Kedves hallgatóink, most felolvassuk a Népszabadság mai számának vezércikkét, cime "A sztrájk és akik szitják"
Nincs ember a hazában, akit ne renditett volna meg az a tragédia, amelyet népünk a legutóbbi hetekben átélt. Évezredes történelmünk egyik legsulyosabb megpróbáltatása zudult ránk ezekben a napokban. Az áldozat, amelyet megkövetel tőlünk hatalmas, a tét, amely kockán forog mindnyájunk számára a legszentebb. Szabadságunkról, függetlenségünkről és nemzeti felemelkedésünkről van szó. Nem lehet igazi hazafi az, aki nem látja és nem érzi át ezt teljes felelősséggel, aki felismerve az országot fenyegető veszélyeket, nem tesz semmit, hogy sokat szenvedett népünket megóvja a romlástól, az ujabb csapásoktól. A legnagyobb veszedelem a fővárosban az immár hetek óta huzódó munkaszünet, illetve sztrájk. Mig az országban általában folyik a munka, Budapesten még mindig sok az olyan üzem, ahol nem, vagy csak kevesen vették fel a munkát. Nem kell különösebben magyarázni, hogy ez az állapot, ha nem tudunk rajta változtatni, előbb utóbb inflációhoz, nyomorhoz vezet. Miért van még mindig, ha sok helyen már csak részlegesen is, sztrájk, milyen politikai célokat szolgál a munka további szüneteltetése. Kinek az akarata érvényesül abban, hogy sok fővárosi üzem még mindig nem kezdte meg a munkát?
Feleljünk először az utóbbi kérdésre: A főváros utcáira kiragasztott széphangzásu röpiratok ugy tüntetik fel a dolgot, mintha a sztrájk további folytatása a magyar munkásosztály s az egész magyar nép egységes akarata volna. Ez nem igaz, ez szemenszedett hazugság. A becsületes munkásság, a munkásosztály szine-java dolgozni akar. Nem csak azért, mert van munkásönérzete, a munkájából és nem kegyelemkenyéren akar élni, hanem azért is, mivel tudja, hogy az infláció, amelyben különféle felelőtlen elemek belerántanák az országot asszonyait és gyermekeit is sujtaná. Nem a munkásság többsége akarja és tartja fönn továbbra is a sztrájkot, hanem a felelőtlen, agressziv kisebbség, amely nem riad vissza a legterrorisztikusabb eszközöktől sem, hogy akartatát [akaratát] érvényesitse. A legutóbbi napok zürzavarában elég volt az, hogy 100 ember közül egyvalaki, aki mindig is jobban szerette a handabandázást mint a munkát, teli torokból elkiáltja: mi pedig nem dolgozunk! A többiek minjárt hozzáigazodtak, sokan csak azért, mert féltek. De ma már egyre nehezebb a dolguk ezeknek a demagógoknak és álforradalmároknak, az in-
flációs veszély egyre jobban összetömöriti a tisztességes munkások sorait, egyre hangosabban mer és tud szólni az, aki józanul, okosan és felelősségteljesen beszél. A sztrájk folytatásának hivei leginkább azzal érvelnek, hogy azért nem kell felvenni a munkát, mert ezzel siettethetjük a szovjet csapatok hazánkból való kivonulását. Ami a szovjet csapatok távozását illeti, ezt néhány megátalkodott rákosista kivételével mindenki óhajtja és akarja. Nincs hazáját szerető magyar ember, akinek tetszene az, hogy szovjet tankok cirkálnak fel s alá a magyar fővárosban. A szovjet kormány bejelentette: a szovjet csapatok addig nem vonulnak ki a fővárosból és hazánkból, amig a rend helyre nem áll. Sztrájkkal ezt az elhatározást nem változtathatjuk meg. A sztrájkkal ma csak magunknak tehetünk károkat. Ahelyett, hogy meggyorsitanánk, tovább késleltetjük a szovjet csapatok kivonását, végső fokon hátráltatjuk azt a demokratikus politikai kibontakozást, amelynek hazánkban végbe kell menni.

(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 129–131. oldal)

ID: 21438