzemekben ma nem indult meg a munka. A dolgozók bizottságot alakitottak, amelyeknek tagjai Bpestre utaznak, hogy tolmácsolják a kormánynak a munkásság álláspontját. - A fővárosi általános és középiskolában a kerületi oktatási osztályok és a pedagógusok szándéka ellenére a tanitást még nem inditották meg. A tanitók és tanárok a legtöbb iskolában megjelentek, de a szénhiány miatt rendszeres tanitáshoz nem foghatnak hozzá. A megjelent gyermekekkel fog- lalkoztak. Ha a vidéki bányákból a z iskolák számára megindul a szén, a rendszeres oktatást is megkezdik a főváros iskoláiban. - Három külföldi hir: India, Burma, Indonézia és Ceylon miniszterelnökei ma d. e. két órás megbeszélést tartottak Delhiben. A tanácskozáson a nemzetközi helyzetről, főként a középkeleti és magyarországi eseményekről volt szó. A tanácskozást ma este folytatják. - Beirut: a libanoni fővárosban ma megkezdődött az arab országok államfőinek értekezlete. A tárgyalások középpontjában a közelkeleti helyzet áll. - A jordániai rádió jelentése szerint az iraki olajtaársadág [olajtársaság] olajvezetékét a Jordániától Haifáig terjedő szakaszon két helyen felrobbantották. - Közlemények A szerelőipari hőszigetelő vállalat közölte, hogy a mai napon megkezdte munkáját. A vállalat vezetősége és munkástanácsa felkéri azokat a gyárakat és ipari üzemeket, ahol üzemben lévő gőz- vagy fütési vezeték ... müködik, azonnal közöljék a szigetelő vállalatokat, hogy azokat a nagy energiaveszteségre való tekintettel soronkivül szigetelhessék. A központi fütés és redőnyjavitó vállalat munkástanácsának értesitése szerint a sérült lakások, kórházak helyreállitása érdekében a vállalat megkezdi a munkát. Felhivja dolgozóit, hogy holnap reggel 8 órára kivétel nélkül jelenjenek meg. - A magyar vöröskereszt közli: a segélyküldeményekkel kapcsolatos visszaélések megelőzésére az MVK felszólit minden közületet és magányost, valamint a külföldről érkező szállitmányok vezetőit, hogy a szállitmányt kizárólag az MVK cimére, Baross-u. 15. sz. alá küldje. A szállitmány vezetőjét feltétlenül el kell látni megbizólevéllel, amelyen fel kell tüntetni a segélyküldemény sulyát, vagy darabszámát, a küldő nevét és lakcimét. A vezetőnek a vöröskereszt központjában kell jelentkeznie, ahol közlik vele a szállitmány végső rendeltetésének helyét. Ezzel kapcsolatban a vöröskereszt felkéri mindazokat a bpi intézményeket, vagy vállalatokat, amelyek igénylésükre segélyküldeményt, árut? vettek át, hogy az .... minden esetben gondoskodjanak...... A 8.116-?-es katonai parancsnokság közli: a 8.116-os ? alakulat ...... másodéves harcosainak ? leszerelése céljából jelentkezzenek, s katonai felszerelésüket hozzák magukkal. - (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 92–98. oldal) ID: 21421