Az Igazságügyi Minisztérium közleménye a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntetőeljárásról. Az igazságügyi hatóságok befejezték az eljárását ama személyek vezető csoportja ügyében, akik 1956 október 23.-án az imperialisták aktív közreműködésével ellenforradalmi fegyveres lázadást robbantottak ki a Magyar Népköztársaság törvényes rendjének megdöntésére. A Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyésze vádiratában Nagy Imrét és bűntársait, Donáth Ferencet, Gimes Miklóst, Tildy Zoltánt, Maléter Pált, Kopácsi Sándort, Szilágyi Józsefet, Jánosi Ferencet, Vásárhelyi Miklóst, a magyar népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettével, ezen kívül Nagy Imrét hazaárulás, Kopácsi Sándort és Maléter Pált katonai zendülés bűntettével vádolta meg. Losonczy Géza terhelt ellen az ügyészség a büntető eljárást megszűntette, mert nevezett időközben betegség közben meghalt. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa Nagy Imre és társai bűnügyében a vádlottak vallomása, 29 tanú kihallgatása, a vád- és védelem meghallgatása, és a teljes bizonyítási anyag megvizsgálása alapján megállapította: Nagy Imre és legközvetlenebb bűntársai, Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Szilágyi József, 1955 decemberében titkos államellenes szervezkedést hoztak létre abból a célból, hogy erőszakos úton megragadják a hatalmat, és megdöntsék a Magyar Népköztársaságot. A bűnügy tárgyalása során megállapítást nyert, hogy Nagy Imrének és bűntársainak vezető szerepük volt az 1956 októberi ellenforradalmi felkelés előkészítésében és kirobbantásában. Tildy Zoltán és Maléter Pál 1956 októberében megismerték Nagy Imre és társai ellenséges célkitűzéseit, azokkal egyetértettek, és cselekvően bekapcsolódtak az ellenforradalmi felkelésbe. Az összeesküvő csoport tagjai a hazai reakciós erők élén és a külföldi imperialistákkal szövetségben a Magyar Népköztársaság megdöntésére irányuló puccskísérletet hajtottak végre. A bíróság megállapította, hogy Nagy Imre, a hatalom erőszakos megszerzése érdekében, legbelsőbb híveiből már 1955 végén szűk, illegális csoportot hozott létre. Az illegális csoport törvénytelen eszközökkel, és a törvényes lehetőségek kihasználásával végezte ellenséges tevékenységét. A népi hatalom megdöntésére irányuló célkitűzései végrehajtása érdekében mozgósították és tevékenységükbe bevonták a népi demokratikus államrend minden rendű és rangú ellenségét. Ugyanakkor valódi céljaikat elleplezve, demagóg és hazug módon szocialista jelszavakat hangoztatva, átmenetileg megtévesztettek és államellenes céljaikra felhasználtak jóhiszemű embereket is. Az összeesküvés csoport elsősorban a csoport vezetője, maga Nagy Imre, részletesen kidolgozta a népi demokrácia ellenes mozgalom politikai platformját, közvetlen feladatait, módszereit, és távolabbi célkitűzéseit. A vád képviselője a bíróság elé tárta ezeket a nagyrészt a Nagy Imre által saját kezűleg írt titkos okmányokat. Nagy Imre az 1955 decemberében kidolgozott Erkölcs és etika című dokumentumban a népi demokratikus államrendet elfajult bonapartista hatalomnak nevezte, és annak erőszakos megdöntésére hívott fel. Egy másik, 1956 januárjában írt, Néhány időszerű kérdés című dokumentumban, a népi demokráciával szembenálló erőkkel való szövetséget tűzte ki feladatul. A munkásosztály hatalmát feladva, a többpártrendszer visszaállítását tűzte ki célul. Az ugyancsak 1956 januárjában kelt, A nemzetközi kapcsolatok öt alapelve című írásában a kalandorcsoport egyik céljaként, a tömbpolitika felszámolása ürügyén, az ország védelmi szövetségének a Varsói Szerződésnek megsemmisítését, az országnak az imperialisták kezére játszását