A belgrádi rádió ismertette a Népszabadság mai vezércikkét, valamint Gáspár Sándor nyilatkozatát kiemelve a munka felvételének szükségességére, továbbá a szakszervezet függetlenségére vonatkozó megállapitásait. A Deutschland Sender német nyelvü adásában közölte, hogy Nyugat Németországban a háborus hirek nyomán 10 %-kal emelték az olajárakat. Közölte, hogy szovjet katonai delegáció tartózkodik Jugoszláviában, amelyet 13-án fogadott a jugoszláv vezérkari főnök. A prágai rádió cseh nyelvü adásában ismertette Jordánia képviselőjének közlését, hogy egy lelőtt izraeli repülőgépen adatokat találtak az izraeli és angol hadseregek katonai céljaira vonatkozóan. Megállapitható, hogy eredetileg november 7-én akarták elfoglalni a Szuezi csatornát és előre megegyeztek abban, hogy Izrael megkapja a Sinai félsziget egy részét és Jordánia területéből is egy darabot. Titó üdvözlő táviratot küldött Nehrunak 67. születésnapjára. Gruenther tábornok, a NATO haderők volt európai parancsnokának sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy az Atalanti [Atlanti] Szövetség haderőit, a emly [amely] 1951 óta többszörösére emelkedett tovább kell fejleszteni. Az ujságiróknak arra a kérdésére, hogy a NATO beavatkozik-e Lengyeországban, vagy más népi demokratikus országokban, ha a magyarországihoz hasonló helyzet állana elő, azt felelte, hogy ez nem valószinü. Annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a nyugati hatalmak nem küldenek fegyvereket Magyarországnak. Csehszlovákiában az iskolásgyermekek vasárnap segitettek a mezőgazdasági szövetkezetek begyüjtési munkálatainál és keresetüket Magyarország megsegitésére ajánlották fel. A csehszlovák üzemek nagy része vasárnapi müszakot tartott és a dolgozók keresetüket Magyarország megsegitésére szánták. Magyarország megsegitésére szolidaritási alapot létesitettek, melyer [melyre] folyamatosan futnak be az adományok. A CGT november 13-án antifasiszta napot tartott tiltakozásul az utóbbi napokban előfordult franciaországi fasiszta akciók ellen. Jugoszlávia kairói nagykövete látogatást tett az egyiptomi külügyminiszternél, akivel többek között a jugoszláv egységnek a nemzetközi csapatokban való részvételéről is tárgyalt. A belgrádi rádió párizsi tudósitója szerint az ENSZ közgyülésen résztvevő francia küldöttség az algériai kérdés napirendre tüzése ellen fog szavazni. A francia küldöttség javaslatot készit elő az ENSZ alapokmányának olyan irányban történő módositására, amely több jogot biztositana a nagyhatalmaknak. Belföldi jelentések: A közellátási kormánybiztosság közli: Ma már a főváros területén 3.021 közért üzletbe szállitottak ki árut és szolgálták ki a vásárlókat. 20 vagon lisztet, 30 vagon cukrot, 50 vagon kenyeret, 30 vagon rizst. 9 v. zsirt, 8 v. étolajat, 22 v. tőkehust, 2 v. hentesárut, 3. v. vágott baromfit, 40 v. burgonyát, 10 v. almát, 15 v. vegyes zöldséget szállitottak a boltokba más, itt nem emlitett élelmiszerekkel együtt. A főrás [főváros] lakosságának több, mint 200.000 liter tejet, 130 mázsa vajat és 200 mázsa sajtott bocsájtottunk rendelkezésére. A fővárosi sütőipar ma 200.000 drb. péksüteményt sütött. Az élesztőgyártás elérte a normális szintet. A Gizella malom sérülését kijavitották, a nagy malom holnap reggel megindul. Vidékről vasuton és gépkocsikon mind nagyobb mennyiségben érkeznek élelmiszer szállitmányok. A főváros ellátása a vásárcsarnokokon és piacokon keresztül egyre hatásosabb. A vágott baromfi felhozatala erőteljes. A belkereskedelmi minisztérium jelentése szerint ma már 160 étterem és kisvendéglő müködik. Kinyitottak