Prága: A csehszlovák kommunista párt közp. bizottsága ülést tartott. Az ülésen megvitatták Novotninak, a csehszlovák kom. párt közp. bizottsága első titkárának a jelenlegi nemzetközi helyzet és a párt feladatai cimü beszámolóját. Az ülés egyhanguan jóváhagyta a beszámolót a párt és a kormány külpolitikájáról. A közp. bizottsága határozata a többi között elemzi a szovjet kormány október 30-i nyilatkozatát, amely a szocialista államok közötti kapcsolatokról szól. Foglalkozik az egyiptomi eseményekkel, majd a magyar helyzettel. Leszögezi, hogy a csehszlovák kom. párt közp. bizottsága ismételtem kifejezésre juttatta forró testvéri szolidaritását a magyar szocialista munkáspárt és ideiglenes központi bizottsága iránt. Meggyőződésünk, mondja a határozat, - hogy a magyar munkásosztály törekvésében, hogy következetesen kiküszöbölje a nép valamennyi hibáját rövid idő alatt mozgósitja erőit és a dolgozók élén teljesiti történelmi küldetését, biztositja a szocializmus épitését Magyarországon. A határozat ezután Titó jugoszláv elnök pulai beszédét érinti. Azt fejtegeti, hogy e beszédben egy sor tétel helytelen és nem hoz hasznot a nemzetközi kommunista mozgalomra, a munkáspártok és kommunista pártok érdekeinek. A határozat befejezésül a csehszlovák párt és a kormány feladatairól szól. A belgrádi rádió hirmagyarázója kommentárt füzött a csehszlovák kommunista párt közp. bizottságának határozatához, annak Titó elnök pulai beszédével foglalkozó részéhez. Mindenek előtt, - mondja a belgrádi rádió hirmagyarázója, - állapitsuk meg azt a tényt, hogy Titó elvtárs pulai beszédének szövege egyáltalán nem jelent meg Csehszlovákiában. A becsületes szocialista vita és kritika érdekében érdemes lenne sokkal nyiltabban megvitatni a különböző szocialista országokban még mindig nagyon elterjedt káros, sztálinista hagyaték sulyos következményeit. Az olyan határozat, mint amilyet a csehszlovák kom. párt közp. bizottsága hozott, véleményem szerint csak rövid időre tudja meglassitani a történelmi rend soron következő eseményeit, - fejezete be hirmagyarázatát a belgrádi rádió hirmagyarázója. Washington: Dulles amerikai külügyminiszter Párizsba utazott, hogy (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, Borsodi_rDIO.pdf, 438. oldal) ID: 21613