Rónai Sándor, a munkás-paraszt kormány kereskedelmi minisztere szól most az ország népéhez. Magyar testvéreim, elvtársak, barátaim! Az elmúlt esztendőkben ritkán szólhattam hozzátok. Elzárta ennek lehetőségét az a szörnyű bűnökkel terhelt Rákosi klikk, amely ellen lángra lobbant nemzetünk jövő reménységének, a magyar ifjúságnak hazaszeretetet, hősi harcokban megedzett munkásosztályunk, parasztságunk, dolgozó népünk jogos elkeseredése az elkövetett súlyos törvénytelenségek miatt. Miért szólok most hozzátok? Fél évszázadot töltöttem el a munkásmozgalomban. Egy pillanatra sem szűntem meg harcolni a magyar nép jólétéért, felemelkedéséért, szeretett hazánk önállóságáért, függetlenségéért, a szocializmusért. Miskolciak, borsodiak! Benneteket hívlak tanúnak, mennyire össze voltunk forrva munkások, parasztok, és értelmiségiek! Emlékezzetek a harcokra, melyeket falun és városon együtt folytattunk, Horthy fasiszta rendszerének idején, a kegyetlen kizsákmányolás, elnyomatás és megaláztatás ellen. Emlékezzetek arra a boldog napra, amikor a szovjet nép fiai elhozták számunkra a szabadságot. Éreztük, hogy szabadon szárnyalhatunk, mert az ország a dolgozó nép hazája lett, és tántoríthatatlanul meggyőződésem, hogy megtisztítva népi hatalmunkat a Rákosi-klikk népellenes politikájának káros következményeitől, végérvényesen az is marad. Ezekben a nehéz napokban dolgozó népünk elé állok, hadd mondjam meg volt szociáldemokrata barátaimnak és elvtársaimnak is, azoknak, akik között harcos életemből csaknem négy évtizedet töltöttem, hogy amikor a munkásosztály egységéért harcoltam, akkor is egyetlen cél vezetett, éppen úgy, mint ma, a szocializmus győzelme, hazánk önállósága és függetlensége. Ki tagadhatná, hogy harcokban megedzett munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, és tehetséges értelmiségünk nemzeti összefogása folytán nagy eredményeket értünk el. Érhettünk volna el nagyobb eredményeket? Igen. De fejlődésünk gátjává vált Rákosinak és klikkjének lelkiismeretlen, a népet lebecsülő, a marxizmus-leninizmus magasabb eszméjét megcsúfoló bűnös politikája. Ez a népellenes politika vezetett oda, hogy megtelt az elkeseredés pohara, ifjúságunkból , munkásosztályunkból, dolgozó népünkből elemi erővel robbant ki a jogos felháborodás. A néptömegek jogos elkeseredését azonban ellenforradalmi erők arra akarták felhasználni, hogy visszaállítsák a földesurak, a tőkések és bankárok uralmát, hogy újra a nép siralomvölgyévé változtassák szeretett hazánkban, és újra az urak országa legyen Magyarország. A veszély elhárítására alakult meg a forradalmi munkás- és parasztkormány. Ezért vállaltam részt ebben a kormányban. Félévszázados sok-sok megpróbáltatás és harc után újult erővel és még keményebben akarok harcolni veletek együtt kedves magyar testvéreim, barátaim és elvtársaim. Veletek együtt, a bűnös Rákosi-klikk okozta erkölcsi és anyagi károk helyrehozásáért, a nép jólétéért, szabad független hazánk felvirágoztatásáért. Vizsgáljátok meg a forradalmi magyar munkás-paraszt kormány tagjainak életét, harcos múltját, a kormány meghirdetett programját, és bízzatok bennünk. Drága fiatal barátaim, fiaim, magyar testvéreim, elvtársaim! Legyen vége a harcnak, ne folyjon tovább a drága magyar vér, induljon meg a munka a gyárakban és a földeken, építsük szabad, független, szocialista hazánkat. Kossuth Rádió Budapest. Rónai Sándor, a forradalmi munkás-paraszt kormány kereskedelmi minisztere szólt a magyar néphez. Most pedig kedves hallgatóink, folytatjuk zenei műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01734