a cukrászdák is. A nagyobb cukrászdák sok ezer süteményt állitanak elő naponta. Az üvegező szövetkezetek nagyrésze ma már hozzá látott a munkához. A táblaüveg ellátás biztositása céljából elindultak az első gépkocsik a zagyvapálfalvai üveggyárba. Változatlanul élénk forgalom volt az iparcikk üzletekbe, a kereskedelmi vállalatok és a kereskedelmi dolgozók mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minél több üzlet megnyitásával és a kevésbé megrongálódott helységek rendbehozatalával igyekezzenek megszüntetni a ma még általában jellemző sorállásokat. Nagy ütemben folyik az iparcikküzletekbe a kiszállitás, amelybe egyre több gépkocsi kapcsollódik be. Erre nagy szükség van azért is, mert a közeli napokra nagy áruszállitmányok érkezését jelezték a környező baráti országokból. A rádió kedden est felhivással fordult a ...... utcai Hóvirág gyermeküdülő kis lakóinak megsegitésére. A belkereskedelmi minisztérium intézkedésére az üdülőellátó vállalat és a TÜKER vállalat felhivás során azonnal biztositotta a Hóvirág és az Ady Endre gyermekotthon tüzelő és élelmiszer ellátását. A főváros folyamatos élelmiszer ellátásának továbbra is alapvető előfeltétele, hogy a vasuti szállitások napról-napra erőteljesebben folytatódjanak, illetve induljanak meg. Bányáinkba lassan visszatér az élet. Mint már annyiszor, ha a nép, au [az] ország érdekéről volt szó, a bányászok voltak azok akik tettekkel feleltek az élet mindennapos, sürgető kivánságaira. A bányászok az első között értik meg, hogy a sztrájkkal nemzeti létünket, kibontakozó szabadságunkat veszélyeztetik. A bánya és energiaügyi minisztériumba ma reggel beérkezett jelentések szerint a tegnapi nap folyamán Tatabányán, a délelőttös harmadban 2.500 bányász szállt le a mélybe. A délutáni órákban pedig a különböző vágatokban 300 bányász végzett fenntartási munkát. A bányászok helyzetét nagy mértékben nehezitik, hogy a MÁVAUT kocsiparkja szétszóródott és tegnap azon fáradoztak, hogy az üzemképes kocsik nagy részét összeszedjék. Amennyiben a MÁVAUT dolgozói hajlandóak a munkát felvenni, ugy ezzel hozzájárulnak a termelés meginditásához, illetve a termelés fokozásához. A MÁVAUT kocsik részére az üzemanyag rendelkezésre áll. Most az szükséges a hazájukat és népüket szerető gépkocsivezetők ugy odaüljenek a volán mellé, hogy a bányászoknak ne kelljen kilométereket gyalogolniok, amig munkahelyüket felkereshetik. A tatabányaiak különben kijelentették, hogy amig a MÁV nem szállit, hajlandóak a bpesti gázgyár részére a kért szenet biztositani. Dorogon már kevésbé kedvező a helyzet! Itt a tegnapi nap folyamám csak 150 bányász szállt le a bányában és ők is csak kizárólag fenntartási és viztelenitési munkálatokat végeztek. A Mátravidéki Szénbányákban az előző napokhoz hasonlóan tegnap is csaknek 2.000 tonna szenet termeltek. A mátravidéki bányákban a 3 méteres bányafából mutatkozik hiány. Már csak két napi szükségletük van. Kérték a minisztériumot, hogy sürgősen gondoskodjon részükre bányafáról és gázolajról. A Borsodi szénbányákba tegnap 1.047 bányász szállt le. Itt a helyzet némileg rosszabbodott, mert Ormosbánya és Isófalva bányásazi [bányászai] nem veeték [vették] fel a munkát. A középdunántuli bányákban cesaknem [csaknem] 1.500 tonna szenet termeltek tegnap. Ez a mennyiség természetesen még meg sem közeliti a lehetőségeket. A középdunántuli bányákban, Pusztavámon, az ajkai medencében és még több helyen a bányászok leszálltak a tárnákba. Dudaron, Balinkán azonban még nem vették fel a munkát. A nógrádi szénmedencében a tegnapi nap folyamán 