KOSSUTH-adó Felolvassuk Apró Antal iparügyi miniszter felhívását a bányászokhoz: – Bányászok! Biztosítsátok az ipar kenyerét, a szenet! Hozzátok fordul most ismét az ország. Bányászok! Rajtatok múlik, hogy mindenütt meginduljon az élet, ... kazánokat, meleget adjanak ... meleg kórházakban gyógyuljanak a betegek, sebesültek. Immár két hete sajnálatos események bénították meg az ország vérkeringését, a vasút munkáját. A gyárkémények nem füstölnek, a gépek nagy része áll. Több helyen megindultak ugyan a vonatok, de ugyanakkor erősen fogyóban vannak a szénkészletek. Ha ti nem szálltok le a tárnákba, a dolgozók nem jutnak el munkahelyeikre, nem sül kenyér a kemencékben, kialszik a villany – egyszóval – tovább ... az élet, mérhetetlen károk keletkeznek. Rendkívül fontos, hogy a fenntartás munkálatai egy pillanatra sem szüneteljenek. Enélkül elképzelhetetlen a bányászmunka. Ki kell cserélni a törött tám... és ...fákat. Víztelenteni kell az alapvágatokat. Ki kell javítani a vasutakat. Minden bányásznak tudnia kell és tudja is, hogy ezeknek a munkálatoknak az elhanyagolása hosszú időre megbéníthatja a folyamatos termelést, elővájást, feltárást. Gondoskodni kell az akna ..... és meg kell tenni a lépéseket a kemény idő, a tél okozta nehézségek leküzdésére. Ne feledjétek, az újjáalakult párt, a forradalmi munkás-paraszt kormány ismeri a bányászok gondját. Számon tartja a ti óhajatokat is, azt, hogy javuljon a bérezés, épüljön több bányászhajlék, legyőzhessük a szilikózis-veszélyt, javuljon a munka- és egészségügyi körülmények, rendeződjék a nyugdíj. A kormány mindezt jól tudja és amint megszilárdul a helyzet, azonnal intézkedni fog. Minden vájárnak, csillésnek, műszakiaknak, a bányák valamennyi dolgozójának át kell érezni azt a nagy felelősséget, amely most, ezekben a súlyos napokban vállukra nehezedik. Az üzemek dolgozóinak – de az ország minden polgárának – szeme rátok szegeződik. Fogjatok ismét csákányt, fejtőkalapácsot, munkástokkal védjétek a munkásosztály vívmányait, a szocializmus szent ügyét. Mindenki bízva számít a munkásosztály derék hadára, a bányászságra. Dolgozzatok úgy, hogy az élet teljes erővel megindulhasson. Erre kíván most nektek minden magyar ember: Jószerencsét! Hírek: ... a Petőfi-, Fegyverneken a Vöröscsillag-, ... a Szabadság-, ...befejezéshez közeledik a vetés. ... a dolgozók példamutatóan helytálltak, ...munkanap kiesése nélkül termeltek...biztosítva ezzel a lakosság élelmiszerrel való ellátását. Rákóczi.......-ban nov. 7-én megalakult az MSzM 33 taggal. Megválasztották az elnökséget is. Szolnok megye több járásában, városában megalakultak az MSzM elnökségei. Pl. a Karcag-városi, kunszentmártoni, szolnok járási és a mezőtúri városi elnökség. ...tartozó Csokonyapusztán serényen folyt a munka. A Béke- és Győzelem tsz tagjai, valamint az egyénileg dolgozó parasztok is szántanak-vetnek. A mesterszállási Úttörő-tsz-ben szorgalmasan végzik a még kintlévő termények betakarítását és az őszi vetéseket. A tagok teljesen egyetértenek a forradalmi munkás-paraszt kormány programjával – mondotta Holla /?/ János, a szövetkezet elnöke. ....egyetlen tag sem jelentette be, hogy kilép, hanem amellett foglaltak állást, hogy továbbra is szilárdan kitartanak a szövetkezeti gazdálkodás mellett. Igen örülnek annak, hogy a kormány megszünteti a beszolgáltatást, mert így sokkal nagyobb lehetőségük nyílik arra, hogy terményeiket tetszés szerint szabadon értékesíthetik. A kunszentmártoni Zalka Máté-tsz tagjainak levele a forradalmi munkás-paraszt kormányhoz: Mi, a kunszentmártoni Zalka Máté-tsz tagjai nagy aggodalommal figyeltük az elmúlt nap eseményeit. Kétségbe estünk amiatt, hogy a Nagy Imre-kormány teljesen tehetetlennek mutatkozott a fasiszta ellenforradalmi