jelölte meg. A bíróság a bizonyítékok és vallomások alapján megállapította, hogy Nagy Imre ezeket az írásokat sokszorosíttatta, és közvetlen bűntársai, valamint a számukra megbízható elemek körében titkosan terjesztette. A tárgyalás folyamán bizonyítást nyert, hogy Nagy Imre és társai által létrehozott illegális szervezet tervszerű aknamunkát fejtett ki a munkás-paraszt hatalom aláásása, a népi demokrácia törvényes rendjének felbomlasztása, majd pedig a hatalom erőszakos megragadása érdekében. Illegális tevékenységükbe bevonták Tánczos Gábort és a később nyugatra szökött Nagy Balázst, s rajtuk keresztül a Petőfi Kört az ellenséges erők gyülekező helyévé, a párt és állam elleni támadások fórumává tették. Viták rendezése ürügyén ők maguk szervezték a Petőfi kör népi demokrácia ellenes megmozdulásait. Számos ellenséges felszólalást előre elkészítettek. Többek között Déry Tibornak, az úgynevezett sajtóvitában elhangzott felszólalását, amely az ifjúságot ellenforradalmi fellépésekre buzdította, Losonczy Géza, Haraszti Sándor és Déry együtt készítették elő. Módszereikhez tartozott az is, hogy a népköztársasággal szembenálló Déry Tiboron, Háy Gyulán,, Acél Tamáson, és hozzájuk hasonló elemeken keresztül uszító írásokat jelentettek meg a sajtóban. Ezekben a cikkekben a szocializmus építése során előfordult egyes hibákat mértéktelenül felnagyították, és a rendszert gátlás nélkül rágalmazták. Mindezzel az volt a céljuk, hogy aláássák a hatalmat, lejárassák az állam tekintélyét, mozgásba hozzák a népi demokráciával szembenálló ellenséges elemeket, és ennek talaján erőszakos úton megszerezzék a hatalmat. Losonczy Géza 1956 szeptemberében nyilvánosan is kijelentette Ámos Aron Budapesten tartózkodó izraeli újságírónak: ha rákerül a sor, mi erőszakkal szembeszállunk a kormánnyal. 1956 október 20.-án Szilágyi József, egy általa szervezett illegális összejövetelen bejelentette, Nagy Imre és társai felkészültek a hatalom megragadására. Az ismert október 23.-i tüntetést Nagy Imre és csoportja kezdeményezte, felhasználva a Petőfi körben és az egyetemeken kiépített kapcsolatait. Szilágyi József például október 22.-én éjszaka Műegyetemen tartott gyűlésen, Nagy Imre megbízásából személyesen hívott fel a tüntetésre. Az október 23.-i tüntetést Tánczos Gáboron és társain keresztül a Nagy Imre csoport irányította. Ebben az időszakban az összeesküvő csaknem naponta, némelyik napon pedig többször is titkos megbeszélést tartott. 1956 október 19.-én, 20.-án, 22.-én, Nagy Imre kezdeményezésére Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, a szervezkedés más tagjainak bevonásával, megkezdte létesítendő kormányuk programjának kidolgozását. Az 1956 október 23.-án délelőtt Losonczy Géza lakásán tartott titkos megbeszélésen, amelyen Nagy Imre vezetésével résztvett Gimes Miklós, Vásárhelyi Miklós, Jánosi Ferenc és Haraszti Sándor, kormánylistát állítottak össze, amelyet a törvényes magyar kormány erőszakos megdöntésével akartak uralomra juttatni. A titkos kormánylistán Nagy Imre saját magát jelöltette miniszterelnöknek, a miniszteri posztokat pedig az összeesküvő csoport tagjai egymás között osztották fel. A tüntetésre egyidőben, annak legális fedezésével kirobbantott fegyveres felkelés közvetlen irányítására a szervezkedés tagjai több, külön illegális központot hoztak létre. Az egyik központjukat, amelynek tagjai voltak: Kopácsi Sándor, Szilágyi József, Gimes Miklós, Fazekas György és Aczél Tamás, a budapesti főkapitányságon szervezték. Kopácsi Sándor esküjét megszegve, főkapitányi beosztásával visszaélve, s alárendeltjeit megtévesztve, az illegális központ által kidolgozott feladatokat hajtotta végre. A felkelő népi demokrácia ellenes erők felfegyverzése ugyanakkor a szocializmushoz hű fegyveres erők felbomlasztása érdekében a kerületi kapitányságoknak parancsot adott arra, hogy a lázadókkal szemben ne fejtsenek ki ellenállást, ellenkezően, adják át nekik fegyvereiket és a rendőrségi épületeket. Ily módon Kopácsi a rendőrség készleteiből a zendülők részére több mint húszezer darab lőfegyvert osztatott ki. Ezzel a csoporttal szorosan együttműködött az a másik, 1956 október 24.