Mostani müsorunkban hireket, tudósitásokat, riportokat közlünk. Kedves hallgatóink, az elmult napokban a forradalmi munkás-paraszt kormányt és Kádár Jánost, a kormány elnökét, az ország területéről számos munkásküldöttség kereste fel. A munkásküldöttek és a kormány tagjai behatóan megtárgyalták a munkástanácsok hatáskörének kérdését. A megbeszélések eredményeként a forradalmi munkás-paraszt kormány ma a következő rendeletet adta ki: A forradalmi munkás-paraszt kormány mai ülésén a magyar szabad szakszervezetek javaslatára, a szocialista demokrácia fejlesztése, a dolgozóknak a hatalom gyakorlásában való fokozottabb bevonása, az üzemek munkásvezetésének biztositása érdekében a munkástanácsokkal kapcsolatban a következőket határozta el: 1. A munkástanácsokon keresztül valósul meg a munkás-önkormányzat. A munkástanácsok hatásköre kiterjed az üzemi élet minden területére, ugymint határozatokat hozhat mindent [minden] kérdésben és a határozatokat az igazgató köteles végrehajtani, ha az nem ellentétes az általános érvényü törvényekkel, törvényerejü rendeletekkel. A munkástanács dönt az üzem viszonyainak legjobban megfelelő, bérrendszer kialakitásában, a rendelkezésre álló béralap felhasználásában. Az üzem tiszta jövedelmének egy része amelyet a kormány később szabályoz, a munkástanács határozata alapján kerül felosztásra a dolgozók között. A jelenleg megválasztott munkástanácsok gyakorolják a fennti jogokat, azonban tekintettel arra, hogy a most müködő munkástanácsokat nem mindenütt a dolgozók többsége választotta meg, a munkástanácsok ujramegválasztását minden üzemnél és munkahelyen az üzem összdolgozóinak részvételével a munka felvétele után számitott három héten belül meg kell ejteni. A forradalmi munkás-paraszt kormány felkéri a magyar szabad szakszervezetek országos szövetségét, hogy a munkástanácsok választásával és müködésével kapcsolatos végleges és részletes utmutatást mielőbb dolgozza ki az üzemek bevonásával. Ma a déli órákban megbeszélésre gyültek össze Ujpesten a budapesti kerületek üzemi munkástanácsainak küldöttei. Képviseltette a dunapentelei munkástanács és az irószövetség is. Fazekas János, az ujpesti bánya? gépgyár munkástanácsának elnöke, akit a mai értekézleten az ideiglenes inté- zőbizottság tagjává választottak, a következőket mondotta munkatársunknak: Megbeszélésünknek az volt a célja, hogy megteremtsük a szervezető feltételeit, a budapesti üzemi munkástanácsok összefogásának. Létre akarjuk hozni a munkástanácsok olyan központi szervét, amely a budapesti munkásság ma még többől ? álló követeléseit összehangba hozza. Mi nem akarunk kapitalizmust. Azt akarjuk, hogy a nép tulajdonában lévő üzemeket, bányákat, gyárakat, bankokat, a felosztott nagybirtokokat valóban magunkénak tudhassuk. Eddigi vivmányaink megvédését és továbbfejlesztését akarjuk a legszélesebbkörü demokrácia alapján. Vannak követeléseink. Megitélésünk szerint ezek nem lépik tul a realitások határait. Biztositékokat akarunk a kormánytól ezek teljesitésére, mert a legrövidebb időn belül meg akarjuk kezdeni a munkát. A bpesti munkástanácsok központi szervének létrehozásával éppen az a célunk, hogy ez a szerv a munkásság egységes álláspontját képviselje és tárgyalja meg a kormánnyal. Mai tanácskozásunkon még nem jutottunk dülőre minden kérdésben, ezért ugy határoztunk, hogy a budapesti munkástanácsok kerületi küldöttei holnap 14-én déli 12 órakor továbbfolytatják megbeszéléseiket az Egyesült Izzóban. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a termelés minél előbbi meginditása és inflációs veszély elkerülése érdekében határozatot hozott, hogy az üzemek, intézmények, hivatalok azon dolgozóinak, alkalmazottainak, akik saját hibájukból november 10-éig nem vették és továbbra sem veszik fel a munkát, valamint egyénileg, vagy csoportosan megtagadják a munka felvételét, a le nem dolgozott napokra bért, fizetést kiadni nem szabad. Ahol az összes dolgozók, alkalmazottak munkábaállitása az üzem, intézmény, hivatal megsérülése miatt, valamint nem az üzem dolgozóitól függő okok miatt nem lehetséges, a dolgozókat az elmult hetekben keletkezett károk helyreállitására kell szervezetten irányitani és ebben az esetben a munkabér, illetve a fizetés folyósitható. Az épületkárok sürgős helyreállitására, valamint a lakosság ingóságaiban keletkezett károk orvoslására a pénzügyminisztérium a következő rendeletet adta ki: Annak érdekében, hogy az állami házakban keletkezett károkat minél gyorsabban helyre lehessen állitani, a kormány hozzájárul, hogy a bérlők, akár a lakás, akár a közös használatra szolgáló helységek, lépcsőház, mosókonyha, esetleg tetőzet helyre- állitását maguk végezhessék el abban az esetben, ha a helyreállitáshoz az illetékes tanács hozzájárulását adja. A helyreállitás költségeit a kormány az Ország Takarékpénztár utján biztositja. Az illtékes tanács köteles a hozzájárulást megadni minden olyan esetben, amikor a helyreállitás a lakhatóságot rövid idő alatt és tartósan biztositja. Az olyan épületekben, ahol a tanács a károsodás [a sor fölé irva: nagy mértéke?] ..... miatt az egyéni helyreállitást nem engedélyezi, a helyreállitásról az illetékes tanácsnak, illetőleg az ingatlankezelő szerveknek kell haladéktalanul gondoskodniok. Ott ahol a bérlők a közös használatra szolgáló épületrészek helyreállitását nem végezhetik el, a helyreállitásról szintén az ingatlankezelői szerveknek kell gondoskodniok. Az egyéni tulajdonban lévő lakóházak és lakások helyreállitásának igazolt költségeit a kormány az Országos Takarékpénztár utján biztositja. A tulajdonosok kötelesek a házak helyreállitására. Amennyiben a tulajdonos és a házak helyreállitására a szükséges intézkedéseket nem teszik meg, a bérlőnek jogában áll a tulajdonos helyett a házak helyreállitására.... A helyreállitásokra adott állami juttatás összege nem lehet több mint amilyen összeg szükséges az épület. lakás eredeti értéke szerint helyreállitására. Az állam anyagi segitségének célszerü felhasználása érdekében a helyreállitási kormánybizottság, illetőleg a tanácsok szervei kötelesek..... a helyreállitási költségeket előzetesen felülvizsgálni és jóváhagyni, valamint az épitkezés megtörténtét ellenőrizni és igazolni. Kivételesen a rászorultság mértékétől függően a rendkivüli .. segély folyósitható az olyan károk helyreállitására, amelyek az események következtében a lakosság ingóságaiban keletkeztek. A szükség segélyt a károk megállapitása alapján a károsultak lakóhelye szerint illetékes tanácsok folyósithatják a részükre biztositott kereten belül. Az ingóságokban keletkezett nagyobb mérvü hiányok pótlására az országos takarékpénztár kölcsönt is folyósit. A helyreállitásra adott állami hozzájárulás lebonyolitási rendjét, valamint a segélyezés módját és mértékét külön végrehajtási utasitásban szabályozza a pénzügyminisztérium. /Igen rosszul érthető hir: Az orvostanhallgatók mai gyüléséről./ A negyed és ötödéves orvostanhallgatók önkéntesen vállalták, hogy a kórházakban és a klinikákon, természetesen szakorvosi felügyelet mellett résztvesznek a gyógyitás és a betegellátás munkájában. A Magyar Vörös Kereszt üzenetet intézett a Vörös Kereszt Nemzetközi Bizottságához. / Ismétlés./ Az AFP jelenti: Az Egyesült Nemzetek Szervezet közgyülés főbizottsága vita után 11 szavazattal, 2 ellenében és egy tartózkodás mellett a közgyülés rendes ülésszakának napirendjére tüzte a magyar kérdést. Ugyanecsak napirendre tüzték a közlkeleti [közelkeleti] kérdések tárgyalását. A colombói hatalmak ma megtartották második ülésüket. A tárgyalásokon India, Burma, Indonézia és Ceylon miniszterelnökei vesznek részt. Pakisztán nincs jelen. Ceylon küldöttei a mai ülés után kijelentették, hogy az ülésen a magyar és a közelkeleti kérdéssel foglalkoztak és mind a két ügyben elvi