erőkkel szemben, akik országszerte – de főleg a Fővárosban – gyújtogattak, gyilkoltak. Féltettük népi demokráciánkat, az olyan sok fáradsággal felépített szocialista gazdaságunkat. Vasárnap örömmel értesültünk arról, hogy megalakult a forradalmi munkás-paraszt kormány. Mi minden segítséget hajlandók vagyunk megadni részére. Eddig ....1540 holdon már földbe tettük a magot. A hiányzó területen is mielőbb igyekszünk végezni. Tudjuk, hogy ezt kívánja az ország jövő évi kenyérszükségletének biztosítása. Aláírás: Zalka Máté-tsz tagjai, Kunszentmárton. Hódmezővásárhelyen rendes mederben folyik az élet. Incidens, vagy összetűzés nem zavarta a város rendjét. Az intézmények és vállalatok egy részében eddig szünetelt a munka. November 7-két – az októberi szocialista forradalom évfordulóját – szünetté nyilvánították. November 8-án azonban az egész városban újra megindul a munka. Makóról jelentik: A makói nemzeti bizottság jelenti, hogy a városban rend van. A tanácsnál folyik a munka és ...... mind a dolgozó parasztok, mind a tsz-tagok dolgoznak. Makó–Hódmezővásárhely közötti munkásvonat menetrend szerint közlekedik. Kiskunfélegyházán, a legnagyobb közös gazdaságban a tagok legnagyobb része továbbra is a szövetkezeti gazdálkodás .... A Hunyadi-, a Lenin- és a Dózsa-tsz-ekben ...... minden nélkülözhető fogat ezt a fontos munkát végzi. A város területén nem volt rendzavarás. Jelenleg is teljes a nyugalom. A Mélyépítő Vállalat és a Vágóhíd Vállalat dolgozói megkezdték a munkát. Az üzletek nyitva vannak, folyik az árusítás. Kedden délelőtt a munkástanácsok küldöttei a bányászati Berendezések Gyárának kultúrtermében gyűlést tartottak. A jelenlévők rámutattak, hogy ésszerűtlen, káros dolog továbbra is halogatni a munka megkezdését. Hazánk érdeke mindenkitől helytállást követel, s a munkások önmagukat károsítják meg, ha nem dolgoznak. A város területén megkezdték az MSzM szervezését, valamennyi volt ...alapszervezetben szervező bizottság alakult. A szervező-bizottság tagjai felkeresik a párttagokat és beszélgetnek velük az előttük álló feladatokról. Bács megyei hírek: Bács megye területén is megmutatkozott, hogy az ellenforradalmárok csak beszéltek a dolgozók érdekeiről, a valóságban viszont az ellen cselekedtek. A.....járásban több helyen raboltak, veszélyeztették az élet- és vagyonbiztonságot. Más helyeken, így ....szegen a földművesszövetkezetek áruit dézsmálták meg. Az ellenforradalmárok jórésze horthysta katonatiszt, nyomozókból és börtönökből megszökött bűnözőkből tevődött össze. Szórványosan bujkáló egyénektől eltekintve ártalmatlanná tették őket. A megye több falujában az elmúlt napokban nem kezdődött meg a tanítás, most már rendesen megkezdődik minden iskolában. Hamis híresztelések hatására nagy vásárlási láz a megyében. Egy ember pl. öt-tíz helyett vásárol. Értelmetlen, indokolatlan és főleg káros dolog ez. Veszélyezteti a dolgozók fennakadás nélküli jó ellátását. A spekulánsokat, az üzérkedőket eddig sikerült visszaszorítani. Az árak a tojás kivételével nem emelkedtek. A sertéshús szabad piaci ára például a szerződéses ár alatt van. Mezőgazdasági termékekből, főleg hízott baromfiból nagy a kínálat. A Szegedi Mélyfúró-vállalat összes dolgozói 1956. november 7-én reggel a központi irodákban és műhelyben a munkát felvették. A vállalat belső területén rendes munka folyik. Felhívja a vállalat összes dolgozóit, a hódmezővásárhelyi és ....