-én létrejött alközpont, amelynek Losonczy Géza, Donáth Ferenc és Jánosi Ferenc voltak a tagjai. Ez a csoport többek között a hadsereg soraiban folytatott bomlasztó tevékenységet irányította, s ugyanakkor folyamatosan kiszolgáltatta a népköztársaságot védő fegyveres erők katonai szerveit a lázadóknak. Nagy Imre és bűntársai már jóval az októberi felkelés előtt titkos kapcsolatokat építettek ki, és tárgyalásokat folytattak a burzsoá restauráció képviselőivel, akikkel a hatalom erőszakos megragadása érdekében szövetséget kötöttek. E tárgyalások során például Losonczy Géza és Haraszti Sándor már 1956 júliusában személyesen, később Erdei István közvetítésével megállapodtak Kéthly Annával is, a létesítendő Nagy Imre kormányban való részvételben. Nagy Imre 1955 decemberében elhatározta, hogy visszaállítja a régi, úgynevezett koalíciós pártokat, s ezekkel együtt alapít kormányt. Amikor azonban az ellenforradalmi erőkre támaszkodva erőszakkal és csalással megszerezte a miniszterelnöki posztot, ennél sokkal messzebbre ment. Gátlástalanul engedélyezte és lehetővé tette, hogy az ellenforradalom rövid néhány napja alatt alkotmányellenesen, hetven különböző párt és szervezet alakuljon, köztük olyan hírhedt, a békeszerződésben is tiltott burzsoáfasiszta pártok, mint például Magyar Élet Pártja, Kereszténydemokrata Párt, Keresztény Magyar Párt, Magyar Néppárt, Nemzeti Tábor, Keresztény Front, Katolikus Néppárt, Keresztény Néppárt, és Győrben a nyilaskeresztes párt. A Nagy Imre féle összeesküvő csoport hatalmának biztosítására szövetséget kötött a legszélsőségesebb reakció más csoportjaival is. Ez a csoport a törvényesen és jogosan elítélt Mindszenty József volt hercegprímást is rehabilitálta, s felléptette a népköztársaság ellen. Miután Tildy Zoltán útján egyetértésre jutottak vele, november 3.-án Mindszenty a rádióban meghirdette a kapitalista restauráció programját. Ugyancsak egyetértésre jutottak Nagy Imréék az imperialista zsoldban álló burzsoáfasiszta magyar emigrációval is. Ezt bizonyítja Varga Bélának az úgynevezett nemzeti bizottmány elnökének 1956 október 28.-i nyilatkozata, amelyben kijelentette, a bizottmány tagjai állandó érintkezésben vannak a magyar lázadás vezetőivel. Ezt követően Tildy Zoltán telefonon megegyezett az ellenforradalom támogatására Bécsbe érkezett Nagy Ferenccel abban, hogy az emigráció Nagy Imre kormányát támogatja. Nagy Imre miniszterelnöki működése során, esküjét megszegve, az ország alkotmányos irányítószerveit, az országgyűlést, az elnöki tanácsot és a kormányt, mint testületet, a vezetésből kikapcsolta, s törvénytelen úton saját kormányzati szerveként, úgynevezett kabinetet hozott létre. Ezt a kabinetet már ekkor úgy állította össze, hogy bár megtévesztés céljából még helyet adott benne a szocializmushoz hű személyeknek is, abban a reakciónak többsége legyen. November 2.