megegyezést értek el. Hammarskjöld az ENSZ főtitkára Kairóba utazik. Utját megszakitja Olaszországban, hogy megszemlélje az Egyiptomba induló ENSZ rendőri erőket. Kedves Hallgatóink, Dr. Filner Györgynek, a Magyar Vörös Kereszt vezetőjének felhivását hallják. / Ismétlés. Lásd 659. old./ Riporterünk egy gyermekotthon lakóival beszélget: Szülők, rokonok, hozzátartozók, a környék lakói aggódva figyelték a Szélt [Szél] utcai Ady Endre Ált. iskolás fiuotthon életét. Most Vörös Károlytól, az intézet igazgatójától kérdezzük meg, mi volt a helyzet az otthonban az elmult három hét alatt; - Egy kicsit nehéz helyzet volt az elmult három hét alatt, ugyanis 200 iskolás és 40 ovodás növendékünk van pillanatnyilag az intézetben és ezek ellátásáról, foglalkoztatásáról kellett, ebben a nehéz helyzetben gondoskodnunk. Az élelmezésnél csak saját erőnkre támaszkodhattunk a gyerekek segitségével mi magunk szereütk [szereztük] be az élelmet, s a gyerekek segitségével készitettük is el számukra a mindennapi ebédet, vacsorát. Tán a gyerekek tudnának erről legjobban beszámolni, hogy milyen segitséget nyujtottak ők nekünk a mindennapi élet folytatásához. Hát, itt az egyik szőke fiatalembert szerenénk most megkérdezni, miben segitettetek? Hogy hivnak téged? - Kál Mártonnak hivnak. Mi gyerekek az otthonban azzal segitettünk, az élelmet nem tudták a dolgozók beszállitani és mi főleg a kenyérs- szállitásnál voltunk segitségre. Mi szállitottuk be a kenyeret az otthonba és a tejtermékre is nagy szüksége van az otthonnak, ezt pedig az Óbudai Hajógyárból tudtuk szállitani. De ez egyenlőre még kevés nekünk, mert ez csak az ovodásoknak elég. A tüzelőanyagba is hiányunk van. Ezt a gázgyártól is szállitottuk, ezt is a mi segitségünkkel, mert a dolgozók nem segithettek nekünk. Na és benn az épületben, a diákotthonban segitettetek valamit? - Ott is segiteetünk, mert a dolgozók kevesen voltak és ezek nem tudták elkésziteni az ebédet, reggelit és vacsorát. A krumpi pucolásnál és a mákdarálásnál segitettünk a legtöbbet. Na és a szülőket, hozzátartozókat hogyan sikerült értesiteni arról, hogy a gyerek itt az otthonban jól vannak, megvannak? - Sajnos sehogyan sem, mert el voltunk zárva Pesttől, sőt jóformán azt mondhatjuk teljesen a külvilágtól. A szabadságharc megkezdődése után a telefonunkat egy-két nap mulva kikapcsolták, ugyhogy sem az érdeklődő szülőknek, sem pedig a rádiót nem tudtuk értesiteni, hogy a gondozásunkban lévő gyerekek hogyan érzik magukat, milyen az ellátásuk. Most ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra, hogy az intézetben lévő 240 gyerek valamennyi hozzátartozójával közöljem, hogy a gyermekeik egészségesek, jól el vannak látva. Reméljük, hogy ezután sem lesznek különösebb problémáink. Mi szerencsés helyzetben voltunk, néhány ágyulövéstől eltekintve környékünkön nagyobb harcok nem voltak, mindössze két este és egy éjjel voltunk lent csak a pincébe, bár ez is bizonyos nehézségeket okozott. Emlitettem azt, hogy 40 ovodás van, és a 40 ovodás mellett, mindössze csak egy ovónő tudott szolgálatot teljesiteni, aki közvetlenül itt lakik az ovodánkban. Szerencsére a nagyobb gyerekek megértették a nehéz helyzetet és elég komoly segitséget nyujtottak az ott lévő egy ovónőnek. Tán az lenne a leghelyesebb, ha az egyik résztvevő mondaná el, mit is segitettek. - Hát, ha a közelünkben egy-két ágyulövés volt, akkor nevelőink leküldtek az óvóhelyre, a nagyobb gyerekeket pedig felküldték az ovodába, hogy a kisebb gyerekeket vigyék le. Mi fel is mentünk, ölbe vettünk egy-egy kis ovodást és levittük az óvóhelyre, ahol csititgattuk őket és babusgattuk, hogy ne féljenek, de valójában mi is féltünk. Miben hiány jelenleg az otthonban és milyen segitségre szorul az intézet? - Ugye segitség, elsődleges segitség az élelmezés, az állandó és folyamatos élelmezés ellátása, mert az emlitett 240 gondozotton kivül még 60 bantlakó [bentlakó] is van, akik főleg a gyerekekért dolgoztak. Egy másik gyermekotthonról. 