üzemvezetőségeket, hogy a munkát a legrövidebb időn belül vegyék fel. Békéscsabán és Békés megyében teljesen helyreállott a rend. A Húsipari Üzem, valamint a Ruhagyár dolgozói felvették a munkát. A békéscsabai párttagok november 6-án délután taggyűlést tartottak és megválasztották az MSzM intézőbizottságát. /a szovjet vasutasok rádión keresztül szóltak a magyar vasutasokhoz. Többek között a következőket mondották: aggodalommal figyeltük, hogyan bújnak elő rejtekhelyeikről az ellenség erői, hogyan kapnak erőre a szocialista-ellenes erők. Mélységes fájdalommal hallottuk, hogy felgyújtották a Nemzeti Múzeumot, és ami a legszörnyűbb, embereket gyilkoltak meg. A magyar burzsoázia vissza akarja szerezni a hatalmat, a hatalom..... Magyarországon is a magyar nép ellen akarták felhasználni a szocialista építés során elkövetett hibákat. Az utóbbi években sok, a SZU-ban járt magyar vasutassal ismerkedtünk meg. Többek között a Hámán Kató nevét viselő Fűtőházban.... A magyar – és szovjet vasutasok meleg barátságot kötöttek, barátságuk a szocialista emberek barátsága. Meggyőződésünk, hogy a magyar vasutasok áldozatos munkával segítenek abban, hogy megdöntsék a magyar ellenforradalom erőit. Külföldi jelentések: Románia segíti a magyar népköztársaságot. Az októberi forradalom 39. évfordulója alkalmából Bukarestben rendezett ünnepségen a román testvérpárt politikai bizottságának tagja tartott beszédet. Ennek során kijelentette, hogy a román dolgozók az ellenforradalom magyarországi támadását elvetemült, agressziós provokációnak tekintik, amelynek célja az volt, hogy a magyar dolgozókat megfosszák a hatalomtól és Magyarországot elszakítsák a szocialista tábortól. A román nép teljes szolidaritást vállal a magyar nép igazságos harcával. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány felhívására válaszolva bejelentette, hogy a román népköztársaság 13 millió lej értékben küld ellenszolgáltatás nélkül kőolajterméket, építőanyagot, orvosságot és más, a magyar dolgozók számára szükséges cikkeket Magyarországra. Francia újságíró az ellenforradalmi bandák magyarországi gaztetteiről: Az ismert francia polgári lap, a Le Monde budapesti tudósítója arról értesíti lapját, hogy a múlt hét utolsó napjaiban olyan jeleneteknek volt szemtanúja, amelyeknek a magyar ....1919 év végi garázdálkodásához hasonlíthatók. Ami ezév utolsó októberi napjaiban Budapesten történt, írja a tudósító – valóságos embervadászatnak tekinthető. Hozzáteszi, hogy saját szemeivel látott lámpaoszlopokra és erkélyekre akasztott embereket. Több más, külföldi újság budapesti tudósítója szörnyű részleteket közöl az ellenforradalmi bandák budapesti vérengzéseiről. Moszkva: Az Amerikai Egyesült Államok diplomatái visszautasították a nov. 7-i ünnepségen való részvételt. A csehszlovákiai adó műsorából: Csehszlovákia külügyminisztere levelet írt Dag Hammarskjöldnek, levelében értesítette az ENSZ titkárát arról, hogy Csehszlovákia és ...katonasággal résztvesz a nemzetközi biztosító csapatokban. A csehszlovákiai nemzeti arcvonal a vöröskereszt szerveit bízta meg a Magyarországra küldendő élelmiszerek összegyűjtésével. A dunapüspöki földművesszövetkezet tagjai taggyűlést tartottak. A résztvevők több tonna különböző élelmiszert ajánlottak fel a magyar nép részére. Anglia és Franciaország vezetői közölték Hammarskjölddel, hogy eleget tesznek a fegyverszüneti felhívásnak. Anglia kormánya kiadta a tűzszüneti parancsot. Franciaország két feltételhez kötötte a tüzet-szüntess-parancs kiadását. Feltételei a következők: 1. Ha Izrael és Egyiptom beszünteti a harcot. 