-án azonban még ezt a kabinetet is átszervezte, bevonva abba a burzsoá restauráció további elszánt, szélsőséges képviselőit, és az ellenforradalmi felkelés vezetőit. A kabinetnek ekkor már Nagy Imrén, Losonczy Gézán, Tildy Zoltánon kívül, tagja lett többek között Kéthyl Anna, B.Szabó István, Bibó István, valamint honvédelmi miniszteri minőségben Maléter Pál, a fegyveres ellenforradalmi felkelők parancsnoka is. Nagy Imre és összeesküvő csoportja a népköztársaság központi hatalmi szerveinek felbomlasztása, illetve félreállítása után, nekilátott a helyi hatalmi szervek megsemmisítéséhez. Felszámolták a törvényes közigazgatási szerveket, a tanácsokat, a gazdasági igazgatási szerveket, és helyükbe a többségükben burzsoá fasiszta elemekből szervezett, úgynevezett forradalmi bizottságokat, és a munkásság megtévesztésére szánt, úgynevezett munkástanácsokat állították. Nagy Imre és bűntársai áruló és bomlasztó tevékenységükkel végül az általuk kikényszerített tűzszüneti paranccsal, megbénították a népköztársaságot védelmező fegyveres erőket. Ugyanekkor szervezték, fegyverrel ellátták, végül törvényesítették a lázadó ellenforradalmi erőket. Az úgynevezett nemzetőrségbe tömörítették a háborús és népellenes bűnösöket, a börtönökből kiszabadult fegyenceket, és a népi demokráciának minden rendű és rangú ellenségét. Ezekután Budapesten, és szerte az országban megindult a fehér terror. A terrorista különítmények az eddig felderített adatok szerint Nagy Imre és társai rövid néhány napos uralma alatt 234 védtelen állampolgárt gyilkoltak meg. Ugyanezekben a napokban háromezer haladó, a népi demokratikus rendszerhez hű embert börtönöztek be, akiknek kivégzését a közeli napokra tervezték. Ezen kívül november 4.-én több mint tízezer személyről állítottak össze halállistát, előkészítve lemészárlásukat. Nagy Imre és bűntársai, azzal párhuzamosan, hogy maguk köré tömörítették az ország reakciós ellenforradalmi erőit, széleskörű kapcsolatot és együttműködést létesítettek az imperialisták különböző köreivel, szerveivel és képviselőivel. Az összeesküvő csoport egyik tagja Kardos László, kapcsolatban állótt Coppal, a budapesti angol követség volt beosztottjával, akinek közvetítésével csempészték nyugatra Nagy Imre államellenes politikai írásait. Maléter Pál útján kapcsolatban állottak [...] angol katonai attaséval, aki közvetlenül is résztvett a felkelés katonai irányításában. Losonczy Géza útján felvették a kapcsolatot és együttműködést létesítettek Löwenstein herceggel, a nyugatnémet imperialisták hazánkba küldött képviselőjével. A megbeszélések alapján Löwenstein herceg a Kossuth Rádióban elmondott beszédében biztosította az ellenforradalmi felkelőket a nyugatnémet nagytőke támogatásáról. Ugyanakkor bizonyos imperialista körök, élükön az amerikai imperialistákkal, egész propaganda apparátusukat és hírszerző szolgálatukat, már évek óta az általuk nemzeti kommunizmusnak nevezett ellenforradalmi irányzat magyarországi képviselőinek, a Nagy Imre csoportnak támogatására állították be. A strassburgi egyetem elnevezésű amerikai hírszerzőkkel már 1956 szeptemberében kidolgozta az ellenforradalmi felkelés programját, amelyet az országon belül illegálisan terjesztettek. Az ellenforradalom hívei a vöröskeresztes adományok közé csempészve, jelentős mennyiségű kézifegyvert küldtek az országba. Ezzel párhuzamosan az imperialista sajtó és rádió népszerűsítési kampányba kezdett Nagy Imre személye mellett. Hangoztatták, hogy a nyugati hatalmak számára kedvező, a Magyarországnak a szocialista táborból való kitaszítását egy kommunista névvel ellátott csoport hajtja végre. A hírhedt Szabad Európa Rádió állomás magyar nyelvű adásaiban az ismert, általa szervezett léggömb akció útján propagálta az ellenforradalmi felkelést, majd annak kirobbantása után katonai utasításokkal segítette és irányította. Az összeesküvő csoport ezeket az utasításokat végre is hajtotta. Nagy Imre és áruló csoportja, céljainak megvalósítása érdekében, továbbá azért, hogy teljesen szabaddá tegye az utat az imperialista beavatkozás számára, megkísérelte az ország védelmi szövetségét, a Varsói Szerződést törvénytelen módon és egyoldalúan felbontani. E kísérlet betetőzését jelentette Nagy Imre 1956 november 4.