2.600 bányász szállt le a tárnákba. A nagyobb létszámu leszállások a délelőttös müszakban történtek és a délutáni és az éjszakai müszakban kevesebben jelentek meg, főleg közlekedési nehézségek miatt munkahelyeiken. A nógrádi bányászok a borsodiakhoz hasonlóan üzemanyagot kérnek. Bányáink tegnap csaknem 11.500 tonna szenet termeltek. Az emlitett menynyiségben nem szerepel Komló és Pécs, ahonnan a felszinre hozott szénmennyiségről még nem érkezett jelentés. A tatabányai, borsodi, középdunántuli, nógrádi, mátravidéki bányák népe kövesse a bányákba leszállók példáját, értéessék [értessék] meg mindenkivel, hogy minden felszinre hozott szén tonnájával gyermekeknek, nőknek, dolgozóknak az életét mentik meg és csökkentheti népünknek amugy is nehéz helyzetét. Az Országos Erdészeti Főigazgatóság jelenti: A főigazgatóság az ország lakosságának tüzifával való ellátása és az épületkárok helyreállitásához szükséges épület faanyag biztositása érdekében megfelelő intézkedéseket tett. Ennek a célnak érdekében a főigazgatóság dolgozói a munkát megkezdték. A tüzifa és épületfa biztositásának szükségességét megé [magáévá] tették az állami erdőgazdaságok is és az ország nagy részében folyik a fakitermelés. Elsősorban tüzifát, épületfát és bányafát termelnek. Egyes megyékben a fakitermelő munkások száma meghaladja az ezret. A faipari üzemekben a gépek általában rendben vannak. Több üzemben folyik a termelő munka. Elsősorban az épületek helyreállitásához szükséges árukat, lécet, lemezt és egyebet termelnek. Ahhoz azonban, hogy Budapest és a többi város tüzifa és épületfa ellátását biztositani lehessen szükséges a közlekedési és vasutas dolgozók hatékony segitsége. A főigazgatóság ezután is kéri a teherfuvarozó vállalatokat és a vasutat, hogy a tüzifa és épületfa sürgős szállitását segitsék elő. Kéri továbbá a főigazgatóság a megyéket, tekintettel a főváros sulyos helyzetére tüzifaellátás terén az élelmiszerkhez [élelmiszerekhez] hasonlóan segitsék elő a tüzifa szállitmányoknak Budapestre való eljuttatását. A magyar szabad szakszervezetek országos szövetségének közleménye: Fővárosunkban többezer lakás semmisült meg az elmult napok eseményei során. A nehéz helyzetbe került hajléktalan családok elhelyezéséhez a magyar szabad szakszervezetek országos szövetségi az alábbi intézkedéseket tette: A magyar szabad szakszervezetek országos szövetsége és a szabad szakszervezetek a függetlenitett funkcionáriusok számának csökkentésével megüresedett iroda helyiségeket, épületeket átadták azoknak a családoknak, akiknek lakása a harcok folyamán lakhatatlanná vált. Ezzel az intézkedéssel több mint 83 család jutott lakáshoz, ugyanakkor további intézkedések vannak folyamatban további helyiségek felszabaditására. A fenti tevékenységgel egyidőben nagyon fontos intézkedése volt a szabad szakszervezeteknek, hogy az üzemen kivül lévő kulturtermeiket, kulturszobáikat közel 500 helyiséget, amelyek átalakitással majdnem ennyi lakásnak felelnek meg felszabaditották lakások céljára és azokba a beköltözéseket folyamatba is tették. A szakszervezetek intézkedtek arról is, hogy a budapesti kulturházak és kulturotthonok ..... nagyrészét ideiglenesen lakások céljára használják fel. A magyar szabad szakszervezetek országos szövetsége kéri a szabad szakszervezetek munkástanácsait és üzemi bizottságait, hogy továbbra is hathatós intézkedésükkel segitsék elő a hajléktalanok fedél alá jutását. Dunavecse községből jelentik: A községben teljes a rend és nyugalom. A dolgozó parasztok vetik az őszi kalászosokat. A gépállomások és az állami gazdaságok