2. Ha az ENSZ megfelelő rendfenntartó csapatokat küld Egyiptom területére. Javasolták, az ENSZ részletes szabályokat dolgozzon ki a Biztonsági csapatok felállítására. Továbbá a nagyhatalmi államok fegyveres erői, USA, Anglia, Franciaország, SzU, Kína nem vehetnek részt. – Egy kis kacsa. Szinte feltűnő, hogy mennyi jóakarója lett hirtelen a magyar népnek! A külföldi, főleg a nyugati államok rádiói erőt, fáradságot nem kímélve időről-időre magyar nyelven is tájékoztatnak minket magyarokat hazánk eseményeiről, szakmagyarázatokat és értékeléseket adnak. Tíz helyen is jelentkeznek egyidőben. Valóban megdöbbentő dolgokról adnak hírt. Ma este pl. az egyik illegális adó közölte, hogy Szolnok megyében még harcok is dúlnak. Nemsokára a madridi rádió is előkerült, tudomására hozván a világnak, hogy Szolnok még tartja magát. Ami ezt illeti, ez szemenszedett hazugság. Sem Szolnokon, sem Szolnok közelében nincs és nem is volt semmiféle harc. Az Alföld és a Tiszántúl csendes, rendes mindennapi életét éli. A madridi rádiótól viszont már megszoktuk, hogy zsíros kacsákat röppent az éterbe. – Nagyon megnőtt a kenyér becsülete. Két héttel ezelőtt még zúgolódtak az emberek, ha egy kicsit hamarább?, vagy barnább volt a kenyér héja, s a másnapos kenyér könnyen a kereskedelem nyakán maradt. Most reggel 8 óra tájban jólöltözött hivatalnokok úgy viszik a hónuk alatt, mint valami értékes dolgokat? tartalmazó irattáskát. A férfiak és nők ...zúgolódás nélkül sort állnak érte a szemerkélő esőben, s meghatott örömmel szegik meg minden család asztalánál. Azzal az elhatározással mentem be az egyik pékműhelybe, hogy kifaggatom a munkásokat, hogyan dolgoztak e nehéz napokban, kik állnak helyt a legderekasabban, mennyit termelnek. Ebből bizony semmi sem lett. A forró kemencék előtt, az előkészítő ..ben a 3 kerekű dagasztó üstök körül összesen 6 fiatal fiú és lány szorgoskodott. Nem is kellett, hogy mondják, nincs ki a teljes létszám, látszott a munkájuk ütemén. Jó félórányit néztem őket, s ezalatt 2-3 szaggatott félmondat hangzott el tán közöttünk. Mégis annyira laikus szemmel meg lehetett ítélni, hogy minden munkafolyamatot becsülettel elvégeztek. Nemcsak a keverést, a dagasztást, a kiszakított tészta mérését, de még a kenyércédulát ? is úgy ...a fateknőbe, mint a békés napokban szokás. A kemence nyitott szájánál ...a brigádvezető, s az ..befelé a tésztát, s vette ki a kifogástalan minőségű kenyeret. Nem volt egy pillanatnyi megállása. Az egyetlen információ, amit kaptam tőle, az volt, hogy fogytán van a fájuk, ezt pótolni kell. Dolgozzanak tehát a szállítómunkások, végig az ..az erdőkig. ...egyelőre semmi fennakadás nem lehet és nem is lesz a kenyérellátásban. Bár kint ....hogy a létszámában megcsappant brigád, amely a közlekedési nehézségek miatt majd két órás hátránnyal indul, 24 mázsa kenyeret süt naponta. A pékségben vannak olyan munkások, akik az éjszakát is a műhelyben töltik. Vajon az ország területén a forró kemencék mellett hány száz vagy hány ezer ember állott helyt az elmúlt két hétben, dolgozik továbbra is megfeszített erővel, amíg csak szükséges? Ha majd helyreáll a teljes rend, akkor se feledkezzünk meg a mindennapi kenyér hőseiről. Megérdemlik, hogy gondoljunk rájuk akkor is, amikor az üzletekben majd újra hallani lehet, én nem viszem el ezt az égettet, vagy köszönöm, nem kell, majd bejövök, ha friss kenyerük lesz. A bajai járás dolgozói mindent megtesznek a közellátás zavartalanságának biztosításáért. Hazánk déli részén a baráti Jugoszláviával határos bajai járásban rend van, nincsenek zavargások. Az egyénileg dolgozó parasztok többsége úgyszintén a téeszek tagjai vetik a búzát. A járás lakói közül egyre többen értik meg, hogy a forr. munkás-paraszt kormány a dolgozó jogos követeléseit akarja megvalósítani. Éppen ezért szükség van a rend teljes helyreállítására. Egyre többen ismerik fel, hogy most népi demokratikus államunk létéről van szó. Baján az üzemekben ezekben a napokban választják meg az ideigl. munkástanácsok helyére az állandó munkástanácsokat. A város legnagyobb üzemében, a Posztógyárban a folyamatos munka sajnos nincs biztosítva, mert mindössze néhány napra való szénkészlettel rendelkeznek. A város vezetői ez úton