Kedves hallgatóink, Gáspár Sándor, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke beszél.
Magyar munkások, szervezett dolgozók, kedves tagtársak. 
A tegnapi nap folyamán számos munkásküldöttség keresett fel bennünket, hogy mondjuk meg, mi a magyar szabad szakszervezetek véleménye a jelenlegi helyzetről, a munkásokat, dolgozókat foglalkoztató kérdésekről. Itt több, kisebb és nagyobb politikai és gazdasági kérdésről van szó. A munkásosztály soraiban általános a félelem, a régi, sok vonatkozásban a népellenes politika visszatéréséről. ezzel kapcsolatban látni kell azt, hogy a Rákosi-Gerő klikk által gyakorolt politika, amely önkényuralmat, terrort és létbizonytalanságot teremtett, amely a magyar nép véleményét semmibe vette, nemzeti hagyományainkat lábbal tiporta, és az egész népünk önérzetét mélyen megsértette, életképtelennek bizonyult. Ezt a káros és bűnös politikát mélyen elítéljük, meggyőződésünk, hogy ezt még egyszer rákényszeríteni a magyar népre, senki nem tudná. 
Látni kell azonban azt is, hogy a garanciát a dolgozóknak kell biztosítaniok a normális élet megindításával. A régi politika káros következményei annál tovább hatnak életünk minden területén, minél tovább tart a rendkívüli állapot. 
Sem a kormány intézkedéseit, sem a szabad szakszervezetek javaslatait nem lehet addig megvalósítani az üzemekben, a munkahelyeken, míg meg nem indul a munka.
Ez vonatkozik a kis és nagy kérdésekre egyaránt. A szabad szakszervezetek teljes mértékben egyetértenek, azonosítják magukat a magyar nép azon követelésével, hogy hazánk független, önálló ország legyen, és mielőbb vonják kivonják Budapestről, és az ország területéről a szovjet csapatokat. 
Határozott intézkedésekre van szükség a kormány részéről az ország valódi függetlenségének megteremtésére, nemzeti sajátosságaink szabad kibontakoztatására. Ehhez azonban elsősorban az kell, hogy a normális élet meginduljon, dolgozzanak az üzemek, hivatalok, helyreálljon a közbiztonság, felszámoljuk az ellenséges erőket, amelyek eddigi vívmányainkat, népi demokratikus rendszerünket fenyegetik. 
Tudjuk, nekünk szakszervezeteknek, és az egész dolgozó népnek elég oka van arra,  hogy bizalmatlanok legyünk az ígéretekkel szemben. De most nincs más, mint bíznunk kell abban, hogy a munka megindulása, a rend és a fegyelem helyreállítása után a kormány teljesíti ígéretét, illetve programjának azt a részét, amely a nemzeti függetlenségére, a szovjet csapatok kivonására vonatkozik. Bíznunk kell ebben, és meg kell adnunk a lehetőséget ahhoz, hogy a kormány dolgozni tudjon. Addig, amíg lehetőséget nem adunk erre, nincs elég indokunk a bizalmatlanságra.
A másik ilyen nagyobb kérdés, amelyben le akarjuk szögezni álláspontunkat, a pártok kérdése.
Meg vagyunk győződve arról, hogy ami eddig volt, az tovább nem tartható. Nem tételezhetjük fel, hogy bármelyik politikai párt egyedül vállalhatná az ország irányításáért a felelősséget. Vannak e téren szomorú tapasztalatunk, ezt még egyszer megismételni lehetetlen. Határozott álláspontunk az, hogy mind a kormányban, mind a társadalmi és gazdasági élet minden területén be kell vonni felelős beosztásba párton kívüli  és más pártállású dolgozókat, a rátermettség mellett, csupán csak azt az egy feltételt lehet megszabni, hogy híve legyen népi demokratikus rendszerünknek, élvezze a dolgozók bizalmát. Csakis ezen az alapon bontakozhat ki az a széles népi, nemzeti összefogás, amely egész jövőnknek, életünknek alapja, záloga. 
Igen nagy az érdeklődés a dolgozók között a munkástanácsok működésével kapcsolatban. Ismeretes, hogy ma a kormány a szabad szakszervezetek javaslatára rendeletet hozott a munkástanácsok választásáról és működéséről. A munkástanácsok megválasztásával megvalósul a munkás önkormányzat. A dolgozók érvényesíteni tudják akaratukat az üzemek vezetésében, hisz maguk döntenek az üzem életével kapcsolatban, minden kérdésben. A munkástanácsok döntenek az üzem sajátosságának legjobban megfelelő bérrendszer kialakításában, a béralap felhasználásában, az erőltetett normarendszer felülvizsgálásában és korrigálásában. 
Bízzunk benne, hogy a végleges munkástanácsok öntevékenysége, meggondolt intézkedései meg tudják szüntetni azokat az üzemen belüli hibákat, amelyek a munkásokat sújtották és sértették a dolgozók igazságérzetét.