minden egyes dolgozója megkezdte a munkát. Még komoly közlekedési nehézségekkel küzdenek, de az autóbuszok egy-két napon belül megindulnak. A községben megnyiltak az iskolák is és a tanulók rendszeresen résztvesznek az előadásokon. A község dolgozó parasztjai eddig Budapest lakossága részére 6 teherautó vágott marhahust, gyümölcsöt, burgonyát és tejet küldtek. Zalamegye összes községében ugyancsak teljes a rend és a nyugalom. Élelmiszerben nincsen hiány. Zalamegyéből naponta 20-25 gépkocsi indul Budapest felé adományokkal, élelmiszerrel. A fővárosi tanács szociálpolitikai osztálya üzeni Balatonöcsöd községbe, hogy a küldeményt sértetlenül megkapták. A kisérők is minden baj nélkül megérkeztek és holnap délben indulnak vissza. Miért nem járnak a villamosok a XII. kerületben? A 13. villamos remiz dolgozóit egy fegyveres csoport megfenyegette, hogy abban az esetben, ha egyetlen villamos is kijön a kocsiszinből tüzaláveszik és a munkásokkal elbánnak. Miért halad vontatottan a főváros lakóinak ellátása hussal? Ezt a kérdést tettük fel Szántó Jánosnak, aki a közellátási kormánybiztosság husipari igazgatóságának vezetője. - A tegnapi napon, november 12.-én /?!/ husfélében 15 vagon, zsirban 15.5 vagon, hentesáruban ....vagon került kiszállitásra. Nemcsak a sertésvágóhid dolgozik 60 %-os termelési ütemmel, hanem a nagy budapesti marhavágóhid is, a kispesti vágóhid is az ujpesti vágóhid, felvették a munkát és termelést folytatnak a ferencvárosi kisipari vállalatnál, a józsefvárosi husipari vállalatnál. A mai nappal a budapesti Szalámigyár és beinditotta a termelő munkát. A vidéken ugyszintén kivétel nélkül az összes vágóhidak és husüzemek teljes kapacitással dolgoznak oly mértékben, hogy ez meghaladja a helyi szükségletet és nap mint nap nagyobb mennyiségben érkeznek fel szállitmányok az ország fontosabb vágóhidjairól. - Szállitási nehézségeik nincsenek vidékről? - Az elmult napokban javult a helyzet, ma már azt lehet mondani, hogy mind a Dunántulról, mind a keleti területről karavánok érkeznek amelyek hus és zsirt szállitanak fel, de a vasut is, mint pl. a tegnapi napon a Déli pályaudvaron 4 vagon hus érkezett. Tény az, hogy e hét vasárnapjával kezdődött meg a budapesti husüzemekben a nagyobb arányu termelés és csak e hét vasárnapján kezdtük meg a hütőházi készletek felhasználását a közellátás biztositására. Akadályok voltak és részben, ha kisebb mértékben is de még mindig fennállanak a szállitás területén ugy a vasuti, mint a tehergépkocsiszállitás területén, ezen tulmenően azonban a szétosztás hálózata, a Husért boltok és a piacokon uralkodó állapot tette lehetetlenné a közellátás javitását? Éppen ezért - - Bocsánat egy kérdés: Eddig a tapasztalatunk az volt, hogy a Közértek dolgozói, általában az élelmiszeripari boltok dolgozói igen áldozatkészen helytálltak ezekben a nehéz hetekben? Nyilván nem rajtuk mulik, hogy az elosztás vontatottan, lassan halad? - Igen sok Közért és Husért bolt olyan állapotba került, ugy személyzet mint a tárgyi berendezés szempontjából, hogy ott a hus és egyéb cikkek kiosztása csak igen nehéz körülmények között volt megindithátó. Éppen ezért a közellátási kormánybiztosság az elmult napokban főfeladatának a piacok és a csarnokok ellátását tekintette, de most már, miután egy bizonyos telitettséget elértünk arra törekszünk, hogy valamennyi Husért és Közért bolt is végezze azt az elosztó tevékenységet, amelyen keresztül a főváros lakosságának ellátását biztositanu [biztositani] lehet. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 165–172. oldal) ID: 21455