Miskolc: Borsodmegye székhelyén rend és nyugalom van. A városi közlekedés müködik, igen nagy a vásárlási láz. Elsősorban a vidékiek vásárolnak. A borsodi szénbányászati tröszt üzemeiben sokhelyütt a bányaviz veszélyezteti a munkát. A bányákban szombaton 1.230-an kedden 1.229-en szerdán pedig 1.029-en állottak munkába. Alberttelepen és Kurittyánban 3 müszakban dolgoznak. Komoly probléma a kitermelt szén elszállitása. A DIMÁVAG Gépgyár a munkástanács jelentése szerint 2 müszakban dolgozik. Az igazgatóság ugy határozott hogy a gyárban a legalacsonyabb fizetés 900 forint. Ezzel szemben a gyárat ellátó nyugati erőmüveknek 3-4 napra elegendő szénkészletük van. A Miskolci Üveggyár dolgozói 2 müszakban termelnek, hogy enyihitség [enyhitsék] az ország, elsősorban Budapest ablaküveggondját. A gyár kedden 1.100 nágyze [négyzet] méter táblaüveget gyártott. Borsodmegyének elegendő kenyérgabona készlete van és a malmok éjjel nappal dolgoznak. Kazincbarcikán a Borsodi Hőerőmünek csak 2 gépegysége dolgozik. Értesülésünk szerint a hőerőmünek minimális a szénkészlete. A miskolci posta kedd délutántól összeköttetésben áll Budapesttel. Megindult a táviró forgalom is. Borsodmegye lakosságát a csehszlovákiai kassai terület dolgozói röpcédulákon értesitették, hogy anyagilag támogatják a békés termelőmunka beinditását. A ....-i földmüves tsz 50.000 cseh korona értékben természetbeni juttatást, a rozsnyoi tsz 20 mázsa buzát és több ezer cseh koronát, a gömöri vas és ércbánya dolgozói pedig 89.500 cseh koronát gyüjtöttek össze a magyar nép megsegitésére. A Ganz Villamossági gyár munkástanácsa tanácskozásra hivja össze az alábbi nagyüzemek munkástanácsainak elnökeit és szakszervezeti megbizottait a szabad vasas szakszervezet székházába 1956 november 15.-én délelött 10 órára. A tanácskozáson a Ganz Villamossági gyár munkástanácsának küldöttei beszámolnak Kádár miniszterelnök elvtársnál történ megbeszélés eredményeiről. A Ganz Villamossági gyár kéri a Belojannisz Hiradástechnikai gyár, Magyar Optikai Müvek, Április 4 Gépgyár, Ganz Vagongyár, Budapesti MÁVAG, Fémáru és Szerszámgépgyár, Ganz Hajógyár, Óbudai Hajógyár, Gamma, Orion Villamossági gyár, Egyesült Izzó, Budapesti Villamosgép és Kábelgyár, Kismotor és Gépgyár, Láng Gépgyár, Magyar Acélárugyár, EMAG, Telefongyár, Ujpesti Bányagépgyár, Kispesti Traktorgyár, Ikarusz, Csepeli Autógyár, Csepeli Vas és Fémmüvek, Fogaskerékgyár, Lámpagyár, Elektromos Anyagok és Gép Készülékek gyára munkástanácsainak elnökeit és szakszervezeti megbizottait, hogy a tanácskozáson feltétlenül jelenjenek meg. Dunapentele: Dunapentelén a város ügyeinek intézését még november 8.-án a tanács végrehajtóbizottsága vette át melyet ideiglenesen az egyik elnökhelyettes vezetett. Kedden visszatért Budapestről Tapolczai Jenő tanácselnök is. Dunapentele közellátása biztositva van. Egyedül a só kevés. A kenyérgyár a város és környékének ellátásán kivül még Budapestre is tudna szállitani. Az Erőmü dolgozói biztositják az áramtermelést. A harcok során megsérült lakások helyreállitása folyamatban van. Hirek a kerületekből: Az I. kerületben ma délben 1 órakor a tanácstagok ülésre jöttek össze, hogy tájékozódjanak a kerület helyzetéről. Az üzletek kellő képpen el vannak látva áruval. Egyelőre ugyan lassan de már megindultak az épitkezési munkálatok is. Az ujjáépitési kormánybizottság a 23-as számu épitési vállalattal megkezdte a munkát. A kisebb károk helyreállitására öntevékeny mozgalom indult el a lakosság részéről. A II. kerületben előkészitették a különböző vállalatok között felosztották az épületeken történt károk megállapitásának munkáit. Megkezdték a lakásoknak alkalmas helyiségek zárolását. Igy 23 családból 12-nek már tudnak lakóhelyet biztositani. Azoknak a lakóknak, akik maguk hozzák helyre sérült otthonaikat a kerületi tanács épitőanyagot biztosit. Ugyancsak javul a X. kerület élelmiszerellátása is. Az üzletek többsége nyitva tart. Nagymennyiségü rizs, cukor, liszt és szappan érkezett a kerületbe. A Fehérnemügyár két szalagja tegnap már megkezdte a munkát. Az Ingatlankezelő vállalat a mai napon kezdi meg a helyreállitási munkálatokat. Épitőanyagot juttat a lakosságnak. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 172–173. oldal) ID: 21458