is kérik a bányászokat, küldjenek szenet, hogy országunk, népünk számára olyannyira fontos termelőmunka zavartalan legyen. A város vezetői egyébként azon vannak, hogy a dolgozók ellátását biztosítsák, hogy mindenki nyugodtan végezhesse mindennapi munkáját, ne legyen kitéve senki az üzérek spekulációjának. A városi vezetők érintkezésbe léptek a környező állami gazdaságokkal és téeszekkel. Kérték az áll. gazdaságok dolgozóit és a téeszek tagjait, hogy felesleges terményeiket Baja város piacán értékesítsék. A garai áll. gazdaság dolgozói a többi között minden nap ezer liter tejet küldenek a városnak. A nemesnádudvari áll. gazdaság is bejelentette, hogy mindennap szállít a bajai piacra különböző élelmiszereket és terményeket. A bajai Vörös Fény-tsz tagjai szintén hozzájárulnak a közellátás zavartalanságához. A járás dolgozóinak nagy többsége egyetért a kormány programjával, támogatja népi demokratikus államrendünk megvédésére irányuló törekvését. – Gyermekek. – Egy vidéki hallgatónk írja. Őket sajnálom legjobban, a gyermekeket ezekben a nehéz időkben. És ők, mintha csak éreznék ezt a szívbéli gyengédséget, tudomást sem vesznek érzelmeimről. Játszanak és mesét követelnek. Csatangolnak az utcán, fittyet hányva a felnőttek – aggódására. Valóban sokszor csodálkozva hallgatjuk logikus kérdéseiket, bölcs kijelentéseiket. És alig értjük meg, hogy ez a valami külön világ, ahol sokkal egyszerűbb minden, mint a felnőtteknél. Egészen béke van már? kérdezi öt éves kislányom. Még nem egészen – felelem óvatosan, mert nem tudom, mi rejlik a kérdése mögött. Mirán nem lőnek, ugye, mi szegények vagyunk, mondja ..igazságot osztó hangján. Mit is lehetne felelni erre? Magyarázzam neki, hogy két világ áll egymással szemben, a szegények, de szebb életet akaró és a gazdagok világa? De a golyók néha el is tévedhetnek. A mesék igazsága, ahol néha még a tárgyak is gondolkoznak és mindig a jókat segítik, mások a valóságban. Itt a tárgyak nem tudnak gondolkozni és a mi varázsos erőnk is véges. Itt most nálunk béke van, mondom tehát, hogy ő is megértse valahogy. Nem lőnek az ágyúk, puskák, de Pesten még nem alhatnak ilyen nyugodtan az emberek. Mi azt akarjuk, azt szeretnénk, hogy ők is mielőbb, mint telt éjszaka, nyugodtan alhassanak. A pesti kisfiúk, kislányok is békességesen játszhassanak. Tegnap megígérted, hogy megragasztod gipsszel a babámat, mondja átmenet nélkül, s én ismét a felnőtt módjára gondolkozom, mert azt hiszem, lám, ilyen a gyermek. Egy pillanat, másik a babán jár az esze. Még ez a jó, ez a szerencse. De tévedtem, mert újra szólt. Tudod mit, megnekiadjuk majd egy pesti kisgyereknek, szívesen neki adom, komolyan, erősíti. A hallgatásomra azt hitte, kételkedem szavaiban. Pedig csak az járt az eszemben, hogy a mesék világa mégis csak igaz. Mert jóra neveli a kis emberpalántákat. S hozzáfogtam a baba törött lábának megragasztásához. – Szegeden rend, béke és munka. Tegnap reggel már a sárga villamosok csilingelésére ébredtek a szegediek. A városban helyreállt a rend és nyugalom. Az üzemekben megjelentek a dolgozók folytatni az abbahagyott munkát. Szeged legnagyobb üzemében a ... gyárban két napja dolgoznak. Igaz, nem teljes kapacitással, de két műszakban 4-4 órát. A Konzervgyárban több mint 600 dolgozó jelentkezett tegnap reggel munkára. A szállítás korlátozása, valamint a nyersanyag hiánya miatt nem tudták mindet eredeti beosztásában foglalkoztatni. Azért senkit sem küldtek vissza, hanem akinek nem jutott termelőmunka, azokat a gépek karbantartására, az ..tisztogatására és az üzem rendjének helyreállítására állították be. A textilművek is két műszakban dolgozik, a konzervgyárhoz hasonlóan 4-4 órát. A város élelmiszer ellátása körül néhány nappal ezelőtt csupán a