-i rádiófelhívása, amelyben a forradalmi munkásparaszt kormánnyal, és az általa segítségül hívott szovjet csapatokkal szemben a nyugati imperialistákat nyílt, fegyveres beavatkozásra hívta fel. Az ellenforradalmi fegyveres felkelés bukása után, a Nagy Imre-féle összeesküvők egyes csoportjai ott kerestek menedéket, ahonnan korábban a támogatást élvezték. Az államcsíny résztvevői közül Király Béla, Kéthy Anna, Kővágó József és mások, a felelősségrevonás elől Nyugatra szöktek. Mindszenty József, a magyar hatóságok tudomása szerint az amerikai követségen rejtőzködött el. B.Szabó István a budapesti angol követségre próbált menekülni. A Nagy Imre csoport, amely korábban a nemzeti kommunizmus kalózlobogójával lépett fel, a felelősségrevonás elől a budapesti jugoszláv követségre szökött. Az összeesküvők elvetemültségére jellemző, hogy ellenforradalmi tevékenységüket még akkor is változatlanul továbbfolytatták, amikor a magyar nép a forradalmi munkás-paraszt kormány irányításával már megkezdte a törvényes rend helyreállítását, a nép békés életének biztosítását, az ellenforradalmárok által okozott súlyos károk helyrehozatalát. Kéthly Anna, Király Béla, Kővágó József és társai nyugatról, Nagy Imre, Losonczy Géza, és mások pedig a jugoszláv nagykövetség épületéből küldték utasításaikat a fegyveres ellenállás további folytatására, az életet bénító sztrájkok szervezésére, a földalatti aknamunka újjászervezésére. Nagy és Losonczy például, a jugoszláv nagykövetség épületéből Gimes Miklós és más bűntársaik útján, kapcsolatot létesítettek a budapesti központi munkástanáccsal, a Szabad Európa Rádióval, és még új, illegális lapot is jelentettek meg, Október 23. címen. Mindezt, a később levezetett vizsgálat, és a most lefolytatott bírósági eljárás kétségbevonhatatlan tényekkel bizonyította be. A bírósági eljárás peranyaga is megmutatta, és bebizonyította, hogy Nagy Imre és társai korábbi, revizionista, burzsoá nacionalista politikai beállítottságuknak megfelelően, törvényszerűen jutottak el a burzsoázia legreakciósabb, imperialista erőivel való szövetséghez, a munkáshatalom, a népi demokratikus rendszer, a dolgozó magyar nép, és a szocialista haza elárulásához. A bírósági tárgyaláson a vádlottak közül Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Kopácsi Sándor, Jánosi Ferenc, Vásárhelyi Miklós megbánást mutatva, teljes egészében elismerték bűnösségüket. Nagy Imre, Szilágyi József és Maléter Pál bűnösségüket tagadták, azonban a lefolytatott eljárás során bűntársaik és a tanúk terhelő vallomásai, valamint a tárgyi bizonyítékok nyomán lelepleződtek, és bűncselekményeik céljaira vonatkozóan részleges beismerő vallomást tettek. A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa, mérlegelve a bűncselekmények súlyát, a súlyosbító és enyhítő körülményeket, a lefolytatott tárgyalás alapján, a vád tárgyává tett cselekményekben, a vádlottakat bűnösnek mondta ki, és ezért Nagy Imrét halálra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, dr. Szilágyi Józsefet halálra, Jánosi Ferencet 8 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. A halálos ítéleteket végrehajtották. Felolvastuk az Igazságügyi Minisztérium közleményét a Nagy Imre és társai ellen lefolytatott büntetőeljárásról. Kedves hallgatóink. Adásunk véget ért. A Kossuth Rádió műsorával 4 óra 25 perckor jelentkezünk. 0 óra 31 perc. Minden kedves hallgatónknak nyugodalmas jó éjszakát kívánunk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01743