Meggyőződésünk, hogy a munkástanácsok létrejötte nemcsak az egyes üzemeken belül hoznak változásokat, hanem egész gazdasági rendszerünkre messzemenően kihat, egészségesebbé, normálisabbá teszi népgazdaságunk szerkezetét is. 
Nagyon sok dolgozóban felvetődik a kérdés - vajon a szakszervezeti mozgalom tényleg képes lesz-e a pártoktól és a kormánytól független szabad szakszervezet lenni. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a szakszervezetek szabadságát a pártoktól és a kormánytól való függetlenségét mi nagyon komolyan vesszük, és csírájában elfojtunk minden olyan megnyilvánulást, amely ezeket az elveket megsérti.
Bátran elmondhatom, hogy ma a szakszervezetek munkáját valóban a dolgozók érdekéért, a munkásosztály ügyéért, mély felelősség hatja át. Mi nem vonunk vissza semmit azokból a követelésekből, állásfoglalásokból, amelyeket eddig nyilvánosságra hoztunk. Ez a felelősségérzet, a munkásosztály jövőjéért való aggodalom késztet bennünket arra, hogy állást foglaljunk a jelenlegi legfontosabb kérdésben, a munka felvételében. Budapesten immár három hete tart a tragikus helyzet. Házaink, lakásaink jelentős része rombadőlt. A családok százai és ezrei dideregnek ablaktalan, fűtetlen lakásokban. A gyárak nagy része áll, a kalapácsok, a gépek hallgatnak, megállt az életet jelentő munka. Elsősorban a munkáscsaládokat sújtja, ha most a tél küszöbén, a romos lakásokat nem tudjuk felépíteni, a munkásgyerekek fáznak, éheznek, és a munkások fogják a legjobban megérezni, ha a termelés további kiesése, a nemzeti vagyon pusztulása esetleg komolyabb méretű inflációt okoz. Nem kell erről bőven beszélni, hiszen alig tíz évvel ezelőtt, mindenki a maga bőrén érezte, hogy mit jelent az infláció. 
Úgy gondolom ez a felismerés, családjuk és gyermekeik féltése, vezette azokat a munkásokat, akik tegnap reggel elindultak, hogy bemenjenek az üzemekbe dolgozni. A vidéki üzemek túlnyomó többségében már dolgoznak, és Budapesten, egyik-másik helyen, kisebb-nagyobb létszámmal megindult a munka.
A munkásosztályért érzett felelősség, a munkáscsaládok jövőjéért érzett aggodalom késztet bennünket arra, hogy felemeljük szavunkat azok ellen, akik akadályozzák a munka felvételét. 
Nyíltan, és világosan kijelentjük, hogy nem lehet nemzeti célkitűzésnek nevezni azt, ami a nemzet pusztulásához vezethet. Mi tudjuk ezt - hiszen kivétel nélkül minden munkásküldöttség elmondotta, hogy a dolgozók nagy többsége látja a fenyegető veszélyt és dolgozni akar. De egyes csoportok felelőtlenül akadályozzák a munka felvételét. Talán tudatosan, talán félrevezetve, nem gondolnak arra, hogy a lakások nagy része rombadőlt, amit fel kell építeni, hogy a családok, gyermekek tízezrei fáznak, éheznek, nem látják azt, hogy a testvéri szocialista, és más országok baráti segítsége csak ideig-óráig enyhíthet valamit ezen a tragikus helyzeten.  Ha nem indul meg az életet adó munka, feltartóztathatatlanul rohanunk egy olyan tragédia felé, amilyet népünk történelme során, még soha nem élt át. Nem! A szabad szakszervezetek ezt a sztrájkot már nem támogathatják. Mi nem akarunk sírásók lenni, megállj-t int annak a gödörnek, ahol nemzet süllyed el. Minden józanul gondolkodó munkásnak, minden családját és gyermekét féltő és szerető embernek, mindenkit, akit ehhez a néphez és nemzethez valami fűz, meg kell értenie, hogy a munka további halogatása egyenlő a nemzet pusztulásával.
Milyen hazafias, és milyen nemzeti követelés és célkitűzés az, amely a nemzetet pusztulásra ítéli?
Meg kell indulnia a munkának. Munka nélkül nincs élet. A Rákosi-Gerő féle gyűlölt, népellenes politika kihatásait mindaddig nem lehet megszüntetni, a nemzeti függetlenséget, a nép szabadságát mindaddig nem lehet megvalósítani, míg meg nem indul a munka, helyre nem áll a rend, fegyelem, hogy az egész dolgozó nép támogatásával fokozatosan megvalósíthassuk a magyar nép és a szabad szakszervezetek követeléseit. 
Ez a szabad szakszervezetek véleménye, és ez az én határozott egyéni meggyőződésem is. Ezért szólítalak fel benneteket, munkások, szervezett dolgozók, szaktársak, lássunk munkához, van elég tennivalónk.

Kedves hallgatóink. 
Gáspár Sándor, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke beszélt.

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)

ID: 01741