120 gyermeki élet buvik meg riadtan a II. kerületben a Tapolcsányi ?-u. 4. alatt. 3-6 éves gyermekek élnek itt, az állam gondoskodott róluk, mivel árva gyermekek. Ki gondoskodik róluk most? A néhány nevelőn, gondozón kivül, kik pillanatra sem szüntek meg gondoskodni róluk, rajtuk kivül bizony senki nem törődik velük és mindenki elfelejtette őket. 120 kis élet, kicsiny magyarok. 2-3 napra még van annyi koksz és fa, hogy meg ne betegedjenek, de a gyengébbek, a legkisebbek, akiknekmár kevés, ha csak délben fütik be akályhát [a kályhát], már most is megbetegednek. És 2-3 nap mulva már délben sem tudnak befüteni, ment nem lesz mivel. Ennivaló még van egy kevéske, hiszen, mennyi kell egy apró gyereknek! Nem sok, de még az is szüken van. Amit korábban rendeltek, nem szállitotta le nekik senki. És tojást, hagymát, gyümölcsöt, rizst, édességet és szappant már nem is rendelkettek. Hát azt ki szállitja le nekik? Senki. A tüzelő, az élelem gyenge kis testüknek kell, hogy megéljenek minden napot.... De mifajta táplálékot adunk nyiladozó értelmüknek? A kicsi emberkék lelkének? ... hogy a ...a riadalmat, és a félelmet, amit éreztek. Gondozóik azt mondták a harcok idején a 6 éveseknek, hogy nincs semmi baj, csak a katona bácsik gyakorlatoznak, ezért hallani lövéseket. ...hallgatták,........ Ki felelős azért, ami megakadályozza az üdülő ellátó vállalatot abban, hogy élelmet szállitson ...? - Kedves hallgatóink, felnőtt ..., osztozunk ebben a felelősségben a veszélyben forgó gyermeki életekért valamennyien. Segitsen, aki tud, segitsen, aki szereti az életet és gyermeke van, vagy valaha is gondolt rá, hogy lesznek gyermekei. ...üzletek, amelyek a II. kerületben, a Tapolczányi-u. 4. sz. gyermekotthon környékén találhatók, .. és Tüker-vállalatok a közelben, emberek, akiknek élelmetek van, tüzelőtök van, adjatok. Vöröskereszt, amelyben még nem csalódtunk, találja meg az utat a Tapolcsányi utca 4-be! - Tömeg hullámzik az utcán. Tömött sorok állnak a Váci-utcai Közért-boltok és ..előtt. Gyülések és szónokok tengernyi elképzelése, követelés, politikai platform és tézis között helyet kér egy 120 kisgyermek életfeltételeinek! Hadd hordja a Hóvirág-gyermekotthon nevében a jobb sorsát. Aki járt már erdőn és látott vihart, az könnyebben ért... Még nem volt olyan vihar, mely el ne csitult volna, nem volt égzengés, melyet ne enyhitett volna a napsugár. Egy kis napfényt, emberi meleget a gyermekeknek! - ......../VOA-zavarás miatt a következő tudósitás nem érthető./- Ha a tatabányai és dorogi bányászok nem küldenek naponta husz ? vagón szenet, akkor ....Hol van az a tatai és dorogi bányász, aki magára vállalja a bpi munkásgyerekek hivását és munkásasszonyok tehetetlen fájdalmát, aggodalmát? Édesasszonyok, háziasszonyok, ha csak az Óbudai Gázgyár munkásai, ki éreztek együtt veletek, akkor most 15 napig, ha nagyon nehezen is, de lesz gáz. Még 15 napig elegendő szene van a gyárnak. De a barnaszén már ebből is csak 3-4 napra elég. Bányászok, testvérek Tatabányán és Dorogon! Halljátok ezt? Mi a válaszotok? Együttéreztek a bpi munkássággal, akkor csak egy válaszotok lehet. Husz vagón szén naponta a gázgyárnak, hogy főzni tudjanak a bpi asszonyok! A bajai munkásküldöttség üzenete..- Figyelem, figyelem. A mikrofónnál Nagy István, Baja város munkástanácsai küldöttségének tagja beszél. Értesitjük dolgozó társainkat, hogy szerencsésen megérkeztünk Bpestre. Marosán elvtárssal tárgyaltunk. A tárgyalás eredményeiről otthon beszámolunk munkatársainknak. Holnap érkezünk.- 21 órakor Gáspár Sándornak, a Magy. Szabad Szakszervezetek Orsz. Szövetsége elnökének beszédét közvetitjük.- Elhangzott müsorunkban hireket, tudósitásokat és riportokat hallottak hallgatóink.- Zenésmüsor.- (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 103–110. oldal) ID: 21426