burgonya, zöldség és főzelék félék körül voltak zavarok. A kereskedelem vezetői a szovjet katonai parancsnoksághoz fordultak segítségért, amely néhány teherautó kölcsönzésével lehetővé tette a környék községeiből való felhozatalt. Egyéb árucikkekből sem volt hiány, mert a kis- és nagykereskedelmi szervek raktárai tele vannak áruval. Biztosítva van a cukor, liszt, zsír és húsellátás. Vásárlási korlátozásra az elmúlt napokban nem került sor. Igaz, a kenyérért sorba kell állni, de állandóan kapható. Megindult a postaforgalom, a városi és vasúti közlekedés is. Tegnap indultak el és érkeztek meg az első vonatok Szeged, Makó, Kiskunfélegyháza, Békéscsaba között közlekedtek. Holnap Cegléd, Baja felé is lesz vasúti forgalom. A közigazgatásban is helyreállt a rend. Tegnap már rendes munkanap volt a tanácsházán. A város lakosai vezetéshez értő becsületes dolgozókból megválasztották a munkások, parasztok forradalmi tanácsát, mert a néhány napon át tevékenykedő forradalmi bizottság tagjai közé a nép ellenségei is bekerültek. Olyanok pl. mint Kovács Gyula ludovikás őrnagy, aki egy évvel ezelőtt szabadult ki a börtönből, s ekkor is fegyveres szervezkedés miatt volt elzárva. Szegedi ? István szintén a felkelésre lázítók közé tartozott, s elfogatásakor 3 pisztolyt találtak nála. Vig ? Joachim volt a vezetője annak a csoportnak, amely a szovjet emlékműveket ledöntötte, a rombolásokat végezte és a csillagokat levette a házakról, táblákról. Ilyen emberek akarták megszerezni a vezetést, akiket a nép látni sem akart, nemhogy a vezetésben helyet adjon nekik. A szegedi határban, ha kelleténél kicsit vontatottabban is, de folytatták a késő őszi munkákat. A legtöbb helyen befejezték a búza vetését, s ezzel biztosították a jövő évi kenyérellátást. A téeszek tagjai szilárdan helytálltak a válságos napokban. Egy talpalatnyi földet sem adtak vissza, kijelentették, hogy megvédik közös gazdaságukat. Mint értesültünk, még ezen a héten az iskolákban és az egyetemen is megkezdődik a tanítás, s ezzel a rend véglegesen helyreáll. – Karcolatok. Most mit tegyünk? Bútorra gyűjtöttünk, volt már vagy kétezer Ft a takarékban. A fizetésem is megkaptam előre, szépen összejött tehát a pénz. Így kezdte panaszát egy ismerősöm. Amikor beköszöntöttek a nehéz napok, a családi kassza fölött átvette az uralmat a feleségem. Felírta magának, mik a haladéktalanul beszerzendő cikkek. Neki is látott a vásárlásnak. Naponta 3-at négyet fordult a fűszerüzlettől a gyógyszertárig, sorrajárt minden létező bolt fajtáját. Vett 3 hízott kacsát, egy libát, 20 kg almát, halkonzervet, csőtésztát, bébihintőport, ánizsteát, kétszersültet, mosóport, meleg alsónadrágot – csak a nagy ég tudja, mit nem. Közben otthon én vigyáztam a gyereket... Mint a feleségem mondta, megtehettem, úgysem kezdődött meg a munka a gyárban. Közben hitvesem arca egyre zordonabb lett. Ilyeneket mondott: a szomszédasszony figyelmeztetett, hogy vegyek élesztőt, jól jön ki... Csak ment, ment, nap nap után, s egyetlen szobánk egyre inkább az éléskamra képét öltötte fel. Ma reggel aztán sírva jött haza az asszony. Mi baj van, kedves, fogtam vallatóra. Nem tudtam már sem keményítőt, sem még egy doboz babapiskótát venni, pedig elterveztem. No és miért nem? – Mert elfogyott a pénzem. Erre már magam is elszörnyedtem. Faggatni kezdtem, hogy csakugyan elpucolta-e a bútorra valót. Felelet helyett üres pénztárcáját mutatta. Most aztán – fejezte be mondókáját az ismerősöm, vagy szerzek egy kis kölcsönt, vagy szégyenkezhetek a lakbér és egyéb esedékes kiadások miatt. Pénz híján teasüteménnyel esszük a libazsírt a legközelebbi fizetésig. – Híreket, tudósításokat olvastunk fel. – (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1256–1266. oldal) ID: 21247